Az Igazság Fényében

Grál-üzenet Abdrushintól


1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
Deutsch
English
Francais
Español
Português
Русский
Український
Česky
Slovensky
Obsah


17. Spiritizmus

Spiritizmus! Medialitás! Heves viták folynak róla, van aki támadja, van aki védelmezi. Nem az én feladatom, hogy ellenzőiről és arról beszéljek, mily buzgalommal tagadják. Időpocsékolás lenne; hiszen minden logikusan gondolkodó embernek elég csak az úgynevezett vizsgálatok vagy kutatások megközelítési módjáról olvasnia, s maga is felismeri, hogy a „vizsgálódók” teljes tudatlansága és kifejezett tehetetlensége mutatkozik meg bennük. Miért? Ha a szárazföldet akarom felderíteni, akkor a föld és annak természete szerint kell irányulnom. Ezzel szemben, ha a tengert akarom kutatni, akkor nem marad más hátra, mint hogy a víz természete szerint irányuljak, és a víz tulajdonságainak megfelelő segédeszközöket használjam. Ha ásóval és lapáttal, esetleg fúrógéppel kezdeném a vizet kutatni, bizonyára nem jutnék messzire. Vagy talán tagadjam a víz létezését, mert ellentétben a számomra megszokott, szilárdabb földdel, ásóval könnyedén át tudok rajta hatolni? Vagy azért, mert nem tudok rajta éppúgy járni, ahogyan azt a szárazföldön megszoktam? Az ellenzők azt mondják majd: hát az más; hiszen a víz létezését látom és érzékelem, ezért azt senki sem tagadhatja le!

Mennyi idő telt el azóta, hogy az ember a vízcseppben található milliónyi, sokszínű élőlény létezését még nagyon hevesen tagadta, melyekről ma már minden gyermek tud? És miért tagadta? Csakis azért, mert nem látta őket! Az ember csak azután ismerhette fel, láthatta és figyelhette meg az új világot, miután feltalált egy olyan műszert, ami ezen élőlények tulajdonságaihoz volt igazítva.

Így van ez az anyagon túl lévő világgal is, az úgynevezett túlvilággal! Legyetek hát látók! És majd akkor engedjétek meg magatoknak, hogy ítélkezzetek! Rajtatok múlik, nem a „másvilágon”. Durvaanyagú testeteken kívül bennetek van még a túlvilág anyaga is, míg a túlvilágiak már nem rendelkeznek a ti durvaanyagúságotokkal. Megkívánjátok és elvárjátok, hogy azok a túlvilágiak közeledjenek hozzátok (jeleket adjanak, stb.), akik többé már semmiféle durvaanyagúság felett nem rendelkeznek. Arra vártok, hogy ők bizonyítsák nektek létezésüket, mialatt ti magatok, akik a durvaanyagúság anyagán kívül még a túlvilág anyagával is rendelkeztek, várakozva egy bíró pózában ültök.

Ti verjétek hát le a hidakat, melyeket ti tudtok leverni, dolgozzatok végre ugyanazzal az anyaggal, mely nektek is rendelkezésetekre áll, és így váljatok látókká! Vagy hallgassatok, ha nem értitek, és hizlaljátok csak tovább a durvaanyagú testeteket, amely egyre jobban elnehezíti a finomanyagút. Egyszer majd eljön a nap, amikor a finomanyagúnak le kell válnia a durvaanyagúról, de az majd bágyadtan fekszik tovább, mert teljesen elszokott a szárnyalástól; hiszen ez is, mint a földi test, alá van vetve a földi törvényeknek. Csak a mozgás hoz erőt! Nincs szükségetek médiumokra, hogy megismerjétek a finomanyagúságot. Figyeljétek csak meg azt az életet, melyet saját finomanyagú testetek él bennetek. Tápláljátok akaratotok által, melyre szüksége van, hogy megerősödjék. Vagy kétségbe akarjátok vonni akaratotok létezését is, mert nem látjátok és nem tudjátok kézzel megtapintani?

Pedig mily gyakran érzitek magatokban akaratotok kihatásait. Érzitek ugyan, de sem látni, sem megfogni nem tudjátok. Legyen az akár emelkedettség, öröm vagy bánat, harag vagy irigység. Mihelyt az akaratnak hatása van, erejének is lennie kell, ami nyomást fejt ki; hiszen nyomás nélkül nem létezhet sem hatás, sem érzés. Ahol pedig nyomás van, ott egy testnek is működnie kell, egy ugyanolyan anyagból álló szilárd valaminek, különben nem jöhet létre nyomás.

Tehát valamilyen anyagból álló szilárd formáknak kell lenniük, melyeket durvaanyagú testetekkel sem látni, sem megtapintani nem tudtok. És ilyen a túlvilág anyagúsága, melyet csak a bennetek is meglévő azonos jellegű anyaggal vagytok képesek felismerni.

Különös, tulajdonképpen gyakran nevetséges a vita, mely a földi halál utáni élet kérdéséről folyik. Aki képes nyugodtan, előítéletek és vágyak nélkül gondolkodni és vizsgálódni, hamar rájön, hogy tényleg minden, de minden egy másanyagú világ létezésének valószínűségéről tanúskodik, melyet a mostani átlagember nem képes látni. Oly sok folyamat van, melyek újra és újra erre figyelmeztetnek, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyva félretolni úgy, mintha nem léteznének. Ezzel szemben a földi halál utáni élet feltétlen megszűnése mellett nem szól semmi más, mint azon sok ember vágya, akik így szeretnék kivonni magukat mindennemű szellemi felelősség alól, ahol az eszesség és az ügyesség semmit sem nyom a latba, csupán a valódi átélés. —

Most azonban térjünk át a spiritizmus, spiritualizmus stb. – nevezzék bárhogyan is – követőire, akik végül egyre jutnak, hatalmas tévedésre!

A spiritizmus követői gyakran sokkal veszélyesebbek, sokkal kártékonyabbak az Igazságra, mint ellenzői!

A milliónyi követő között is csak kevés az olyan, aki az Igazságot akarja. A többség kis tévedések óriási hálójába van belegabalyodva, s ezek nem engedik többé, hogy megtalálják az utat az egyszerű Igazsághoz. Hol a hiba? Talán a túlvilágiakban? Nem! Vagy a médiumokban? Bennük sem! Kizárólag magában az egyénben! Nem elég komoly és szigorú önmagával szemben, nem akarja lerombolni előzetesen alkotott véleményeit, fél szétzúzni az önmaga által alkotott képet a túlvilágról, mely már hosszú ideje szent borzongással és bizonyos jó érzettel töltötte el fantáziáját. És jaj annak, aki hozzányúl! Minden követő készenlétben áll, kezében már ott a kő, hogy megkövezzen! Erősen ragaszkodik saját elképzeléséhez és kész, hogy inkább a túlvilágiakat nevezze hazug vagy tréfálkozó szellemeknek, vagy fogyatékossággal vádolja meg a médiumokat, még azelőtt, hogy nyugodtan megvizsgálná saját magát, átgondolná, hogy esetleg nem az ő fogalma volt-e téves.

Hol kezdjem el, hogy kiirtsam a sok gyomot? Soha véget nem érő munka lenne. Ezért az, amit most mondok, szóljon csupán azokhoz, akik valóban komolyan keresnek; hiszen csak az ilyenek fognak találni.

Egy példa: valaki meglátogat egy médiumot, mindegy, hogy az közismert vagy jelentéktelen! Vannak vele még mások is. Megkezdődik a „szeánsz”. A médium „csődöt mond”. Semmi sem történik. A következmény? Vannak, akik erre azt mondják: a médium semmit sem ér. Mások: az egész spiritizmus semmi. A kutatók verik a mellüket, és közhírré teszik: a médium gyakran próbára tett mediális tulajdonságai csalások voltak; hiszen mihelyt megérkezünk mi, a médium nem mer semmit sem tenni. És a „szellemek” hallgatnak! A hívők és a meggyőződéses spiritiszták azonban lehangoltan távoznak. A médium hírnevén csorba esik, és többszöri „csőd” után végleg el is veszítheti. Ha a médiumnak még valamiféle menedzsere *(ügynöke) is van, és tevékenységéhez pénzbevétel is kötődik, akkor a menedzser idegesen unszolni fogja a médiumot, hogy mégiscsak igyekezzen, ha az emberek még fizetnek is érte, stb. Röviden: az eset kételyeket keltett, gúnyt, elégedetlenséget ébresztett, és a médium egy újabb próbálkozásnál görcsösen próbálja majd mediális állapotba hozni magát, közben egyfajta ideges önámítással talán tudatán kívül mondani is fog valamit, amit hallani vél, vagy egyenesen csaláshoz fog folyamodni, ami például egy beszélő médium esetében nem is olyan nehéz. Az eset megítélése: szélhámosság, az egész spiritizmus tagadása, mert talán egyes médiumok az említett körülmények között csaláshoz folyamodnak, hogy elkerüljék a fokozódó ellenségeskedést. Ezzel kapcsolatban néhány kérdés:

1. Melyik emberi csoportban – bármelyik legyen is az – nincsenek szélhámosok? Néhány szélhámos miatt más dolgokban is ugyanilyen módon elítéli az ember a becsületesen dolgozók képességét?

2. Miért éppen itt és ténylegesen sehol másutt?

Ezekre a kérdésekre mindenki könnyen megtalálhatja a választ.

Kit kell azonban az ilyen méltatlan állapotokért elsősorban okolni? A médiumot nem, inkább magukat az embereket! Nagyon egyoldalú nézeteikkel, mindenekelőtt azonban teljes tudatlanságukkal arra kényszerítik a médiumot, hogy válasszon az igazságtalan ellenségeskedések vagy a csalás között.

Az emberek egy médiumnak nem engednek meg oly könnyen középutat.

Itt most csupán olyan médiumról beszélek, akit komolyan lehet venni, nem a számtalan, a medialitás leheletével érintett emberekről, akik csekély képességüket próbálják előtérbe állítani. Az is távol áll tőlem, hogy valamilyen módon síkraszálljak a médiumok nagyszámú híveiért; hiszen a médiumok köré sereglő ilyen spiritisztáknak csak a legritkább esetben van valódi értékük, kivéve azokat a komoly kutatókat, akik ehhez a számukra új területhez tanulási szándékkal, és nem tudatlanul ítélkezve közelítenek. Az úgynevezett hívők legnagyobb részének e látogatások vagy „szeánszok” nem hoznak előrelépést, hanem egy helyben topogást, vagy visszalépést. Olyan önállótlanokká válnak, hogy egyedül már semmiről sem fognak tudni dönteni, hanem döntéseikhez mindig ki akarják kérni a „túlvilágiak” tanácsát is. Közben gyakran a legnevetségesebb dolgokról van szó, legtöbbször földi semmiségekről.

A komoly kutató vagy tisztességes kereső ember mindig éppen azok kimondhatatlan korlátoltságán fog felháborodni, akik a médiumoknál már évek óta törzsvendégekként „otthonosan” érzik magukat. Rendkívül okos és fölényes arccal mondják a legnagyobb ostobaságokat, aztán pedig képmutató ájtatossággal ülnek tovább, hogy idegszálaikat kellemes borzongás járja át, melyet a láthatatlan erőkkel való kapcsolat idéz elő képzeletükben. Sok médium sütkérezik az ilyen látogatók hízelgő beszédében, akik így voltaképpen csak abbéli önző vágyakozásukat adják tudtul, hogy saját maguk a lehető legtöbbet szeretnének „átélni”. Az „átélés” azonban csupán azt jelenti számukra, hogy hallanak vagy látnak valamit, tehát azt, hogy szórakoztatják őket. „Átéléssé” sohasem válik bennük semmi.

Mit vegyen számításba ilyen esetekben egy komoly ember?

1. Azt, hogy egy médium egyáltalán nem tud a szeánsz „sikeréhez” hozzájárulni, azon kívül, hogy bensőleg megnyílik, tehát átadja magát, utána pedig vár; hiszen eszköz, amelyet használnak, hangszer, amely ha nem játszanak rajta, egymaga képtelen bármilyen hangot is kiadni. Ezért a médium egyáltalán nem mondhat csődöt. Aki csődről beszél, az korlátoltságát mutatja, az ilyen ember tartsa távol a kezét az ilyen dolgoktól, és véleményt se nyilvánítson, mert nem lehet véleménye. Éppen úgy, ahogyan minden olyan embernek, akinek nehezére esik a tanulás, kerülnie kellene az egyetemet. A médium tehát egyszerűen egy híd, vagy a cél elérésére szolgáló eszköz.

2. Azt, hogy a látogatók bizony nagy szerepet játszanak! Nem kinézetükkel vagy esetleg világi rangjukkal, hanem benső életükkel! Az ember benső élete, miként az a legnagyobb gúnyolódók számára is ismert, egy önálló, külön világ. A benső élet a maga megérzéseivel, alkotó és tápláló gondolataival természetesen nem lehet „semmi”, hanem logikusan finomanyagú testeknek vagy dolgoknak kell lenniük, melyek nyomás vagy ráhatás által előérzeteket ébresztenek, melyek különben nem jöhetnének létre. Éppoly kevéssé láthatna az ember szellemében képeket, ha ott nem lenne semmi. Éppen egy ilyen felfogás jelentené a legnagyobb hiányosságot az egzakt tudományok törvényeiben. Tehát ott lennie kell valaminek, és van is ott valami; mert az alkotó gondolat a finomanyagú világban, azaz a túlvilágon azonnal a neki megfelelő alakot veszi fel, melynek sűrűsége és életképessége az illető alkotó gondolatban lévő intuitív erőtől függ. Így tehát azzal, amit az ember „benső életének” neveznek, egy annak megfelelő, finomanyagúlag vele megegyezően kialakított környezet is keletkezik az ember körül.

És ez a környezet az, melynek egy médiumot, aki nyitottabb a finomanyagú világ felé, jólesően vagy kellemetlenül, vagy akár fájdalmasan is érintenie kell. Ezért eshet meg, hogy a médium a finomanyagú világból érkező valódi megnyilatkozásokat nem tudja olyan tisztán visszaadni, ha őt finomanyagúlag vagy szellemileg tisztátalan benső életet folytató emberek jelenléte korlátozza, nyomasztja, vagy összezavarja. Ez azonban még tovább megy. E tisztátalanság a tisztább finomanyagúság számára falat alkot, úgy hogy ezért megnyilatkozásra egyáltalán nem kerülhet sor, vagy csak az ugyanolyan tisztátalan-finomanyagú fajtából.

Tiszta benső életet élő látogatók esetében természetesen lehetséges a megfelelő tisztaságú finomanyagú környezettel való kapcsolat. Bármilyen különbözőség azonban egy áthidalhatatlan szakadékot alkot! Innen adódik az úgynevezett szeánszok közötti különbség, a gyakran előforduló teljes csőd vagy bekövetkező zavarosság. Mindez rendíthetetlen, tisztán fizikai törvényeken nyugszik, amelyek a túlvilágon éppen úgy hatnak, mint az evilágon.

Így a „kutatók” rosszalló beszámolói más fénybe kerülnek. Mosolyognia kell annak, aki képes a finomanyagú folyamatokat megfigyelni, mosolyognia kell, mert oly sok kutató saját maga felett mond ítéletet beszámolójával, kiszolgáltatja saját benső életét, s csak saját lelkiállapotát kritizálja.

Egy másik példa: valaki felkeres egy médiumot. Elhalálozott rokona szól hozzá a médiumon keresztül. Az illető talán egy egészen fontos földi ügyben kér tanácsot tőle. Az eltávozott rokon útmutatást ad, amit a látogató szentírásként, a túlvilágról érkező kinyilatkoztatásként fogad, pontosan aszerint cselekszik, és ezért... megtévesztve gyakran súlyos károkat szenved.

Mi a következménye? A látogató mindenekelőtt a médiumban fog kételkedni, csalódásában és a károk miatti mérgében talán a médium ellen fog dolgozni, sőt több esetben még kötelességének is érzi, hogy nyilvános támadásokat indítson ellene, hogy megóvjon másokat az ilyen károktól és megtévesztésektől. (Ehhez kapcsolódva el kellene még magyaráznom a túlvilági életet, hogy egy ilyen ember ezáltal a szellemileg azonos jellegűek vonzása révén hogyan nyílik meg a hasonló túlvilági áramlatok előtt, és hogyan válhat azután eszközként ilyen ellenáramlatok buzgó segédjévé abban a büszke tudatban, hogy az Igazságért száll síkra, és hogy ezzel az emberiségnek hatalmas szolgálatot tesz, holott a valóságban a tisztátalanság rabszolgájává teszi magát, és olyan karmát vesz magára, melynek feloldozásához egy egész emberöltő vagy még több szükséges, melyből aztán mindig újabb szálak indulnak ki, és egy háló keletkezik, melybe belegabalyodik, végül pedig egyáltalán nem találja majd többé a kiutat, és ellenségesen egyre dühödtebben fog buzgólkodni.)

Vagy a csalódott látogató, ha a médiumot nem tekinti szélhámosnak, a legjobb esetben is nagyon kétkedve fog viszonyulni az egész túlvilághoz, vagy a szokásos, kényelmes utat fogja választani, melyen ezrek járnak, és azt fogja mondani: „Elvégre is, mi közöm a túlvilághoz. Törjék csak mások rajta a fejüket. Jobb dolgom is akad.” A „jobb dolog” azonban az, hogy a pénzszerzés révén csak a testét szolgálja, és így még jobban eltávolodik a finomanyagú dolgoktól. De voltaképpen hol itt a hiba? Újra csakis az emberben magában! Téves képet alkotott magának azzal, hogy a mondottakat szentírásnak vette. Egyes egyedül az ő hibája volt, senki másé. Azért, mert azt feltételezte, hogy az, aki átment a túlvilágra, finomanyagúsága révén egyszerre részben mindentudóvá, de legalább nála többet tudóvá is vált. Ebben rejlik százezrek tévedése. Mindaz, amivel egy túlvilágra átkerült ember átalakulása által többet tud, annyi, hogy az úgynevezett halállal valóban nem szűnt meg létezni.

Azonban ez minden, míg meg nem ragadja az alkalmat, hogy továbbhaladjon a finomanyagú világban, ami ott is saját szabad döntésétől függ, valamint őszinte és szorgalmas igyekezetétől. Tehát a földi dolgokra vonatkozó kérdésekről, abbéli jó szándékában, hogy teljesítse a kívánságot, közli véleményét, s meg is van győződve arról, hogy a legjobbat teszi; ő maga azonban, bár ennek nincs tudatában, egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy földi dolgokat és viszonyokat oly tisztán meg tudjon ítélni, mint egy még ott élő földi testben lévő ember, mivel nincs meg hozzá durvaanyagúsága, melyre a helyes megítéléshez feltétlenül szüksége lenne. Nézőpontjának ezért teljesen másnak kell lennie. Azonban azt adja, amire képes, és a legjobbat akarva ezáltal a legjobbat is adja. Így tehát sem neki, sem a médiumnak nem lehet szemrehányást tenni. Ezért ő még csak nem is hazug szellem, mint ahogyan csak tudással rendelkező vagy tudatlan szellemeket kellene egyáltalán megkülönböztetnünk; hiszen mihelyt egy szellem süllyed, tehát tisztátalanabbá és nehezebbé válik, azzal egyidejűleg teljesen természetszerűleg látóhatára is leszűkül. Mindig azt adja és azt teszi, amit ő maga érez: és ő kizárólag az intuitív érzésében él, nem a számító eszében, mellyel már nem rendelkezik, mert az a földi agyhoz, azáltal pedig térhez és időhöz volt kötve. Mihelyt agyát elveszítette a halállal, többé nem képes annak segítségével gondolkodni és mérlegelni, hanem csakis intuitív módon érez, közvetlen és állandó átélésben él!

A hibát azok követik el, akik földi, a térhez és időhöz kötődő dolgokról olyanoktól akarnak tanácsot kapni, akik többé már nincsenek a földi térre és időre korlátozva, és ezért azt fel sem tudják fogni.

Jóllehet a túlvilágiak abban a helyzetben vannak, hogy képesek felismerni, hogy ebben vagy abban a dologban melyik a helyes és melyik a téves irány, de azután már az embernek kell földi segédeszközeivel, azaz eszével és tapasztalatával mérlegelnie, hogy miként képes a helyes irányba haladni. Összhangba kell azt hoznia minden földi lehetőséggel! Ez az ő feladata.

Még ha valamilyen mélyre süllyedt szellem kap is alkalmat arra, hogy érvényesítse befolyását és beszéljen, akkor sem mondhatja senki sem, hogy hazudik vagy tévútra próbál vezetni, mert csak azt adja vissza, amit ő él át, és megpróbál másokat is meggyőzni erről. Nem képes mást adni.

Így számtalan tévedés él a spiritiszták nézeteiben.

A „spiritizmus” nagyon rossz hírűvé vált, ám nem önmagától, hanem követői legnagyobb része miatt, akik már néhány, gyakran nagyon szegényes élmény után lelkesen azt képzelik, hogy fellebbent előttük a fátyol, és akik ezután buzgón másokat akarnak boldogítani a finomanyagú életről alkotott elképzelésükkel, melyet ők maguk találtak ki, amely a zabolátlan fantázia szüleménye, és amely mindenekelőtt saját vágyaikat fedi le teljes mértékben. Az ilyen képek azonban ritkán állnak teljes összhangban az Igazsággal!

Grál-üzenet Abdrushintól


Obsah

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései] 

kapcsolat