A Grál-üzenet utórezgései 2

8. A megszokásból hívők

Az embereknek feltűnő, hogy az ész korlátlan uralmát és a nagy szellemi restséget nevezem oly gyakran a bajok okozójának, de ez szükséges; hiszen a két folyamat elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz, és sok rossz kiindulópontjának mondható, sőt ez a kifejlődöttek hanyatlásának és bukásának valódi, a Fénnyel ellenséges oka.

A Fénnyel ellenséges, mivel feltartóztatja a Fényből jövő összes történés és segítség felismerését, mivel a földhözkötött ész, ha uralomra kerül, a kölcsönhatásban elsőként a kapcsolatot vágja el, amely lehetővé teszi a Fény felismerését, és így a durvaanyagú hüvelyben a fejlődésre várakozó szellem kötve van ahhoz a hüvelyhez, melynek őt kellene szolgálnia.

Ez a folyamat a maga tárgyias, a teremtés törvényeivel teljesen összhangban lévő hatásában oly szörnyű jellegű, hogy azt az ember jóformán nem is képes kellőképpen elképzelni; mert különben a félelemtől össze kellene roskadnia.

Ez éppen azért különösen félelmetes, mert eközben mindennek a pusztulás felé kell fejlődnie, és ez azóta nem lehet egyáltalán másképp, amióta a földi emberi szellem bűnös önkényével Isten legszentebb akaratával szemben helytelen irányt adott saját fejlődésének; mely minden rosszat megformál e teremtés önműködő törvényeinek nyomására, melyek működésének megismerését az ember lehetetlenné tette.

Könnyelműen és erőszakkal átállította a váltót Isten gyönyörű művének tökéletesen futó gépezetében, úgyhogy az ő sorsvonatának továbbrobogása során elkerülhetetlen történésként kisiklásnak kell következnie.

És ez a történés, mely elsősorban a földi emberiségre lesz hatással, ugyanakkor a legnagyobb mértékben veszélyezteti az emberiség eme mulasztásában részt nem vevő környezetet is, melynek amúgy is mindig szenvednie kellett emiatt, és késleltetve volt a fejlődésben.

Fontoljátok meg egyszer nyugodtan ti magatok, hogy vajon mit is kell jelentenie annak, ha ez az eszköz, vagyis az ész, amit a Teremtő segítségként adott kegyesen minden földi emberi szellemnek a szükséges fejlődéshez a durvaanyagúságban, feladatával ellentétben ráadásul elzárja a szellem minden lehetőségét, hogy rákapcsolódhasson a Fény erejének felemelő áramlataira, mint a ti tevékenységetek következménye, ahelyett hogy alárendeltként szolgálná őt, és terjesztené a világos akarást az anyagi környezetben, s ezt így egyre jobban megnemesítené és földi paradicsommá változtatná, amivé lennie kell.

Ez a szabad akarásban a kapzsiság és önhittség által kikényszerített mulasztás annyira hallatlan, hogy a lusta földi emberi szellem ilyen bűne minden ébredező számára most túl nagynak tűnik ahhoz, hogy még egyszer megbocsátást nyerhessen a Mindenható szeretetében.

Csak az elkárhozás a Fényből jövő összes kegyelem megvonása által és az elbomlás kell, hogy a földi emberi szellemek kiérdemelt végzete legyen, akik nagyképű önfejűséggel a teremtés egy egész részét hajtották egyre az elkerülhetetlen pusztulás felé, ha a Mindenható szeretete nem lenne egyidejűleg összekapcsolva a tökéletes igazságossággal is, mivel ilyen az Isten szeretete, mely az emberi szellemek számára örökre érthetetlen marad. És Isten igazságossága nem engedheti meg, hogy valami teljesen ki legyen téve a pusztulásnak, amíg olyan szikrák izzanak benne, amelyek ezt nem érdemlik meg.

Ezen egészen csekély számú, a Fény után vágyakozó szellemi szikra kedvéért hozatott el a teremtésnek ebbe a felbomláshoz közel álló részébe még egyszer az Úr Igéje, hogy még megmenekülhessenek mindazok, akik ehhez magukban hordozzák a valódi akarást, és akik ezen valóban fáradoznak minden erővel, ami még megmaradt nekik.

De ennek az akarásnak más természetűnek kell lennie, mint ahogy azt számos istenhívő gondolja a Földön!

