Az Igazság Fényében

Grál-üzenet Abdrushintól


1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
Deutsch
English
Francais
Español
Português
Русский
Український
Česky
Slovensky
Obsah


21. A harc

Két világnézet éles szembenállásáról eddig még nem lehetett beszélni. A harc tehát egy rosszul megválasztott kifejezés az észemberek és az Igazság komoly keresői közötti voltaképpeni történésre. Minden, ami ez idáig történt, az észemberek egyoldalú támadásaiból állott, melyeknek minden nyugodt megfigyelő számára feltűnően alaptalannak és gyakran nevetségesnek kell tűnniük. Mindazokra, akik tisztán szellemileg igyekeznek magasabbra fejlődni, gúnyolódás, ellenségeskedés, sőt a legkomolyabb természetű üldöztetés vár, még akkor is, ha megőrzik csendes visszafogottságukat. Mindig akadnak néhányan, akik az ilyen felfelé törekvőket megpróbálják gúnnyal vagy erőszakkal hátráltatni vagy visszahúzni a tompa, félig öntudatlan szendergésbe vagy a tömegek képmutatásába. Közben sokaknak valódi mártírokká kellett válniuk, mert nem csupán a hatalmas tömeg, hanem vele együtt a földi hatalom is az észemberek oldalán állt. Amit az ilyen emberek adhatnak, az világosan benne rejlik már a szóban: „ész”. Vagyis: a felfogóképesség pusztán földi dolgokra, tehát a voltaképpeni lét legparányibb részére történő leszűkítése.

Hogy ez semmi tökéleteset, egyáltalán semmi jót sem hozhat egy olyan emberiség számára, amelynek léte főként olyan síkokra terjed ki, melyek elől maguk az észemberek zárták el magukat, az könnyen érthető. Különösen akkor, ha közben figyelembe vesszük, hogy éppen egy parányi földi életnek kell az egész lét számára jelentős fordulóponttá válnia, és mélyreható beavatkozásokat von maga után az észemberek számára teljesen felfoghatatlan más részekben. A már amúgy is mélyre süllyedt észemberek felelőssége ezáltal iszonyatosan megnő, és ez hatalmas nyomásként ahhoz járul majd hozzá, hogy egyre gyorsabban és gyorsabban hajtsa őket választásuk célja felé, hogy végre annak gyümölcseit kelljen élvezniük, amit szívóssággal és elbizakodottsággal támogattak.

Észemberek alatt azok értendők, akik feltétel nélkül alávetették magukat önnön eszüknek. Ezek az emberek különös módon évezredek óta azt hitték, hogy abszolút joguk van arra, hogy korlátolt meggyőződéseiket törvény és erőszak által azokra is rákényszeríthetik, akik más meggyőződés szerint akartak élni. Ez a teljesen logikátlan elbizakodottság ismét csupán az észemberek szűk felfogóképességében rejlik, amely nem képes magasabbra emelkedni. Éppen a behatároltság eredményezi számukra a felfogás úgynevezett csúcspontját, miáltal ilyen felfuvalkodottságnak kell képzeletükben keletkeznie, mert azt hiszik, hogy valóban a legmagasabb ponton állnak. Számukra ez így is van, mivel ezután elérkezik a határ, amelyet nem tudnak átlépni.

Azonban az igazságkeresők elleni támadásaik, az oly gyakori érthetetlen gyűlölködéseik, közelebbről vizsgálva világosan megmutatják a Sötétség hátuk mögött pattogtatott ostorát. Ritkán lehet ezen ellenségeskedések közben megtalálni az őszinte akarás egyetlen vonását is, amely az eljárás gyakran hallatlan jellegét és módját valamelyest megbocsáthatóvá tehetné. A legtöbb esetben vak dühöngésről van szó, amely nélkülöz minden valódi logikát. Nézzük meg egyszer higgadtan a támadásokat. Mily ritkán akad közöttük olyan cikk, melynek tartalma az arról tett kísérletről tanúskodna, hogy az valóban tárgyilagosan foglalkozik egy igazságkereső beszédeivel vagy írásaival.

A támadások tartalmatlan silánysága mindig éppen abban válik teljesen feltűnően észrevehetővé, hogy azok sohasem tisztán tárgyilagosak! Mindig az igazságkereső személyének burkolt vagy nyílt ócsárolásai. Ilyet csak az tesz, aki tárgyilagosan semmit sem képes felhozni. Az Igazság keresője vagy az Igazság elhozója azonban nem saját személyét adja, hanem azt hozza el, amit mond.

A szavakat kell megvizsgálni, nem a személyt! Az, hogy az ember először mindig a személyt igyekszik felfedni, s utána mérlegeli, hogy hallgathat-e szavaira, az észemberek szokása. Ezeknek az embereknek felfogóképességük szűk behatároltságában szükségük van ilyen külső támaszra, mert külsőségekbe kell kapaszkodniuk, nehogy összezavarodjanak. Hiszen éppen az általuk emelt üres építmény az, amely nem elegendő az ember számára, az előrehaladás egyik nagy akadálya. Ha szilárd benső támaszuk volna, akkor egyszerűen tényeket szegeznének tényekkel szembe, és közben nem törődnének a személyekkel. Erre azonban nem képesek. Szándékosan kerülik is, mert érzik, vagy részben tudják, hogy egy tisztességes viadalban gyorsan ki lennének ütve a nyeregből. A gyakran használt ironikus utalás a „laikus prédikátorra” vagy a „laikus magyarázatra” valami olyannyira nevetséges elbizakodottságról tanúskodik, hogy minden igaz ember azonnal érzi: „Ez egy pajzs, hogy görcsösen elrejtse az ürességet. Saját ürességüket egy olcsó cégtábla mögé bújtatják!”

Ügyetlen stratégia, amely nem tartható sokáig. A célja az, hogy az olyan igazságkeresőket, akik kényelmetlenekké válhatnak, a többi ember szemében már eleve egy „alárendelt” szintre állítsák, ha nem teszik őket egyenesen nevetségessé vagy nem sorolják be legalább a „kontár” kategóriába, nehogy komolyan vegyék őket. Ilyen eljárással akarják elkerülni, hogy bárki is komolyan foglalkozzék a szavakkal. Ezen eljárás indítéka azonban nem az afeletti aggodalom, hogy embertársaikat téves tanok tartóztatják fel a benső felemelkedésben, hanem egy megfoghatatlan félelem, hogy veszítenek befolyásukból, s ezáltal arra kényszerülnek, hogy maguk is mélyebbre hatoljanak, mint eddig, és sok olyan dolgot megváltoztassanak, aminek eddig érinthetetlennek kellett lennie és kényelmes volt.

Éppen ez a gyakori utalás a „laikusokra”, ez a különös lenézése azoknak, akik felerősödött, befolyásolatlanabb intuíciójuk által sokkal közelebb állnak az Igazsághoz, akik az ész merev formái által nem emeltek maguknak falakat, egy olyan gyengeséget tár fel, melynek veszélyei egyetlen gondolkodó ember figyelmét sem kerülhetik el. Aki ilyen nézetek híve, az eleve kizárt, hogy pártatlan tanító és vezető legyen; ezáltal ugyanis sokkal távolabb áll Istentől és az ő működésétől, mint bárki más. A vallások fejlődésének azok összes tévedésével és hibájával való ismerete nem viszi közelebb az embereket Istenükhöz, miként a Bibliának vagy a különböző vallások más értékes írásainak az észbeli magyarázata sem. Az ész térhez és időhöz, tehát a Földhöz van és lesz is kötve, míg az Istenség és ennélfogva Istennek és akaratának a felismerése felülemelkedik téren, időn és minden mulandón, s ezért a szűken behatárolt ész által sohasem lehet felfogni. Ezen egyszerű oknál fogva az ész nem is hivatott arra, hogy örök értékekről magyarázatot adjon. Hiszen önmagának mondana ellent. S aki ezért ezekben a dolgokban egyetemi végzettségre hivatkozik, aki le akarja nézni a befolyásolatlan embereket, az ezáltal saját maga nyilvánítja ki alkalmatlanságát és korlátoltságát. Gondolkodó emberek azonnal ki fogják érezni az egyoldalúságot, és óvatosak lesznek azzal szemben, aki ily módon int óvatosságra!

Csupán elhivatottak lehetnek igaz tanítók. Az elhivatottak olyanok, akik magukban hordozzák a képességet. Ezek a képességek azonban nem egyetemi képzettséget követelnek, hanem egy kifinomultabb intuitív érzület rezgéseit, amely képes tér és idő fölé, tehát a földi ész felfogásának határán túlra emelkedni.

Ezenkívül minden bensőleg szabad ember mindig aszerint fog értékelni egy dolgot vagy egy tant, hogy az mit közvetít, s nem aszerint, hogy ki közvetíti. Az utóbbi egy olyan szegénységi bizonyítvány a vizsgálódó részéről, hogy az nagyobb már nem is lehetne. Az arany az arany, akár egy herceg tartja a kezében, akár egy koldus.

Az ember azonban ezt a cáfolhatatlan tényt igyekszik éppen a szellemi ember legértékesebb dolgaiban konokul figyelmen kívül hagyni és megváltoztatni. Magától értetődő, hogy éppoly kevés sikerrel, mint az arany esetében. Azok ugyanis, akik valóban komolyan keresnek, nem hagyják magukat efféle elterelések által befolyásolni abban, hogy a dolgot maguk vizsgálják. Azok azonban, akik ilyen dolgok által hagyják magukat befolyásolni, még nem érettek az Igazság befogadására, nem nekik való.

Ám nincs messze az óra, amelyben immár meg kell kezdődnie egy harcnak, amely eddig elmaradt. Megszűnik az egyoldalúság, éles szembehelyezkedés következik, amely szétrombol minden hamis elbizakodottságot.

Grál-üzenet Abdrushintól


Obsah

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései] 

kapcsolat