Az Igazság Fényében

Grál-üzenet Abdrushintól


1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
Deutsch
English
Francais
Español
Português
Русский
Український
Česky
Slovensky
Obsah


55. Isten Fiának kereszthalála és az utolsó vacsora

Krisztus halálakor a templomban kettészakadt a függöny, mely a Szentek Szentjét zárta el az emberiség elől. E folyamatot annak szimbólumaként értelmezték, hogy az Üdvözítő keresztáldozatával egyúttal megszűnt az emberiség és az isteniség közötti szakadék is, tehát létrejött a közvetlen kapcsolat.

Ez az értelmezés azonban téves. A keresztre feszítéssel az emberek a Messiásként várt Isten Fiát elutasították, és így a szakadék még nagyobb lett! A függöny azért szakadt ketté, mert a Szentek Szentjére ezután már nem volt szükség. Megnyílott a tekintetek és tisztátalan áramlatok előtt, mert – szimbolikusan kifejezve – az isteniség e tett után nem lépett többé a földre, s így a Szentek Szentje feleslegessé vált. Tehát éppen az ellenkezője az eddigi értelmezéseknek, melyekben, mint oly gyakran, ismét csak az emberi szellem nagy elbizakodottsága mutatkozik meg.

A kereszthalál sem szükséges áldozat volt, hanem gyilkosság, közönséges bűntett. Minden másféle magyarázat körülírás, melynek vagy mentségül kell szolgálnia, vagy tudatlanságból jött létre. Krisztus egyáltalán nem azzal a szándékkal jött a Földre, hogy keresztre feszíttesse magát. A megváltás sem ebben rejlik! Hanem tanítása miatt feszítették keresztre, mint az Igazság nem kívánatos, nyugtalanító hírnökét.

Kereszthalála nem hozhatta el, és nem is annak kellett elhoznia a megváltást, hanem az Igazságnak, melyet Igéjében adott az embereknek!

Az Igazság azonban az akkori vallási vezetők számára kényelmetlen volt, és bosszúságot okozott, mert jelentősen csökkentette befolyásukat. Pontosan úgy, ahogyan ez ma is sok helyen újra megtörténne. Az emberiség ebben nem változott meg. Igaz ugyan, hogy az egykori vezetők – éppúgy, mint a maiak – régi, jó hagyományokra támaszkodtak, de ezek gyakorlóik és magyarázóik révén üres és merev formákká váltak csupán, anélkül hogy életet hordoznának magukban. Ugyanaz a kép, mely ma ismét gyakran megmutatkozik.

De az, aki ezt a szükséges életet akarta a meglévő Igébe hozni, magától értetődően a gyakorlatban és a magyarázatban hozott hirtelen fordulatot, nem pedig magában az Igében. Megszabadította és megváltotta a népet a nyomasztó merevségtől és ürességtől, és ez egész természetesen nagy bosszúságot okozott azoknak, akik hamar ráeszmélhettek, milyen határozottan be lett avatkozva helytelen vezetésük gyeplőibe.

Ezért kellett az Igazság hordozóját, aki megszabadít a téves magyarázatok terhétől, gyanúsítani és üldözni. Amikor minden erőfeszítés ellenére sem sikerült őt nevetségessé tenni, akkor olyannak próbálták őt beállítani, mint aki nem szavahihető. Erre az ő „földi múltjának” – mint aki egy ács fia – kellett szolgálnia, hogy „tanulatlan és ezért tanításra alkalmatlan embernek” bélyegezzék! Mint egy „laikust”. Éppen úgy, mint ahogy ez ma is megesik mindenkivel, aki túlságosan rátapint a dogmákra, melyek mindent, ami szabad, eleven és felfelé törekvő már csírájában elfojtanak. Ellenfelei közül óvatosságból senki sem lépett fel az ő magyarázataival szemben, mert egész helyesen úgy érezték, hogy tisztán tárgyilagos szópárbajban alulmaradnának. Így korrupt eszközeik révén maradtak a rosszindulatú rágalmazásnál, míg végül attól sem riadtak vissza, hogy egy számukra kedvező pillanatban nyilvánosan és hamisan megvádolják, és a keresztre juttassák, hogy vele együtt megszabaduljanak a hatalmukat és tekintélyüket fenyegető veszélytől.

Ez az erőszakos, akkoriban a rómaiaknál szokásos halál, önmagában nem ment megváltás számba, és azt nem is hozta el. Nem törölte el az emberiség semmiféle bűnét, nem szabadította meg semmitől, hanem mint a legaljasabb fajtájú gyilkosság, csak még jobban megterhelte az emberiséget!

Ha mára hellyel-közel kultusz fejlődött ki belőle, mely e gyilkosságban az Isten Fia megváltói művének szükséges és lényeges elemét látja, akkor ez az ember figyelmét épp a legértékesebb dologról vonja el, amely egyedül hozhat megváltást. Eltereli az ember figyelmét az Üdvözítő valódi küldetéséről, arról, ami szükségessé tette, hogy az Isteniségből a Földre jöjjön. Ő azonban nem azért jött, hogy elszenvedje a kereszthalált, hanem, hogy az Igazságot hirdesse az emberi szellemet lehúzó dogmatikus merevség és üresség zűrzavarában! Hogy úgy mutassa be Isten, a Teremtés és az emberek közötti dolgokat, mint amilyenek a valóságban. Ezáltal mindannak, amit a korlátozott emberi agy erről kitalált, és ami elfedte a valóságot, magától, erőtlenül, le kellett hullania. Csak ezután láthatta meg az ember maga előtt világosan a felfelé vezető utat.

A megváltás csak ennek az Igazságnak az elhozatalában, és a tévedésektől való megszabadításban – mely az előbbivel együtt jár – rejlik csak és kizárólag!

Megváltás ez a homályos látástól, a vakhittől. A „vak” szó már önmagában is elég jól kifejezi a téves állapotot.

A halála előtti utolsó vacsora búcsúvacsora volt. Amikor Krisztus azt mondta: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem. Igyatok ebből mindnyájan, ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik, a bűnök bocsánatára”, akkor ezzel azt fejezte ki, hogy hajlandó felvállalni még a kereszthalált is csak azért, hogy lehetősége legyen magyarázataival elhozni a tévelygő emberiségnek az Igazságot, mert egyes egyedül ez mutatja az utat a bűnök bocsánatára.

Azt is mondja egyértelműen: „sokakért, a bűnök bocsánatára”, és nem pedig „mindenkiért, a bűnök bocsánatára!” Tehát csak azok számára, akik megszívlelik magyarázatait, és azokat elevenen alkalmazzák a gyakorlatban.

A kereszthalál által elpusztított testének és kiontott vérének kell hozzájárulnia ahhoz, hogy az ember az általa hozott felvilágosítás szükségességét és komolyságát felismerje. Az úrvacsora ismétlésével és az úrvacsoránál csupán e megismerés halaszthatatlanságát kell hangsúlyozni!

Hogy az Isten Fia az emberiségnek még az ilyen ellenségeskedésétől sem riadt vissza – melynek valószínűségét már eljövetele előtt felismerték *(Lásd 48. előadás: Világesemények) –, különösen az emberi szellemek kétségbeejtő helyzetére kellett rámutatnia, akiket a pusztulástól csak az ránthatott vissza, ha megragadják a fedetlen Igazság mentőkötelét.

Isten Fiának saját kereszthalálára való utalása az utolsó vacsorakor csak tanítása kényszerítő szükségességének utolsó és egyértelmű hangsúlyozása volt, melynek elhozatala végett jött!

Amikor az úrvacsorát magához veszi minden egyes embernek újra meg újra tudatosítania kell, hogy maga az Isten Fia nem félt a kereszthaláltól, ami az emberiség részéről várható volt, és testét és vérét adta azért, hogy lehetővé tegye az emberiség számára a világűrben zajló valódi történések leírásának megértését, ami világosan mutatja az isteni akaratot hordozó, rendíthetetlen teremtéstörvények kihatásait! E keserves komolyság ismeretében – mely kihangsúlyozza az üzenet égető szükségességét a megváltáshoz – kell az emberekben újabb és újabb erőnek ébrednie, új ösztönzésnek, hogy valóban Krisztus világos tanítása szerint éljenek, hogy ne csupán helyesen értsék, hanem mindenben aszerint is cselekedjenek. Ezáltal nyeri majd el az ember bűneinek bocsánatát és a megváltást is! Másképp nem. És nem is azon nyomban. De feltétlenül rátalál majd azon az úton, amit Krisztus mutat üzenetében.

Emiatt kell az úrvacsorának újra és újra megelevenítenie ezt a folyamatot, nehogy meggyengüljön a buzgalom – a megváltás egyetlen módja – az ilyen nagy áldozat árán elhozott tanítás követésére; mert a fellépő közömbösség, vagy csak a külső formák révén az ember elveszíti ezt a mentőkötelet, és visszasüllyed a hibák és a kárhozat karjaiba.

Nagy hiba, ha az emberek azt hiszik, hogy a kereszthalál garantálja bűneik bocsánatát. Ez a gondolat olyan szörnyű károkat von maga után, hogy mindazok, akik így vélekednek, ezáltal vissza vannak tartva a megváltáshoz vezető igaz úttól, ami csak és kizárólag abban rejlik, hogy az ember a Megváltó Igéje szerint él, és azon magyarázatok szerint, melyeket mint mindent tudó és mindent áttekintő adott. És ezek a magyarázatok gyakorlati képekben mutatják, hogy mennyire szükséges a teremtéstörvényekben rejlő isteni akaratot betartani és ennek megfelelni, valamint azokat a következményeket is, melyek betartásukkal illetve megszegésükkel járnak.

Az ő megváltói műve e magyarázatok elhozatalában rejlett, mely szükségszerűen felfedte a vallásgyakorlat hiányosságait és káros hatásait, mert az Igazságot hordozta magában, amivel Fényt vitt az egyre jobban elsötétedő emberi szellemekbe. Vagyis nem a kereszthalálban rejlett, mint ahogy az úrvacsora vagy a megszentelt ostya sem nyújthat bűnbocsánatot. Ez a gondolat minden isteni törvény ellen való! Ezzel érvényét veszti az is, hogy az embernek hatalma van a bűnök megbocsátására. Az embernek csak arra van joga és hatalma, hogy megbocsássa azt, amit ő ellene követett el valaki más, s azt is csak akkor, ha szíve semmitől sem befolyásoltatva erre készteti.

Aki ezen komolyan elgondolkodik, az megismeri az Igazságot, és ezáltal az igaz utat is! De akik lusták gondolkodni, és a restek, akik a Teremtő által rájuk bízott mécsest, tehát a vizsgálódás és megvilágítás képességét, akár a balga szüzek a példabeszédben, nem tartják állandóan rendben és készenlétben, minden figyelmüket és erejüket bevetve, könnyen elszalaszthatják azt az órát, amikor eljön hozzájuk az „Igazság Igéje”. Mivel bágyadt közönyösségükben és vakhitükben hagyták magukat elszenderedni, restségük miatt képtelenek lesznek az Igazság hordozóját, vagyis a vőlegényt felismerni. Hátra kell maradniuk, amikor az éberek belépnek a boldogság birodalmába.

Grál-üzenet Abdrushintól


Obsah

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései] 

kapcsolat