A Grál-üzenet utórezgései 1

38. Isten felismerése

Még ha már el is magyaráztam, hogy az ember Istent sosem láthatja igazán, mert ehhez jellegében egyáltalán nincs meg a képessége, ám mégis magában hordozza az adottságot, hogy Istent felismerje műveiben.

Ez azonban nem megy egyetlen éjszaka alatt, és álmában sem hullik az ember ölébe, hanem komoly fáradságába kerül, hatalmas, erős akarást igényel, melynek tisztának kell lennie.

Nektek, embereknek, útravalóul adatott a csillapíthatatlan vágyakozás Isten megismerése után, belétek van ültetve, hogy ne találjatok nyugalmat az Utó-Teremtésen át vezető vándorlásaitok során, amire fejlődésetek érdekében szabad vállalkoznotok, hogy öntudatra ébredve s hálával telve tanuljátok meg élvezni az áldásokat, melyeket a világok magukban rejtenek és kínálnak nektek.

Ha e vándorlásaitok során nyugalomra találnátok magatokban, akkor e nyugalom következtében megrekedés jönne létre, mely szellemetek számára bágyadtságot és hanyatlást, végül az elmaradhatatlan szétbomlást rejti magában, mert így nem engedelmeskedik a szükséges mozgás őstörvényének. Hiszen az önműködő törvények hajtóműve olyan a Teremtésben az emberi szellem számára, mint a futószalag, mely megállás nélkül viszi előre, de amin mindenki megcsúszik, majd megbotlik és le is zuhan, aki nem tudja egyensúlyát megtartani.

Megtartani az egyensúlyt ebben az esetben ugyanaz, mint a Teremtés őstörvényeinek a betartása által nem zavarni a Teremtés harmóniáját. Aki meginog és elesik, aki nem tudja magát a futószalagon egyenesen tartani, azt az magával fogja hurcolni, mivel őmiatta a hajtóműnek még egy másodpercre sem szabad megállnia. De ha a gépezet magával hurcolja, akkor meg is sebesíti. És hogy újra felállhasson, hatványozott erőfeszítést igényel, a szükséges egyensúly újbóli megtalálása pedig még többet. A környezet állandó mozgása mellett ez nem olyan könnyű. Ha nem sikerül, akkor az ember teljesen kilökődik pályájáról, egyenesen a hajtómű kerekei közé, és ott szétőröltetik.

Ezért hát legyetek hálásak ti, emberek, hogy a vágyakozás Isten felismerése után vándorlásaitok során nem hagy nektek nyugtot. Így anélkül, hogy tudnátok róla, sokféle veszélytől menekültök meg a világ hajtóművében. De ti nem értettétek meg a vágyakozást, mely bennetek nyugszik, ezt is elferdítettétek, és csak nyugtalanságot csináltatok belőle!

A nyugtalanságot azután – ismét tévesen – megpróbáljátok valamivel elkábítani vagy kielégíteni. Mivel közben csak az észt használjátok, természetesen a földi vágyak után is nyúltok, azt remélitek, hogy e benső erőteljes késztetést kielégíthetitek földi kincsek felhalmozásával, lázas munkával vagy kellemes szórakozással, legyengítő kényelmességgel, és legjobb esetben talán valamilyen nő iránt érzett pusztán földi szeretettel.

Mindez azonban nem hoz nektek hasznot, nem segít előre jutnotok. A vágyat, melyet nyugtalansággá ferdítettetek, rövid időre talán el lehet kábítani, de örökre nem tudjátok magatokból kitörölni, hanem csupán olykor-olykor visszaszorítani. Az általatok fel nem ismert vágy sürgeti az emberi lelket egyre tovább, és ha a földi ember nem próbálja megérteni a vágy célját, anélkül hajtja őt a számtalan földi életen át, hogy közben érlelődne, hogy miként rendeltetett, felemelkedhessék az Utóteremtés könnyebb, fényesebb és szebb mezőségeire.

Maga az ember a hibás, aki a téveszme miatt, hogy saját maga az ész trükkjei által képes mindenre, túl kevéssé vagy egyáltalán nem ügyel a neki ajándékozott segítségekre, s ezzel lebéklyózta szelleme szárnyait.

Most végre fogytán van ereje! Kimerült az általa fel nem ismert erőktől hajszolva, melyek segítsége elől csökönyösen elzárkózott önfejű viselkedése közben, amikor gyermetegen mindent jobban akart tudni és jobban akart csinálni, ami annak a következménye, hogy erőszakkal, saját maga nyomorította meg agyát.

És mégis minden ember számára olyan könnyű lett volna, ha egyszerűen és szerényen hagyta volna, hogy minden ajándék megérjen benne, melyet az Utóteremtés valamennyi szintjén át vezető vándorlásához adott a Teremtő, amire az emberi szellemnek saját fejlődéséhez feltétlenül szüksége van. Az ajándékok által naggyá válhatott volna, sokkal nagyobbá és sokkal tudóbbá, ahogy azt valaha is álmodta volna. De alázat és szerénység nélkül ezek az ajándékok nem tudnak képességekké nőni és kivirágozni!

Gyermekded játékszer a tudásotok, melyre olyannyira büszkék vagytok! Porszemecske ahhoz képest, amit tudhatnátok és mindenekelőtt ahhoz képest, amit véghezvihetnétek, amit már ma véghez kellene vinnetek! Mit tudtok ti, földi emberek, a csodálatos Teremtésről, mely mindenkori jellegében és szépségében, mindenekelőtt azonban törvényeiben érinthetetlennek mutatkozik meg mindenhol! Tompán álltok e nagyság előtt. Próbáljátok végre felismerni Isteneteket a Teremtésben, emberek, amelynek ti vagytok a legparányibb olyan természetű részei, amelyek Teremtőjük kegyelméből öntudatra ébredhetnek a bensőjükben hordozott vágyat teljesítve!

Ne csak hiúságotokat próbáljátok benne kielégíteni, ahogy ezt eddig az ész rabszolgáiként tettétek! Ennek most vége! Összeroppan kicsinyes akarásotok, hogy mindent meg tudtok csinálni. Pedig az igaz képességtől nagyon távol álltok.

Hogy milyen jelentéktelen kontárok voltatok, most működésetek következményei fogják bizonyítani, melyek mint súlyos hullámok, az isteni törvényeket követve a Teremtésben, most visszatérnek az előidézőkre, a magasba emelik azokat vagy valamennyi művükkel együtt maguk alá temetik őket. Közben csalhatatlanul megmutatkozik, hogy mi volt helyes, és mi volt téves. Annak, amit az utóbbi időkben már elég világosan láthattatok volna, ha csak látni akartátok volna, vagyis a már beindult hanyatlás eltérítésére tett összes erőfeszítés csődjét, aminek figyelmeztetnie kellett volna titeket, hogy még a megfelelő időben forduljatok vissza! És hogy gondolkodásotokkal végre szálljatok magatokba.

Az emberek azonban nem hallanak és nem látnak; a kétségbeesés csak még eszeveszettebbül űzi őket abba a hitbe, hogy az emberi képességek fognak rajtuk segíteni.

De én azt mondom nektek: Aki nem Isten törvényeiben működve él, az nem kap a Fényből segítséget többé! Ennek feltétele Isten törvényeinek az ismerete a Teremtésben! És ma a valódi építkezés segítség nélkül a Fényből teljesen lehetetlen!

Valamely ember saját küldetésébe vetett hite és azok hite, akik őt követik, mit sem használ egy földi embernek. Vele együtt azon a helyen fog minden összetörni, ahol utol fogja őt érni Isten törvényeinek a kihatása a Teremtésben.

És minden ember most Isten szentséges törvényének az értelmében e kihatás elé lesz állítva! Ebben rejlik a minden hívőben félelmet ébresztő Ítélet!

A hívők! Ti mindnyájan, akik magatokat az Istenhívők közé soroljátok, vizsgáljátok meg egyszer magatokat, hogy vajon a hit, melyet magatokban hordoztok, tényleg a valódi-e! Ezen nem azt értem, hogy milyen formában hisztek, úgy-e mint katolikus vagy mint protestáns, esetleg mint buddhista vagy mohamedán, vagy valamilyen más formában, hitetek természetére gondolok, hogy az mennyire eleven!

Hiszen Isten az Isten! És az, hogy hogyan közelítitek meg Őt bensőtökben, az egyes egyedül a mérvadó hitetek erejére és valódiságára nézve!

Így vizsgáljátok hát meg egyszer magatokat alaposan. Meg akarom nektek mutatni, hogyan tudjátok ehhez megtalálni az utat, hogy egy támaszt kapjatok hozzá.

Jöjjetek velem lélekben Afrikába valamelyik néger törzshöz. Képzeljétek bele magatokat az ilyen emberek felfogóképességébe. Igyekezzetek benső életüket és gondolati folyamataikat világosan látni magatok előtt.

Ezek az emberek démonokban hittek és mindenféle másban; fából durván megmunkált bálványaik voltak, amikor keresztény misszionáriusok érkeztek hozzájuk. E misszionáriusok vallásuk hatalmas, láthatatlan Istenéről meséltek nekik, róla tanítottak.

Képzeljétek el, és mondjátok meg, hogy mit fognak érezni ezek a civilizálatlan emberek, amikor megkeresztelésük után a számukra új, keresztény Istenhez imádkoznak! Nem nagyon fog eltérni attól, ahogy korábban a fából faragott bálványokhoz imádkoztak! A legtöbbjük az új Istent egyszerűen az eddigi bálványok helyére teszi. Csupán ennyi a különbség. Amit közben szellemük érez nem változott meg, hanem a legjobb esetben is pusztán a tanhoz tartják magukat. De a valódi átélés hiányzik. Az ilyen tudatlan embereknél ez egyáltalán nem történhet másképp.

Magának a tannak az elfogadása nem teszi őket tudókká; hiszen a hit elfogadása csupán olyan tudás színlelésére támaszkodik, amit mások közvetítettek nekik. Közben hiányzik a benső átélés haszna, és vele együtt a tényleges támasz! Így van ez mindig és mindenhol. A misszionáriusok és a térítők rávetik magukat az emberekre, és átmenet nélkül akarják őket a kereszténységre téríteni.

A gyermekek tanításánál is ugyanez játszódik le a mai világban, pedig a gyermekek bensőleg nem különböznek a pogányoktól; hiszen a keresztség nem tette őket tudókká.

Ha azonban az ember nem sorjában veszi a lépcsőket, melyek a Teremtésben vannak kijelölve, s amelyeket maga a Teremtés kínál neki az önműködő őstörvényekben, mivel a Teremtés éppen e lépcsőkből épül fel, akkor sosem tud eljutni Isten igaz felismeréséig! És ebben még a jó tanok sem fognak neki használni, hanem csak megzavarják útját.

Ez a hibája az összes eddigi misszionáriusi munkának. Egyáltalán nem eredményezhet valós életet magában rejtő hatást, mivel nem a teremtéstörvényeknek megfelelő utat járja. A fejlődés törvénye nem tűri el a Teremtésben az ugrásokat, ha valódi érettséget kell elérni. És az ember sosem lesz képes kiemelni magát a Teremtésen túlra, melyhez tartozik, mellyel számtalan szállal szorosan össze van kötve, és melynek gyümölcsei legdrágábbikát immár neki kell alkotnia.

Ám ha valóban azt akarja, hogy azzá a gyümölccsé váljon, melyet a Teremtés az Úr tiszta erejével létre tud hozni, akkor érési folyamatában nem szabad megszakításnak lennie! Éppen úgy, ahogy egy fa gyümölcsének az esetében a lényszerű működés során. Ott, ahol az érés folyamata megszakad, vagy valamilyen más beavatkozás történik, legyen ez akár korai fagy, túl nagy vihar, vagy esetleg egy ember kárt okozó önkénye által, ott a gyümölcs sosem tud eljutni teljes érettségéig, és ezért valódi tökéletességéig.

Nincs ez másképpen a földi emberrel sem, aki a szellemi működés gyümölcse.

Fejlődéséből semminek sem szabad hiányoznia, egyetlen lépcsőnek sem, mert különben hézag, szakadék marad utána, mely nem hogy nem engedi meg, hanem egyenesen lehetetlenné teszi a további eleven építkezést, és ezzel a továbbemelkedést a magasba. Ahol hiányzik vagy hiányos akár csak egyetlen lépcsőfok is, ott be kell következnie az összeroppanásnak, a bukásnak. Az ember ezt ugyan csűrheti-csavarhatja, ahogy akarja, de alkalmazkodnia kell ehhez, és a szőrszálhasogató észbeli okoskodás tud neki a legkevésbé póthidat építeni a továbbjutáshoz.

És maga az ember vitt véghez egy káros beavatkozást, amikor földi eszét egyoldalúan túlfejlesztette, mely most őt állandó nyomással és akárha acélkapcsokkal csak a durvaanyagúsághoz láncolja, ahonnan az ész származik.

Így keletkezett a hézag, melyet a magasztos szellemiségbe és isteniségbe vetett megtanult hit nem tud áthidalni!

És így az Utóteremtés emberi gyümölcsének az érettségéhez vezető úton önhibájából kell elcsökevényesednie.

Ezért éli meg oly sok ember még ma is azt, hogy teljesen elveszti a gyermekkorában elsajátított hitet, miután az iskolából kilép az életbe, még akkor is, ha derekasan küzd érte, és előbb-utóbb újra teljesen az alapoktól indulva kell azt fölépítenie, ha az Igazság komoly keresője.

A tömegek lelkesedésének és elragadtatásának semmilyen jelentősége sincs az egyénre nézve. Sosem adja meg neki azt a szilárd talajt, melyre felemelkedéséhez szüksége van, és a szükséges támaszt nem képes megtalálni önmagában sem. Azt a támaszt, mely lehetővé teszi, hogy mindig biztosan álljon.

Így jelenleg a serdülő gyermekek hitoktatása még nem helyes. Ezért hiányzik mindenütt az a hit, mely Isten igaz felismeréséhez vezet, mely egyedül biztosítja a valódi boldogságot és békét!

A tanítás jelenleg téves és élettelen. A támasz, melyet az egyén magáénak tud, csupán képzeletében létezik. Csak formális hit, melybe valamennyien kapaszkodnak. A nyugalom és a biztonság érzete, melybe megpróbálják magukat beleringatni, csupán tettetés, gyakran csak azért, hogy a külvilág felé ne keltsenek megütközést, néha azért, hogy földi előnyöket élvezzenek, vagy hogy valamilyen módon érvényesüljenek. Sosem valódi, nem is lehet az, mivel hiányoznak hozzá a teremtéstörvényeknek megfelelő alapok. És nélkülük ez egyszerűen nem megy.

Menjünk most vissza és foglalkozzunk az egykor német földön végzett hittérítésekkel. Aki elgondolkodik a dolgokon, és nem hagyja, hogy magával ragadja a rest átlagemberek tömege, itt is fel kell mindenben ismernie, hogy mennyire üres és az ember benső lénye számára mennyire haszontalan formákat hoztak egykor létre, amely nem hozhatta meg Isten felismerését!

Minden népnél, sőt minden embernél, a mostani új korszak embereinél is, előbb Isten magasztos felismerésének a befogadására szolgáló alapoknak kell meglenniük, mely magasztos felismerések a krisztusi tanban rejlenek. Csak az erre megérett alapból kiindulva szabad és kell is az emberi szellemet bevezetni Isten felismerésének minden lehetőségébe a krisztusi tan által.

Így van ez és így is marad egészen az örökkévalóságig!

Ha ez másképp is lehetne, akkor Isten már korábban engedte volna, hogy kinyilatkoztassák a Föld népeinek. Nem tette!

Csak amikor egy nép fejlődése során eljutott odáig, hogy megismerte az egész lényszerűség működését, csak akkor szerezhetett tudomást a szellemiségről, az ős-szellemiségről, az isteniségről és végezetül Istenről is!

Ám mindig csak oly módon, mely a népet bölcsen vezette el a magasabb megértésig az erre elhivatott próféták által, akik közben sosem rombolták le a régit. Építettek! Éppúgy, ahogy Jézus Krisztus maga is tette, és amit Igéjében gyakran hangsúlyozott, amit eddig nem akartatok megérteni.

A keresztény egyházak a hittérítéskor azonban sok régit le akarnak rombolni és tévesnek magyarázni vagy semmibe véve félresöpörni, ahelyett hogy gondosan tovább építenének rá és közben arra ügyelnének, hogy figyelembe vegyék a szükséges átmeneteket. Elvárják és megkövetelik, hogy az emberi szellem közvetlenül ugorjon bele a magasztos krisztusi tanba.

Az ember tehát nem ügyel eközben Isten törvényeire, még ha gyakran jót is akar.

Egykor a germánok is szoros kapcsolatban álltak a lényszerűekkel. Sokan közülük képesek voltak látni és megtapasztalni őket, úgyhogy valóságos létezésük felől nem maradhatott kétségük, éppúgy működésük felől sem. Látták őket, és ezért tudtak róluk.

Ez számukra a legtisztább meggyőződés volt, ezért szent.

És erre az egykori szent dologra súlyos ökölcsapást mért Bonifác! Meg akarta tagadni a germánoktól az ilyen tudás igazságát, és tévesnek akarta azt nyilvánítani. Helyette keresztényi tanításának formáit akarta rájuk kényszeríteni. Az ilyen tudatlan módszernek már eleve kétségeket kellett ébresztenie a germánokban annak igazsága felől, amit Bonifác hirdetett nekik, meg kellett fosztania őket a bizalom minden lehetőségétől.

El kellett volna ismernie tudásuk igazát, majd azt megmagyarázva tovább kellett volna őket vezetnie a magasabb felismerésekig! De Bonifácnak magának is hiányzott a teremtéstudása. Nagyon is világosan megmutatta e tudatlanságát a Teremtés szövedékéről, amikor Wotant és más, a germánok által istenségeknek tekintett lényszerűeket tévhitnek és nem létező dolgoknak nevezett. Még ha nem is istenek, Isten ereje által mégis léteznek, és a Teremtésben működnek.

A lényszerűek működése nélkül a szellemiség egyáltalán nem tudna rögzülni az anyagiságban, tehát semmit sem tudna tenni az anyagiságban. A szellemiségnek, ahonnan az emberi szellem származik, saját fejlődési folyamatához van tehát szüksége a lényszerűség segítségére az anyagiságban!

Itt a hitbuzgóság sosem helyettesítheti a tudást.

De a hiba, melyet Bonifác és valamennyi téríteni akaró ember elkövetett, még ma is elevenen van tartva.

Az emberek a görög mítoszokról beszélnek és tanítanak. De ezek nem mítoszok voltak, hanem valódi tudás, amellyel a mai emberek nem rendelkeznek. Sajnos az egyházak sem ismerik Isten szent akaratának a kihatásait a Teremtésben, mely pedig minden emberi szellem hazája marad. Vakon mennek el az eddigi történések mellett, és ezért senkit sem képesek elvezetni Isten igaz, eleven felismeréséhez. A legjobb akarat mellett sem képesek erre.

Az emberi szellem csak magukon a teremtéstörvényeken keresztül, melyeket Isten adott, tud eljutni Isten felismeréséhez. És felemelkedéséhez elkerülhetetlenül szüksége van e felismerésre! Csak így nyeri el azt a támaszt, mely lehetővé teszi, hogy megingathatatlanul vándoroljon a tökéletesség felé vezető, számára előírt, neki hasznára váló úton! Nem másképp!

Aki át akarja ugrani a lényszerűek működését, amiről a régi népeknek alapos tudásuk volt, az sosem juthat el Isten igaz felismeréséhez. Ez az alapos tudás egy megkerülhetetlen lépcsőfok a felismeréshez, mivel az emberi szellemnek alulról indulva kell hozzá felküzdenie magát. Sosem tudja megtanulni megérezni a saját felfogóképessége felett található ős-szellemiséget és isteniséget, ha ehhez alapként előbb alaposan meg nem ismeri a Teremtés hozzá tartozó alsóbb fokozatait. Ez elkerülhetetlenül szükséges mint előkészület a felismerés magasabb lehetőségéhez.

Ahogy már korábban mondtam, Istenről mindig csak olyan népeknek adatott ismeret, melyeknek megvolt a lényszerűek működéséről szóló tudásuk, sosem másképp. Hiszen azt megelőzően egyáltalán nincs rá lehetőségük, hogy elképzeljék. Gondosan vezették e tekintetben is az egész emberi nemet a Fényből.

Azt az embert, aki megőrizve tisztaságát csak a lényszerűségről tud, és ezzel a tudással éli életét, értékesebbnek kell tekinteni a Teremtésben, mint azt az embert, aki csak elsajátított keresztény hitben él, és a lényszerűeket megmosolyogja, mint a meséket vagy mítoszokat, aki tehát nem tud róluk, és ezért sosem kap általuk igaz támaszt; míg az előbbinek erős, zavartalan és rendíthetetlen vágyakozásban a felemelkedés után még teljes mértékben lehetősége van a felemelkedésre.

Jó akarással néhány napon belül elevenen bele tud nőni a szellemi felismerésekbe és a szellemi átélésbe, mert nem vesztette el maga alól a szilárd talajt.

Ezért a jövőben minden misszionáriusi munkában, s az egész iskolai tanításban is irányítsátok az Istenről szóló tudást a formát öltött lényszerű erőkről és azok működéséről szóló tudás fölé, mert csak ebből tud kifejlődni a szellemiség és ős-szellemiség, majd végül az isteniség és Isten magasabb felismerése is.

A Teremtésről szóló egész tudás szükséges ahhoz, hogy el lehessen végül jutni Isten nagyságának a megsejtéséhez, és ezzel végre Isten igaz felismeréséhez! A mai keresztény hit nem hordozhat magában semmi élőt, mivel mindez hiányzik belőle! Az, ami ehhez szükséges, mindig el van hagyva, és a szakadékot nem tudja más áthidalni, mint amit Isten adott ehhez az Utóteremtésben.

De az embereknek a Földön lejátszódó eddigi teljes fejlődésének a nyugodt megfigyeléséből senki sem tanulta meg a legfontosabbat: hogy az összes lépcsőfok, melyet az embereknek közben át kellett élniük, szükséges volt, és ezért ma sem szabad azokat elkerülniük vagy átugraniuk! Hiszen az egész Teremtés világos képet nyújt és megad minden alapot ennek megvalósításához!

Ezért halljátok, amit mondok nektek: A mai gyermek egészen érettsége eléréséig közvetlenül csak a lényszerűséggel van szoros kapcsolatban. Ez alatt az idő alatt a megtapasztalás révén pontosan meg kell ismernie a lényszerűséget! Csak az érettséggel alakul át felfelé építkezve a fejlődésben szellemi kapcsolattá. Közben azonban szilárdan és tudatosan a lényszerűségre kell támaszkodnia, mint alapra, nem szabad a kapcsolatot úgymond elvágnia, ahogy azt az emberiség manapság teszi, hiszen e kapcsolatot a gyermekekben egyáltalán nem kelti életre, hanem ellenkezőleg, felelőtlen önteltségben erőszakkal elnyomja. A felemelkedéshez azonban mindkettőt tudatosan kell akarni összekapcsolni, és szükséges is összekapcsolni.

A ma emberének, mint a Teremtés gyümölcsének, annyira érettnek kell lennie, hogy magában hordozza összesűrítve az emberiség eddigi fejlődésének teljes eredményét!

Ezért ami ma minden egyes embernek pusztán a gyermekkor, az korábban a Teremtés egész fejlődésében az emberiség egy hatalmas korszaka volt.

Jól figyeljetek arra, amit ezzel mondok!

A korábbi évezredekig tartó fejlődés most a Teremtés mai fejlődési fokán álló embereknél a gyermekkorra sűrűsödik össze!

Aki ezzel nem tud lépést tartani, az saját magát okolja, lemarad, és végül el kell pusztulnia. A Teremtés fejlődése nem engedi meg, hogy feltartóztassa az emberek restsége, hanem halad egyre előre feltartóztathatatlanul, összhangban a benne nyugvó törvényekkel, melyek Isten akaratát hordozzák magukban.

Korábban olyan volt a Teremtés fejlettségi foka, hogy az embereknek bensőleg sok földi életen keresztül olyanoknak kellett maradniuk, amilyenek ma a gyermekek. A lassú fejlődés folyamán csak a lényszerű működéssel álltak közvetlen kapcsolatban a megtapasztalás révén, az egyedüli révén, ami tudássá és felismeréssé válik.

De folytonosan egyre előre haladva, a Teremtés már rég olyan messzire jutott, hogy az emberi gyümölcsöknél az évmilliókat igénylő első fejlődési fokozatok itt a Földön a gyermekkorra sűrűsödnek össze. Az emberiség korábbi korszakait most bensőleg e néhány földi év alatt át kell és át is lehet sietni, mivel a korábbi életek tapasztalatai készen szunnyadnak a szellemben.

De fel kell őket ébreszteni, és ezáltal tudatossá kell válniuk; hiszen nem szabad tovább szunnyadniuk vagy ráadásul félretolni őket, ahogyan az manapság történik. A tudó nevelőknek és tanítóknak mindent élővé kell változtatniuk, és mindennek elevennek kell maradnia, hogy a gyermek a szilárd alapot és támaszt a lényszerűségben kapja meg, melyre a szellemiségben van szüksége Isten felismeréséhez. Az egyik lépcsőfok mindig csak a másikból nő ki, amikor az tökéletessé vált, nem korábban, és az előzőt sem szabad azután eltávolítani, hogy a lépcsőzet megmaradjon, és ne roppanjon össze.

Csak a gyermek testi érettségével érkezik el a szellemiséggel való kapcsolat áttörése. De a lendület hozzá csak akkor lehet eleven, ha közben tudón a lényszerűségre támaszkodik. Nem használnak itt a mesék és legendák, pusztán az átélés, aminek az érettség kezdetéig le kell zárulnia, és tökéletesnek kell lennie. Teljesen elevennek kell maradnia, hogy a szellemiség tudatosan elevenné válhasson. Ez a Teremtés megdönthetetlen követelménye, melyet teljes egészében meg kellett volna tanulnotok az eddig történtek megfigyelése révén!

Most szükségetek van rá, különben nem tudtok tovább lépni és meg kell semmisülnötök! A lényszerű működésnek a világos tudása nélkül soha nincs szellemi felismerés. A szellemiségről és működéséről szóló világos tudás nélkül nem tud létrejönni Isten felismerése! Minden, ami e törvényszerűségen kívül esik, gőgös beképzeltség és elbizakodottság, nagyon gyakran egészen tudatos hazugság!

Kérdezzétek meg embertársatokat Isten rendíthetetlen törvényeiről a Teremtésben. Ha nem tud rá helyes választ adni, akkor csak képmutató, aki önmagát csapja be, amikor Isten felismeréséről és a valódi istenhitről beszél!

Hiszen Isten tévedhetetlen törvényei szerint e hitet nem bírhatja, mivel másképpen mindig elérhetetlen lesz a számára!

A Teremtésben minden megállás nélkül, rendíthetetlen törvény szerint halad egységesen előre! Csakis ti, emberek, nem haladtok még vele együtt elvakultságotokban, tudásotokra való nevetséges beképzeltségetekben, mely nélkülözi az alázatos megfigyelést!

A jelenkor gyermekei és felnőttei mintha gólyalábakon keresnék Isten felismerését! Jóllehet küzdenek érte, de csak a levegőben lebegnek, semmilyen eleven kapcsolatuk nincs a támaszhoz nélkülözhetetlenül szükséges talajjal. Akarásuk és az alap között, melyre az építkezéshez van szükség, halott fadarab van, az érzés képessége nélkül, mint a gólyalábaknál!

A gólyalábak halott fája a megtanult hit, melyből teljesen hiányzik a mozgékonyság és az elevenség. Az embernek megvan ugyan az akarása, de semmilyen szilárd alapja és valós támasza, s ezek mindegyike csak a Teremtés eddigi fejlődésének az ismeretében rejlik, melyhez az emberi szellem mindörökre, elválaszthatatlanul hozzátartozik! Ezért mindig is szorosan össze van kötve a Teremtéssel, és összekötve is marad, sosem tud túljutni rajta!

Emberek, ébredjetek föl! Hozzátok be a lemaradást. Még egyszer megmutatom utatokat! Vigyetek végre életet és mozgást merev akarásotokba, akkor majd megtaláljátok Isten nagy felismerését, melyet már régen bírnotok kellett volna, ha nem maradtatok volna le a hatalmas Teremtések fejlődésének előrehaladásában!

Siessetek, mert eljött az utolsó forduló ideje, amikor bizonyítanotok és láttatnotok kell, hogy továbbra is képesek vagytok felfelé haladni, vagy hátramaradva el kell pusztulnotok!

Jegyezzétek meg, hogy semmit sem szabad mellőznötök abból, amit az emberiség egészének itt a Földön már át kellett élnie; hiszen mindig csak azt élte át, amire szüksége volt. És ha közben tévesen saját akarása szerint haladt, bekövetkezett a pusztulás. Most is így lesz! Ne járjatok már tompán e körül, ha a szenvedésben eljön hozzátok a nagy ébresztés! Ez az utolsó dolog, ami eltalál benneteket. Ezért ébredjetek fel és tartsátok szilárdan az egyensúlyt, különben le lesztek rántva és lezuhantok! A Teremtés rendületlenül siet előre, és most lerázza az összes romlott gyümölcsöt.

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései]