Az Igazság Fényében

Grál-üzenet Abdrushintól


1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
Deutsch
English
Francais
Español
Português
Русский
Український
Česky
Slovensky
Obsah


45. Lucifer titka

Szürke fátyol nyugszik mindenen, ami összefüggésben áll Luciferrel. Mintha minden visszariadna attól, hogy föllebbentse e fátyol csücskét. Ez a riadalom a valóságban csak a behatolás képtelensége a Sötétség birodalmába. A behatolás képtelensége azonban egészen egyszerűen a dolog természetében rejlik, mivel az emberi szellem itt sem képes oly messze hatolni, mert saját minősége szabja neki a határt. Ahogy nem tud eljutni egészen a legmagasabb magaslatokig, úgy a legmélyebb mélységekbe sem képes behatolni, és soha nem is lesz rá képes.

Így a fantázia, hogy pótolja azt, ami hiányzik, különböző alakú lényeket alkotott. Az ördögről beszélnek a legbizarrabb formákban, a bukott és kiűzött arkangyalról, a gonosz elv megtestesüléséről és még sok minden másról. Lucifer tényleges lényéből semmit sem értenek, annak ellenére, hogy gyakran sújt le az emberi szellemre, és ezért egy óriási belső ellentmondás örvényének a kellős közepébe ragadja, amit harcnak lehet nevezni.

Azok állnak a valósághoz a legközelebb, akik bukott arkangyalról és a gonosz elv megtestesüléséről beszélnek. De itt is téves a hozzáállás, mely mindennek egy helytelen képet kölcsönöz. A gonosz elv megtestesülése minden gonoszság legmagasabb csúcsát, a végső célt, élő testté válását, vagyis koronáját, a tökéletes betetőzését juttatja az ember eszébe. Lucifer azonban ezzel ellentétben a téves elv forrása, kiinduló pontja és hajtóereje. Valójában nem is gonosz elvnek kellene nevezni azt, amit művel, hanem hamis elvnek. A hamis mint a helytelen fogalma, nem a gonoszé. E helytelen elv működési területe az anyagi teremtés. Egyedül az anyagiságban találkozik a Fény és a Sötétség hatása, tehát a két egymással szemben álló elv, és működésük állandóan hat az emberi szellemre miközben az fejlődése érdekében átvándorolja az anyagiságot. Hogy saját kívánsága szerint melyiknek adja magát át jobban az emberi lélek, döntően meghatározza, hogy felfelé, a Fény felé emelkedik, vagy lefelé, a Sötétség felé halad.

Óriási a szakadék, mely a Fény és a Sötétség között tátong. A Teremtés anyagiságnak nevezett része tölti ki, mely alá van vetve a formák mulandóságának, tehát a mindenkori formák széthullásának és újjáalakulásának.

Mivel a körforgás a törvények szerint, melyeket az Isten Atya akarata helyezett a Teremtésbe, csak akkor számít lezártnak és teljesnek, amikor a kör végén visszatér eredetéhez, ezért az emberi szellem pályáját is csak akkor lehet teljesnek tekinteni, ha visszatért a szellemi-lényszerűbe, ami az Ősfényhez legközelebb található, mert az ő magva innen indult el. Ha hagyja, hogy elsodródjék a Sötétség felé, akkor kiteszi magát annak a veszélynek, hogy normális pályája legkülső peremén túlra, a mélység felé lesz vonzva, és nem fog tudni újra visszatalálni a felemelkedéshez. De arra sem képes, hogy a legsűrűbb és legmélyebb finomanyagú Sötétségből még lejjebb hatoljon, annak legkülső határán átjutva kilépjen az anyagiságból – ahogy azt megtehetné felfelé, a szellemi-lényszerű birodalomba, mivel ez az ő kiindulópontja –, és ezért az anyagi teremtés roppant körforgásában azzal együtt állandóan előre fog sodródni, míg végül bele nem kerül a felbomlásba, mert finomanyagú-sötét, ezért sűrű és súlyos köntöse, vagy ahogy másképpen nevezik, túlvilági teste, alacsonyan tartja. A széthullás aztán felbomlasztja a Teremtésen át vezető útja során szerzett szellemi személyiségét, úgyhogy elszenvedi a szellemi halált és szellemi ősmaggá őröltetik.

Lucifer maga az anyagi teremtésen kívül áll, ezért ő nem lesz a bomlásba ragadva, mint elvének áldozatai; hiszen Lucifer örök. Az isteni-lényszerűség egyik részéből származik. Az ellentét azután jött létre, hogy elkezdődött az egész anyagi világ keletkezése. Lucifer azért küldetett ki, hogy védelmezze a szellemi-lényszerűséget az anyagiságban, és támogassa fejlődésében, de e feladatot nem az Isten Atya teremtői akaratának értelmében teljesítette, hanem olyan akarásból kiindulva, mely az anyagiságban végzett működése során támadt benne, más, és nem e teremtői akarat által előírt utat választott.

Visszaélt az erővel, mely adatott neki, s többek között bevezette a kísértés elvét a támogató segítség elvének helyébe, mely megegyezik a szolgáló szeretettel. A szolgáló szeretettel abban az értelemben, mely összhangban van Isten szándékával, és semmi köze sincs a rabszolgai szolgáláshoz, hanem pusztán a szellemi fölemelkedést, következésképp a másik ember örök boldogságát tartja szem előtt, és ennek megfelelően cselekszik.

De a kísértés elve ugyanazt jelenti, mint csapdákat állítani, melyben a belül még nem eléggé megerősödött teremtmények gyorsan megbotlanak, elesnek és elvesznek, míg viszont mások ébersége és ereje természetesen növekszik, hogy aztán hatalmas virágzásnak induljanak felfelé, a szellemi magaslatok felé. De minden, ami gyenge, már eleve menthetetlenül ki van szolgáltatva a megsemmisülésnek. Ez az elv nem ismer jóságot, nem ismer könyörületet; hiányzik belőle az Isten Atya szeretete, s így a leghatalmasabb felhajtóerő és a legerősebb támasz, mely létezik.

A Bibliában leírt kísértés a Paradicsomban a luciferi elv alkalmazásának hatását mutatja, képileg bemutatva, hogyan igyekszik a kísértés által próbára tenni az emberi pár erejét vagy állhatatosságát, hogy a legkisebb megingásnál azonnal könyörtelenül a megsemmisülés útjára taszítsa őket.

Az állhatatosság az Isten akaratához való örömteli alkalmazkodást jelentette volna, mely akarat az egyszerű természet- vagy teremtéstörvényekben nyugszik. És ezt az akaratot, az isteni parancsolatot, az emberi pár jól ismerte. Ha nem inogtak volna meg, akkor ez egyúttal azt jelentette volna, hogy betartják a törvényeket, mivel csak a törvények betartásával képes az ember helyesen és korlátlanul hasznosítani őket, és így válhat „a Teremtés tényleges urává”, mert „harmóniában van vele”. Akkor majd valamennyi erő az ő szolgálatába áll, ha maga nem szegül ellenük, és önműködően a javára fognak dolgozni. Ebben pedig a Teremtő parancsolatainak a teljesítése rejlik, melyek semmi mást nem akarnak, mint a fejlődés minden lehetőségének zavartalan és akadálytalan megőrzését és támogatását, melyek az ő gyönyörű művében rejlenek. Ha pedig még tovább megyünk, a törvények egyszerű betartása csupán tudatos közreműködést jelent a Teremtés vagy az anyagi világ egészséges, előre vivő fejlődésében.

Aki nem ezt teszi, az akadály, amit vagy a helyes formára kell csiszolni, vagy a szétmorzsolódás lesz osztályrésze a világ hajtóművének fogaskerék-rendszere, tehát a teremtéstörvények között. Aki nem akar meghajolni, annak meg kell törnie, mert nem keletkezhet fennakadás.

Lucifer nem akarja jóságos türelemmel kivárni a fokozatos érést és megerősödést, nem akar szerető kertésszé válni, olyanná, aki óvja a reá bízott növényeket, segíti és ápolja őket, hanem az ő személyében szó szerint „kecskére bízták a káposztát”. Arra törekszik, hogy mindenkit, aki gyenge, megsemmisítsen és kíméletlenül e cél megvalósításán dolgozik.

