Az Igazság Fényében
Grál-üzenet Abdrushintól
1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
39. Földi javak
Nagyon gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon meg kell e válnia az embernek a földi javaktól, vagy semmibe kell-e őket vennie, ha szellemi értékekre törekszik. Balgaság lenne felállítani egy ilyen alaptételt! Ha azt mondják, hogy az embernek nem szabad függenie a földi javaktól, ha arra törekszik, hogy a mennyek országába jusson, akkor ez nem azt jelenti, hogy el kell ajándékoznia vagy dobnia a földi javakat, s szegénységben élnie. Az ember élvezheti, és boldogan élveznie is kell azokat a dolgokat, melyeket Isten teremtésében hozzáférhetővé tett számára. Az, hogy „nem szabad a földi javaktól függeni”, csupán azt jelenti, hogy az embernek nem szabad odáig ragadtatnia magát, hogy a földi javak gyűjtését földi élete legmagasabb céljának tekintse, s így túlnyomóan ezen az egy gondolaton „függjön”. Egy ilyen jellegű magatartásnak egészen magától értetődően el kellene őt térítenie a magasabb céloktól. Többé ideje sem lenne rájuk, és léte minden szálával már csak ezen az egy célon függne: a földi birtok gyűjtésén. Legyen ez maguk a javak miatt, vagy az élvezetek miatt, melyeket a javak birtoklása lehetővé tesz, vagy más célok miatt, mindegy, az eredmény lényegében mindig ugyanaz. Az ember pusztán a földi dolgokon függ, és hozzájuk köti magát, s ezért elveszti képességét, hogy felfelé tekintsen, és nem tud felfelé emelkedni.
Az a téves felfogás, hogy a földi javak nem tartoznak a szellem magasba törekvéséhez, az emberek többségénél még azt az értelmetlen felfogást is maga után vonta, hogy egyetlen szellemi törekvésnek sem lehet a földi javakhoz köze, ha komolyságát meg akarja őrizni. Hogy ezzel milyen kárt okozott az emberiség saját magának, annak különös módon sosem ébredt tudatára.
Az emberek így elértéktelenítik a szellemi, tehát a legmagasztosabb ajándékaikat, melyekben részesülhetnek; hiszen e különös hozzáállás miatt a múltban minden szellemi törekvésnek az áldozatokra és adományokra kellett hagyatkoznia, akár a koldusoknak, s ezért a szellemi törekvésekkel szembeni hozzáállásba is észrevétlenül hasonló nézet lopódzott be, mint amilyennel az ember a koldusokhoz viszonyul. S így e törekvések soha nem is tudtak szert tenni arra a tiszteletre, mely valójában legfőképpen őket illeti meg. E törekvéseknek azonban ugyanabból az okból mindig már eleve magukban kell hordozniuk a halál csíráját, mert sose tudtak megállni a maguk lábán, hanem mindig az emberek jóakaratától függtek. Éppen azért, hogy óvja és védelmezze az emberiség ellen azt, ami számára a legszentségesebb, a szellemit, a komolyan törekvő embernek nem szabad megvetnie a földi javakat! A durvaanyagú világban, főképpen ma, pajzsként kell őt szolgálniuk, hogy hasonlót hasonlóval tudjon védelmezni. Egészségtelen állapot állna be, ha a materialisták korában a szellemileg felfelé törekvők le akarnák nézni a gátlástalan ellenség legerősebb fegyverét! Oly könnyelműség lenne, mely kegyetlenül megbosszulhatná magát.
Ezért ti igaz hívők, ne vessétek meg a földi javakat, melyek szintén csak Isten akarata által keletkezhettek, akit tisztelni akartok! De ne hagyjátok, hogy érzéketlenné tegyen benneteket a kényelem, melyet a földi javak birtoklása hozhat magával, hanem használjátok egészséggel.
Ugyanez vonatkozik az olyan erők különleges adottságaira is, melyek különféle betegségek gyógyítását szolgálják, vagy a hasonló, gazdag áldást hozó képességekre. Az emberek a legnaivabb, vagy helyesebben mondva, a legarcátlanabb módon azt feltételezik, hogy e képességeket fizetség nélkül a rendelkezésükre kell állítani, mert hiszen a szellemiségből különleges ajándék gyanánt éppen arra adattak, hogy használják őket. Sőt ez egész odáig megy, hogy sokan még az öröm különleges kinyilvánítását is elvárják, amikor nagy ínségükben „kegyeskedtek” ily jellegű segítséget igénybe venni. Az ilyen embereknek nem kell semmi segítséget nyújtani, még akkor sem, ha ez lenne az egyetlen, ami még segíthetne rajtuk!
Az ilyen tehetséggel megáldott embereknek először meg kellene tanulniuk magasabbra értékelni Istentől kapott ajándékukat, hogy ne szórjanak újra és újra gyöngyöket a disznók elé. Nekik a komoly segítségnyújtáshoz sokkal több testi és finomanyagú erőre van szükségük, ahogy időre is, mint egy ügyvédnek a legjobb védőbeszéd elkészítéséhez, vagy az orvosnak sok betegére, vagy egy festőnek arra, hogy megfessen egy képet. Egyetlen embernek sem jutna eszébe soha, hogy az ügyvéd, orvos, vagy festő ingyen csináljon neki valamit, annak ellenére, hogy a jó felfogóképesség, mint minden másfajta tehetség, szintén csupán „Isten ajándéka”, nem más. Dobjátok hát végre le ezt a koldusgúnyát, és mutassátok meg magatokat abban a köntösben, mely megillet benneteket.
