Az Igazság Fényében
Grál-üzenet Abdrushintól
1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
34. Vessetek rá minden bűnt
Ez az oly gyakran használt mondat mindazok egyik legfontosabb nyugtatószere, akik hívő keresztényeknek nevezik magukat. Ám ez a szer méreg, mely kábulatot idéz elő. Mint sok más méreg, melyet betegségek esetén csak azért használnak, hogy a jelentkező testi fájdalmakat tompítsák, és így látszólagos megnyugvást okoznak, ehhez hasonló hatással vannak szellemi vonatkozásban e szavak is: „Vessetek rá minden bűnt; hiszen megváltott bennünket, és sebei által meggyógyított minket!”
Mivel a hívők e mondatot a keresztény egyházak tanainak alappilléreként fogadták el, sokkal pusztítóbban hat közöttük. Eszerint építik fel teljes benső magatartásukat. Így azonban a vakhit halálos ölelésébe kerülnek, és így minden mást már csak sűrű homályban képesek látni, s végül az egész kép zavarossá válik, és az Igazságra szürke fátyol ereszkedik, melynek következtében már csak az eltorzított elméletek mesterkélt építményében tudnak támaszra lelni, aminek a felismerés napján ezekkel együtt össze kell omlania.
„Vessetek rá minden bűnt...!” Dőre tévhit! Akár a tűzvész, úgy fog a fényes Igazság végigsöpörni a hamis tanítók és lusta hívők seregei között, és lángba borít és feléget mindent, ami hamis! Ma még tömegek sütkéreznek kényelmesen abban a hitben, hogy minden, amit az Üdvözítő elszenvedett és tett, értük történt. Gondolkodásuk restségében úgy vélik, hogy vakmerő, bűnös minden ember, aki azt merészeli állítani, hogy még az embernek magának is hozzá kell valamivel járulnia ahhoz, hogy el tudjon jutni a mennyekbe. E tekintetben sokan elképesztő alázattal és szerénységgel rendelkeznek, amit más vonatkozásban hiába keresnénk náluk. Megítélésük szerint még az is istenkáromlás számba menne, ha az ember csak egészen gyengén és bátortalanul helyet adna annak a gondolatnak, hogy az Üdvözítő eljövetele a Földre, és az általa felvállalt szenvedés és halál még nem lehetett elegendő ahhoz, hogy eltörölje mindazon emberek bűnét, akik már nem kételkednek az Ő egykori földi létében.
„Vessetek rá minden bűnt...” gondolják buzgó áhítattal, és nem tudják, hogy voltaképpen mit is tesznek. Alszanak, de ébredésük egykor iszonyatos lesz! Látszólag alázatos hitük nem több öntetszelgésnél és határtalan gőgnél, amikor azt képzelik, hogy az Isten Fia azért jött le a Földre, hogy őket szolgálva előkészítse útjukat, melyen majd eltompulva egyenesen az égi birodalomba ballaghatnak be. Tulajdonképpen mindenkinek azonnal, minden további nélkül fel kellene ismernie ennek ürességet. Csupán leírhatatlan lustaságból és könnyelműségből születhetett, hacsak nem a számító gondolkodás teremtette csalétekként a földi előnyök megszerzése érdekében!
Az emberiség ezernyi útvesztőben bolyong, és balga hitében önmagát ámítja. Istennek micsoda gyalázása rejlik benne. Mi az ember, hogy azt merészeli elvárni, hogy maga Isten küldje el egyszülött Fiát, tehát önmaga lénytelen elevenségének egy darabját, hogy az emberek rá tudják tenni vétkeik terhét, csak azért, hogy ne nekik maguknak kelljen kimosniuk piszkos ruháikat, és hordozniuk a sötét terhet, melyet magukra vettek. Jaj azoknak, akiknek ily gondolatokért kell majd felelniük! Ez a magasztos Istenség legarcátlanabb bemocskolása! Krisztus küldetése nem ily hitvány, hanem méltóságteljes volt, követelt, és az Atya felé mutatta az utat.
Már utaltam az Isten Fia nagy megváltói művére. *(Lásd 14. előadás: A Megváltó) Az Ő szeretetének nagy műve kikelt evilágon és túlvilágon egyaránt, és mindenféle termést hozott. De ezalatt azok, akiket csak az emberek tettek elhivatottakká, megpróbálták magukat Isten által elhivatottakká nyilvánítani, szentségtelen kezekkel nyúltak a tiszta tanok után, és besötétítve lehúzták magukhoz a mélybe. Az emberiséget, mely anélkül bízott meg bennük, hogy komolyan megvizsgálta volna az általuk tanított Igét, magukkal rántották. Az isteni Igazság fennkölt magját földi korlátoltsággal vonták be, s így a forma ugyan megmaradt, de a földi hatalom és földi előny utáni sóvárgásban kihunyt belőle minden fény. Csak fakó alkonyat uralkodik ott, ahol a szellemi élet legfényesebb ragyogása lehetne. A könyörgő emberiségtől ellopták azt az ékszert, melyet Jézus Krisztus hozott minden olyan embernek, aki vágyódott utána. Az önző kívánságok leplével torzítva téves utat mutatnak a keresőknek, amely miatt nem csak elvesztegetik drága idejüket, hanem nagyon gyakran még a Sötétség karjaiba is űzi őket.
Gyorsan kinőttek a tévtanok. Belepték az egyszerűséget, az Igazságot, és csillogó köntössel borították be, melynek pompázó színeiből, akár a mérges kúszónövényekből, veszély árad, elkábít mindenkit, aki közeledik, s ettől a hívők önmaguk feletti ébersége megbénul, végül kihuny. Így meg is szűnik minden lehetőség az igaz Fény felé való fölemelkedésre! Még egyszer elhangzik majd az Igazság hatalmas kiáltása minden ország felett. De akkor eljön majd az elszámolás mindenki számára a sors által, melyet saját maga szőtt. Az emberek végre azt fogják kapni, aminek eddig állhatatos szószólói voltak. Át kell majd élniük minden tévedésüket, melyet elkövettek, vagy kívánságaikban, esetleg elbizakodott gondolataikban felállítani vagy követni próbáltak. Ez sokaknál vad üvöltést fog kiváltani, és remegni fognak a félelemtől, dühtől és kétségbeeséstől.
Akikre így rátör a rossz, és az elvetettek, mindezt hirtelen igazságtalanságnak és méltánytalanságnak fogják érezni, mihelyt abba a valóságba löketnek, melyet földi életükben eddig az egyedüli igaznak akartak elismerni, s mellyel szüntelenül unszolták embertársaikat. És akkor Isten még segítsen is nekik, Ő, akinek ily határtalan felfuvalkodottsággal álltak ellen! Neki fognak könyörögni, hozzá fognak kiáltani, s azt várják majd tőle, hogy Istenségében a „tudatlan” emberkének még a legnagyobb gonoszságot is könnyedén megbocsássa. Hirtelen túl „nagynak” látják majd ahhoz, hogy ennyire haragtartó legyen. Ő, akit eddig annyira megaláztak!
De Ő nem hallja majd meg őket, nem fog rajtuk többé segíteni, mert korábban nem akartak hallgatni Igéjére, melyet elküldött nekik! És ebben igazságosság van, melyet nagy szeretetétől sohasem lehet elválasztani.
Az emberek kötelessége volt, hogy maguk vizsgálják a nekik adott Igét. Bár nem akarták elismerni az Ő követeit, mint olyanokat. Akár a mennydörgés, úgy zeng majd feléjük: „Nem akartátok! Ezért pusztuljatok hát el, és töröltessetek ki az Élet Könyvéből!”