Közben megveti áldozatait, akik nem tudnak ellenállni kísértéseinek és csapdáinak, és azt akarja, hogy gyengeségeik miatt pusztuljanak el.

Még undorodik is az alantasságtól és közönségességtől, melyet az elbukott áldozatok helyeznek elvének kihatásaiba; hiszen csak az emberek változtatják azokat undorító elvetemültséggé, és így egyre jobban ösztönzik Lucifert arra, hogy olyan teremtményeket lásson bennük, akik pusztán megsemmisítést érdemelnek, nem szeretetet és gondoskodást.

És e megsemmisítés megvalósításához nem kis mértékben járul hozzá a kísértés elvéből természetes következményként adódó kiélés elve. Az ösztönök kiélése a Sötétség alacsony régióiban történik, de azt, hogy az ösztönök szabadjára engedése a Földön is érlel és fölszabadít, az úgynevezett pszichoanalízis különböző gyakorlói máris elfogadták.

Ám micsoda borzasztó nyomorúságot kell ez elv gyakorlásának előidéznie a Földön! Micsoda szerencsétlenséget kell okoznia, mivel a Földön nem csupán azonos jellegűek vannak együtt, mint a Sötétség régióiban, hanem a sötétebbek és fényesebbek egymás mellett és együtt élnek. Csak gondoljon az ember a nemi életre és hasonlókra. Ha egy ilyen elv gyakorlását rászabadítják az emberiségre, akkor ebből a végén csak Szodoma és Gomora lesz, melyből nincs menekvés, s csak a legnagyobb borzalmak vethetnek neki véget.

De ettől teljesen eltekintve, hasonló terápiák számtalan olyan áldozatát lehet ma már látni, akik támasz nélkül bolyonganak össze-vissza, akiknek csekély öntudatát, egyáltalán egész személyes gondolkodását éppen ott szedték teljesen ízekre, és semmisítették meg, ahol hiszékenyen segítséget vártak. Úgy állnak ott, mintha testükről következetesen letéptek volna minden ruhát, hogy majd rájuk lehessen kényszeríteni az újakat, melyeket nekik adnak. Az így lemeztelenített emberek viszont a legtöbb esetben sajnos már nem képesek belátni, hogy miért kellene új ruhát felvenniük. A személyes dolgaikba és jogaikba való tervszerű behatolás révén idővel elveszítik a megszerzett személyes öntudattal nyert szégyenérzetüket is, mely nélkül nem létezhet semmi személyes, s a személyiség egy részét alkotja.

Az így szétdúlt talajra nem lehet új, erős építményt emelni. Az ilyen emberek – kevés kivétellel – önállótlanok maradnak, ami időnkénti tehetetlenséggé fokozódik, mivel elvették tőlük azt a kevés támaszt is, amijük korábban még megvolt.

Mindkét elv, az ösztönök kiélése és a kísértés, annyira szorosan összekapcsolódik, hogy a kiélést feltétlenül meg kell előznie a kísértésnek. Ez tehát a luciferi elv szabályszerű követése és terjesztése.

A lélek igaz orvosának nem szükséges semmit lerombolnia. Az ilyen orvos fölismeri a szunnyadó, jó képességeket, felébreszti őket és tovább épít rájuk. Az igaz elv a téves vágyak szellemi felismerés általi átállítását eredményezi!

E szeretet nélküli elv alkalmazásának azonban a dolgok természetéből adódóan Lucifert magától értetődően egyre jobban el kellett választania a mindenható Teremtő szerető akaratától, ami Lucifer tényleges elvágását okozta a Fénytől vagy kitaszítását a Fényből, és így egyre mélyebbre való zuhanását. Lucifer önnön magát választotta el a Fénytől, ami ugyanazt jelenti: kiűzetett.

A kitaszításnak ugyancsak a fennálló őstörvények, az Isten Atya megdönthetetlen Szent Akaratával összhangban kellett végbemennie, mert másféle történés nem lehetséges.

Mivel csakis az Isten Atyának, minden dolgok Teremtőjének az akarata mindenható, s gyökerezik szilárdan az anyagi teremtésben és annak fejlődésében is, ezért Lucifer képes volt ugyan kiküldeni elvét az anyagiságba, de kihatásai mindig csak az Isten Atya által lefektetett őstörvényekben mozoghatnak, és azoknak megfelelően kell alakulniuk.

Így, bár Lucifer késztetheti az embereket helytelen elve megvalósításán munkálkodva arra, hogy az emberiség számára veszélyes utakra térjenek, de képtelen őket bármire is erőszakkal rákényszeríteni, hacsak nem ők maguk határoznak úgy.

Lucifer valójában csak csábítani tud. De az ember, mint olyan, szilárdabban áll az anyagi teremtésben, mint ő, s ennek következtében sokkal biztosabban és erősebben is, mint ahogy Lucifer befolyása bármikor is hathatna rá. Ezért minden ember annyira védve van, hogy szinte tízszeres gyalázat, ha enged egy hozzá képest gyengébb erő csábításának. Az embernek figyelembe kellene vennie, hogy Lucifer az anyagiságon kívül áll, míg ő szilárdan a számára jól ismert talajban és földben gyökerezik. Lucifer arra kényszerül, hogy elvének alkalmazásához segédcsapatait használja, melyek a kísértésnek áldozatul esett emberi szellemekből állnak.

E segédekkel szemben azonban minden magasba törekvő emberi szellem nem csupán tökéletesen megállja a helyét, hanem erejét tekintve magasan fölülmúlja őket. Elég az akarat egyetlen komoly tette, hogy az ilyenek egész hadseregét nyomtalanul eltüntesse. Feltéve, hogy csábításaikkal semmilyen visszhangra vagy meghallgatásra nem találtak, melybe belekapaszkodhatnának.

Lucifer teljesen tehetetlen lenne, ha az emberiség azon fáradozna, hogy a Teremtő által adott őstörvényeket megismerje és kövesse. Az emberek azonban sajnos jelenlegi természetükkel egyre jobban támogatják a téves elvet, és ezért a legnagyobb részüknek el kell pusztulniuk.

Lehetetlen, hogy egy emberi szellem meg tudjon küzdeni magával Luciferrel, azon egyszerű oknál fogva, hogy lényének eltérő jellegéből kifolyólag nem képes elhatolni egészen hozzá. Az emberi szellem mindig csak azokkal tud érintkezésbe lépni, akik elbuktak a téves elv miatt, s akiknek alapjában véve vele azonos jellegű lényük van.

Lucifer eredete miatt csak olyan tudja őt személyesen megközelíteni és vele szembeszállni, aki eredetét tekintve ugyanonnan, vagy még magasabbról jött, mint ő; hiszen csak egy ilyen képes eljutni egészen hozzá. Isten küldöttének kell lennie, aki fel van vértezve küldetésének szent komolyságával, és bízik minden erő Forrásában, magában az Isten Atyában.

Erre a feladatra a megjövendölt Ember Fia van kijelölve.

Személyes, szemtől szembeni a harc, nem csak általánosságban véve szimbolikus, mint amire sok kutató az ígéretek alapján következtetni akar. Ez a Parsifalban adott ígéret beteljesülése. A „Szent Lándzsát”, a hatalmat, Lucifer tévesen használta föl, és a szellemi-lényszerűségen, ezért az emberiségen, mint annak szikráin és nyúlványain, fájdalmas sebet ütött. A lándzsa elvétetik tőle e harcban. Majd „a megfelelő kezekbe kerülve”, tehát amikor megvalósul a tiszta szigorú szeretet igaz gráli elve, begyógyítja a sebet, melyet korábban ejtett, amikor nem megfelelő kezekben volt, tehát amikor helytelenül használták.

A luciferi elv, tehát az isteni hatalom helytelen felhasználása, másként kifejezve, hogy a „Szent Lándzsa” tisztátalan kezekbe került, olyan sebet ütött a szellemi-lényszerűségen, mely nem tud begyógyulni! A legendában ez a gondolat találó formában kerül képileg bemutatásra; hiszen a folyamat tényleg hasonlít egy nyitott, be nem záruló sebhez.

Csak gondoljon bele az ember, hogy az emberi szellemek öntudatlan szellemi magokként vagy szikrákként a szellemi-lényszerűség legalsó pereméről kiáramlanak vagy kipattannak az anyagiság teremtésébe, annak reményében, hogy e kiáramló részek, miután áthaladtak az anyagi világon, személyes öntudatra ébredve és fejlődve pályájuk körének bezárulásakor újra visszatérjenek a szellemi-lényszerűségbe. A folyamat hasonlít a vérkeringéshez a durvaanyagú testben! Ám a luciferi elv mégis eltéríti e szellemi köráramlat nagy részét. Ezért a szükséges körforgás nem tud lezárulni, és olyan a hatása, mint a testet egyre gyengítő levedző nyílt sebnek.

De ha most a „Szent Lándzsa”, tehát az isteni hatalom a megfelelő kézbe kerül, mely a Teremtő akarata szerint cselekszik, és megmutatja az anyagiságon át éltető elemként vándorló szellemi-lényszerű teremtmény számára a helyes utat, mely felfelé, kiindulópontjához, az Isten Atya országába vezeti, akkor már nem vész többé el, hanem visszaáramlik eredetébe, mint vér a szívbe, és így bezárul a szellemi-lényszerűségben korábban gyengítő levedző seb. Tehát a gyógyulás csupán azzal a lándzsával történhet, mely e sebet ejtette.

Ehhez azonban Lucifer kezéből ki kell csavarni a lándzsát, és a megfelelő kézbe juttatni, ami az Ember Fia és Lucifer személyes harcában megy végbe!

Az ezeket a harcokat követő, a finomanyagú és durvaanyagú világban zajló harcok már csak utóhatásai ennek az egyetlen nagy harcnak, melynek Lucifer megígért megkötözését kell hoznia, s mely az Ezeréves Birodalom kezdetét hirdeti. E kísérő harcok a luciferi elv következményeinek kiirtását jelentik.

Ez az elv az isteni szeretet működése ellen irányul, melynek áldásaiban az emberek az anyagiságon át vezető útjukon részesülnek. Ha tehát az emberiség egyszerűen az isteni szeretetet igyekezne követni, akkor azonnal tökéletesen fel volna vértezve Lucifer minden kísértése ellen, Lucifer pedig meg lenne fosztva minden, az emberi szellem által köré szőtt rémségektől.

Az emberi agy színes fantáziájából pattannak ki azok az iszonyatos, förtelmes alakok is, melyeket az ember tévesen Luciferként próbál beállítani. A valóságban annál az egyszerű oknál fogva, hogy lényük jellege különbözik, emberi szem még sohasem volt képes látni, még a szellemi szem sem, mely a túlvilág finomanyagúságát már gyakran a földi életben képes megpillantani.

Lucifert minden látszat ellenére büszkének és szépnek lehet nevezni, földöntúli szépnek, komor megjelenésű fenségnek, nyílt, nagy, kék szemei vannak, melyek azonban jeges kifejezésükkel a hiányzó szeretetről árulkodnak. Lucifer nem csupán egy fogalom, mint ahogy azt az ember szokás szerint a sikertelen egyéb értelmezések után állítani próbálja, hanem valóságos személy.

Az emberiségnek meg kell tanulnia megérteni, hogy neki is határt szab saját jellege, melyet sohasem tud átlépni, természetesen gondolatban sem, és hogy e határon túlról csupán a kegyelem útján érkezhetnek üzenetek. De nem médiumok által, akik lényegüket a földöntúli állapotok révén sem képesek megváltoztatni, még kevésbé a tudomány révén. Pedig épp a tudománynak van lehetősége a kémia segítségével feltárni, hogy a jellegek közötti különbözőség legyőzhetetlen határokat tud állítani. E törvények azonban már az Ősforrásból indulnak ki, s nem csak a Teremtés művében lehet őket megtalálni.

Grál-üzenet Abdrushintól


Obsah

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései] 

kapcsolat