Az Igazság Fényében

14. A Megváltó

Az Üdvözítő a kereszten! Ezrével állnak ilyen keresztek annak jelképéül, hogy Krisztus az emberiség miatt szenvedett és halt meg. Így kiáltanak mindenfelől a hívőkhöz: „Gondoljatok rá!” A magányos rónaságon, népes nagyvárosok utcáin, csöndes szobában, a templomokban, sírokon és esküvőkön, mindenhol vigasztalásul, erősítésül és figyelmeztetésül szolgál. Gondoljatok rá! A ti bűneitek miatt történt, hogy az Isten Fia, aki a megváltást hozta nektek a Földre, a kereszten szenvedett és meghalt.

Szívében megremegve, mély tisztelettel és hálával eltelve lép elé a hívő. Aztán egyfajta örömérzettel annak a tudatában hagyja el a helyet, hogy a halál áldozatával az ő bűnei is le vannak vezekelve.

De te, komoly kereső, menj oda, lépj a szent komolyság jelképe elé, és azon fáradozz, hogy megértsd Megváltódat! Dobd le magadról a kényelemszeretet puha köpenyét, mely oly kellemesen melegít, és a kényelmes védettség kellemes érzetét kelti, mely szenderegni hagy egészen az utolsó földi óráig, amikor majd hirtelen kiragadtatsz félálmodból, leoldódsz földi burkodról, és egyszerre csak szemben állsz a tiszta Igazsággal. Akkor majd gyorsan véget ér álmod, melybe kapaszkodtál, mellyel tétlenségbe süllyesztetted magad.

Ezért ébredj hát fel, földi időd drága! A ti bűneitek miatt jött a Megváltó, ez tagadhatatlan, és szó szerint igaz. Az is, hogy az emberiség bűne miatt halt meg.

De bűneid ezáltal még nem vétetnek el tőled! Az Üdvözítő megváltói műve abban állt, hogy felvegye a harcot a Sötétséggel, hogy ezáltal Fényt hozzon az emberiségnek, s megnyissa előtte azt az utat, amely valamennyi bűnük megbocsátásához vezet. A Teremtő megdönthetetlen törvényei értelmében mindenkinek saját magának kell végigjárnia ezt az utat. Krisztus sem azért jött, hogy megdöntse a törvényeket, hanem azért, hogy teljesítse azokat. Ne ismerd félre azt, akinek a legjobb barátodnak kell lennie! Ne adj téves értelmet az igaz szavaknak!

Teljesen helyes ha azt mondják: mindez az emberiség bűnei miatt történt, ezzel az van mondva, hogy Jézus eljövetele csak azért vált szükségessé, mert az emberiség egyedül nem tudott többé kitalálni a saját maga alkotta sötétségből, és nem volt képes megszabadulni annak szorításából. Krisztusnak kellett újra áttörnie és megmutatnia ezt az utat az emberiségnek. Ha az emberiség nem gabalyította volna magát oly mélyen saját bűneibe, vagyis ha nem a téves úton járt volna, akkor Jézus eljövetele nem lett volna szükséges, és meg lett volna kímélve a harc és a fájdalom útjától. Ezért egészen helyes azt mondani, hogy csakis az emberiség vétkei miatt kellett eljönnie, nehogy az a téves úton teljesen a feneketlen mélységbe, a sötétségbe csússzon.

De ez nem jelenti azt, hogy így egy szempillantás alatt minden egyes ember személyes vétkének is törlődnie kell, mihelyt valóban hisz Jézus szavaiban és azok szerint él. Ha azonban Jézus szavai szerint él, bűnei meg lesznek bocsátva. Persze fokozatosan, mihelyt a jó akarás ellenhatása révén a kölcsönhatásban megtörténik az oldozás. Nem másként. Ezzel szemben azok számára, akik nem Jézus szavai szerint élnek, lehetetlen bárminemű bűnbocsánat.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak a keresztény egyházak tagjai nyerhetnek bűnbocsánatot.

Jézus az Igazságot hirdette. Szavainak ezért minden más vallás igazságait is magukban kell foglalniuk. Nem egyházat akart alapítani, hanem az igaz utat akarta megmutatni az embereknek, amely éppúgy vezethet más vallások igazságain keresztül is. Ezért található szavaiban oly sok hasonlatosság az akkor már meglévő vallásokkal. Jézus nem ezekből vette őket, hanem, mivel az Igazságot hozta, szavaiban újra meg kellett jelennie mindannak, ami az Igazságból más vallásokban már megvolt.

Az is, aki Jézus valóságos szavait nem ismeri, és komolyan törekszik az Igazságra és a nemesebbé válásra, gyakran máris egészen e szavak értelme szerint él, és ezért biztosan halad a tiszta hit és bűnei megbocsátása felé is. Ezért tartsd magad távol az egyoldalú nézettől. Ez a Megváltó művének elértéktelenítése, az isteni szellem meggyalázása.

Aki komolyan törekszik az Igazságra, a tisztaságra, abból a szeretet sem hiányzik. Még ha néha kemény kételyek és harc árán is, de szellemileg lépésről lépésre egyre feljebb lesz vezetve, és mindegy, milyen valláshoz tartozik, már itt, vagy majd csak a finomanyagú világban, találkozni fog a krisztusi szellemiséggel, amely végül tovább fogja őt vezetni az Atya Isten felismeréséhez, amiben beteljesedik az Ige: „Senki sem juthat az Atyához, csak általam.”

A „végül” azonban nem az utolsó földi órával kezdődik, hanem a szellemi ember fejlődésének egy bizonyos szintjén, akinek a durvaanyagú világból a finomanyagú világba való átmenetel csupán átalakulást jelent.

Most térjünk rá magára a nagy megváltói mű történésére: az emberiség szellemi sötétségben tévelygett. Ő maga teremtette meg azzal, hogy egyre inkább csak az észnek vetette alá magát, melyet előbb fáradságosan túlfejlesztett. Ezzel az emberek egyre összébb húzták felfogóképességük határait is, mígnem az agyhoz hasonlóan végül feltétel nélkül térhez és időhöz kötődtek, és többé nem tudták megtalálni a végtelenséghez és az örökkévalósághoz vezető utat. Így teljesen földhöz kötötté, térre és időre korlátozottakká váltak. Ezzel megszakadt minden kapcsolat a Fénnyel, a tisztasággal, a szellemiséggel. Az emberek akarása már csak a földi dolgok felé volt képes irányulni, azon kevesek kivételével, akiknek prófétaként viszont nem volt hatalmuk arra, hogy elérjék a célt, szabad utat teremtsenek a Fény felé.

Ez az állapot minden kaput tágra nyitott a rossz előtt. Feltört a Sötétség, és vészt hozóan áradt szét a Földön. Ez egyetlen véget hozhatott csak: a szellemi halált. A legiszonyatosabbat, ami embert érhet.

Ezért az ínséges helyzetért azonban maguk az emberek a felelősek! Ők idézték elő, mivel szabad akaratukból ezt az irányt választották. Ők akarták és táplálták azt, s határtalan elvakultságukban még büszkék is voltak vívmányukra, anélkül hogy felismerték volna a saját maguk által fáradságosan önmagukra kényszerített korlátolt felfogásból adódó következmények iszonyatosságát. Ettől az emberiségtől már nem lehetett utat teremteni a Fény felé. A szabad akaratból választott korlátoltság már túl nagy volt.

Ha a szabadulás még egyáltalán lehetséges volt, akkor a Fényből kellett a segítségnek érkeznie. Különben nem lehetett volna megállítani, hogy az emberiség elsüllyedjen a Sötétségben.

Magának a Sötétségnek tisztátalansága révén nagyobb a sűrűsége, s ezért a súlya is. E súly miatt az magától csak egy bizonyos súlyhatárig képes felfelé hatolni, hacsak nem segít neki a másik oldalról valamilyen vonzerő. A Fénynek azonban a tisztaságának megfelelő könnyűsége van, ami lehetetlenné teszi, hogy egészen e Sötétségig lesüllyedjen.

Ezáltal áthidalhatatlan szakadék tátong a két rész között, ahol az ember és az általa lakott Föld áll!

Az ember kezében van a választás, mindenkor saját akarása és kívánsága szerint közeledhet a Fény vagy a Sötétség felé, tágra nyithatja előtte a kaput, és egyengetheti az utat, hogy vagy a Fény vagy a Sötétség árassza el a Földet. Közben maguk az emberek alkotják az alapot, akik akarásának ereje révén a Fény vagy a Sötétség nyer szilárd támpontot, és innét kiindulva képes többé-kevésbé erőteljesen hatni. Minél nagyobb hatalomra tesz szert ezáltal a Föld felett a Fény vagy a Sötétség, annál jobban árasztja el az emberiséget azzal, amit adni tud, jóval vagy gonoszsággal, boldogsággal vagy boldogtalansággal, szerencsével vagy szerencsétlenséggel, paradicsomi békével vagy pokoli szenvedéssel.

Az ember tiszta akarása túlságosan meggyengült ahhoz, hogy a már túlsúlyban lévő, súlyos, mindent elfojtó Sötétségben olyan támpontot nyújtson a Fénynek a Földön, ahol meg tudott volna kapaszkodni, mellyel úgy össze tudott volna kapcsolódni, hogy zavartalan tisztaságában, és ezért csorbítatlan erővel, szét tudja hasítani a Sötétséget, és meg tudja szabadítani az emberiséget, mely az így feltört forrásból erőt tudott volna meríteni, és meg tudta volna találni felfelé, a fényes magaslatokhoz vezető utat.

Magának a Fénynek azonban lehetetlen volt, hogy ily mélyre, a szennybe merüljön alá anélkül, hogy erős támaszt kapott volna hozzá. Ezért volt szükséges, hogy egy közvetítő érkezzék. Csak a fényes magaslatokból érkező küldött tudta megtestesülése által szétrobbantani a sötét falat, melyet az emberek akarása épített, és minden gonoszság közepette létrehozni az isteni Fény számára azt a durvaanyagú alapzatot, amely szilárdan áll a súlyos Sötétség kellős közepén. E lehorgonyzásból kiindulva tudták azután a Fény tiszta sugarai széthasítani és szétoszlatni a sötét tömegeket, nehogy az emberiség teljesen elsüllyedjen és megfulladjon a Sötétségben.

Tehát Jézus az emberiség és annak bűnei miatt jött el!

A Sötétség nem tudta elvágni a Fénnyel ekképpen teremtett új összeköttetést, a Fény küldöttjének tisztasága és ereje miatt. Ezzel megnyílt az emberek számára egy új, a szellemi magaslatok felé vezető út. Jézusból, a Fénynek a Földön létrehozott bázisából, a Fény sugarai hatoltak a Sötétségbe az élő Ige által, amely az Igazságot hozta el. Ő hamisítatlanul át tudta adni ezt az Igazságot, mert ő maga volt az Ige és az Igazság, és a Sötétség ezt nem homályosíthatta el.

Az embereket az ezzel egy időben történő csodák felrázták szendergésükből. E csodáknak utánajárva találtak rá az Igére. Ahogy azonban hallgatták a Jézus által hozott Igazságot, és elgondolkodtak rajta, százezrekben ébredt fel lassanként a vágy, hogy kövessék ezt az Igazságot, többet tudjanak meg róla. És így haladtak lassan a Fény felé. Vágyuk fellazította az őket körülvevő Sötétséget, melybe diadalmasan hatolt egyik Fénysugár a másik után, azáltal hogy az emberek elgondolkodtak Jézus szavain és igaznak találták azokat. Egyre világosabb lett körülöttük, a Sötétség az ilyen embereken már nem talált szilárd támaszra, és végül lecsúszva róluk visszahullott, s így egyre több területet veszített. Úgy hatott az Igazság Igéje a Sötétségben, mint csírázó mustármag a földben, mint kovász a kenyérben.

S ez volt Jézusnak, az Isten Fiának, a Fény és Igazság közvetítőjének megváltói műve.

A Sötétség, amely már úgy vélte, hogy az egész emberiség fölött uralkodik, vad harcban lázadt ellene, hogy lehetetlenné tegye a megváltói művet. Magához Jézushoz nem tudott odaférkőzni, lecsúszott tiszta lelkiállapotáról. Ezért volt magától értetődő, hogy a Sötétség felhasználta készséges eszközeit, melyek harcához rendelkezésére álltak.

Ezek azok az emberek voltak, akik egészen helyesen „az ész embereinek” nevezték magukat, azaz az észnek engedelmeskedtek, ezáltal pedig, úgy mint az ész, szorosan térhez és időhöz kötődtek, aminek következtében a magasabb, szellemi, messze tér és idő fölött álló fogalmakat nem tudták többé felfogni. Ezért is volt számukra lehetetlen, hogy az Igazság tanát kövessék. Mindegyikük saját meggyőződésének megfelelően túl „reális” talajon állt, mint sokan még ma is. A reális talaj azonban a valóságban egy roppant leszűkített alapot jelent. És mindezek az emberek éppen azok többségét jelentették, akik az uralkodó osztályt képviselték, vagyis világi és vallási hatalom volt a kezükben.

Így a Sötétség őrjöngő ellenállásában olyan durva túlkapásokig korbácsolta ezeket az embereket, melyeket a kezükben lévő földi hatalom segítségével követtek el Jézus ellen.

A Sötétség azt remélte, hogy így szét tudja majd rombolni a Megváltó művét. Az, hogy a Sötétség a Földön egyáltalán ilyen hatalommal rendelkezhetett, az egyedül az emberiség bűne volt, amely a saját maga választotta téves beállítottságával leszűkítette saját felfogóképességét, és így a Sötétséget emelte uralkodóvá.

Ez volt az a vétek, mely maga után vonta az emberiség összes többi bűnét.

És az emberiség e vétke miatt kellett Jézusnak szenvednie! A Sötétség tovább, egészen a legszélsőségesebb megnyilvánulásokig korbácsolta fel ezeket az embereket: Jézusnak el kell szenvednie a kereszthalált, amennyiben kitart azon állítása mellett, hogy ő az Igazság és a Fény küldöttje. A végső döntésről volt szó. Az, hogy elmenekül, visszavonul, megmenthette volna a kereszthaláltól. Ez azonban az utolsó pillanatban a Sötétség győzelmét jelentette volna, mert így Jézus teljes működése lassan feledésbe merült volna, a Sötétség pedig diadalmasan áraszthatott volna el mindent. Jézus nem teljesítette volna küldetését, a megváltás megkezdett műve befejezetlenül maradt volna.

A Gecsemáné kertben lejátszódott belső harc kemény, de rövid volt. Jézus nem rettent vissza a földi haláltól, hanem az általa hozott Igazságért nyugodtan felvállalta azt. Vérével a kereszten nyomta rá a pecsétet mindarra, amit mondott és élt.

E tettével teljesen legyőzte a Sötétséget, amely ezzel kijátszotta utolsó ütőkártyáját. Jézus győzött. Az emberiség iránti szeretetével győzedelmeskedett, amelynek így megmaradt a szabadsághoz, a Fényhez vezető út, mivel az emberiségben e halál erősítette meg szavai igazságát.

Ha elmenekülése révén visszavonult volna, azzal együtt járt volna feladatának feladása is, ami elkerülhetetlenül kételyeket ébresztett volna.

Jézus tehát az emberiség bűnei miatt halt meg! Ha az emberiségnek nem lettek volna vétkei, ha az ész által kialakított beszűkülésében nem fordult volna el Istentől, akkor Jézusnak nem kellett volna eljönnie, megtakaríthatta volna fájdalomútját és kereszthalálát. Ezért teljes mértékben helyes, ha azt mondják: Jézus a mi bűneink miatt jött, szenvedett és halt kereszthalált!

De ez nem azt jelenti, hogy a saját bűneidet nem te magadnak kell levezekelned!

Ezt most már könnyen megteheted, mert Jézus az Igazság átadásával, szavaiban megmutatta neked az utat. Ezért még Jézus kereszthalála sem moshatja le egyszerűen a te saját bűneidet. Hogy ez megtörténhessen, akkor előbb meg kellene dönteni az egész Világmindenség összes törvényét. De ez nem történik meg. Maga Jézus nagyon gyakran hivatkozott mindarra, „ami írva van”, vagyis a régi dolgokra. A szeretet új evangéliumának sem az a szándéka, hogy ledöntse vagy elvesse az igazságosság régi evangéliumát, hanem az, hogy kiegészítse azt. Kapcsolódni akar hozzá.

Ezért ne feledd minden dolog hatalmas teremtőjének az igazságosságát, melyet egy hajszálnyit sem lehet megrendíteni, amely sziklaszilárdan áll a világ kezdete óta egészen annak végezetéig! Egyáltalán nem engedhetné meg, hogy valaki magára vállalja, s levezekelje egy másik ember vétkét.

Jézus az Igazság harcosaként eljöhetett, szenvedhetett és meghalhatott mások vétkéért, tehát mások bűne miatt, ő maga azonban érintetlen és tiszta maradt e vétektől, ezért azt nem is volt képes személyesen magára vállalni.

A megváltói mű ezért még nem kisebb, hanem egy olyan áldozat, melynél nagyobb nem is lehetne. Jézus a fényes magasságból jött érted a szennybe, érted harcolt, érted szenvedett és halt meg, hogy Fényt hozzon neked a felfelé vezető helyes úthoz, nehogy elvessz és elpusztulj a Sötétségben!

Így áll előtted Megváltód. Ez volt az ő szeretetének hatalmas műve.

Isten igazságossága komolyan és szigorúan megmaradt a világtörvényekben; hiszen amit az ember elvet, azt fogja learatni, mondja maga Jézus is üzenetében. Az isteni igazságosság alapján egyetlen fillért sem lehet elengedni neki!

Erre gondolj, amikor a szent komolyság jelképe előtt állsz. Szíved mélyéből adj hálát azért, hogy a Megváltó Igéjével újra megnyitotta előtted az utat vétkeid megbocsátásához, és azzal a komoly szándékkal hagyd el a helyet, hogy e megmutatott utat fogod járni, hogy bocsánatot nyerhess. De ezen az úton járni nem csak azt jelenti, hogy emlékezetedbe vésed az Igét és hiszel benne, hanem azt, hogy az Ige szerint élsz! Hinni benne, igaznak tartani, és nem aszerint cselekedni mindenben, mit sem használna. Ellenkezőleg, rosszabb vagy, mint azok, akik egyáltalán nem tudnak az Igéről.

Ébredj hát fel, földi időd drága!

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései]