Az Igazság Fényében

16. Ajánlatos-e az okkult oktatás?

Erre a kérdésre határozott „nemmel” kell válaszolni. Az okkult oktatás, melyhez általában a tisztánlátás, tisztánhallás stb. elérése érdekében végzett gyakorlatok tartoznak, a belső szabad fejlődés és a valódi szellemi felemelkedés akadálya. Amit ki lehet vele fejleszteni, azon hajdanában az úgynevezett mágust *(varázslót) értették, amennyiben az oktatás valamelyest kedvezően alakult.

Az okkult oktatás egyoldalú, alulról felfelé történő tapogatózás, mellyel az úgynevezett földi szintet sohasem lehet átlépni. Az összes ilyen körülmények között elérendő jelenség esetén mindig csak a legalacsonyabb rendű dolgokról van szó, melyek önmagukban az embereket nem képesek bensőleg magasabbra vinni, megtéveszteni azonban annál inkább.

Az ember így csupán a hozzá legközelebb lévő finomanyagú környezetbe képes behatolni, melynek értelmes lényei gyakran még tudatlanabbak, mint maguk a földi emberek. Csupán annyit tud ezzel elérni, hogy számára ismeretlen veszélyek előtt nyílik meg, melyek ellen éppen az védelmezi, ha nem nyílik meg előttük.

Egy olyan ember, aki oktatás által válik tisztánlátóvá vagy tisztánhallóvá, az ilyen alacsony szinten található környezetben gyakran olyan dolgokat is látni és hallani fog, melyek látszólag magasztosak és tiszták, és mégis messze távol vannak attól, hogy ilyenek legyenek. Ehhez társul még a gyakorlatok által még jobban felizgatott fantázia, mely ugyancsak létrehoz egy környezetet, melyet azután a tanítvány tényleg lát és hall, és kész a zűrzavar. Így a művi iskolázás által bizonytalan lábakon álló ember nem tud különbséget tenni, és a legjobb akarattal sem képes éles határvonalat húzni az igazság és az illúzió között, mint ahogyan a finomanyagú életben fellelhető ezerféle formáló erő között sem. Végül ehhez hozzájárulnak még az alacsony, számára feltétlenül káros befolyások, amelyek előtt szabad akaratából nagy fáradság árán nyílott meg, s melyekkel nem tud egy magasabb erőt szembeállítani, és így hamarosan kormányozhatatlan hajóronccsá válik egy ismeretlen tengeren, mely veszélyessé válhat minden számára, ami összetalálkozik vele.

Ez pontosan olyan, mint amikor az ember nem tud úszni. Tökéletesen képes arra, hogy egy csónakban biztonságban utazzon a számára ismeretlen elemen. Hasonlóan, mint a földi életben. Ha azonban az őt védelmező csónakból útközben kihúz egy deszkát, akkor rést üt a védelemben, amelyen keresztül behatol a víz, megfosztja védelmétől, és a mélybe rántja. Ez az úszásban járatlan ember így csupán a számára ismeretlen elem áldozatává válik.

Ez történik az okkult oktatás során. Az ember így csak egy deszkát húz ki az őt védelmező hajóból, de nem tanul meg úszni!

Vannak azonban olyan úszók is, akik mestereknek nevezik magukat. E terület úszói azok, akik erre már magukban hordozzák a képességet, és valamilyen oktatás révén a kezüket nyújtották e képességnek, hogy azt érvényre juttassák, és minél jobban megpróbálják kifejleszteni. Ilyen esetekben a többé vagy kevésbé kész adottság művi oktatással párosul. A határok azonban még a legjobb úszóknál is mindig meglehetősen szűkre szabottak. Ha túl messze merészkedik, elfogy az ereje, és végül éppúgy elvész, mint az, aki nem tud úszni, hacsak... mint az úszni nem tudó ember, segítséget nem kap.

Az ilyen segítség a finomanyagú világban azonban csak a fényes magasságból érkezhet, a tiszta szellemiségből. És ez a segítség csak akkor tud az ember közelébe jutni, ha a veszélyben lévő személy lelki fejlődésében már elérte a tisztaságnak egy bizonyos fokát, amelyben a segítség támaszra tud találni, és össze tud vele kapcsolódni. Ilyen tisztaságot azonban kísérletező, okkult oktatás révén nem lehet elérni, hanem csak a belső, igaz erkölcs felemelésével érkezhet, állandóan a Fény tisztaságára emelt tekintettel.

Ha az ember ezt az utat követi, ami idővel egy bizonyos fokú belső tisztasághoz vezeti el, mely azután természetszerűen gondolataiban, szavaiban és tetteiben is visszatükröződik, akkor fokozatosan kapcsolatba kerül a tisztább magaslatokkal, ahonnét a kölcsönhatásban fokozott erőt is kap. Így kapcsolatot teremt valamennyi átmeneti fokozattal, ami megtartja őt, és amihez igazodhat. Aztán már nem telik sok időbe, és mindazt, amit az úszók hiába igyekeztek elérni, megkapja anélkül, hogy neki magának fáradoznia kellene érte. De gondossággal és elővigyázatosan adják neki – ami benne rejlik a kölcsönhatás szigorú törvényében –, úgy, hogy mindig csak éppen annyit kapjon, mint amekkora, legalább megegyező erősségű ellenerőt ki tud fejteni, ami által minden veszély már előre elhárul. Végül az elválasztó fal, melyet a csónak deszkáihoz lehet hasonlítani, egyre vékonyabb és vékonyabb lesz, végül pedig teljesen eltűnik. Ez azonban egyben az a pillanat is, amikor a finomanyagú világban, s egészen fel a fényes magasságokig annyira otthonosan érzi magát, mint hal a vízben. Ez az egyedüli helyes út. Minden, amit mesterséges oktatással siettetnek, téves. Csak a halnak a vízben igazán veszélytelen a víz, mert az „az ő eleme”, melyhez minden felszerelést magában hordoz, amit még egy képzett úszó sem képes soha elérni.

Ha az ember belekezd egy ilyen oktatásba, akkor azt egy szabad akaratú döntés előzte meg, mely következményeinek azután alá van vetve. Ezért nem is számíthat arra, hogy segítséget kell kapnia. Előtte már megvolt az ő szabad akaratából született döntés.

Annak az embernek azonban, aki másokat ilyen képességek fejlesztésére buzdít, akik ezáltal a legkülönbözőbb veszélyeknek vannak kitéve, annak minden egyes ilyen ember esetén a következmények nagy részét, mint bűnt magára kell vennie. Finomanyagúlag hozzá lesz láncolva mindegyik emberhez. Földi élete után visszavonhatatlanul le kell mennie azokhoz a már előtte eltávozottakhoz, akik a veszélyeknek áldozatul estek, egészen addig az emberig, aki közülük a legmélyebbre süllyedt. Ő maga addig nem tud felemelkedni, amíg nem segített minden egyes ilyen embernek újra feljutni, amíg meg nem szünteti a tévutat, és ezen felül amíg minden egyes ember be nem hozta az általa okozott lemaradását. Ez a kiegyenlítés a kölcsönhatásban, és ugyanakkor számára a kegyelem útja, hogy jóvátegye mindazt, amit helytelenül tett, és fel tudjon emelkedni.

Ha az ilyen ember nem csupán szóval, hanem írásai által is hatást gyakorolt, akkor még súlyosabban éri a kölcsönhatás, mivel írása még földi halála után is további bajt okoz. A finomanyagú életben kell várakoznia addig, ameddig már nem érkezik olyan ember a finomanyagú világba, aki hagyta magát megtéveszteni az ő írott műve által, akinek ezért ugyancsak segítenie kell feljutnia. Közben évszázadok telhetnek el.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a finomanyagú világ területének a földi életben érintetlennek és feltáratlannak kell maradnia!

A bensőleg érett embereknek mindig a megfelelő órában megadatik, hogy otthon érezzék magukat ott, ahol másokat veszély fenyeget. Megpillanthatják és továbbadhatják az Igazságot. Közben azonban világosan át fogják látni a veszélyeket is, melyek azokat fenyegetik, akik az okkult iskolázás által egyoldalúan egy számukra ismeretlen terület mélységeibe akarnak behatolni. Az ilyen emberek soha senkit sem fognak okkult oktatásra ösztönözni.

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései]