Az Igazság Fényében

Grál-üzenet Abdrushintól


1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
Deutsch
English
Francais
Español
Português
Русский
Український
Česky
Slovensky
Obsah


Második parancsolat
Ne élj vissza az Úrnak, a te Istenednek nevével!

A név feléleszti és összegyűjti az emberben a fogalmat! Aki meggyaláz egy nevet, s azt meg meri fosztani értékétől, az ezáltal a fogalmat értékteleníti el! Ennek mindenkor legyetek tudatában!

Azonban az Úr e világos parancsolatát méltatják mind a tíz parancsolat közül a legkevesebb figyelemre, tehát ezt szegik meg legtöbbször. Ennek ezernyi módja van. Hiába képzeli azt az ember, hogy e parancsolat megszegésének formái közül sok teljesen ártalmatlan, csupán jelentéktelen szófordulat, az ennek ellenére akkor is e szigorúan megadott parancsolat megszegése marad! Pontosan a parancsolat ezen ezerféle, állítólag csupán ártalmatlan figyelmen kívül hagyása az, amely lealacsonyítja Isten szent nevét, s ezáltal Isten fogalmát, amely a névhez mindig szorosan kapcsolódik, s ezek azok, amelyek Isten nevét megfosztják az emberek, sőt már a gyerekek előtt is annak szentségétől, s amelyek beszennyezik annak érinthetetlenségét azáltal, hogy hétköznapivá teszik, s egy közönséges szófordulat szintjére rángatják le! Az emberek nem riadnak vissza attól, hogy közben nevetségessé tegyék magukat. Nem akarok egyetlen fordulatot sem megemlíteni a sok közül; ugyanis a név ahhoz túlságosan magasztos és fennkölt! Azonban minden embernek elég csupán egyetlen napon át figyelnie, és minden bizonnyal meg fog döbbenni a második parancsolat mindkét nem általi megszegésének iszonyatos gyakoriságán, nagyoknál és kicsiknél egyaránt, egészen azokig a gyermekekig, akik még alig képesek arra, hogy akár egyetlen helyes mondatot is alkossanak. Mert azt szajkózzák a gyerekek, amit apáiktól hallottak! Ebből az okból adódóan éppen Isten gyalázása a legelső, amit a fiatalság Isten törvényeinek csupán látszólag oly ártalmatlan megszegései közben megtanul!

Az eközben megnyilvánuló hatás azonban a legrosszabb valamennyi megszegés között! Valósággal pusztítóan terjedt el az egész emberiség körében, nem csupán a keresztényeknél, hanem a mohamedánok, zsidók és buddhisták körében is, az ember unos-untig mindenütt ugyanazt hallja! Mit jelenthet még ezek után az embernek a név: „Isten”! Elértéktelenítették, még annyira sem becsülik, mint egy lyukas garast! Sokkal kevesebbre, mint egy elnyűtt ruhadarabot. S a Föld e különben oly okosnak tűnni akaró embere ezt ártalmatlannak véli, s naponta száznál is többször vétkezik ellene! Hol marad a megfontoltság! Hol marad az intuíció legkisebb rezdülése! Ti is teljesen érzéketlenek vagytok iránta, nyugodtan végighallgatjátok, amikor valamennyi fogalom legszentebbikét a hétköznapok mocskába tapossák! De ne csapjátok be magatokat! A túlvilágon ez könyörtelenül megterheli minden egyes ember adósságszámláját, aki ebben vétkezett! S éppen ezt nem olyan könnyű levezekelni, mert olyan messzemenően rossz következményeket von maga után, amelyeknek harmad- és negyedíziglen kell megbosszulniuk magukat, ha ebben a láncolatban nem akad egyszer egy olyan ember, aki belátásra jut, s gátat vet e romlott gyakorlatnak.

Próbáljatok meg ezért e káros szokás ellen a számotokra bizalmas körökben küzdeni. Mindenekelőtt azonban először saját karmafonalaitokat vágjátok el az összes még meglévő energiátokkal, hogy adósságszámlátok e téren ne legyen nagyobb, mint amilyen már most is. Ne higgyétek, hogy könnyű lesz a feloldozás, csak azért, mert eddig azt gondoltátok, hogy nincs benne semmi rossz! A kár ettől még pontosan ugyanakkora! S a parancsolat elleni vétek feltétlenül megmarad! Hiszen azt pontosan ismertétek. Ha ennek horderejéről nem igyekeztetek komolyan tiszta képet alkotni, akkor az a ti vétketek! Ezért nem is lehet nektek semmit sem elengedni! Halljátok és cselekedjetek, hogy még a Földön képesek legyetek sok dolgot feloldani.

Ijesztő lesz különben az az ingovány, amely akkor vár rátok, amikor megérkeztek a túlvilágra, s amely majd gátlón felemelkedésetek útjába áll.

Azonban nem csupán az egyén, hanem a hatóságok is e parancsolattal szembeni ellenállásukról tettek tanúbizonyságot évszázadokon keresztül, amikor az emberektől kényszer útján különböző esküket követeltek meg, erőszakkal a parancsolat megszegésébe hajszolták őket, földi büntetésekkel fenyegetve, amennyiben a követelésnek nem tettek eleget. A túlvilági büntetés azonban sokkal súlyosabb, és azokra száll, akik az esküt megkövetelték, s nem azokra, akiknek a nyomás alatt azt meg kellett tenniük. Krisztus is újra hangsúlyozta: „Beszédetek legyen Igen vagy Nem; mert ami ezen túl van, az a gonosztól való!”

S a hatóságoknak pedig megvolt a hatalmuk ahhoz, hogy az igennek vagy a nemnek megadják a döntő súlyt, azáltal hogy a bíróság félrevezetését éppúgy büntették, mint a hamis esküt! Ezáltal képesek voltak a szavak értékét a törvényszék előtt arra a szintre emelni, amelyre egy ítélethez szükségük volt. Nem volt szükséges, hogy ezért embereket kényszer útján Isten parancsolatának megszegésébe vigyenek! Ezért a túlvilágon ítéletet kapnak. Élesebbet és szigorúbbat, mint amit valaha is a kölcsönhatásban képzeltek volna. Ez elől nincs menekvés!

Még rosszabb dolgokat műveltek azonban az egyházak és azok képviselői, akik Istenhez fohászkodva vetették alá embertársaikat a legszörnyűbb kínvallatásoknak, Istenhez intézett könyörgések közepette küldték őket a máglyára, ha kínjaikba már azelőtt bele nem haltak. Néró, a mindenki által jól ismert, és kegyetlenségéről hírhedt római császár sem volt a keresztények kínzásában annyira gonosz, annyira elítélendő, mint amennyire némelyik egyház vétett iszonyatos bűnlajstromával Isten törvényei ellen! Először is messze nem ölt és kínzott meg annyi embert, másodszor pedig mindezt nem olyan képmutatóan, közben Istenhez könyörögve tette, amit ebben a formában a legnagyobb istenkáromlásokhoz kell sorolni, amit egy ember valaha is elkövethet!

Semmit sem ér, ha ma ugyanezek az egyházak elítélik azt, amit egykor sajnos túlságosan is hosszú ideig ők maguk követtek el; mert nem önszántukból hagytak fel vele!

S még ma sem teszik ezt sokkal másképp, mint kölcsönös ellenségeskedés közepette, csak éppen halkabban, és más, modernebb formában! Az idő múlásával ebben is csupán a forma változott meg, nem az élő mag! Pedig Isten ítélőszéke előtt egyedül ez az oly szívesen rejtegetett mag számít, sohasem a külső forma!

S ez a jelenlegi, csupán látszólag ártalmatlan forma, valamennyi egyház képviselőjének ugyanazon kimondhatatlan szellemi gőgjéből született, mint eddig mindig. S ahol nem ez az elvetendő gőg van jelen, ott üres önhittség tátong, amely az egyházak földi hatalmára támaszkodik. Ezek a rossz tulajdonságok elég gyakran eredményezik a leghelytelenebb ellenségeskedéseket, melyeket még átszőnek a befolyás kiterjesztésére irányuló földhözragadt számítgatások, sőt akár a nagypolitikai tekintély utáni sóvárgás is.

S mindezt „Isten” nevével az ajkukon, oly módon, hogy az Isten Fiához hasonlóan még egyszer kiáltani szeretném: „Cselekedeteitekkel Atyám házát latrok barlangjává tettétek, hogy saját tiszteleteteket szolgálja! Isten Igéje szolgálóinak nevezitek magatokat, pedig saját gőgötök szolgálóivá váltatok!”

Minden katolikus messze jobbnak képzeli magát Isten előtt a protestánsnál, anélkül hogy erre bármilyen oka lenne, azonban minden egyes protestáns is úgy véli, hogy ő tud többet, ő a haladóbb szellemű, és ezáltal közelebb áll Istenéhez, mint a katolikus! És ezek mind olyan emberek, akik azt állítják, hogy Krisztus követői, hogy az ő Igéje szerint alakítják életüket.

Balga mindkét fél, mert olyan dologra támaszkodnak, ami Isten akarata előtt egyáltalán nem számít! Éppen ezek az emberek vétkeznek sokkal nagyobbat Isten második parancsolata ellen, mint más vallások követői; hiszen nem csupán szavaik által élnek vissza Isten nevével, hanem tetteik által is, teljes életvitelükkel, sőt úgynevezett Istennek tett szolgálatukkal is. Az ilyenek minden gondolkodó és jó megfigyelő ember számára csupán a tartalom nélküli formák, az üres gondolkodás elrettentő példáit szolgáltatják. Éppen azon határtalan önhittségükben gyalázzák Isten fogalmát a legdurvábban, hogy önmagukkal és a környezetükkel is el akarják hitetni, hogy a másként gondolkodók előtt már helyük van a mennyekben! Az egyházi szokások külsőségei, a keresztelés és oly sok más, ezt nem biztosítja! Egyedül az ember bensőjének kell az Ítélőszék elé állnia! Ezt jegyezzétek meg, ti gőgösök, akiknek már hírül adták, hogy az ítélet napján önmagukra büszkén és beképzelten, lobogókkal és pompázatos öltözékben fognak felvonulni, hogy boldogan átvegyék jutalmukat. Azonban sohasem fogják elérni a szellem birodalmát Isten trónjának lábánál, mert megkapják méltó jutalmukat, még mielőtt oda eljutnának. Jeges fuvallat fogja őket tovafújni, mint a pelyvát, aminek semmi értéke; mert bensőjükből hiányzik a tiszta alázat és az embertársuk iránt érzett igaz szeretet!

Jellemük által ők élnek vissza a legdurvább módon „Isten” nevével, és ők sértik meg legsúlyosabban a második parancsolatot!

Mindannyian Lucifert szolgálják, nem Istent! És ezzel kigúnyolják Isten mindegyik parancsolatát! Az elsőtől az utolsóig! Leginkább azonban e másodikat, melynek megsértése ebben az esetben Isten fogalmának a név által történő legsötétebb bemocskolása!

Őrizkedjetek attól, hogy továbbra is könnyelműen figyelmen kívül hagyjátok ezt a parancsolatot! Figyeljetek mostantól éberen saját magatokra és környezetetekre! Fontoljátok meg, hogy hiába tartotok be hűen kilenc parancsolatot, ha ezt az egyet figyelmen kívül hagyjátok, akkor végül mégis elvesztetek! Ha Isten ad valamilyen parancsolatot, akkor ez már annak a bizonyítéka, hogy azt nem szabad könnyelműen venni, s elengedhetetlen szükségszerűséggel teljesíteni kell! Különben soha nem adta volna nektek.

Ne merészeljetek imádkozni, ha nem vagytok képesek teljes lelketekkel együtt lüktetni a szavakkal, és óvakodjatok attól, hogy Istenetek előtt gondolat nélküli szószátyárként mutatkozzatok; hiszen így vétkeznétek előtte a nevével való visszaélés által. Mielőtt valamire megkérnétek, fontoljátok meg jól, hogy kérésetek kényszerítően szükséges-e! Ne bonyolódjatok formális imádságokba, melyek meghatározott időben történő elmormolása valamennyi vallás gyakorlatában rossz szokássá vált. Ez nem csak hogy visszaélés Isten nevével, hanem annak gyalázása is! Az örömben vagy az ínségben életre kelt szavak nélküli forró intuíció jóval értékesebb, mint ezernyi szóbeli ima, még akkor is, ha ez az intuíció csak a pillanat töredékéig tart. Hisz’ az ilyen intuíció ekkor mindig igazi és nincs benne képmutatás! Ezért sohasem él vissza Isten fogalmával. Az egy szent pillanat, amikor az emberi szellem kérést vagy hálát rebegve Isten trónjának lépcsői elé szeretné vetni magát! Ennek sohasem szabad szokványos fecsegéssé válnia! Még az egyházak szolgálói által sem!

Aki képes Isten nevét bármely valós vagy valótlan hétköznapi alkalommal a szájára venni, annak az embernek Isten fogalmáról a leghalványabb sejtelme sem volt soha! Az állat, és nem ember! Emberi szellemként rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy önmagában megérezve sejtése legyen Istenről, még akkor is, ha ez földi életében csupán egyetlen egyszer történne meg! De ez az egyetlen egy alkalom is elegendő lehetne ahhoz, hogy feltétlenül elvegye minden kedvét a második parancsolat könnyelmű megszegésétől! Az ember ezután mindörökre magában hordozza majd annak a szükségét, hogy az „Isten” nevet csak teljes bensőjének legnagyobb tisztaságában ejtse ki!

Akiben ez az igény nincs meg, az messze eltávolodott még attól is, hogy Isten Igéjét kiérdemelje, hát még mennyivel kevésbé méltó arra, hogy belépjen Isten országába! Élvezni az ő üdvözítő közelségét! Ezen okból az Istenatya képét sem szabad emberi elképzelés szerint ábrázolni! Minden erre tett kísérletnek csupán valamilyen szánalmas csonkításhoz kell vezetnie, mert sem az emberi szellem, sem pedig az emberi kéz nem képes arra, hogy akár csak a valóság legparányibb töredékét is látnoki módon meg tudja pillantani és azt egy képben, földileg meg tudja örökíteni! Még a legnagyobb mestermű is csupán mélységes lealacsonyítást jelentene. A szem kimondhatatlan ragyogásával egyedül sejtet mindent. – Ennyire magasztos a számotokra felfoghatatlan nagyság, amelyet az „Isten” szóban összefoglaltok, s amelyet ti könnyelmű vakmerőséggel oly gyakran merészeltek úgy a szátokra venni, mint a legszokványosabb üres és tartalmatlan szófordulatokat! Számot kell majd adnotok e cselekedetetekről!

Grál-üzenet Abdrushintól


Obsah

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései] 

kapcsolat