A Grál-üzenet utórezgései 1

56. És ha majd az emberiség megkérdezi...

Furcsa ez a földi emberiség. Mint egy nehézkes, lomha és rothadó tömeg fekszik a teremtésben. Az az emberiség, melynek ebben a legélénkebben, a legmozgékonyabban, a legszebben és a legfényesebben kellett volna szőnie, ha megfelelően kihasználta volna azokat a képességeket, melyek kegyesen meghagyattak neki.

De mint az ólom mindent megterhel, sötét, zavaros, kész bármikor mérgező, bomlasztó és irigy módon hatni arra, ami törekszik fajtájának átlaga fölé emelkedni. A Fény ellenségeként lesi, hogy beszennyezhesse mindazt, ami nem akar vele az őáltala kiépített úton haladni, ami a szakadékba, az örök pusztulásba vezet.

Az emberek elkülönülnek az Úrtól, mert ők maguk akarnak a föld uraivá lenni! És annak ellenére most gyakrabban veszik Isten nevét a szájukra mint azelőtt, hogy ezt saját céljaikra használják, pajzsként maguk előtt hordozzák, hogy ezzel tiszta szándékot mutassanak.

Belsőjüknek azonban nincs semmi köze az így mutogatott pajzshoz; mert a lelkük tele van bizalmatlansággal, mert attól tartanak, hogy valaki megtagadhatja tőlük azt, amire ők maguk törekednek: A földi hatalmat és a földi befolyást.

És ez a bizalmatlanság minden tiszta szándékot zavarossá tesz, lehúz, igazságtalanná, fanatikussá tesz, és még inkább az „Isten” szent nevével való visszaélésre buzdít!

Az emberek efelől nem érdeklődnek! Azt soha nem kérdezik meg, mi hozhat nekik valódi hasznot, és mire kellene rákérdezniük, hanem csak azt, ami az ő gondolkodásuk irányába esik. Mivel azonban belül az egész emberiség ma egyedül bizalmatlansággal van telve, így minden kérdésben bizonytalanságnak is kell rejtőznie egy olyan lelkiállapot eredményeként, amely a legmélyebb alapokig elferdült és romlott.

Amit az ember az embertársairól gondol, azt magából meríti, és azt önmagánál is feltételezi. Egy igazán jó ember másoknál először mindig a jót akarja megtalálni, míg a rossz ember az embertársainál egész természetesen csak rosszat képes feltételezni, különösen azokban a dolgokban, amelyeket ő maga még nem képes megérteni.

A rossz ember másoknál mindazt, amit még nem ért, rossz szándékként értelmezi, mert hiszen saját természetével összhangban semmi mást nem vár.

Jó ember esetében azonban ez fordítva van. Először mindenre a saját természete szerint, ami jó, fog tekinteni.

A rossz ember soha nem hihet a jó szándékban, nem veheti semmilyen cselekedet alapjául, mert erre ő maga nem képes. Az önzetlen cselekedetet száműzi a meseországba, vagy akár hazugságnak nevezi, mert az ő számára ez idegen és érthetetlen.

Ebben csak az hihet, aki jó, mert ő maga képes hasonló módon cselekedni.

Így az ember véleménye az embertársairól mindig csak az ő saját jellemének a tükörképe, amit így egész világosan kifejez.

Azoknak az embereknek, akik rosszat mondanak és terjesztenek embertársaikról, önmagukban rossznak kell lenniük, különben ilyesmit nem tennének! Ez a teremtés törvénye, ami az azonneműségben rezeg. Így a Teremtő mindentudó bölcsességében minden embert arra kényszerített, hogy maga előtt nyíltan egy olyan tükröt hordozzon, amelyben egy nyugodt megfigyelő egyértelműen felismeri az ő saját belső életét. Erre a törvényre, hatásainak nagy egyszerűségében, mint a Fényből jövő segítségre, még nem volt elég figyelem fordítva, mert az ember soha nem vette a fáradságot, hogy megértse Isten törvényeinek logikus következményeit a teremtésben.

Mindig csak arra törekszik, hogy földi útja során földileg gyorsan előrejusson a földi vagyon megszerzésében a földi lét úgynevezett kellemes dolgai végett, melyek valójában pusztán felszínességet és ezzel szellemi hanyatlást okoznak, mivel lusta kényelemre csábítanak, de felemelkedést nem hoznak soha.

Az ember a számára kegyesen biztosított időt sietséggel tölti, anélkül, hogy jobbra vagy balra nézne, csak azért, hogy elérje a földi célokat. Így nem tanul semmit az őt körülvevő teremtésből, amelyben élhet, és ehhez mérten kell működnie is.

