A Grál-üzenet utórezgései 1

55. Csalódások

Mikor tanulja meg a földi ember, hogy minden hibát, a kudarc és a sikertelenség minden okát önmagánál keresse! Úgy tűnik, hogy erre soha nem képes. Önmaga megítélése túl nagy, de konok, merev gondolkodása túl sekély és túl korlátozott.

Az eddigi tapasztalatok szerint ezt soha nem tanulja meg, mert nem akarja! Még a legjobb és legnagyobb akarás mellett is még mindig marad fenntartás a szívében, és ez a fenntartás végül is mindig az ő kedves „énje” valamilyen sajátossággal, amit olyan elszántsággal igyekszik megtartani, ami még a legjobb akarás erejét is meghaladja.

Ez az „én” mélyen rejtőzködik, annyira mélyen, hogy sokan úgy gondolják, hogy már nem is létezik. Azonban még mindig ott van, és rejtekhelyéről olyan pillanatokban küldi a káros szálakat, amikor ezt az ember a legkevésbé várja. Sok mindenbe behatol, és különleges döntéseknél, amelyeket meglepően gyorsan kell megtenni, a kedves „én” gyakran egész nyíltan a szent teljesítés kötelessége elé áll!

Bár a teljesítésre irányuló erős akarásnál ez csak átmenetileg lehetséges, mégis gyengíti a megvalósító akarat hatását és sok győzelmet késleltet, megnehezít vagy teljesen lehetetlenné tesz.

Ilyennek találtatott az ember az utolsó vizsgánál. Önként soha nem mond le teljesen a sajátosságairól vagy a vágyairól, még a legnagyobb fájdalmak hatása alatt sem. Ennek az „énnek” még mindig van valami mondanivalója és előtolakszik, különösen a szeretetben, amit valamelyik közelálló személlyel szemben táplál, és amit mindenek fölé helyez, anélkül, hogy az ember ezt a gyengeséget megfelelően tudatosítaná.

Így az embernek belül meg kell törnie, hogy lehetőséget szerezzen egy új struktúra felépítésére önmagában Isten dicsőségére, egyedül ez vezet az igazi boldogsághoz. Az eddigi mellék isteneknek vele együtt fejet kell hajtaniuk, vagy olyan kardcsapás által lesznek kiirtva, amit maguk az emberek kényszerítenek ki.

Emberek, milyen könnyű lehetett volna mindez számotokra, és milyen nehézzé tettétek!

Nem emelhetnétek legalább egyszer a gondolkodásotokat valamivel e merev forma fölé, amit az évezredek során létrehoztatok, melynek létrejöttéért önként egész korszakokat áldoztatok, mintha ezeknek bővében lennétek, holott a teremtésben szövő örök törvények nem adhatnak nektek egyetlen elpazarolható percet sem.

Szóval hogyan képzelitek azt, aminek most történnie kell! Gondolkodtok ezen egyáltalán, anélkül, hogy közben ismét óvatosan félreálltatok volna, hogy kutató tekintetektől védve maradjatok, ahogyan ezt eddig mindig tettétek, mert a szokásotok nem tette lehetővé, hogy másképp cselekedjetek vagy gondolkodjatok.

Mozogjatok egyszer szellemileg valamivel frissebben, szabaduljatok meg minden merev formától, ami lent tart és elértéktelenít titeket.

A gondolkodásotok körforgásából hiányzik az élet! Egy példán csak azt szeretném nektek megmutatni, hogyan teszitek magatokat ezzel jóhiszeműen kicsivé, hogyan ártotok magatoknak és másoknak a legjobb akarat mellett, sőt hogyan érintitek meg azt, ami számotokra valóban szent:

Tegyük fel, hogy egy ember jön a tudóhoz, hogy megtudja, hogy jó úton jár-e, és hogy ez hová vezet. Az ilyen ember mindig tele van kívánságokkal és kérdésekkel. És mindig biztosra lehet venni, hogy az összes kérdés között nagyon kevés a valóban érdemi. Legtöbbjük tisztán személyes és földi természetű.

Bár a tudók mindegyike vonakodik az ilyen kérdések megválaszolásától, mert az Üzenet már mindent tartalmaz, amire minden embernek a maga számára szüksége van, néha mégis előfordul, hogy a kérésre kissé fellendíti a fátylat az útról, mely a törvények szövésében a kérdező számára még megvalósulhat. Ő mohón megragadja a mondottakat, és aztán igyekszik eszerint igazodni olyan jól, amennyire csak képes, de mindig csak oly módon, ahogy azt ő maga gondolja.

A látogatás során kikért szavak képe előtte marad, rendíthetetlenül ezekhez tartja magát, egészen addig, amíg el nem jön az idő, amit beteljesülésnek gondol. De ez a gondolkodás többnyire a saját vágyaira épül, teljesen az ő személyes elképzelései szerint kialakítva, amit a maga számára mindig helyesnek tart.

Gyakran előfordul, hogy a várt pillanat eljön, de beteljesülés nélkül telik el! Ha ő egy jó természetű ember, akkor fejcsóválva, meghökkenten, talán kishitűen megkérdezi, hogy ez miként lehetséges, merthogy ő az összes elmondottban határozottan hisz, és hogy mindennek be kell teljesülnie, amit a tudó mond, ha valóban annyira tudó.

Ellentmondásba kerül önmagával, talán azzal fogja vigasztalni magát, hogy még vár egy kicsit, aztán meglátja mi fog következni. Mindenesetre először is lankadni fog a hite, és megrendül, ha nem lesz képes megtalálni az okot, ami lehetővé tenné, hogy túltegye magát ezen a csalódáson.

De ha ez egy gonosz természetű ember, akkor gúnyolódni fog, küzdeni fog minden ellen, ami kapcsolatban van ezzel a tudóval, akiben csalódott, és természetesen ő ellene is. Ebbe még az én Üzenetemet is belerángatja, bár ezzel bizonyítékát adja annak, hogy ő maga azt még soha meg nem értette, vagy nem képes bizalmat szerezni saját meggyőződése iránt, röviden, hogy ő maga szellemileg semmi, és továbbra is alá van vetve a földi külsőségek minden ingadozásának. Az ilyen ember saját magát pelyvának jelöli.

Aztán többé már nem gondol arra, hogy korábban már meg volt győződve az Üzenetem Igazságáról, és ennek értékeit önmagán és önmagában is kiérezhette. Ezzel félre is teszi az Üzenetet, ha még oly sokat is adott neki.

Minden emberben megpróbál kétségeket ébreszteni. Amit ő maga is jónak ismert meg, és talán saját magán is megtapasztalta, azt nem említi, sőt még igyekszik az ellenkezőjére fordítani. Közben senki sem gondol arra, hogy először önmagát vizsgálja meg figyelmesen, és kutassa ki, hogy a mondottak be nem teljesülésének okai nem őbenne és az ő tetteiben rejlenek-e.

De éppen ez lenne a helyénvaló! Mert minden be nem teljesedés mindig csak magának az ily módon csalódottnak a hibája.

Ő ugyanis már a beszélgetést követő órában megváltozhat, s ezzel lehetetlenné teszi a beteljesülést. Ha ő maga nem éri el azt, ami őt az útján várja, vagyis ami az ő számára el van tervezve, akkor ez nem is teljesíthető mindenben. Ehelyett egy másik átélés vár rá; mert maga az átélés biztosan megvalósul, csak a hozzájáruló formák változnak saját viselkedése által. Így az öröm helyett bánat jöhet, vagy a szenvedés örömmé válik, de mindkettő az ő számára előkészített szellemi átélést hozza meg.

A földi vándorlás egészen konkrét mérföldkövei minden szellem számára beteljesülnek. Ugyanakkor a külső körülmények, az okok, amelyek ezt kiváltják, az érintett személy belső életének megfelelően irányulnak és változnak.

De a földi zarándok közben csak a külsőt, a formát látja, ami alá van vetve a változásnak! Ezért csalódásokat és kétségeket okoz magának.

Képzeld el a következő képet: Egy ember halad az úton, ami Bécsbe viszi, ha állandóan betartja ugyanazt az irányt.

Ha megkérdezne valakit, aki alaposan ismeri a tájat:

„Hová jutok az utam során?”

A megkérdezettnek természetesen azt kell mondania:

„Bécsbe!”

Néhány köztes várost is megnevezhet, melyen a vándor közben áthalad.

Ha azonban a vándor útközben, még a fent említett cél előtt, valamilyen okból megváltoztatja az útirányt, akkor a neki megmondott igazság ellenére nem Bécsbe jut el, hanem valami más városba. Talán Párizsba, Zürichbe vagy Rómába.

Amint megváltoztatja az útirányt, a legkisebb fordulattal megváltozik a cél is, s ezzel a beteljesülés is a maga eredeti módjában, mint amilyen lett volna az első útirányban. De aztán nincs semmi oka arra, hogy azt, aki neki az információt adta tudatlannak tartsa, vagy ráadásul egy olyan embernek, aki szándékosan csak színlelni igyekszik a tudást. —

Ebben az esetben ez egy olyan egyszerű történés, mint az ember minden vándorlása is a földi léten át.

Ha az ember megkérdezi, hogy hová vezet az útja, akkor a tudó egész helyesen megmondhatja neki, hogy melyik pontokat fogja érinteni, illetve melyeket kell érintenie azon az úton, amelyen kérdése pillanatában áll!

Soha nem lehet valami mást adni az embernek. Mindig csak a kérdező aktuális állapotának és aktuális irányának megfelelően, mert az, ahogy az Üzenetből mindenki tudja, saját döntéshozatalkor megtartja szabad akaratát. Ezért már néhány perccel a kérdés feltevése után megtehet egy belső fordulatot, melynek azonnal automatikusan meg kell változtatnia az utat és annak célját is.

Ha valaki először Bécsnek vette az irányt, s aztán egyszer csak Rómának fordul, akkor természetesen Rómába ér, és nem Bécsbe.

A szellemi utakkal ez pontosan ugyanígy van. És ezek a durvaanyagúságban is megnyilvánulnak! Mert ilyen tekintetben ezek irányadók.

Gyakran mondtam, hogy még az Isten Fia sem kényszerítheti az embert, hogy boldog legyen, mert egy emberi szellem döntéshozatalhoz való szabad akaratát sem lehet megszüntetni.

Így hát sokan különösen nagynak képzelik magukat hitükben, amikor azt gondolják, hogy az ő földi útjuk számomra pontosan látható, és annak, amit kérdéseire válaszolva mondok neki, feltétlenül meg kell történnie. És aztán sokan olyan kimondhatatlanul kicsinek mutatkoznak abban a feltételezésükben, hogy ha ebből valami nem teljesül be, akkor az ő véleményük szerin én semmiféle Isteni Küldött nem lehetek.

Az így gondolkodók mindkét esetben csak saját tudatlanságukat mutatják a teremtés működéséről Isten szent törvényei szerint, amelyek állandó mozgásban vannak, és az emberek minden akarását azonnal rögzítik, hogy összekössék őket a következményekkel.

Még az ítéletben sem lehet pontosan előrelátni, hogy miként teljesül be ez a szent történés minden egyénen. Ez is mozgásban van az utolsó pillanatig. Így sokan megmenthetők, akik már elveszettnek számítanak, és nem egy olyan elbukhat, aki úgy véli, hogy biztosan áll.

Az óra egész pontosan meg van határozva az ember számára, de a hatások jellegét az ítélet pillanatában az ő belső állapota határozza meg. Az ember természete határozza meg a kölcsönhatást a szellemének akarásán keresztül mindazzal, ami még csüng rajta.

De aki ismét az Úr Szelleme ellen vétkezik, afölött már kimondatott az ítélet, és már sietteti ennek a beteljesülését, úgyhogy számára a megmenekülés már nem lehetséges.

Már akkor, amikor ezeket a szavakat kimondom, tudom, hogy az emberek csak korlátozott mértékben fogják elfogadni őket, és amit elfogadnak, azt megint azonnal szilárd formába kényszerítik. Ezáltal a kimondottak minden további nélkül meg lesznek fosztva minden mozgékonyságtól a merev gondolkodáson keresztül, ami most az újonnan adományozott Igazságot gyorsan elferdíti, még mielőtt bennetek életre kelhetne.

Ez így megy az én összes szavammal. Az emberek nem úgy fogadják el őket, ahogy azt én akarom! És ennek ismerete kimerülést okoz. Ha szeretnék is úgy dönteni, hogy a mondottakat mindig újra elmagyarázom, végtére még sem lenne elegendő, szükségszerűen soha véget nem érő magyarázat lenne, mert szűk gondolkodásukkal az emberek újra és újra valami olyan pontra lelnek, ami tisztázásra szorul. —

Annak ellenére, hogy a szabad akaratú döntéseinek minden következményéhez kötődik, az embernek még mindig elég lehetősége van arra, hogy életútja ösvényén mozogjon a teremtésben, így a földön is. Hogy hogyan, hol és mikor az az összes hatásával benne van az Üzenetemben, amely a maga formájában nem értelmezhető tévesen, feltéve ha az ember igyekszik is helyesen az én szavaim mélyére hatolni, hogy úgy fogadja őket, ahogyan általam adattak.

Amikor az Üzenet előttetek van, arra kell törekednetek, hogy szavaimban elmélyedjetek, pontosan a mondat és a szórend szerint; mert ez vezeti a szellemeteket! Én a valódi értelmében használom a nyelveteket, úgy ahogy használni kell, hogy élő módon legyen megformálva, nem pedig úgy ahogy ezt az elferdített ész helyesnek és szépnek tartja!

Ti tudjátok, hogy minden emberi név magába foglalja önmagát. Az ember az, amit a neve mond, nem csak hogy úgy hívják. A név azonban egy szó is. És ahogy ez valóban önmagában él és működik, úgy él és működik önmagában nyelvetek minden szava is!

Ezt azonban minden ember éppúgy elferdítette, mint az eszét. Ezért nektek elsősorban teljesen félre kell tennetek az ész ily romlást hozó játékait az én élő Igém olvasása közben! Nem szabad azokban a formákban gondolkodnotok, melyeket ti állítottatok össze, vagy amit mások igyekeznek újra és újra számotokra létrehozni, hanem kényszeríteni kell magatokat, hogy hagyjátok befolyásolatlanul magatokra hatni szavaim jellegét, és a szavaim összeállításának módját is, és eszerint érezzétek át őket!

Közben csodát éltek át, ha ezt komolyan teszitek; mert a mondataim felépítése teljesen más fogalmakat, teljesen más képeket ad nektek, mint amilyeneket ugyanazok a szavak adnának, ha a ti módszeretek szerint lennének összeállítva.

Ezt a fáradságot eddig még nem vettétek! Még nem fogadtátok el ezt az újat az én beszédemben, hanem közben még mindig a szokásos észbeli alapokra gondoltok, amelyek az elmúlt években meg lettek változtatva, már gyakran változtak, igen, még az én Igém olvasásakor is használjátok őket.

A valóságban a nyelv oly sok saját életet hordoz magában, mint minden egyes szó is, hogy nem szabad játékszerűen megváltoztatni anélkül, hogy ugyanakkor ne gyengülne hatásában! Először meg kell tanítanom titeket helyesen értelmezni és használni a saját nyelveteket, mert az agy okoskodásával attól is elfordultatok.

Intuitív módon ismét megtaláltátok az egészen helyes kifejezést arra, amit eddig az eszetek erőfeszítése akart létrehozni, amikor azt mondjátok, hogy ennek az a célja, hogy a nyelv folyékonyabbá, gördülékenyebbé legyen, hogy gyorsabban és könnyebben lehessen olvasni.

Viszont a folyékonyság kéz a kézben jár a felhígítással! A nyelvnek az ész erőfeszítésein keresztül történő folyékonnyá tétele nem más, mint a nyelv felhígítása, amivel az ő ereje is, az, ami hatalmas benne, meggyengül vagy teljesen elveszik.

A gyorsabb és könnyebb olvasás képessége azonban csak az észre vonatkozik, hogy ezt számára kényelmesebbé tegye.

Mindenben csak a felületesség iránti vágy rejlik, ami oly gonosz jellegzetessége a mai időknek, a felületesség vágya, mint az eszetek évezredek óta tartó erőfeszítésének koronája!

De az érzés, a ti szellemetek, másképp beszél, ami látható minden mondatból, ami a Fényből adatott. Ebből már oly sokat kaptatok, és mégsem tanultatok belőle semmit.

Nézzetek rám, és igazodjatok hozzám! Kezdettől fogva ez volt a hívásom. Ezt az újat hozom nektek; mert mindennek újnak kell lennie az Isten szent akarata szerint, a nyelvhasználatnak is, melyet nem szabad felületes társalgáshoz formálni!

De mivel most a nyelv helyes módja idegennek tűnik, ezért nem egy ember megáll fölötte. Az egyik túl egyszerűnek tartja, a másik talán nyakatekertnek, vagy esetlensége miatt akár helytelenül használtnak, és még sok másnak, ám ugyanakkor visszaállítja számotokra a nyelvhelyességet, hogy hogyan kell valóban használni, hogy életre kelhessen és élő módon szólhasson hozzátok, hogy megérintse a lelketeket és képes legyen azt megnyitni, nem csak a felületes eszetek gyengeségeinek hízelegni! Úgy, hogy az örök törvények szent ritmusában rezegjen!

Mélyedjetek hát el a nyelv jellegében, de a szellemetekkel, ami sokkal többet igényel. Vegyétek a fáradságot, hogy engem először az Igében értsetek meg!

Mihelyt először megértettétek az Üzenetem szavait teljes értékükben, akkor aztán ismeritek az összes automatikusan működő törvényt is a teremtésben. Akkor számotokra már nincs többé semmi csalódás; mert ti magatok tudóvá lettetek!

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései]