Az Igazság Fényében
Grál-üzenet Abdrushintól
1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
9. Az örökletes bűn
Az örökletes bűn az első bűnbeesésből keletkezett.
A bűn, azaz a helytelen cselekedet az ész túlzott mértékű használata volt, a vele együtt járó szabad akaratú térhez és időhöz történő láncolódás, és az ész kizárólagos foglalkoztatása következményeként fellépő mellékhatások, amilyen a haszonlesés, kizsákmányolás, elnyomás és más hasonlók, melyek sok mást, tulajdonképpen minden rosszat maguk után vonnak.
E folyamat a fejlődő, kizárólagosan észember esetén természetesen fokozatosan egyre erősebb befolyást gyakorolt a durvaanyagú test alakulására. Az észt létrehozó nagyagy a szüntelen erőfeszítés révén egyoldalúan egyre nagyobb lett, ezért teljesen magától értetődő volt, hogy a nemzés alkalmával e megváltozott formai felépítés kifejezésre jutott a földi test szaporodásakor, és a gyermekek születésükkor egy egyre fejlettebb, erősebb nagyagyat hoztak magukkal.
Ebben rejlett és rejlik azonban még ma is a hajlam vagy készség arra, hogy az észnek minden más dolog fölött uralkodó ereje legyen, amely magában rejti annak a veszélyét, hogy amikor az agy hordozója teljesen felébred, az nem csupán szorosan térhez és időhöz láncolja magát, azaz minden földi durvaanyagúhoz, ami által képtelenné válik arra, hogy felfogja azt, ami finomanyagú és tiszta szellemi, hanem belekeveredik még minden rosszba is, ami az ész uralma alatt elkerülhetetlen.
Az örökletes bűn tehát a szabad akaratból túlfejlesztett nagyaggyal való világrajövetel, amiben ott rejlik az ész teljes uralkodásának veszélye, a későbbi elkerülhetetlen rossz mellékjelenségekkel együtt!
Más szóval, a ma művileg felfokozott kibontakoztatása által nagyagynak nevezett rész testi öröklése, aminek következtében az ember születésekor olyan veszélyt hoz magával, amely nagyon könnyen rosszba keverheti.
Ez azonban nem menti fel az embert a felelősség alól. Felelőssége megmarad; hiszen csupán a veszélyt örökli, nem magát a bűnt. Egyáltalán nem szükséges, hogy feltétel nélkül hagyja az észt uralkodni, és így alávesse magát neki. Ellenkezőleg, esze nagy erejét éles kardként használhatja, és szabaddá teheti vele magának a földi élet forgatagában az utat, melyet a belső hangnak is nevezett intuíció mutat neki.
Ha azonban egy gyermekben a nevelés és taníttatás révén az észt abszolút uralkodóvá emelték, akkor a vétek, vagy jobban mondva a kölcsönhatás törvénye által bekövetkező visszahatás egy része lehullik a gyermekről, mert e rész a nevelőt vagy a tanítót találja el, aki azt okozta. Az ilyen e pillanattól kezdve a gyermekhez kötődik, amíg az meg nem szabadul tévedésétől és annak következményeitől, tartson az akár évszázadokig vagy évezredekig.
De az, amit az így nevelt gyermek később tesz, miután alkalmat kap arra, hogy magába szálljon és jó útra térjen, az a visszahatásban teljesen őt egyedül találja el. Ilyen alkalmak kimondott vagy írott szó által érkeznek, az életben előforduló megrázkódtatások vagy hasonló esetek révén, amelyek egy-egy pillanatra mély érzéseket váltanak ki. Az ilyen pillanatok sohasem maradnak el. —
Értelmetlen lenne tovább folytatni, minden további megvilágítás csakis állandó ismétléseket jelentene, melyek mind egyetlen pontban találkoznának. Aki ezen elgondolkodik, annak gyorsan lehullik a szeméről a fátyol, sok kérdésre találja meg saját magában a választ.
