A Grál-üzenet utórezgései 1
Abdrushintól
1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
4. A töprengő
Az az ember, aki földi napjait önelemzéssel tölti, sosem tud felfelé emelkedni, hanem mindig akadályoztatva lesz.
Ám oly sok ember abban a hitben él, hogy éppen a töprengés és önmegfigyelés valami rendkívül értékes dolog, melynek segítségével egyre feljebb jutnak. Sok elnevezésük van rá, melyek elkendőzik a voltaképpeni lényeget. Az egyik megbánásban, a másik alázatban tépelődik. Aztán vannak olyanok, akik hosszasan töprengve próbálják feltárni hibáikat és a módot, hogyan kerüljék ki őket, és így tovább. Mindez folytonos töprengés marad, mely soha, vagy csak ritkán engedi őket eljutni az igazi örömhöz.
Ennek nem így kell lennie. Az út téves, sosem vezet felfelé a fényes, szabad birodalmak felé. Hiszen az ember megköti magát a töprengésben! Tekintetét így szükségképpen csak önmagára irányítja egy magasztos, tiszta, fényes cél helyett!
Az örömteli, szívből jövő nevetés a Sötétség legnagyobb ellensége. Csak nem szabad kárörvendő nevetésnek lennie!
A töprengés ezzel szemben lehangolttá tesz. Ebben már önmagában benne rejlik a magyarázat, hogy lenn tart, és lefelé is húz. —
Az örökös töprengés valódi magva nem is a jó akarás, hanem csupán hiúság, becsvágy és beképzeltség! Nem a Fény utáni tiszta vágyakozás, hanem a rögeszmés önteltség szolgáltatja az okot a töprengéshez, újra és újra gerjeszti és szüntelenül táplálja azt!
Az ilyen ember önmarcangolva minduntalan önmagáról gondolkodik, buzgón figyelemmel kíséri a lelkében zajló folyamatokban a váltakozó érveket és ellenérveket, bosszankodik, vigasztalja magát, hogy végül megpihenve elégedetten fellélegezve ő maga állapítsa meg, hogy ismét valamit „legyőzött” és egy lépéssel előbbre jutott. Szándékosan mondom: „ő maga állapítja meg”; hiszen a legtöbbször tényleg csak ő állapítja meg, és e megállapításai mindig csupán önámítások. A valóságban egyetlen lépéssel sem jutott előbbre, hanem egyre újra ugyanazokat a hibákat követi el, annak ellenére, hogy úgy véli, ezek már nem ugyanazok. Mégis ugyanazok, mindig a régi hibák, csupán formájuk változik.
Így az ilyen ember sosem jut előre. Ám saját megfigyelése szerint úgy véli, hogy egyik hibát a másik után győzi le. Közben mindig maga körül forog, míg a benne rejlő alapvető rossz továbbra is újabb formákat ölt.
Egy önmagát állandóan megfigyelő és önmagán töprengő ember az olyan harcost testesíti meg, aki azzal a kilencfejű kígyóval küzd, melynek minden feje újra kinő, mihelyt levágják, ezért a harc soha nem ér véget, a harcos pedig egyetlen lépést sem tesz előre.
A töprengés során valóban ilyen a finomanyagú folyamat, amit az ókorban még látni tudtak az emberek, akik annak idején minden nem durvaanyagút isteneknek, félisteneknek vagy másfajta lényeknek tartottak. —
Csak az, aki boldog akarásban, szabadon egy magasztos célra összpontosítja figyelmét, vagyis ilyen célra irányítja tekintetét, s nem mindig lefelé, csupán saját magára néz, az jut előre és felfelé, a fényes magasságok felé. Egyetlen gyermek sem tanul meg esések nélkül járni, de ha elesik, majdnem mindig mosolyogva feláll, míg meg nem tanul magabiztosan járni. Ilyennek kell az embernek lennie a világon át vezető útján. Csak ne csüggedjen el vagy siránkozzék panaszkodva, ha elesik. Ugorjék frissen fel, és próbálkozzék újból! Közben tegye magáévá az esésből levonható tanulságot, de érzésével, nem pedig megfigyelő gondolkodással. Azután egyszer majd egészen váratlanul eljön az a pillanat, amikor már nem kell félnie attól, hogy elesik, hiszen magáévá tett mindent, amit az esések közben megtanulhatott.
De magáévá tenni valamit csakis az átélés révén tud. Nem a megfigyelés által. A töprengő ember sosem jut el az átélésig; hiszen a megfigyeléssel mindig azon kívülre helyezkedik, és a teljes átérzés helyett önmagát ízekre-darabokra szedve úgy néz magára, mint egy idegenre. Ha azonban magára néz, az átérzés mellett kell lennie; ez már benne van a szavakban: önmagára néz, megfigyeli önmagát!
Ezzel az is magyarázatra talál, hogy csak az észt szolgálja, mely minden valódi érzés általi átélést nemcsak hogy megakadályoz, hanem teljesen meg is szüntet. Nem hagyja semmilyen külső anyagi történés hatását az előagynál tovább jutni, mely azt elsőként fogadja. Az előagy e hatásokat nem engedi tovább, öntelten elemzi és boncolgatja, így azok nem jutnak el az érzésagyhoz, mely által a szellem ezeket mint átélést be tudná fogadni.
Ezért figyeljetek arra, amit mondok: úgy, ahogy az emberi szellemnek a belülről kifelé irányuló tevékenységét a helyes sorrend szerint az érzésagyán kell átvezetnie az észagyához, úgy a külső történések is csak ugyanazon az úton tudnak visszahatni, hogy az emberi szellem átélésként tudja befogadni azokat. Az anyagiságból érkező külső történés benyomásának tehát mindig kívülről az ész előagyán keresztül az érzés hátsó agyán át kell érkeznie a szellemhez. Nem másképpen. Míg a szellem tevékenységének pontosan ugyanezen az úton, az ellenkező irányba kell haladnia a külső dolgok felé, mivel kizárólag az érzésagynak van meg a képessége a szellemi benyomások fogadására. A töprengő azonban a külső történés benyomását görcsösen az elülső észagyban tartja, boncolgatja és ízeire szedi azt, és nem teljes egészében adja tovább az érzésagynak, hanem csak részlegesen, és ezeket a részeket is már csak az erőszakos gondolkodó tevékenység által eltorzítva, tehát már nem úgy, mint amilyen valójában volt.
A töprengő ezért is nem tud előrelépni, és nem érlelődik szelleme, amit csak a külső történések tényleges átélése hoz magával.
Legyetek ebben olyanok, mint a gyermekek! Fogadjatok be mindent, és azonnal éljétek is át bensőtökben. Akkor majd újra visszaáramlik az érzésagyon át az észagyhoz, és onnan kiindulva vagy erős, hatékony védelemmé alakul, vagy megnövekedett befogadóképességet idéz elő, a külső történés jellegétől függően, melynek sugárzásait az ember kívülről érkező befolyásoknak vagy benyomásoknak nevez.
Ennek iskolájaként szintén az Ezeréves Birodalom fog szolgálni, melynek a béke és öröm országának, Isten országának kell lennie a Földön. Erről az emberek követelőző kívánságaik miatt ismét valami téveset gondolnak, mert önhittségükből adódóan semmi helyeset és egészségeset sem képesek kialakítani. Az Isten országa a Földön kifejezésnél örömteli borzongás fut át azok sorain, akik bíznak benne. Közben valójában az öröm és boldogság olyan ajándékára gondolnak, mely teljes mértékben megfelel a zavartalan élvezni-akarás utáni vágyuknak. Az Ezeréves Birodalom azonban a feltétlen engedelmesség ideje lesz az egész emberiség számára!
Senki sem akarja ma elfogadni, hogy ebben követelés van! Az „Isten országa a Földön” kifejezést nem lehet másként értelmezni, mint hogy ott csak Isten akarata uralkodik, minden kétséget kizáróan és rendíthetetlenül! Hogy az emberek akarásának és kívánságainak végre teljes mértékben Isten akarata szerint kell irányulniuk!
És öröm, béke lesz majd, mivel minden, ami zavaró, erőszakkal lesz eltávolítva a Földről, és a jövőben távol lesz tartva attól. Ez jelenleg elsősorban az emberre vonatkozik. Hiszen egyedül ő okozta a Teremtésben és a Földön a zavart. De eljön az az óra, amikor már nem lesz képes senki e Földön tovább élni, aki a harmóniát zavarja.
Ez majd a sugárzások megváltozása révén fog bekövetkezni, melyet az Ember Fia és az ő csillaga idéz elő. A béke ki lesz kényszerítve, nem ajándékként érkezik, és fönntartása meg lesz követelve, szigorúan és kérlelhetetlenül!
Így néz ki a béke és az öröm birodalma, Isten országa a Földön, ahol az embernek meg kell fosztatnia attól a jogától, hogy saját akarása uralkodjék, mely eddig meghagyatott neki, mert lévén szellemi eredetű, s a legmagasabb szintre fejlődött teremtmény a kifejlődöttek között ezen a Földön, uralkodnia is kell, a Teremtés őstörvényeinek megfelelően. De azzal, hogy Isten akarata belép az Utóteremtésbe, az emberi akarat uralma önműködően megszűnik.
Csak az az ember és az összes olyan teremtmény tud még a jövőben fennmaradni, aki önszántából Isten akaratához igazodik! Tehát aszerint él, gondolkodik és cselekszik! Kizárólag ezáltal válhat valaki életképessé az eljövendő Ezeréves Birodalomban!
Véssétek még egyszer az emlékezetetekbe olyan világosan, ahogyan csak tudjátok. Ez mindennek az alapja, sőt az egész létezéseteknek! Hogy a ti kis csapatotok már kezdettől álljon magában szilárdan ezen az új talajon!