Ezért halljátok az Igét, melybe az utolsó órában mint egy mentőkötélbe még belekapaszkodhattok. Nem lesz már soha többé a kezetekbe adva, ha ezúttal elmulasztjátok ezt a pillanatot!

Az ész uralma teljesen elzárja a szellemet a szükséges fejlődés minden lehetőségétől. Ez önmagában nem az ész gonoszsága, hanem csak egy teljesen természetes kihatás. Ezzel csupán saját jellegének megfelelően cselekszik, mivel nem tehet mást, mint hogy saját jellegét felvirágoztassa, és ereje teljébe fejlessze, ha egyoldalúan van neveltetve, és rossz helyre van állítva azáltal, hogy az egész földi lét fenntartás nélkül alá van neki vetve!

És ez az ő jellege földhöz kötött, sose lesz másmilyen, mivel a földi test produktumaként ennek határain belül kell maradnia, vagyis a tisztán földi durvaanyagúban; mert a durvaanyagúság nem hozhat létre semmi szellemit.

A hiba kizárólag magában az emberben rejlik, mégpedig abban, hogy átengedte az uralmat az észnek, és ezáltal fokozatosan önmagát is rabszolgává tette, vagyis a földhöz kötötte. Ezzel teljes mértékben elvesztette földi létének valódi célját, a szellemi megismerés és a szellemi érlelődés lehetőségét.

Ezt egyszerűen már nem érti többé, mert az ehhez vezető csatornák számára le vannak fojtva. A szellem úgy nyugszik a földi testben, mint egy zsákban, mely felül az ész által be van kötve. Így a szellem már nem is láthat, már nem is hallhat semmit, ezáltal számára minden hozzá vezető út éppúgy el van vágva, mint a tőle kivezető út.

Az, hogy a földi ész által ilyen légmentesen el lehetett zárva, az azért van, mert a lekötés már a testi érettség elérése előtt megtörténik, tehát még mielőtt a serdülő fiatal számára elérkezne az idő, amikor a szellemnek a testen keresztül teljes hatékonyságával kívülre kell hatnia, hogy akarásának megacélozása érdekében vezető kapcsolatot létesítsen a környező anyagisággal.

Ebben az időszakban azonban az ész a helytelen iskoláztatáson keresztül már egyoldalúan, túl erősen ki van fejlődve, és már szorosan bezárva tartja a durvaanyagú hüvelyt a szellem körül, úgyhogy az egyáltalán nem fejlődhet ki, illetve nem érvényesülhet!

Ez kártékony, egyoldalú oktatás, melyből hiányzott a szellemi kiegyenlítés! A szellemre csak egy merev dogmát kényszerítettek rá, ami semmit sem adhat neki, nem fűtheti át, hogy saját és szabad meggyőződésre jusson mindarról, ami kapcsolatban áll Istennel, mivel maga a tanítás nélkülözi azt ami élő, és nem áll kapcsolatban a Fénnyel, mert ezekben a tanokban a földi ember esze és önhittsége már mindenütt sok pusztítást okozott.

A Teremtőről szóló tudás eddigi oktatása túl gyenge, vagy jobban mondva az emberek által már meggyengített lábakon állt ahhoz, hogy lépést tudott volna tartani az egyoldalú pallérozás révén egyre gyorsabban erősödő ésszel.

A szellemnek, vagyis az erős érzelmi tevékenység fejlesztésének szánt tanítás mindig merev, és így élettelen maradt, ezért szellemileg nem is lehetett soha valóban elfogadott.

Így minden csak a megtanult felé tolódott, amiből semmi átélés nem fakadhatott, s ennek következtében azt is, mint minden mást, ami főként a szellemnek volt szánva, az észnek kellett befogadnia, és szorosan megtartania anélkül, hogy ez eljuthatott volna a szellemhez!

Ezért kellett az élő víz cseppjeit is, ha ilyenek itt-ott mégiscsak előfordultak, felitatnia a homoknak.

Ennek az volt a következménye, és annak is kellett lennie, hogy a szellem nem kapott semmit, az ész meg mindent! Így végül olyan állapotba került, hogy a szellem többé már semmit nem volt képes befogadni. Ez a szellemcsíra, amely külső impulzus nélkül egyébként is mindig hajlamos a tétlenségre, elakadásához és elkerülhetetlen hanyatlásához vezetett.

Tétlenségében és ellenállás hiányában egyre jobban és jobban elerőtlenedett, úgyhogy ma a Földön siralmas képet mutat: a földhöz kötött csavaros észtől megcsömörlött emberek, teljesen elernyedt, és nagyrészt már valóban alvó szellemmel!

Sokuknál ez az alvás már halálalvásba váltott át. Ezek azok a halottak, akiknek most föl kell ébredniük, hogy ítéltessenek!

Ezekre lett utalva, amikor meghirdettetett: Ő majd eljön ítélni élőket és holtakat! Ezen a szellemileg élőket és a szellemileg holtakat kell érteni; mivel mások nincsenek, mert a földi testet nem lehet sem élőnek sem holtnak tekinteni. Önmagában sohasem volt élő, csupán bizonyos időre meg volt elevenítve.

Ti emberek egyáltalán nem ismeritek azt a veszélyt, melyben találtattok, és ha most majd fel kell ismernetek, sokak számára már túl késő lesz; mert többé már nincs erejük felrázni magukat e lankadtságból, mely oly szörnyű szerencsétlenségeket okozott.

Ezért kell minden emberi gonoszságnál újra és újra visszatérnem ennek valódi okára: az ész uralmára és a hozzá kapcsolódó szellemi lustaságra, mely annak közvetlen következménye.

A mai istenhívők legnagyobb része is elsősorban a szellemi restekhez sorolható, akik egyenlők a langyosokkal, akik az ítéletben elvettetnek!

Ha egy kis akarással egyszer helyesen meg akarnátok vizsgálni a mai állapotot, majd ebből levonni a megfelelő következtetéseket, akkor világosan látnotok kellene, és erről minden kétség nélkül helyes ítéletet alkothatnátok magatoknak. Csak közben következetesen kellene gondolkodnotok, semmi mást.

Nézzetek körül, miként fogadják ma az emberek a számukra szükséges kibővített tudást a teremtésről! Már pusztán ebből elég következtetést lehet levonni valódi állapotukról.

Ha ma hír adatik az Ember Fiáról, Imanuelről mint ami szükséges a szellemi tudás előmozdításához, mert az emberek számára ennek az ideje most eljött, akkor a Fényből jövő új kinyilatkoztatás visszautasítását szolgáló mindenféle lehetséges okot hallotok majd!

Nem akarom itt mindet megnevezni; mert a szélesen elágazó alfajokban túl sok van belőlük, és sosem érnénk a végére, de valódi értelme szerint mind ugyanaz, mert csak egy eredetük van: a szellemi lustaság!

Vegyünk közülük csak egyet; mert sok látszólag csak jót akaró egyházhívő a keresztények között azt mondja:

„Az Üzenet Igéje önmagában véve sok dologban helyes, de nekem nem mond semmi újat!”

Aki így beszél, az az eddigit, amiről azt hiszi, hogy az iskolában vagy az egyházában már megtanulta, nem érti s nem is ismeri, noha az ellenkezőjét képzeli; mert különben tudnia kellene, hogy az Üzenetben nagyon sok teljesen új dolog van, ami természetesen nincs ellentétben azzal az Üzenettel, amit Jézus hozott el, mivel mindkettő ugyanabból a forrásból, az élő Igazságból ered!

Az új nem jelenti mindig az eddigi tagadását, mert az új benne rezeghet a régiben, és ugyanakkor folytathatja a felépítést úgy, ahogy Jézus eredeti Üzenete egyesül az enyémmel!

De éppen azért, mert az én Üzenetem teljesen összhangban áll Jézus valódi szavaival, olvasás közben sokan úgy érzik, hogy nincs benne semmi új! De csak azért, mert Jézus Üzenete és az én Üzenetem valójában egyek!

Ennek okán mindenben egységesen rezegnek, kivéve azt, amit az emberek, mert okosabbak akartak lenni, hozzáírtak a Jézus által elhozott szavakhoz, ami többnyire téves. E hozzá írott vagy másként reprodukált dolgokkal az én szavaim természetesen nem egyezhetnek meg. De Jézus szavaival feltétlenül megegyeznek!

És ennek az egyazon forrásból származó azonos rezgésnek a megérzése, amit a szellem felismer, de az ész nem tudatosít, hagyja hogy az emberek meggondolatlanul azt képzeljék, hogy semmi új nem adatott benne.

Az emberek egy része ilyen. Mások viszont elfogadják ezt az újat, mint ami már korábban megadatott, és ami magától értetődő, mivel azt a régit, amit elsajátítottnak hittek, nem ismerik helyesen, és ezért egyáltalán nem tudják, hogy mi az az új, ami számukra az én Üzenetem található.

