Az Igazság Fényében

56. „Szállj le a keresztről!”

„Ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről! Segíts magadon és nekünk is!” Gúnyosan kiáltották e mondatokat az Isten Fia felé, amikor égető napsugaraktól szenvedett a kereszten. Azok az emberek, akik szájából elhangzottak e szavak, kiváltképp okosnak tartották magukat. Gúnyolódtak, fölényeskedtek, gyűlölettel telve nevettek anélkül, hogy valóban okuk lett volna rá; hiszen Krisztus szenvedése igazán nem adott okot a gúnyolódásra és csúfolódásra, még kevésbé nevetésre. El is ment volna tőle a kedvük, ha akár egyetlen pillanatra is „láthatták” volna az ugyanabban az időben a finomanyagú és szellemi birodalomban lejátszódó folyamatokat; mert lelkük eközben évezredekre erősen meg lett kötözve. Még ha durvaanyagúlag nem is válhatott oly gyorsan láthatóvá a büntetés, megnyilvánult minden egyes további földi életükben, melyekre a bűnös lelkek rá voltak kényszerítve.

A gúnyolódók akkor okosnak vélték magukat. De korlátoltságuk bizonyítékát ki sem tudták volna fejezni találóbban, mint e szavakkal; hiszen a legéretlenebb szemlélet rejlik ebben, amit csak el lehet képzelni. Akik így beszélnek, azok messze vannak attól, hogy bármit is megértsenek a Teremtésből és Isten akaratából a Teremtésben. Milyen nyomasztó ezért annak a szomorú tudata, hogy azok nagy része, akik Istenben és Fiának akkori küldetésében még egyáltalán hisznek, még ma is határozottan azt gondolják, hogy a názáreti Jézus, ha akarta volna, le tudott volna jönni a keresztről.

Még kétezer év után is ugyanaz a nehézkes korlátoltság, anélkül hogy változás történt volna a haladás irányába! Krisztusnak, mint olyannak, aki Istentől jött, sok Istenben hívő ember naiv szemlélete szerint, cselekedeteiben korlátlannak kellett lennie a Földön.

Ez az elvárás a legegészségtelenebb naivságból fakad, rest gondolkodás szülte hit.

A megtestesüléssel az Isten Fia is a „törvény alá helyeztetett”, ami azt jelenti, hogy alávetette magát a teremtéstörvényeknek, Isten megváltoztathatatlan akaratának a Teremtésben. Ebben az esetben a földi és a földhöz kötött test vonatkozásában nincs változás. Krisztus, engedelmeskedve Isten akaratának, szabad akaratából vetette magát e törvény alá, és nem azért jött, hogy megdöntse, hanem hogy megtestesülésével a Földön beteljesítse azt.

Ezért kötve volt mindahhoz, amihez a földi ember is kötve van, és még Isten Fiaként, isteni ereje és hatalma ellenére sem tudott leszállni a keresztről, ameddig durvaanyagú emberi testben volt. Ez ugyanazt jelentette volna, mint a Teremtésben található isteni akarat megdöntése!

Ez az akarat azonban tökéletes a kezdetektől fogva. Mindenhol, nem csupán a durvaanyagú-földi világban, hanem a finomanyagúságban is, mint ahogy a lényszerűségben és szellemiségben, azok minden egyes fokozatában és átmenetében. Nincs ez másképpen az isteniségben és Istenben magában sem.

Az isteni működés, az isteni erő és hatalom egészen másként mutatkozik meg, mint színpadiaskodásban. Éppen az, ami isteni, fog csakis az isteni akarat feltétlen teljesítésében élni, sohasem fog valami mást akarni. És épp így az az ember sem, akinek szellemi érettsége magas fokon áll. Minél fejlettebb, annál inkább fog fenntartások nélkül, szabad akaratából, örömmel meghajolni az isteni törvények előtt a Teremtésben. Sohasem fogja azonban elvárni az érvényben lévő teremtéstörvényeken kívül álló önkény tetteit, mivel hisz az isteni akarat tökéletességében.

Ha egy durvaanyagú test a keresztre van szegezve, akkor külső, durvaanyagú segítség nélkül nem is tudja magát megszabadítani. Ez az isteni teremtésakarat törvénye, mely semmilyen kivételt sem enged meg. Aki mást gondol és mást vár el, az nem hisz Isten tökéletességében és akarata megváltoztathatatlanságában.

Hogy az emberek a tudásban és készségekben tett állítólagos haladásuk ellenére még nem változtak meg, hogy még mindig ott vesztegelnek, ahol akkoriban álltak, azzal bizonyítják, hogy a jelen korban is azt mondják:

„Ha ő az Ember Fia, akkor csak akarnia kell, és elő tudja idézni a katasztrófákat, melyek meg vannak jövendölve.” Számukra ez egy magától értetődő feltétel. De más szavakkal ez azt jelenti: „Ha nem képes erre, akkor nem az Ember Fia.”

Pedig az az emberek számára egy jól ismert tény, hogy már maga Krisztus, az Isten Fia rámutatott arra, hogy az Isten Atyán kívül senki sem ismeri az órát, melyben megkezdődik az ítélet. Tehát kétszeres kétely az, ha az emberek így beszélnek. Kételkedés az Ember Fiában, és kételkedés az Isten Fia Igéjében. Ezen kívül, e kijelentés újra csak az egész Teremtéssel szembeni értetlenséget bizonyítja. A tökéletes tudatlanságot, éppen azokban a dologban, melyeknek tudására minden egyes embernek a legkényszerítőbb szüksége van.

Ha az Isten Fiának emberré válásakor alá kellett magát vetnie a Teremtésben lévő isteni akaratnak, akkor magától értetődően az Ember Fia sem állhat e törvények felett. A Teremtésben egyáltalán nem lehet a törvények felett állni. Aki a Teremtésbe lép, az ezáltal az isteni akarat törvényeinek is alá van vetve, mely sohasem változik meg. Így van ez az Isten Fia és az Ember Fia esetében is. Ennek a megértését csupán az a körülmény nehezíti meg, hogy az emberek még nem keresték, tehát máig még egyáltalán nem ismerik ezeket az isteni törvényeket a Teremtésben, hanem csak néha akadtak rá imitt-amott egy-egy töredékre, ahol éppen beléjük botlottak.

Hogy Krisztus olyan csodákat tett, melyek messze meghaladják a földi emberek képességeit, attól ez még nem jogosít fel arra a következtetésre, hogy nem kellett törődnie a Teremtésben nyugvó isteni akarat törvényeivel, hogy túllépett rajtuk. Ez ki van zárva. A csodák esetén sem önkényesen, hanem az isteni törvényekkel tökéletesen összhangban cselekedett. Ezzel csak azt bizonyította, hogy isteni, nem pedig szellemi erőben működött, és ezért ennek hatása is jóval meghaladta azt, ami egy ember számára lehetséges. De a csodák nem álltak a Teremtésben működő törvényeken kívül, hanem tökéletesen beleilleszkedtek e törvényekbe.

Az ember szellemi fejlődésében olyannyira visszamaradt, hogy még a rendelkezésére álló szellemi erőket sem tudná teljesen kibontakoztatni, különben a jelenkori fogalmak szerint ő is csodával határos tetteket vihetne véghez.

Az isteni erővel természetesen ettől teljesen eltérő műveket lehet létrehozni, amelyeket szellemi erővel sohasem lehet elérni, és már jellegüknél fogva különböznek a legmagasabb szellemi tevékenységtől. Mindennek ellenére minden történés megmarad az isteni törvényszerűség határain belül. Semmi sem lép rajtuk túl. Egyedül az emberek azok, akik önkényesen cselekednek szabad akaratuk határain belül; hiszen ahol saját akarásuk szerint bizonyos mértékig szabadon cselekedhetnek, ott sohasem illeszkedtek be igazán Isten akaratába. Mindig saját akaratukat állították előtérbe. És ezzel saját magukat bénították meg, nem tudták magukat annál feljebb lendíteni, mint azt saját észbeli akaratuk megengedte, mely a Földhöz van kötve.

Az emberek tehát még azokat a teremtéstörvényeket sem ismerik, amelyek működésbe hozzák vagy felszabadítják szellemi erejüket, melyek által szellemi erejüket ki tudják bontakoztatni.

Annál inkább elcsodálkoznak, látva az isteni erő kibontakozását. De ugyanezért nem tudják az isteni erőt sem, mint isteni erőt fölismerni, vagy olyan dolgokat várnak el tőle, melyek a Teremtésben rejlő isteni törvényeken kívül állnak. Ilyen lenne, ha egy durvaanyagú test lejönne a durvaanyagú keresztről.

Az isteni erő által történő halott feltámasztások nem állnak az isteni törvényeken kívül, míg egy bizonyos időn belül történnek, mely minden ember esetében más. Minél érettebb szellemileg a durvaanyagú testtől elváló lélek, annál gyorsabban válik szabaddá a testtől, és annál rövidebb ideig van a törvényeknek megfelelően lehetőség arra, hogy vissza lehessen hívni, mivel ez csak addig történhet meg, míg a lélek össze van kapcsolva a testtel.

A szellem által megelevenített léleknek engedelmeskednie kell az isteni akaratnak, tehát az isteni erőnek, és hívására vissza kell térnie a finomanyagú hídon át a már elhagyott durvaanyagú testbe, feltéve, hogy a híd még nem szakadt meg.

Az, hogy itt isteni és szellemi erőről van szó, még nem vonja kétségbe azt a tényt, hogy tulajdonképpen csak egyetlen erő létezik, mely Istentől származik, és áthatja az egész Teremtést. Ám az isteni és a szellemi erő között különbség van. A szellemi erőt uralja az isteni erő, amelytől az ered. Ez nem egy meggyengített isteni erő, hanem egy átalakított erő, mely az átalakulás által más jellegűvé vált, és ezért hatni is csak szűkebb határok között tud. Tehát két eltérően működő jellegről van szó, ám valójában csak egyetlen erőről. Ehhez csatlakozik még a lényszerű erő. Tehát három alaperő van, melyek közül a szellemi és a lényszerű erőt az isteni erő táplálja és irányítja. Mindhármat egynek kell nevezni. Több erő nincs, csak sok aljelleg, mely a szellemi és a lényszerű alapjelleg révén keletkezett, és hatásaiban is eltérő módon nyilvánul meg. Az átalakulásban pedig minden aljelleg ennek megfelelően megváltozott törvényeket is eredményez, melyek azonban következetesen mindig az alapjelleghez csatlakoznak, ám kívülről az erő átalakulásának megfelelően mégis idegenszerűbbnek tűnnek. De minden jelleg, az alapjellegek is, a fő isteni-erőtörvényhez kötődnek, és saját átalakult törvényeiken belül csak külső megnyilvánulásaikban térhetnek el. Azért tűnnek másnak, mert minden jelleg és aljelleg – kivéve az isteni akaratot – csak részjellegeket alkot, következésképp töredékeket, melyeknek csak résztörvényei lehetnek. Ezek a teljesség, a tökéletesség felé törekszenek, amelyből származnak, a tiszta isteni erő felé, mely azonos a megmásíthatatlan, rendíthetetlen törvényekként megnyilvánuló isteni akarattal.

Minden egyes erő a saját aljellegeivel az adott finomanyagú és durvaanyagú anyagban a mindenkori jellegnek megfelelően működik, és az adott erő a saját, a többitől eltérő jellege révén alakít ki benne különböző jellegű világokat vagy szinteket, melyek önmagukban véve, és az egész Teremtéshez viszonyítva mindig csak a Teremtés töredékei lesznek, mert az az erő is, mely kialakította őket, a tökéletes isteni erőnek mindenkor csupán egy átalakított része, s ebben nem tökéletes, hanem csupán résztörvények működnek. Az egyes világsíkok összes törvényei csak együttvéve alkotnak újra tökéletes törvényeket, melyek az isteni akarat által az Ősteremtésbe, a tiszta szellemi birodalomba lettek helyezve.

Ezért kell az emberi szellem magvának is áthaladnia a Világegyetem valamennyi szintjén, hogy saját magán tapasztalja meg azok egyedi törvényeit, és keltse magában életre. Ha ennek során összegyűjtötte ezek valamennyi jó gyümölcsét, akkor ezek a törvények valóban tudatossá váltak benne, s ezért, ha helyesen, Isten akarata szerint alkalmazza őket, be tud lépni a Paradicsomba, a törvények viszik el oda kihatásaikban, hogy majd onnan, a tudás birtokában az alatta lévő részszinteken működjék, segítsen és támogasson, ami minden érett emberi szellem legmagasztosabb feladata. Túlzsúfoltság sohasem fordulhat elő, mivel a Világegyetem jelenleg létező szintjeit korlátlanul ki lehet tágítani; hiszen a végtelenségben lebegnek.

Ekképpen válik Isten birodalma egyre nagyobbá, a tiszta emberi szellemek ereje építi ki egyre jobban, és terjeszti ki egyre távolabb, azon szellemeké, akik működési területévé az Utóteremtésnek kell válnia, melyet a Paradicsomból irányíthatnak, mivel maguk már valamennyi részét korábban átvándorolták, és ez által pontosan megismerték.

E magyarázatok azért állnak itt, hogy az isteni erőre és a szellemi erőre való utalás ne okozzon tévedést, mivel a valóságban csak egyetlen, Istenből kiáradó erő létezik, melyből aljellegek alakulnak ki.

Aki mindeme folyamatról tud, az nem fog gyermeteg elvárásokat fűzni olyan dolgokhoz, melyek sohasem történhetnek meg, mert a Teremtés törvényein kívül állnak. Így az Ember Fia sem fog keze kinyújtásával olyan katasztrófákat előhívni, melyek azon nyomban megtörténnek. Ez a fennálló és megváltoztathatatlan természettörvények ellen lenne. Az Ember Fia Isten szolgájaként kiküldi az isteni akaratot és isteni erőt a különböző alaperőkhöz, amik aztán követik a fő isteni akarat által megszabott új irányt. Ezzel pedig pontosan a megszabott iránynak megfelelően cselekszik, ám gondosan betartva a törvény ide vonatkozó részét, melyet nem kerülhet meg. Noha a gyorsulás a lehető legnagyobb, ez is a lehetőségén belül kötve van.

A szellemi jelleg mozgékonyabb és könnyebb, tehát gyorsabb is, mint a lényszerű. A lényszerűnek ezért több időre van szüksége, hogy megnyilvánuljon, mint a szelleminek. Ezért a lényszerű, tehát az elemi történések is természetszerűleg később következnek be, mint a szellemiek. Ezen erők éppígy gyorsabban hozzák mozgásba a finomanyagút, mint a durvaanyagút. Ezek mind olyan törvények, melyeknek teljesülniük kell, és nem lehet megkerülni, sem pedig megszegni azokat.

A Fényben ismerik ezeket a törvényeket, és a végrehajtó hírnökök úgy vannak útnak indítva, vagy a különleges parancsok úgy vannak kiadva, hogy a végkihatások oly módon találkozzanak, ahogy Isten akarta.

A jelenlegi ítélethez az emberek által felfoghatatlan méretű készülődésre volt szükség. De pontosan működik, úgyhogy a valóságban semmilyen késés sem lép fel... egészen addig a pontig, ameddig közre nem kell működnie az emberi akarásnak. Csak az emberek próbálják balga állhatatossággal magukat mindig mindennek teljesítésétől távol tartani, vagy ráadásul zavaróan és ellenségesen, akadályt emelve útját állni... hiúságukkal, mely a Földhöz köti őket.

Szerencsére az embereknek az Isten Fia földi tartózkodása alatt bekövetkezett nagy kudarca után már számítottak erre. Az emberek mulasztásukkal az Ember Fiának csak a földi útját nehezíthetik meg bizonyos mértékig, akinek ezért mellékutakon kell vándorolnia, kerülőket kell tennie, de nem képesek az Isten által akart történést feltartóztatni, vagy akár az előre elrendelt kezdetét valamilyen módon késleltetni; hiszen a Sötétség ostobaságaikhoz erőt adó háttere máris elvétetett, míg a fedezékül szolgáló észbeli működésük falai, melyek mögül méregnyilaikat lövöldözik, az előrehatoló Fény nyomására gyorsan össze fognak dőlni. Rájuk omlanak, és mindazon rossz után, melyet gondolataikkal újra és újra bajt hozón megteremtettek, nem lesz számukra kegyelem. Így tehát a nap, ami után a Fény felé törekvők annyira vágynak, egy perccel sem jön később, mint ahogy jönnie kell.

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései]