Az Igazság Fényében

Grál-üzenet Abdrushintól


1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
Deutsch
English
Francais
Español
Português
Русский
Український
Česky
Slovensky
Obsah


8. Az ember a Teremtésben

Az embernek valójában nem az eddigi felfogás szerint kéne élnie, hanem inkább az intuíció emberének kellene lennie. Így létrehozná azt az összekötő kapcsot, mely a Teremtés egészének további fejlődéséhez szükséges.

Mivel egyesíti magában a túlvilág finomanyagúságát és az evilág durvaanyagúságát, lehetséges számára, hogy mindkettőt megértse, mindkettőt egyidejűleg élje meg. Ehhez rendelkezésére áll még egy eszköz is, amely a teljes durvaanyagú Teremtés csúcsára állítja: az ész. Ezzel az eszközzel képes irányítani, vezetni.

Az ész a legmagasabb szinten álló földi dolog, és a földi élet során a kormánynak kell lennie, míg a hajtóerő az intuíció, amely a szellemi világból származik. Az ész talaja tehát a test, az intuícióé pedig a szellem.

Az ész a földi tér és idő fogalmához kapcsolódik, mint minden, ami földi, az agy termékeként, mely a durvaanyagú testhez tartozik. Az ész sohasem fog tudni téren és időn kívül működni annak ellenére, hogy önmagában véve finomanyagúbb a testnél, de még mindig túl sűrű és túl súlyos ahhoz, hogy a földi tér és idő fogalma fölé emelkedjék. Ezért teljesen a Földhöz van kötve.

De az intuíció (nem az érzés) tér és idő nélküli, ezért a szellemiségből ered.

Az ember, így felszerelve, bensőséges kapcsolatban állhatna a finomanyagú világgal, sőt összeköttetésben lehetne még magával a tiszta szellemi világgal is, és mégis élhetne és tevékenykedhetne a földi, durvaanyagú dolgok között. Egyedül az ember van így felruházva.

A fényes magaslatok és a durvaanyagú földi világ között létező egyetlen hídként kizárólag neki kellett szolgáltatnia, és kizárólag ő tudta szolgáltatni az egészséges, friss összeköttetést! Csak rajta keresztül, az ő sajátos jellegében lüktethetett a Fény forrásából a tiszta élet le a legmélyebb durvaanyagú világra, és innen újból a leggyönyörűségesebb, harmonikus kölcsönhatásban vissza fel! Összekötő kapocsként áll a két világ között, hogy általa kovácsolódjanak egyetlen világgá.

De ő mégsem teljesítette e feladatot. Szétválasztotta e két világot ahelyett, hogy szorosan egyesítve összetartotta volna őket. És ez volt a bűnbeesés!

Az ember az imént megvilágított sajátsága révén bizonyos értelemben ténylegesen is a durvaanyagú világ urává rendeltetett, mivel a durvaanyagú világ az ő közvetítő szerepétől függ, hiszen az ő természetétől függően ez a világ mindenkor arra volt kényszerítve, hogy szenvedjen, vagy fölemeltessen általa, mindenkor aszerint, hogy a Fény és az Élet forrásából érkező áramlatok tisztán áramolhattak-e az emberiségen át vagy sem.

Az ember azonban megakadályozta a finomanyagú és durvaanyagú világ számára szükséges kölcsönáramlat folyását. Ahogy a jó vérkeringés frissen és egészségesen tartja a testet, éppen úgy van ez a Teremtés kölcsönáramlataival is. Akadályozásának zűrzavart és megbetegedést kell hoznia, ami végül katasztrófákban oldódik fel.

Az ember e végzetes kudarca azért történhetett meg, mert az észt, amely csupán a durvaanyagúságból származik, nem csupán eszközként használta, hanem teljesen alárendelte magát neki, és azt emelte mindenek fölé uralkodónak. Így saját eszköze rabszolgájává tette magát és pusztán észemberré vált, aki büszkén materialistának szokta magát nevezni!

Azáltal, hogy az ember teljesen alávetette magát az észnek, önmagát láncolta minden durvaanyagúhoz. Ahogy az ész nem képes semmit sem felfogni abból, ami a földi tér és idő fogalma felett áll, úgy magától értetődően képtelen erre az is, aki teljesen alávetette magát az észnek. Látóhatára, tehát felfogóképessége, az ész korlátolt képességével leszűkült. Ezáltal felbomlott a finomanyagú világgal való kapcsolata, falat épített, amely egyre vastagodott. Mivel az Élet forrása, az Ősfény, Isten, messze tér és idő fölé emelkedik, és még messze a finomanyagú világ felett áll, az ész kötöttsége által magától értetődően mindennemű kapcsolatnak meg kell szakadnia. Ezért egy materialista számára teljességgel lehetetlen, hogy felismerje Istent.

A tudás fájáról való gyümölcs megevése nem volt egyéb az ész túlzott gondozásánál. Az ezzel járó elszakadás a finomanyagú világtól természetes következményként a Paradicsom bezárulását is jelentette. Az emberek önmagukat zárták ki a Paradicsomból azzal, hogy az ész által teljes mértékben a durvaanyagú világhoz vonzódtak, vagyis lealacsonyították magukat, és önként vállalva, vagy szabad akaratuk szerint ezt választva rabszolgasorba döntötték magukat.

Hová vezetett azonban mindez? Az ész pusztán materialista, azaz földhözragadt, alacsony szintű gondolatainak, és azok valamennyi melléktermékének, olyanoknak, mint a nyereséghajhászás és nyereségvágy, hazudozás, rablás, elnyomás, érzékiség stb., az azonos jellegűség kérlelhetetlen kölcsönhatását kellett előidéznie, amely ennek megfelelően alakított ki mindent, amely hajtotta az embereket, míg végül majd mindenek fölött kirobban... a megsemmisülés!

Érted most már, hogy az utóbbi évek eseményeinek jönniük kellett? Hogy ez megy tovább egészen a megsemmisülésig? Ez lesz a világ ítélete, amely a fönnálló karmikus *(sorsszerű) törvények értelmében elkerülhetetlen. Mint valami zivatar, előbb a sötét fellegeket tornyosítja, majd végül ki kell törnie és pusztulást hoznia. De ugyanakkor megtisztulást is!

Az ember nem úgy szolgált, mint ahogy kellett volna, összekötő kapocsként a Teremtés finomanyagú és durvaanyagú részei között, nem engedte át a szükséges, mindig frissítő, élettel eltöltő és támogató kölcsönáramlatot, hanem két világra választotta szét a Teremtést, azáltal hogy kivonta magát az összekötő kapocs szerepének teljesítése alól, és teljes mértékben a durvaanyagú világhoz kötötte magát, aminek az lett a következménye, hogy fokozatosan meg kellett betegednie mindkét világrésznek. Annak a résznek természetesen sokkal súlyosabban, amelynek a Fény áramlatát teljesen nélkülöznie kellett, vagy túl gyengén kapta azon kevés ember által, aki még kapocsként szolgált. A durvaanyagú rész az, amely ezért iszonyatos krízis felé rohan, és roppant erős lázrohamban fog reszketni, amíg el nem tűnik belőle minden, ami beteg, és az Ősforrásból érkező új, erős áramlat hatására meg nem tud végül gyógyulni.

Ki fog azonban ezalatt megsemmisülni?

A válasz magában a természetes történésben rejlik: minden átérzett gondolat a benne rejlő élő, teremtő erő által azonnal a gondolat tartalmának megfelelő finomanyagú alakot ölt, s létrehozójával, mint egy zsinóron folytonosan összeköttetésben marad, azonban a minden finomanyagúban megnyilvánuló azonos jellegűek vonzásának ereje által el lesz tőle vonzva, és végig lesz hajtva a Világmindenségen az abban szüntelenül lüktető áramlatokkal, melyek ellipszis alakú pályán mozognak, mint minden a Teremtésben. Így eljön az idő, amikor a finomanyagúságban életre kelt és valósággá vált gondolatok az útjuk során magukhoz vonzott azonos jellegű formákkal együtt visszahullnak eredetükre és kiindulópontjukra, mivel vándorlásuk ellenére összeköttetésben maradtak velük, hogy most ott kisüljenek, megnyilvánuljanak.

A pusztítás így a most várható utolsó, záró kihatásban elsősorban azokat fogja érni, akik gondolkodásukkal és átérzéseikkel ezeket a gondolatokat létrehozták és folyamatosan táplálták. Elkerülhetetlen, hogy a visszahulló ártó erő ne vonjon maga után egy még nagyobb kört, és vonulása során ne ragadja magával az akár csak megközelítőleg azonos jellegű embereket is.

De akkor majd az emberek azt fogják teljesíteni, amit a Teremtésben teljesíteniük kell. Összekötő kapcsok lesznek, képességük révén a szellemi világból fognak meríteni, vagyis hagyják, hogy a megtisztított intuíció vezesse őket, és ezt az intuíciót a durvaanyagú, azaz a földi világba fogják átvinni, miközben az észt és az összegyűjtött tapasztalatokat csupán eszközként fogják arra használni, hogy mindazt számításba véve, ami földi, érvényre juttassa e tiszta intuíciókat a durvaanyagú életben, ami a durvaanyagú Teremtés egészét állandóan támogatni, tisztítani és emelni fogja. Ekképpen a kölcsönhatásban is az tud visszaáramlani a durvaanyagú világból a finomanyagúba, ami egészségesebb, és egy új, egységes és harmonikus világ fog létrejönni. Az emberek tevékenységük helyes teljesítésével válnak a várva-várt teljes és nemes emberekké; hiszen azzal, hogy a Teremtés hatalmas művében helyesen állnak, ők is egész más erőket kapnak, mint korábban, melyek szakadatlanul éreztetik velük az elégedettséget és a boldogságot.

Grál-üzenet Abdrushintól


Obsah

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései] 

kapcsolat