Mindazonáltal Üzenetemben egy olyan előadás sincs, ami az emberi szellem számára ne hozna valami valóban teljesen újat, amit eddig még nem ismert!

Vagyis sok ember azt sem ismeri, amiről azt képzeli, hogy birtokában van, sem azt, amit én hozok nekik! Emellett túlságosan restek ahhoz, hogy ebből egyáltalán valamit valóban magukba fogadjanak.

De mindazok számára, akiknek szelleme legalább arra képes, hogy észlelje mindkét üzenet egységes rezgését, éppen e körülménynek kellene bizonyítékul szolgálnia arra, hogy mindkét üzent egy forrásból ered, sőt csalhatatlan bizonyítéka annak, hogy én is közvetlenül az Igazságból merítek.

Ám ezek a lusták ezt nem fogják tudatosítani. Erről egyszerűen csak fecsegnek, és így leleplezik magukat, úgyhogy mindenkinek azonnal fel kell ismernie őket, mint akik szellemileg restek.

Más hívők viszont berzenkednek attól, hogy bővítsék a tudásukat, mert azt képzelik, illetve attól félnek, hogy ezzel valami helytelent tehetnének! De csak ritkán van szó félelemről, ez inkább csak beképzeltség, mely a butaságban gyökerezik, és kizárólag ilyen talajon képes egyáltalán növekedni; hiszen a beképzeltség már önmagában véve butaság, a kettőt nem lehet elválasztani.

De a butaság is szellemi vonatkozásban értendő, nem földileg, mert éppen az ilyen emberek, akiket földileg észbelileg különösen erősnek és okosnak tartanak, a legtöbb esetben szellemileg ernyedtek, és mint embereknek nincs a teremtésben semmilyen értékük Isten előtt; mert saját létük szempontjából kudarcot vallottak, és nem képesek az örökkévalóság számára észbeli tudásukkal valamilyen értéket létrehozni, vagy erre az eszüket felhasználni.

De tegyünk most félre minden mást, vegyük csak azokat a keresztények között található hívőket, ahol amúgy sincs sok olyan, aki igaz hívőnek tekinthető; hiszen zömmel csak bensőleg üres, névleges keresztények, semmi egyebek.

Az ilyenek bizonyos értelemben ugyanazt mondják, mint akiket elsőként említettem, vagy egyfajta színpadi kifejezéssel, melynek félő tisztelet benyomását kell keltenie, ahogyan azt legalábbis megpróbálják magukkal elhitetni, elmagyarázzák:

„Nekünk megvan a mi Jézusunk, a mi Megváltónk, akitől nem tágítunk, és másra nincs is szükségünk!”

Körülbelül ez minden szavuk értelme, még ha maguk a szavak másként is hangozhatnak a beszélők személye szerint.

Ezek a Jézus által már élesen és gyakran megrótt farizeusok igazi másai a valóságban nem egyebek, mint csupán szellemi lusták, ráadásul még rendkívül önelégültek is. Ez a néha már annyira visszataszító beszédmodor nagyon egyértelműen jellemzi őket.

Ha mélyebben elgondolkodtok az ilyen embereken, akkor rájöttök, hogy nem igaz meggyőződést hordoznak magukban, hanem már ifjú koruktól csak üres szokást! Lustaságukban nem akarják magukat többé zavartatni; mert ez szellemi nyugtalanságot okozhatna nekik, ha ezzel behatóan foglalkoznának. Ezt igyekeznek gondosan elkerülni, anélkül hogy tudatában lennének, hogy ezzel a szellemi mozgás fontos Isteni törvénye ellen vétkeznek, amely lelkük valamint testük karbantartását is nyújtja számukra, melynek betartása esetén hatásában csak a felemelkedés és a tökéletessé érés lehetősége rejlik!

Éppen az, amit nagynak tartanak, és amit büszkélkedve próbálnak mutogatni, hogy ezzel legalább önmaguk előtt olyan támasz látszatát keltsék, amit egyáltalán nem hordoznak magukban, ez lesz a végzetük és a pusztulásuk!

Ha hallgatnának a törvényre és csak egyszer szellemileg egy kicsit mozdulnának, akkor nagyon gyorsan föl kellene ismerniük, hogy eddigi hitük egyáltalán nem volt hit, hanem csak valami megtanult dolog, ami elfogadott szokássá vált, mivel néhány formalitáson kívül semmi egyebet nem kívánt meg tőlük, és ennek következtében kellemesnek és igaznak tekintették.

A nyugtalanságot azonban nem lenne szabad elkerülniük, hanem köszönetet kellene érte mondaniuk; mert ez szellemük felébredésének a legjobb jele, amit természetesen előbb nyugtalanságnak kell megelőznie, még mielőtt a valódi, szabad meggyőződés bizonyossága létrejöhet, mely csak komoly és lelkes vizsgálódás során bontakoztatja ki erejét, az ehhez szorosan kapcsolódó valódi, a szellemben történő átélésben.

Ahol nyugtalanság támad, ott ez annak a cáfolhatatlan bizonyítéka, hogy a szellem aludt, és föl akar ébredni, de ahol elutasítás következik, büszke hivatkozással Jézus személyes birtoklásának jogára, ott ez csak azt bizonyítja, hogy ez az emberi szellem már a halálos alváshoz vezető agóniába esett.

Ez továbbá azt is bizonyítja, hogy Jézus földi idejében éppen ezek a szellemek ugyanezzel az üres nagyképűséggel, ugyanúgy ragaszkodva a korábban megtanultakhoz, szigorúan visszautasították volna őt magát és az Ő Igéjét, ha ezt, mint új kinyilatkoztatást és a saját döntés lehetőségét az akkori szükséges fordulatkor felajánlották volna nekik!

Ebből a kényelmes okból ugyanúgy ragaszkodtak volna a régihez, melynek át kell engednie a terepet a haladásnak, nehogy nyugalmi állapot álljon be.

Ők minden újat elutasítanak, mivel nem képesek illetve nem érzik magukat elég erősnek ahhoz, hogy komolyan és előítélet nélkül vizsgálják meg a lényegbevágó dolgokat, vagy mivel ehhez már túl restek, és inkább ragaszkodnak a korábbi szokásokhoz.

Bizonyossággal feltételezhető, hogy határozottan elutasították volna Jézust, ha már gyermekkortól kötelezően nem ezt tanították volna nekik!

Nincs ez másként azokkal sem, akik minden újat a hamis próféták megjelenésével kapcsolatos próféciára hivatkozva igyekeznek elutasítani! Ebben megint nincs más, csak szellemi lustaság, mert ebben a próféciában, amelyre hivatkoznak, az is elég világosan meg van mondva, hogy az igazi, a megígért, éppen abban az időben jön el, amikor megjelennek a hamis próféták!

Hogy képzelik, hogy majd felismerik őt, ha ezzel a hivatkozással kényelmük érdekében mindent egyszerűen könnyelmű módon elvetnek! Ezt az alapvető kérdést még soha senki nem tette fel! Mindenki tud az ő eljöveteléről, és állítja is, hogy hisz benne, de még nem gondolkodott el rajta, mivel egyáltalán nem akarnak erőlködni, mert nem tudják pontosan, hogy éppen ez az a pont, amit igyekeznek halkan elkerülni... a szellemi lustaság miatt. Várnak, várnak, míg eltelik az idő, akkor végül mégiscsak meglátják, hogy volt ez Jézussal is!

De ezúttal ez másképp van; mert az idő nem megy el a tétovázók és a lusták mellett, hanem ítéli őket! Ez a várakozás lesz az ítéletük, az elítéltetés!

Nekik maguknak kell bizonyítékot találni az Igazság Igéjében, melyre az emberek, nagyon kevés kivétellel, Jézusnál sem akartak figyelmet szentelni, hanem még további bizonyítékokra vártak, amikor gúnyosan követelték: „Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről, és majd hiszünk neked!”

Az Igazság Jézus által elhozott Igéje, mely valódi bizonyíték volt, akkor még semmi értékkel nem bírt számukra. Bárhová néztek, mindenhol ott az egyén saját szellemi lustasága, és ez ma ismét úgy van mint akkor volt, csak még sokkal rosszabb a helyzet; mert ma minden szellemszikra szinte teljesen be van temetve.

A mai hívők mindent csak mint tanítást fogadtak be, és ebből semmit sem dolgoztak föl magukban, illetve semmit sem tettek magukévá! Szellemileg túl erőtlenek, hogy kiérezzék, hogy az ő hitük nem más, mint gyermekkori szokás, amit most a magukhoz való teljes tudatlanságban saját meggyőződésnek neveznek.

A keresztények számának legnagyobb növekedése szintén a fiatalok megnövekedéséből következett be, nem pedig a felnőttek által! És ezen serdülő fiatalok közül, akik kereszténnyé lettek keresztelve, és aztán azok is maradtak, a Fény éles próbája során nyolcvan százalékuk csak szokásból kereszténynek bizonyult, ami már abból felismerhető, hogy életüket egyáltalán nem Jézus szavai szerint irányítják.

Különösen embertársaikkal szembeni viselkedésük mutatja egyértelműen, hogy egyáltalán nem valódi keresztények, hanem csak bensőleg üres, szellemileg lusta, névleges keresztények!

Aki még képes igazságosan gondolkodni és nincs szellemi rabszolgasorban, nem fog e tény tagadására törekedni, mely minden oldalról óránként százszor újra és újra bizonyított, és amely már az elmúlt évszázadok során be lett bizonyítva.

A hamis kereszténység eme bizonyítéka sajnos mindenütt és túl egyértelműen látható, úgy magukban az egyházakban is, melyek egyenesen hihetetlenül összeférhetetlenek és gyűlölködők szóban és tettben mindazokkal szemben, akik tisztán földi erőfeszítéssel nem az ő egyházukat szolgálják.

De az, hogy ezek a gyűlöltek, akiktől ezért talán félnek is, valóban mégis az Istent szolgálják, egész létükkel sokkal igazabb és elevenebb módon, mint mások, nem játszik szerepet az egyházi nézetekben és cselekedetekben! Én ezt panaszolom az Istennek! Mert az ilyen tevékenység ellentétes az ő kívánalmaival és parancsolataival! Végül is az összes gyülekezetnek csak az lett volna a fő dolga, hogy Istennek szolgáljon, nem pedig nekik! De Isten szolgálatának egyáltalán nem kell az egyházakon keresztül folynia!

De hol áll az Üzenetemben az, hogy az embernek el kell állnia Istentől vagy Jézustól, az Isten Fiától! Épp ellenkezőleg, hiszen szavaimmal én közvetlenül Istenhez és Jézushoz vezetek! Az eddig ismertnél azonban elevenebb módon, az Igazságnak megfelelően, nem úgy, ahogy azt az emberek szellemi kényelemre való hajlamukban megkurtították.

Utalok arra, hogy Isten a teremtésben eleven és saját felelősségük tudatában lévő szellemeket akar! Vagyis olyan embereket, amilyeneknek a teremtés őstörvényei szerint lenniük kell! Úgyhogy mindenkinek személyesen és teljes mértékben felelősnek kell lennie mindazért amit gondol, beszél és tesz, és hogy ezt az emberiség az Isten Fián akkor elkövetett gyilkossággal nem törölhette el.

Hiszen Jézust csak azért gyilkolták meg, mivel akkori követeléseivel ő is tehernek számított, és veszélyesnek tűnt a papok számára, akik mást tanítottak, sokkal kényelmesebbet, hogy egyre nagyobb tömeg kövesse őket csupán földileg, aminek a növekvő földi befolyás által ugyanakkor földi hatalmuk növekedését kellett maga után vonnia és fenntartania.

Ezt nem akarták feladni. Az emberek a kényelmet, a papok meg a befolyást, a hatalmukat. A papok egyáltalán nem akartak tanítók és segítők lenni, hanem csak uralkodók!

Igaz segítőkként az embereket belső önállóságra, szellemi méltóságra és szellemi emelkedettségre kellett volna nevelniük, hogy ezek az emberek szabad meggyőződésből igazodjanak Isten akaratához, és ennek megfelelően örömmel cselekedjenek.

A papok ennek az ellenkezőjét tették, és lekötötték a szellemet, hogy az engedelmes maradjon az ő földi céljaik számára.

De Isten teremtéstörvényeiben szellemi tökéletesedést követel az emberektől! Folytonos haladást a Teremtésről szóló tudás kibővítésében, hogy helyesen álljanak és működjenek benne, és ne váljanak akadállyá a mozgáskörök rezgésében!

De aki most nem akar továbblépni, és megpróbál ahhoz ragaszkodni, amit már tudni vél, és ezért elutasítja az Istentől jövő új kinyilatkoztatásokat, vagy ellenségesen áll hozzájuk, az hátramarad, és a világítélet során kivettetik, mert az lerombol minden akadályt, hogy végre újra világosság legyen a teremtésben, ami a jövőben elősegíti a folyamatos fejlődést, ahogy az Isten akaratában nyugszik az Ő teremtése számára.

Jézus akkor szintén új kinyilatkoztatás volt, és Igéjében továbbiakat hozott. Abban a korban mindez új volt, mint ma az én Üzenetem Imanuelról. Akkor ez éppen olyan szükséges előrelépés volt mint ma, melynél azonban nem kellett volna örökre megrekedni. Én sem szüntetek meg semmit a régiből, hanem csak újat hozok hozzá.

Jézust, mint Isten Fiát, sem kell senkinek Üzenetem által feladni, hanem éppen most kell őt, mint olyat helyesen megismerni, de nem mint a romlott emberiség szolgálóját vagy rabszolgáját, hogy annak bűneit hordozza vagy bűnei terhéért megfizessen, hogy ez az emberiségnek kényelmesebb legyen!

És éppen azok, akik Jézust Isten Fiaként valóban elfogadták, egyáltalán nem tehetnek mást, mint hogy Üzenetemet és a hozzá kapcsolódó, Isten kegyelméből jövő új kinyilatkoztatásokat örömteli hálával üdvözöljék! Az sem fog nehezükre esni, hogy helyesen megértsék és magukévá tegyék mindazt, amit mondok.

Aki ezt nem teszi, vagy erre nem képes, az nem ismerte fel sem Jézus, az Isten Fia üzenetét, sem valódi létét, hanem csak valami idegent, hamisat épített föl saját megítéléséből és önteltségéből és... nem utolsósorban... kényelmes szelleme lustaságából kiindulva, mely irtózik az Isten által megkívánt mozgástól!

A Fényből általam elhozott Üzenet értelme és célja, mint Isten legszentebb akaratának teljesítése, a tudás szükséges kibővítése annak az emberiségnek, mely most túl akarja élni a teremtéstörvényeknek megfelelő, kívánt fordulatot, hogy együttműködhessen az új, az Isten akarta ezeréves béke birodalmában, amit Isten mindenhatósága most megvalósít!

Itt a szellemileg lusta emberek kifogásai, a hiú farizeusság frázisai nem számítanak mentségnek, és az alattomos rágalmazásoknak, meg a saját hatalomra éhezők támadásainak is meg kell hátrálniuk és pelyvaként szét kell szóródniuk a háromság Istenének szent igazságossága előtt; mert nem létezik semmi nagyobb és hatalmasabb, mint az Isten, az Úr, és az, ami az Ő akaratából érkezik!

A földi emberi szellemnek most elevenné kell lennie és meg kell erősödnie Isten akaratában, melynek vagy szolgálnia kell, és így megmaradhat ebben a teremtésben, vagy el kell vesznie!

Itt az idő! Isten nem fogja többé megtűrni a rabszolgává tett szellemeket! És az emberi önkény megtöretik, ha nem lesz hajlandó önszántából beilleszkedni az őstörvényekbe, melyeket Isten helyezett a teremtésbe.

Ezekhez tartozik azonban a folytonos mozgás törvénye is, mely megköveteli a fejlődésben való folyamatos előrehaladást. Ezzel marad kapcsolatban a tudás kibővítése!

A teremtés ismerete, a szellemi tudás az egész élet valódi tartalmát képezi!

Ezért részesültetek új kinyilatkoztatásokban. Ha ezeket szellemetek restsége miatt visszautasítjátok, és ha szellemeteket hagyni akarjátok, hogy nyugodtan tovább aludjon mint eddig, akkor csak az ítéletben ébred fel, hogy aztán a bomlásban elpusztuljon.

És jaj mindazoknak, akik az emberi szellemet még bilincsben akarják tartani! Az ilyenek tízszeres kárt szenvednek, és az utolsó pillanatban kell teljesen elrémülve felismerniük, hogy milyen terhet vettek magukra, hogy aztán e teher alatt összeroppanjanak és lezuhanjanak a borzalmas mélységekbe!

Ez a nap felvirradt! A sötétségnek vesznie kell! Isten gyönyörűséges Fénye most minden hamisat összetör, és minden restséget kiéget a teremtésből, hogy csak fényben és örömben járhasson pályáin, az összes teremtmény áldására, mint egy ujjongó hálaima Teremtője minden kegyelméért, az Isten, az Egyetlen, a Mindenható dicsőségére!

ÁMEN.

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései]