Az Igazság Fényében

Grál-üzenet Abdrushintól


1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
Deutsch
English
Francais
Español
Português
Русский
Український
Česky
Slovensky
Obsah


84. Az emberi teremtmény

Egyre újabb hullámokat vet az országok és nemzetek felett a felháborodás, melyet az a kijelentésem váltott ki, hogy az emberiségben nincs semmi isteni. Ez azt mutatja, milyen mélyre hatoltak az önteltség gyökerei az emberi lelkekben, és mennyire nem szívesen akarnak tőle megválni, még ha feltörő ráérzésük olykor-olykor figyelmezteti is őket, és felismerni engedi, hogy ennek mégiscsak igaznak kell lennie.

A dolgon mit sem változtat az ellenállás. Sőt az emberi szellemek még kisebbek, még jelentéktelenebbek, mint azt képzelik, amikor bensőleg már eljutottak arra a meggyőződéshez, hogy minden isteni jelleg hiányzik belőlük.

Ezért még tovább akarok menni, mint eddig, még részletesebb képet akarok adni a Teremtésről, hogy megmutassam, melyik szinthez tartozik az ember. Hiszen aligha kezdhetné meg felemelkedését anélkül, hogy pontosan tudná, ki is ő és mire képes. Ha ezzel tisztába jött, azt is tudni fogja, mit kell tennie!

Ez azonban nagyban különbözik attól, amit az ember ma tenni akar! És mennyire különbözik!

Abban, akinek megadatott, hogy világosan lásson, ez többé nem sajnálatot ébreszt. A „látni” szón nem a látnok látását értem, hanem a valódi tudás birtokában lévő emberét. A sajnálkozás és együttérzés helyett ma már csak haragot kell ébresztenie. Haragot és megvetést az Istennel szembeni iszonyatos felfuvalkodottság miatt, melyet beképzeltségükben százezrek mutatnak naponta, minden órában újból. Beképzeltségükben, mely egy leheletnyi tudást sem rejt. Nem éri meg a fáradságot, hogy akár egyetlen szó is essék róla.

Amit mostantól mondok, csak azon keveseknek szól, akik a tiszta alázatban még bizonyos felismerésre tudnak jutni anélkül, hogy ehhez előbb annyira meg kellene töretniük, ami az isteni törvények szerint hamarosan be fog következni, hogy végre bebocsátást nyerjen Isten igaz Igéje, termőtalajt biztosítva számára!

Akkor majd a magukat tudóknak képzelő földi emberek minden üres és szószátyár tákolmánya a jelenlegi, egészen terméketlen talajjal együtt romba fog dőlni!

Itt is a legfőbb ideje, hogy ez az üres szóáradat, mely méregként hat mindenre, ami felfelé törekszik, teljes ürességében összeomoljék. —

Alighogy megfogalmaztam: az Isten Fia és az Ember Fia két külön személy, máris értekezések láttak napvilágot, melyek szövevényes teológiai és filozófiai fejtegetésekben akarják tisztázni, hogy ez nem így van. Anélkül hogy érveimmel tárgyilagosan foglalkoznának, azon vannak, hogy minden áron, még a logikus tárgyilagosság árán is, fenntartsák a régi tévedéseket, s teszik mindezt az eddigi dogmák zavaros módján. Csökönyösen a régi írások egyes mondataira hivatkoznak, kizárnak minden saját gondolatot, és ezzel kimondatlanul is azt a feltételt szabják meg, hogy a hallgatóknak és olvasóknak sem szabad gondolkodniuk, még kevésbé intuitíve érzékelniük; hiszen különben gyorsan felismernék, hogy a sok szóval semmi sem lett megmagyarázva, mivel akárhogy is vizsgálják, lehetetlen helyes következtetésre jutni. De a sok szóból még nyilvánvalóbban hiányzik a valódi történéssel való összefüggés.

De annak, aki végre képes fülét és szemét kinyitni, minden további nélkül fel kell ismernie az ilyen „felvilágosítások” értéktelenségét; ez korábbi támaszuk utolsó görcsös szorítása, amit már kapaszkodásnak sem lehet nevezni, mely most hamarosan semminek fog bizonyulni.

Az egyedüli érvet olyan mondatok alkotják, melyek helyes áthagyományozását nem lehet bizonyítani, ellenkezőleg, az, hogy lehetetlen őket logikusan beilleszteni a világtörténésbe, egészen világosan mutatja, hogy az értelmük az emberi agy által eltorzítva lett továbbadva. Egyetlenegy mondatot sem lehet közülük maradéktalanul összhangba hozni a történésekkel és a benső megérzéssel. De csupán amikor az egész történés íve egyetlen egész körré zárul, fantáziálás és a vakhit szavai nélkül, akkor lett minden történés helyesen megmagyarázva! —

Ám mire való ez az igyekezet, ha az ember nem akar megszabadulni az ilyen konokságtól! Történjék hát meg nyugodtan az, aminek e körülmények között immár történnie kell. Néhány év csupán, ami mindezt véglegesen és feltétlenül megváltoztatja. —

Irtózattal fordulok el az olyan hívőktől és mindazoktól, akik színlelt alázatukban, abban a hitben, hogy jobban tudják, nem ismerik fel az egyszerű igazságot, sőt megmosolyogják, vagy jóakarón ki akarják javítani. Mily gyorsan válnak majd éppen ők oly kicsinnyé, egészen kicsinnyé válnak és elvesztik minden támaszukat, mivel ez sem hitükben, sem tudásukban nincs jelen. Az út, melyhez kitartóan ragaszkodnak, s amelyen többé nem tudnak visszatérni az életbe, meghagyatik számukra. A választás joga sohasem volt tőlük megvonva. —

Azok, akik eddig követtek, tudják, hogy az ember a Teremtés legmagasabb szintjéről származik: a szellemiségből. Ám a szellemiség területén belül sok különbség található. Az a földi ember, aki nem átallja azt akarni, hogy nagy legyen, aki gyakran még attól sem riad vissza, hogy Istenét arra a szintre rángassa le, mely annak legmagasabb pontja, ahová ő maga tartozik, aki ráadásul többször még azt is meg meri tenni, hogy őt letagadja vagy meggyalázza, az a valóságban még annyit sem ér, mint amennyit több alázattal teli ember a legjobb értelemben képzel magáról. A földi ember nem teremtett, hanem csak kifejlődött. Ez akkora különbség, amit az ember el sem tud képzelni. Olyan különbség, melyet sohasem lesz képes szabadon átlátni.

Szépek a szavakat, és sokaknak tetszenek, melyeket számtalan tanító szájából hallani, hogy követőik számát növeljék. Ám e tudatlan tanítók ráadásul még maguk is meg vannak győződve mindazokról a tévedésekről, melyeket terjesztenek, és nem tudják, mily nagy kárt okoznak velük az embereknek!

Csak a nagy kérdésről, „Ki vagyok én”, szerzett bizonyosság vezethet el a felemelkedéshez! Ha e kérdés nincs kíméletlen őszinteséggel megválaszolva, felismerve, akkor a felemelkedés nagyon keserű lesz; hiszen az emberek önszántukból nem hajlandóak olyan alázatra, mely segítene nekik azt a helyes utat megtalálni, melyen valóban járni tudnak! Ezt világosan bizonyította minden történés, egészen a jelenkorig. Még az alázat is vagy rabszolgalelkűvé tette az embereket, ami pontosan olyan helytelen, mint az önteltség, vagy az alázatban is jóval messzebb mennek, mint a voltaképpeni cél, és olyan útra lépnek, melynek sohasem tudnak elérni a végére, mivel a szellem jellege ehhez nem elégséges. Ezért olyan mélységbe zuhannak, melyben szétzúzódnak, mivel korábban túl magasan akartak lenni. —

Csak a teremtettek Isten képmásai. Ezek a tisztán szellemiek a valódi Teremtésben, amelyből minden más kifejlődhetett. Az ő kezükben van az egész szellemiség fő vezetése. Ők az eszmények, az egész emberiség örök példaképei. A földi ember ellenben csupán e már kész Teremtésből, egy minta szerint fejlődhetett ki. Öntudatlan szellemi csírából öntudatra ébredt személyiséggé.

Csak ha a Teremtésen át vezető helyes utat megtartja, és ezáltal tökéletessé válik, lesz Isten képmásának másolata! Az ember maga sosem Isten tényleges képmása! Közte és Isten képmásai között még egy hatalmas szakadék húzódik!

De a valódi képmásoktól elindulva a következő lépés még korántsem Isten. Ezért a földi embernek végre-valahára fel kellene már ismernie, hogy mi minden található közte és az Istenség magasztossága között, melyet igyekszik magáénak tulajdonítani. A földi ember azt képzeli, hogy egyszer majd tökéletességében istenivé válik, vagy legalább az Istenség részévé, azonban a legmagasabb szintet elérve is csak Isten képmásának másolata lesz! Legmagasabb kitüntetésként, melyet egy emberi szellem elnyerhet, beléphet magának a Grál-várnak az előudvarába, előcsarnokaiba. —

Vessétek végre el ezt az önhittséget, mely csupán akadályozni tud benneteket, mivel eltévesztitek a fényes utat. Azoknak a túlvilágiaknak, akik a spiritiszta körökben jóindulatú tanácsokat akarnak osztogatni, fogalmuk sincs erről; hiszen nekik is hiányzik hozzá a szükséges felismerés. Örömükben ujjonganának, ha hallhatnának róla. Köreikből sem fog hiányozni a nagy jajgatás, ha majd felismerik, mennyi időt vesztegettek el játszadozásaikkal és önfejűségükkel.

A lényszerűségben is úgy van, mint a szellemi szinteken. Itt a természeti elemek minden vezetője lényszerű ősteremtett. Minden tudatossá váló lényszerű, mint a sellők, tündérek, gnómok, szalamanderek stb., nem teremtettek, hanem a Teremtésből csupán kifejlődöttek. Tehát a Teremtés lényszerű részéből, öntudatlan lényszerű magokból öntudatra ébredt lényszerűekké fejlődtek, és ezáltal a tudatossá válás folyamatában emberi alakot öltenek. Ez mindig együtt jár a tudatossá válással. A lényszerűségben ugyanaz a felosztás található, mint a szellemiségben. Az elemek ősteremtettjeinek a lényszerűségben, miként az ősteremtetteknek a szellemiségben is, mindenkori működésük jellegével összhangban, férfi vagy női formája van. Innen ered az ókori istenek és istennők fogalma. Ez az, amire már az „Istenek – Olümposz – Valhalla” *(Lásd 82. előadás) előadásomban utaltam. —

Egy nagy, egységes vonalvezetés hatja át a Teremtést és a világot!

Előadásaim hallgatója és olvasója mindig dolgozzon saját bensőjében, rakjon le szondákat, és verjen hidakat az egyik előadástól a másikig, miként ki a nagy és kis világesemények felé! Majd csak akkor fogja tudni megérteni a Grál-üzenetet és akkor jön rá, hogy idővel az egész egy tökéletes egésszé zárul anélkül, hogy hézagok keletkeznének. A történésben az olvasó újra és újra az alapvonásokra tér vissza. Mindent meg tud magyarázni, mindent képes megindokolni anélkül, hogy akár egyetlen mondatot is meg kellene változtatnia. Aki hiányosságot lát, az nem tudta teljesen megérteni. Aki nem ismeri fel a hatalmas mélységet, a mindent átfogó egységet, az felületes és sohasem igyekezett élőn behatolni az itt hozott Igazság szellemébe.

Csatlakozzék azokhoz a tömegekhez, akik a széles úton haladnak öntetszelgően és azt képzelve, hogy már a legnagyobb tudás birtokában vannak. A tudásra való beképzeltségük visszatartja ezeket az elveszett embereket attól, hogy abban, amit másképpen mondanak nekik, életet lássanak, mely látszólagos tudásukból még hiányzik. Bárhová néznek, bármit hallanak, mindenhol gátként lép eléjük az, hogy meg vannak elégedve azzal, ami szerintük már biztosan kezükben van. Csak ha majd elérkeznek arra a határra, mely kérlelhetetlenül elvet minden hamisat és látszatot, s ekkor, ahogy majd kinyitják kezüket, felismerik, hogy semmi sincs benne, ami lehetővé teszi az út folytatását, és ezzel végül a belépést a szellem birodalmába. De akkor már késő lesz, hogy visszamenjenek, hogy az elvetett és figyelmen kívül hagyott dolgokat még befogadják. Az idő már nem elég rá. A kapu, melyen bejuthatnának, zárva lesz. Az utolsó lehetőséget szalasztották el. —

Ameddig az ember nem lesz olyan, mint amilyennek lennie kell, hanem egyre ahhoz fog ragaszkodni, amit kíván, addig igaz emberségről nem beszélhet. Azt kell mindig szem előtt tartania, hogy csak a Teremtésből, de nem közvetlenül a Teremtő által keletkezett.

„Szőrszálhasogatás, alapjában véve ugyanaz, csak másképpen kifejezve” – mondják a nagyképű és lusta emberek, az emberiség hasznavehetetlen gyümölcsei, mert mindig képtelenek lesznek arra, hogy átérezzék azt az óriási különbséget, mely benne rejlik. A szavak egyszerűsége újra megtéveszti őket.

Csak az nem fog mellette figyelmetlenül elmenni, aki bensőjében eleven, és át fogja érezni a mérhetetlen távokat és élesen kirajzolódó határokat.

Ha már most meg akarnám mutatni a Teremtés teljes felosztását, akkor sok mai „belül” nagyra tartó ember csak kétségbeesetten a földön fetrengene, amennyiben felismerné, hogy e szavak az Igazságot rejtik. Összeroppanna saját semmiségének és kicsinységének a megértésekor. Az oly gyakran használt „földi féreg” kifejezés nem is annyira alaptalan a ma még okosságukban tündöklő „szellemileg emelkedett emberekre”, akiknek majd hamarosan, nagyon rövid időn belül a legkisebbeknek kell lenniük az egész Teremtésben, ha ugyan nem az elkárhozottakhoz kell majd tartozniuk. —

Tehát itt az idő, hogy helyesen értsük meg a világot. Nem véletlenül választják el a világi és a szellemi dolgokat a földi életben is. Az elnevezések bizonyára onnan erednek, hogy néhányan képesek voltak erre helyesen ráérezni; hiszen e kifejezések az egész Teremtésben megtalálható különbséget tükrözik vissza. A Teremtést is feloszthatjuk a Paradicsomra és a világra, tehát a szellemi és világi részre. Itt, a világi részben nincs kizárva a szellemi, ám a szellemiből a világi igen.

A világot anyagiságnak kell neveznünk, melyen átlüktet a szellemiség is. A szellemiség a Teremtés szellemi birodalma, a Paradicsom, amelyből ki van zárva minden anyagi. Tehát van a Paradicsom és a világ, a szellemiség és az anyagiság, az Ősteremtés és a fejlődés, amit spontán, utánzáson alapuló alakulásnak is lehet nevezni.

Az eredeti Teremtés egyedül a Paradicsom, a jelenlegi szellemi birodalom. Minden más csupán kifejlődött, tehát már nem teremtett. És azt, ami kifejlődött, világnak kell nevezni. A világ mulandó, a Teremtés kisugárzásaiból fejlődött ki, azt képileg utánozva, s a szellemi kisugárzások hajtják és tartják fenn. Lassan megérik, hogy aztán, ha túléretté válik, újra széthulljon. A szellemiség azonban nem öregszik vele együtt, hanem megmarad örökké fiatalnak, vagy másképpen kifejezve: örökké ugyanaz marad.

Csak a világban lehetséges a bűn és a bűnhődés! Ezt az utófejlődés fogyatékossága hozza magával. A szellem birodalmában a bűn semmilyen fajtája sem lehetséges.

Aki komolyan olvasta előadásaimat, annak ez teljesen világos. Az tudja, hogy semmi, ami szellemi és átáramlik a világon, nem tud visszatérni a tisztán szellemi birodalomba, amíg vándorlásából akár egyetlen porszemnyi más jelleg is tapad hozzá. A legkisebb porszemecske lehetetlenné teszi a szellemiségbe vezető határ átlépését. Visszatartja a szellemet, még akkor is, ha az eljutott egészen a küszöbig. Ezen utolsó porszemecskével nem tud bejutni, mivel ez a porszem más, alacsony szintű minősége révén addig nem teszi lehetővé a belépést, amíg az a szellemiséghez tapad. Csak a porszem leoldódásának pillanatában, amikor az visszahullik, válik a szellem teljesen szabaddá, és nyeri majd el ugyanazt a könnyűséget, mely a szellemiség legalsó rétegében található, és így a szellemiség eme legalsó rétege törvényének megfelel, és nem csupán át tud lépni, hanem át kell lépnie a küszöbön túlra, melynél korábban még visszatartotta az utolsó porszem.

A folyamatot annyi különböző irányból lehet vizsgálni és ábrázolni, ám pontosan ugyanaz marad, mindegy, hogy milyen képekkel és szavakkal írja le az ember. Ékesíthetem a legfantasztikusabb történetekkel, halmozhatom a hasonlatokat, hogy érthetővé tegyem, ám a tény önmagában véve mindig egészen egyszerű, és annak a három törvénynek a kihatása váltja ki, melyeket már gyakran említettem.

Végül az ember joggal mondhatja azt is, hogy a Paradicsomban, vagyis a tiszta szellemiben, nem fordulhat elő bűn, a Paradicsomot nem érinti a vétek, mert maga a Szent Szellem teremtette. A teremtett csak eszerint teljes értékű, míg abban, ami az Isteni Teremtés másolataként később fejlődött ki belőle, s teljes egészében át van engedve az emberi szellemnek, hogy fejlődjék és megerősödjék benne, a rest emberi szellem helytelen akarása által létrejöhet vétek, s e vétekért bűnhődve azt újra ki kell egyenlíteni, hogy a szellem képessé váljék a visszatérésre. Ha a Teremtésből, tehát a Paradicsomból, szellemi magok áradnak ki egy belső ösztönzést követve, amit maguk választottak, hogy a világot átvándorolják, akkor magától értetődően képileg azt is lehet mondani, hogy a gyermekek elhagyják otthonukat, hogy tanuljanak, majd később teljesen éretten visszatérjenek. Ennek a hasonlatnak megvan a maga létjogosultsága, ha csupán mint képet tekintik. Ám mindig mindennek képnek kell megmaradnia, nem szabad személyessé tenni, ahogy azt az ember állandóan próbálja. Mivel az emberi szellem csak a világban veszi magára a vétket, mert ilyesvalami a szellemiségben nem lehetséges, így magától értetődően addig nem tud hazatérni a szellemi birodalomba, míg meg nem szabadul az őt terhelő vétektől. Ezernyi képpel szemléltethetném e folyamatot, de mindegyik ugyanazzal az alapvető jelentéssel bírna, melyet a három egyszerű alaptörvény működéseként már gyakran kifejtettem.

Sokaknak idegenül cseng, ha a folyamatot tárgyilagosan ábrázolom, mivel a képi ábrázolás hízeleg önhittségének és önteltségének. Inkább saját álomvilágában akar maradni; hiszen ott minden sokkal jobban hangzik, sokkal fontosabbnak érzi magát, mint amilyen a valóságban. Közben elköveti azt a hibát, hogy nem akarja benne meglátni azt, ami tárgyilagos, belelovalja magát a fantasztikus dolgokba, ezért elveszti útját és támaszát, megrémül és talán még fel is háborodik, amikor a lehető legegyszerűbben és józanul megmutatom, hogy milyen is a Teremtés, és az ember milyen szerepet is játszik voltaképpen benne. Számára ez egy olyan átmenet, mint a kisgyermeké, mely édesanyja vagy nagyanyja gyengéd kezei között ragyogó szemmel és a lelkesültségtől kipirosult arccal boldogan hallgathatta a meséket, míg végül meglátja a valóságos világot és az embereket. Teljesen másként, mint amilyennek az a szép mesékben tűnik, ám ha visszagondolva pontosabban megvizsgálja ezeket a meséket, akkor alapjában véve ugyanúgy. A pillanat keserű, de szükséges, mert különben a gyermek nem tudna továbbhaladni, és nagy fájdalmak közepette „a világtól elidegenülve” elpusztulna.

Itt sincs ez másképp. Aki tovább akar haladni felfelé, annak végre teljes valóságában kell ismernie a Teremtést. Szilárdan kell állnia a lábán, nem szabad többé az érzéseiben lebegnie, ami ugyan még nem jelent problémát egy felelőtlen gyermek esetében, de semmi esetre sem illik az érett emberhez, hiszen akarásának ereje támogatva vagy zavaróan behatol a Teremtésbe, és így vagy felemeli, vagy elpusztítja őt.

Azokat a lányokat, akik olyan regényeket olvasnak, melyek a hamisan ábrázolt valós életet csak elfedik, az így felébresztett rajongásuk miatt nagyon gyorsan keserű csalódások fogják érni, s nagyon gyakran ráadásul elkeseredve élik le teljes földi életüket, a gátlástalan álnokság könnyű prédájaként, melyhez bizalommal közeledtek. Nincs ez másképpen az emberi szellem fejlődésével sem a Teremtésben.

Ezért félre minden képszerűvel, melyet az ember sose tanult meg érteni, mivel túl kényelmes volt ahhoz, hogy komolyan foglalkozzon a helyes magyarázattal. Most itt az ideje, hogy lehulljon a lepel, és hogy tisztán lássa, honnan jött, milyen kötelességeket mér rá feladata, és hová kell majd jutnia. Ehhez szüksége van az útra! És ezt az utat világosan látja kirajzolva Grál-üzenetemben, feltéve, hogy látni akarja. A Grál-üzenet Igéje eleven, s ezért csak az olyan emberek fognak benne kincsekre lelni, akik valóban őszinte vágyat hordoznak a lelkükben! Mindenki mást önműködően eltaszít.

A beképzelt emberek számára és a csak felületesen keresőknek hétpecsétes titok marad!

Csak az fog kapni, aki önszántából megnyílik. Ha kezdettől fogva egyenes, igaz lelkülettel áll hozzá az olvasáshoz, akkor csodálatos beteljesedésben virágzik ki minden, amit keres! Ám azokat, akiknek nem teljesen tiszta a szívük, ez az Ige eltaszítja, mert bezárul a hamis tekintetek előtt. Az ilyenek semmit sem találnak! Így ítéltetik meg mindenki pontosan aszerint, hogy milyen a hozzáállása ehhez az Igéhez. —

Elmúlt az álmodozás ideje. Az Ige az ítéletet hozza! Önműködően különválasztja az emberi szellemeket felfogásuk különbözősége szerint. Ez a történés ismét olyan egyszerű és természetes, hogy a legtöbb ember számára túlságosan egyszerűnek fog tűnni, ezért megint nem lesz képes felismerni benne a nagy és hatalmas ítéletet, ami ezzel kezdetét veszi.

Az ítélet az összes emberi szellem eme első különválasztásának a napjaiban rejlik, és Isten új Igéjének elfogadása hajtja végre minden emberi szellem fölött! Az ítélet nem csak a különválasztáshoz kapcsolódó későbbi következményekben rejlik, hanem abban, hogy azután mindenkinek be kell fejeznie az utat, ami mellett döntött, és amelyen meg fogja találni jutalmát vagy büntetését.

Ahhoz azonban, hogy minden ember előbb még egyszer felrázódjon, és megadasson neki a komoly átgondolás lehetősége, melynek során sokan talán mégis csak megragadják ezt a mentőkötelet, ami egyedül vezet ki ezekből a lapályokból, olyan súlyos jellegű események jönnek majd, melyekről a konok emberiség álmában sem gondolná, hogy ilyen közel vannak. Ebből sok dolog még milyen könnyen elkerülhető lett volna! De most már túl késő. Ezek a nyomasztó események bárcsak még sokaknak az üdvösségére válnának, mihelyt közben végre észreveszik a hamis próféták és vezetők hitványságát, akikben ma oly erősen bíznak; mert az elkövetkező időszakot győzelmesen csak az Igazság éli túl, és hamar megismerni hagyja az Isten által kijelölt vezetőt, akinek egyedül adatott hatalom, hogy a kétségbeejtő szellemi és földi ínségben segítsen! —

Grál-üzenet Abdrushintól


Obsah

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései] 

kapcsolat