Máskülönben már régen ismerte volna ezt a törvényt is, ami embertársát mindig világosan olyannak mutatja, amilyen a valóságban. És az ilyen segítő felismerés messzebb vinné őt a földi úton, mint a sietsége, ez sok szenvedéstől és sok csalódástól mentesítené, és így a földön is másként kellene lenni a dolgoknak, mint ma!

Ismerjétek meg végre Isten törvényeit a teremtésben, emberek, és segítségben lesz részetek!

Ehhez azonban fáradoznotok kellene és fel kellene adnotok a követelődző akarást, amihez Istennel ellenséges beképzeltségetekben hozzászoktatok! Akkor ma nem a bizalmatlanság uralkodna az összes ember között, és ennek ostora nem suhogna felettetek! A bizalmatlanság azonban csak a szellemi lustaság gyümölcse. Ha a szellemetek olyan élénk lenne, ahogy ezt az Isten akarata tőletek megköveteli, és ha a szellemetek helyére nem a földhözragadt észt állítottátok volna, ami csak a szellemetek eszköze maradhat, akkor a bizalmatlanság nem nyerhetett volna a földön olyan teret, amilyet ma elfoglal.

A bizalmatlanság most ezen emberiség hamis akarásának és hamis útjainak legrosszabb gyümölcse. A bizalmatlanság suhogtatja az ostort, mint a ti luciferi lakájkodásotok végső következménye! A bizalmatlanság ma mindenhová befészkelődött, akárhová is néztek, nem csak az államokba és az egyházakba, a kereskedelembe vagy a társadalmi kapcsolatokba, de még a legbelsőbb családi életbe, a házasság szent kandallójába is.

Ahol mindössze ketten vannak együtt: A bizalmatlanság ostort suhogtat felettük! Belőletek nőtt ki, körbenőtt benneteket, és fölétek nőtt undorító mohósággal, mélyen belevágva karmait a lelketekbe, és még arra ösztökél, hogy tépjétek szét egymást!

És ez a bizalmatlanság lesz az is, ami mint a ti magatok által okozott legrosszabb dögvész sok embert, igen, ennek az emberiségnek a legnagyobb részét, magával rántja saját zuhanása közben a bomlás borzalmaiba, az örök halálba!

Ezt a Fény villáma halálosan eltalálja, de halálgörcsében nem enged el titeket, hanem karmainak millióival keményen fog tartani. A halálmerevségben ezek még jobban bevájódnak, és a karjaikba került lelkek többé már nem tudnak szabadulni, hacsak kétségbeesésükben ők maguk nem tesznek még egyszer nagy erőfeszítést azért, hogy ezer fájdalom közepette az utolsó pillanatban még kitépjék magukat és megszabaduljanak. De ez a kiszakadás az akarat óriási erőfeszítését igényli, és lelketeknek mély sebeket fog okozni!

Ebből az emberiségből nem sokan lesznek még képesek ennyi erőt összeszedni, mások meg tartani fognak a kiszakadással járó súlyos sebektől és fájdalmaktól.

És így lusta tétlenségbe esnek, lesüllyednek a feneketlen mélységbe, az örök éjszakába, ahol azonban ezerszeres kínok várják őket azokhoz a fájdalmakhoz képest, melyeket az önkéntes kiszakadás okozott volna. — Akkor azonban már végérvényesen késő! Szabadjára hagyták ezt a bizalmatlanságot a keresztútnál, mely elé Isten kegyelme még egyszer állította őket.

Szellemük lustasága most az emberiséget a végső bukáshoz vezeti az utolsó undorító, emberhez méltatlan, a Fénnyel ellenséges gyümölcs: a bizalmatlanság által!

Ebben rejlik az ítélet: Ők maguk többé már nem kaphatják meg Isten utolsó kegyelmét! És minden szellemileg lusta ember, aki az ítéletben alkalmatlannak találtatik, meg fogja kérdezi:

„Hogyan bizonyíthatja Abdrushin – Imanuel, hogy Ő az Ember Fia?”

Így vagy ehhez hasonlóan azonban csak a szellemileg lusták fognak kérdezni, azok, akik nem akarnak erőfeszítést tenni saját üdvösségükért. Hiszen a bizalmatlanság uralja őket! Menthetetlenül a rabszolgáivá lettek. Arra többé már nem képesek, hogy a szellem, nem csak az ész, komoly mozgékonyságával maguk keressenek az Igében. Ehhez szellemükben már túl fáradtak. A szellemileg lustának azonban az élet Igéje, az élő Ige, amely az elfogadás lehetőségéhez is megköveteli az életet, Isten rendíthetetlen törvénye szerint nem adhat és nem is ad semmit! Mert aki komolyan nem keres benne értékeket, az nem talál benne semmit. De aki keres, az talál!

Az Üzenet mindent tartalmaz és megad. Az emberi szellem számára kimeríthetetlen. A legegyszerűbb ember, szintúgy a legjelentősebb tudós megtalálhatja benne azt, amit keres. Nem létezik a teremtésben semmi olyan, amit ne találna és ne ismerne meg ebben az Üzenetben, mihelyt bensőleg képes elfogadni az értékeket.

Ezáltal még az eddigi legnagyobb emberi tudás is kiszélesíthető anélkül, hogy egyszer valami határba ütközne. Az emberi szellemnek először csak igazán kell keresnie benne, alázattal és felkészülve a hálás elfogadásra. Az önteltség azonban lezárja az utat az elfogadás bármiféle lehetősége előtt az olyan szellem számára, amelyik kényszeríteni akarja magát a keresésre.

De már nincs messze az idő, amikor az Üzenet Igéjének váratlan kincsei ujjongva lesznek továbbadva a fülelő emberiségnek minden osztály emberi szellemein keresztül. És az Üzenet mindig valami újat fog adni nektek a valódi tudás bármely területén, a léleknek és a testnek, valamint gondolkodásotoknak és cselekvéseteknek itt ezen a földön.

Addig azonban a szellemileg lustáknak külön kell választódniuk a mozgékonyaktól, önműködően lesznek szétválasztva, hogy ezentúl már ne késleltethessék vagy ne zavarhassák össze azt, ami Isten akarata szerint való.

Aki komolyan és önteltség nélkül olvassa az Üzenetem Igéjét, vagyis aki valóban keres benne, az meg is talál benne minden magának való tudást, és többé már nem kérdezi: „Hogyan akarja Imanuel bizonyítani, hogy ő az Ember Fia!” —

Ez az Isten akarata, hogy az emberi szellem felébredjen az alvásból és a lustaságból, amit magára kényszerített, és ami elvezette őt a Fénytől, és ami hagyta őt beleesni a sötétségbe.

Ez egyedül az emberiség hibája! Ha könnyelműen nem távolodott volna el a Fénytől való kapcsolattól, ha konokságával és önhittségével, nevetséges mindent jobban tudni akarásával nem vált volna el tőle, akkor senkinek sem esne nehezére felismerni azt, aki a Fényből küldetett.

Így azonban az egész földi emberiség fejlődésének gyászos történelmében ismét csak néhány olyan akadt, aki a Fény Küldöttét valóban felismerte, és ezzel el is ismerte.

Az emberiség hibája! Nem ám a Fényé. És ugyanez az emberiség most azt követelné a Fénytől, hogy az ő hibái miatt változtassa meg az ős-örök törvényeket, hogy a saját hibáiba keveredett és bennük ragadt emberiség kényelmesen felismerhesse azt, aki a Fény Küldötte anélkül, hogy előbb erőlködnie kelljen!

Azt, hogy milyen arcátlanságot rejt magában Istennel szemben ez a kérdés, azt saját szellemi lustaságában már egyáltalán nem tudatosítja.

Csak hagyjátok őket tovább haladni a pusztulásba vezető úton. Nem akarják másként. Forduljatok el az ilyen kérdezőktől, és jusson eszetekbe:

Így közeledtek annak idején Jézushoz is, amikor már keresztre feszítették, azt követelve tőle: „Ha Isten Fia vagy, segíts magadon és szállj le a keresztről!”

Vagyis ezzel ismét bizonyítania kellett nekik, hogy ő az Isten Fia. Más emberek azonban újra meg újra új bizonyítékokat követeltek volna, hogy higgyenek az Ő küldetésében vagy efelől legyenek meggyőződve. A kívánalmak aztán ezerszeresen megnövekednének, és végül ennek ellenére senki sem állna a sarkára, hogy ezt valóban elhiggye.

Hiszen ismeritek annyira az embereket, hogy ezt magatok is tudjátok.

Azokra a szavakra, amiket Jézus mondott és tanított, csak másodsorban akartak gondolni, és fáradozásra csak akkor törekedtek, amikor előbb még más bizonyítékokat kaptak. Amellett, hogy maga fáradozzon, mindig csak utoljára akar dönteni. Ezt halogatja, hogy soha meg ne tegye, mert nála erre önszántából soha nem kerül sor.

Ebben rejlik a számára most halált hozó gyengeség! Mert most ebben a pontban veszi kezdetét az ítélet.

Mondom nektek: Az élő Ige, az általam hozott Üzenet olyan bizonyíték, aminél egyáltalán nem lehet jobbat vagy meggyőzőbbet adni az emberi szellemeknek!

És aki komoly keresés közben egyszer megismeri az Igét, az minden más segítség nélkül is tökéletesen meg van győződve! De egyedül ez mentheti meg őt, segíthet neki, hogy képes legyen felfelé, Isten fényes kertjeibe emelkedni, ahol örökké élhet, örömteli teremtésben Isten akarata szerint.

Semmi más! Csak az, aki ismeri az Igét, és azt ténylegesen elsajátította, vagyis valójában e szerint is él, az lesz megmentve az örök haláltól. Az ilyen azonban nem is kér más bizonyítékot. Számára minden magától értetődővé vált az én Igém megtapasztalásában, ami ezzel bizonyítékot nyújt neki!

Ezért hát az embernek törekednie kell minden komolysággal és alázattal, önteltség nélkül, elfogulatlanul. Ha ezt nem váltja be, az Ige nem adhat neki semmit. Az ő számára zárva marad, míg egyébként mindenkinél messze felülmúlja a legnagyobb elvárásokat, és olyan gazdagságot áraszt, ami meghozza a valódi békét, az igazi tudást és boldoggá tesz!

Az emberek ezt majd átélik, még akkor is, ha most ezen gúnyolódnak. Lelküket súlyos megrázkódtatásokkal kell fellazítani, és ezzel felkészíteni az elfogadás buzgó vágyára. Azután már fel fogják ismerni az én Üzenetem gazdagságát, amin egy szó sem lesz megváltoztatva, hanem ez olyan, és meg is marad olyannak, amiként most általam adatott. Az emberek azonban nagyon rövid időn belül megváltoznak, mert lelkük most még túlságosan dermedt az elferdült ész önkénye következtében.

Balga emberek, ha még oly biztosnak és oly nagyszerűnek képzelitek magatokat! Még egyszer mondom: Nem ti követelhettek a mindenható Istentől, hanem most az egyszer Ő követel tőletek, mert a türelmének most már vége!

Bizonyítékot követel tőletek, hogy jól használtátok-e, összhangban az Ő legszentebb akaratával, azokat a képességeket, amelyeket a szellemeteknek adott! Hogy szellemetekben élénkek vagytok-e, és hogy az Ő Igéjében képesek vagytok-e felismerni azt, akit most Ő küldött hozzátok!

Ha ezt nem tudjátok megtenni, akkor méltatlanok vagytok az Ő kegyes jóindulatára, nem használtátok fel képességeiteket, amelyeket átengedett nektek, hogy emberhez méltó módon együttműködhessetek a teremtésben, meghiúsítottátok és betemettétek saját emberségeteket, és ezért, mint a teremtésben használhatatlanok, ki lesztek törölve az Ő kegyelem-könyvéből, mint akik tudatosíthatják önmagukat és az életet!

Szálljatok magatokba, emberek! Ébredjetek fel szellemileg! Nagyon hamar meg kell változnotok a saját tapasztalataitok által, mindenkinek egyénileg, mert Isten mindenható keze már minden felett nyugszik, és az Ő szent haragja most azok üdvösségéért árad ki, akik még nem adták át magukat teljesen a sötétségnek, és még eljuthatnak az ébredéshez.

Használjatok ki most minden órát, ti, földi emberek! Az Isten haragjában teljesen össze lesz törve a méltatlan bizalmatlanság is, mint az emberek hamis akaratának utolsó, rossz gyümölcse, amely mint a dögvész már elterjedt az egész földön. Ez ismét meg lesz szabadítva tőle!

Előbb azonban jön az ütközés:

Az emberiség ismét öntelten követeli, mint Jézus idején: Bizonyítsd be, hogy te vagy az Ember Fia! Az emberiség ezt saját, földi, maga által létrehozott szűk fogalmak szerint akarja követelni.

De Isten most szent haragban követel: Emberiség, egykor olyan képességet adtam neked, hogy mindig felismerj mindent, ami az én Fényemből származik! Most ismerd fel az én Fiamat, vagy elítéltetsz és elvettetsz, mint emberileg méltatlan, és a Fénnyel ellenséges! —

Ami ebből következik, azt hamarosan megtapasztaljátok magatokon! És ha az emberiség a maga módján kérdez, akkor az Isten ezúttal a maga mindenható módján adja meg neki a választ!

És ezen földi emberek minden nevetséges beképzeltsége összeomlik, mint egy maroknyi por. —

Köszönjétek az Úrnak, amikor csapásaival, melyeknek visszahatóan titeket is érniük kell, segít nektek. Imádkozzatok, és álljatok készen az emberiség legnagyobb szükségének órájában hirdetni az Igét, amit én adtam nektek!

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései]