A Grál-üzenet utórezgései 2

35. A természet

Ahogy a „lélek” kifejezésnél egy elmosódott általános fogalom alakult ki az emberek között, úgy van ez a „természet” kifejezéssel is. Ezt a szót is, nagy gyűjtőfogalomként, túlságosan gyakran használták mindarra, amit az ember szívesen és kényelmesen akart megoldani anélkül, hogy törnie kellett volna rajta a fejét. De főként akkor, amikor az ember már előre tudta, hogy semmilyen világos megoldáshoz nem juthat el.

Milyen gyakran használják a „természetes” szót anélkül, hogy közben egyáltalán valami határozott dologra gondolnának. Az ember „természet közeliről” beszél, jó természetről, háborgó természetről, természetes ösztönökről, és így tovább számtalan elnevezéssel, melyekkel az ember nagy körvonalakban valamit jelölni akar, ami a természettel többé-kevésbé összefüggésbe hozható.

De hát mi is a természet! Éppen ezt az alapkifejezést kellene előbb teljesen világosan megérteni, mielőtt még az ember mindenféle dologra felhasználja. Ha egyszer azonban felteszitek ezt a kérdést, akkor kétségtelenül sok magyarázatot kaptok válaszként, több vagy kevesebb konkrétummal erről; mindebből azonban világosan láthatjátok, hogy az emberek nagyon sokrétű elképzelést alkotnak róla, melyből hiányzik az egységes tudás.

Ezért itt is, a „természet” szóról alkotott elképzelésben, egy szilárdan álló képhez fogunk utat építeni.

Az a legjobb, ha a róla alkotott fogalmat képzelőerőnkben előbb részlegekre osztjuk, hogy így könnyebben eljussunk az egész megértéséhez.

Ezért vegyük előbb a „természet” durva formáját, külső megnyilvánulását! Közben az egyszerűség kedvéért kivételesen a földi ember gondolkodásából indulok ki, és majd csak a végén fordítom meg az egészet, hogy a helyes, fentről lefelé haladó kép álljon ismét tekintetetek előtt.

A természet a legdurvább értelemben véve, tehát durvaanyagú földi szemetekkel nézve az átizzított, és ezzel megelevenített és formát öltött anyag. Az anyagon az anyagiság különböző rétegeire gondoljatok.

Ide tartoznak elsősorban mindazok a képek, melyeket földi szemetek észlelni tud, mint a tájak, a növények és az állatok összes szilárd és mozgó formái, összegezve: minden, amit földi testetekkel, durvaanyagú érzékszerveitekkel érzékelni tudtok.

Ám kivételt jelent minden, amit az emberek művileg alakítottak ki, melynél a már meglévő dolgokat megváltoztatták, mint a házaknál és az összes többi alkotásnál. Ez azután már nem sorolható a természethez.

Ezzel máris egy alapvető különbséghez kerültünk közelebb: Amit az ember megváltoztat, tehát nem hagyja meg eredeti állapotában, az valójában nem tartozik többé a természethez!

Mivel azonban azt is mondom, hogy a természet legkülsőbb megnyilvánulásában az átizzított és ezzel megelevenített és formát öltött durvaanyagúság, és mivel Üzenetemből már tudjátok, hogy az anyagiságokat a lényszerű erők izzítják át, így magatok is minden további nélkül következtetni tudtok arra, hogy csak az lehet természet, ami a legszorosabban összefügg a lényszerű erőkkel.

Itt azokat a lényszerű erőket értem, melyek gyűrűként zárulnak az anyagiságok köré.

Ez egy egészen sajátos jelleg, melyről később beszélnünk kell, mivel azt el kell választani a lényszerűség nagy általános fogalmától, mint a Teremtésnek egy külön jellegét, mely valamennyi szférában alapként található meg, és felfelé egészen addig a határig terjed, ahol az Isteni lénytelenség kezdődik.

A jelenlegi lényszerűség fogalmát, melyet már adni tudtam, idővel még sokkal jobban ki kell tágítanom, ha azt akarom, hogy teljes legyen a kép, melyet szellemetek növekvő érettségével képesek lesztek befogadni.

Természet tehát mindaz, ami az anyagiságból, átizzítva a lényszerű erők által, melyeket még részletesebben kell ábrázolnom, formát ölthetett és összeállhatott, és amelynek alapjellegét az emberi szellem nem változtatta meg.

Érintetlenül hagyni az alapjelleget, amit a lényszerűség adott, ez a feltétele a helyes kifejezésnek: természet!

Tehát a „természet” kifejezés is elválaszthatatlanul összefügg a lényszerűséggel, mely áthatja az anyagiságot. Ebből helyesen tovább következtethettek arra, hogy a természet nem kötődik az anyagisághoz, hanem egyedül a lényszerűséghez, hogy természetesnek lenni és egyáltalán a természet a lényszerű működés torzítatlanul maradt megnyilvánulása!

Így jutunk lépésről lépésre egyre közelebb az igazsághoz; hiszen tovább menve arra is következtethetünk, hogy a természetet és a szellemet csak különválasztva szabad felfogni! A természet egy egészen konkrétan meghatározott lényszerű jelleg működésében rejlik, és a szellem, mint tudjátok, valami teljesen más.

A szellem az inkarnálódás által ugyan gyakran a természetbe van helyezve, de ő nem a természet és nem is annak része, ahogy a természet sem része az emberi szellemnek!

Tudom, nem könnyű e rövid mondatokból világosan felismerni, miről is van itt szó, de ha helyesen elmélyedtek bennük, akkor ezt meg tudjátok érteni, végül is szellemeteknek kell mindenek előtt mozgékonnyá válnia az Igébe való behatolás érdekében, melyet adhatok nektek.

Éppen a szükséges erőfeszítés hozza meg a mozgékonyságot, mely védelmezve megóvja szellemeteket az alvástól és a haláltól, és kitépi a lopakodó sötétség csápjai közül a magasba.

Még ha oly gyakran alattomosan és rosszindulatúan próbálják is felróni nekem, hogy utalásaimmal a szellemi alvás és halál mindig leselkedő veszélyével nyomasztom az embereket és rémisztgetve csak azért fenyegetem őket, hogy befolyást nyerjek felettük, mégsem fogom sosem abbahagyni, hogy képileg megjelenítsem a veszélyeket, melyek szellemeteket fenyegetik, hogy ismerjétek azokat, és többé ne essetek bele vakon a csapdákba, és ne engedjetek a csalétkeknek; hiszen Istent szolgálom és nem az embereket! Így azt adom, ami az embereknek használ, és nem csak azt, ami földileg tetszik nekik és közben szellemileg öl!

Éppen az, amivel az ember a már kétségbeesetten tiltakozó sötétség szolgálatában rosszakarón Igémet próbálja megtámadni, éppen az tanúskodik csakis arról, hogy a valóságban Istent szolgálom, és nem törődöm azzal, az Igével tetszést aratok-e az emberek között, hogy megnyerjem az embereket az Ige számára!

Hiszen az embereket ki kell szakítani a maguk választotta szellemi kényelemszeretetükből, mely csak arra képes, hogy elálmosítson, ahelyett hogy erőt adva élettel telítene, ahogyan azt Jézus már egykor megmondta, amikor arra intett, hogy csak az mehet be Isten országába, aki bensőjében újjászületik, és amikor ismételten arra utalt, hogy mindennek újjá kell lennie, hogy Isten előtt megállhassa helyét!

És maguk az emberek is mindig a legkomolyabb meggyőződés hangján beszélnek ezekről a tartalmilag súlyos kijelentések igazságáról. De ha a követelmény rájuk vonatkozik, hogy előbb nekik maguknak kell szellemükben újjá válniuk, akkor egyik jajszó a másikat éri; mert közben magukra még sosem gondoltak!

Most kényelemszeretetükben szorongattatva érzik magukat, pedig abban reménykedtek, hogy öröménekek kíséretében lesznek bebocsátva a mennyekbe, anélkül hogy közben az örömök élvezetén kívül maguknak valami mást is kellene tenniük!

Most lármát csapva, azzal a meggyőződéssel próbálják túlharsogni a kényelmetlen hírnököt, hogy meg tudják tenni még egyszer azt, amit Jézussal már megtettek, előbb mint bűnözőt, lázítót és istenkáromlót az emberek előtt erkölcsileg megbélyegezték és aztán megölték, úgy hogy ezt követően az emberi törvények látszólagos jogszerűsége szerint még ráadásul el is lehetett ítélni, és ki lehetett végezni.

Még ha ma sok dologban más is a helyzet, az ész agyafúrt okossága, mely a sötétségnek szolgál, nem mulasztja el a Földön, hogy ügyesen el ne torzítsa a legegyszerűbbet és legvilágosabbat, és így hasson az ártalmatlanokra és elfogulatlanokra, mint ahogy mindenkor akadtak készséges hamis tanúk, akiket az irigység és gyűlölet, vagy a nyereségre való kilátás mindenre képessé tesz.

De Isten szent akarata hatalmasabb az ilyen emberi cselekedeteknél, nem téved rendíthetetlen igazságosságában, ahogyan az az embereknél lehetséges! Így végül rossz akarásával a sötétség egészének is csak a Fényt kell szolgálnia, hogy így tanúskodjék a Fény mellett!

De azok az emberek, akik komolyan törekednek Isten igazságát megérteni, ezen megtanulják felismerni Isten nagyságát, bölcsességét, szeretetét, és örömmel fognak neki szolgálni!

Emberek, óvakodjatok szellemetek restségétől, a kényelemszeretettől és a felületességtől, és gondoljatok az okos és a balga szüzekről szóló példabeszédre! Roppant egyszerűségében nagyon világos, úgy hogy minden ember könnyen meg tudja érteni a mondanivalóját. Váltsátok ezt magatokban tetté, azután majd magától jön minden más. Semmi sem zavarhat össze; hiszen nyugodtan és szilárd léptekkel haladtok utatokon.

De most térjünk vissza ismét a „természet” kifejezéshez, melynek értelmét, lévén fontos, közvetíteni akarom nektek.

Az első, a legtömörebb részét nagy vonalakban már elmagyaráztam. Mihelyt az ember működésénél, mint alapot, a természetet valóban természetnek fogja meghagyni, és jellegeibe behatolva nem próbálja azt megváltoztatni, hanem kizárólag támogatás által építve egészségesebb, tehát torzulatlan fejlődést teremt, akkor fogja majd mindenben megtalálni és elnyerni működése koronáját, amit korábban sosem remélhetett; hiszen minden, ami a természetestől erőszakkal lett elferdítve növekedésében csak eltorzultat képes adni, mely sem erős támaszt, sem tartósságot nem mondhat magáénak.

Ennek egyszer majd, mint alapnak, nagy értéke lesz a tudományok számára is. Egyedül abban, ahogy a természet lényszerű és teremtéstörvény-szerű működésével létrehozza az anyagiságok összekapcsolódásait, csak ebben rejlik építő erő és kisugárzás, míg más, e törvényeknek nem pontosan megfelelő kapcsolatokban, amit az emberi értelem gondolt ki, kölcsönösen káros, sőt esetleg pusztító, bomlasztó kisugárzások keletkeznek, melyek tényleges végkihatásairól az embereknek sejtelmük sincs.

A természet a maga tökéletességében, mely megfelel a teremtéstörvényeknek, Isten legszebb ajándéka, melyet teremtményeinek adott! Csak hasznot hozhat, míg a változtatásokkal el nem ferdítik, és nincs téves útra vezetve e földi ember által, akik mindent jobban akarnak tudni.

Most térjünk át a „természet” egy másik, a durvaanyagú szem számára nem minden további nélkül látható részére.

A durvaanyagúságnak ez a része főleg közepes durvaanyagúságból áll, tehát nem a legsűrűbb és legsúlyosabb durvaanyagúságból, melynek nehéz jellege által a földi szem számára rögtön láthatóvá kell válnia.

A durvaanyagú szem a közepes durvaanyagúságnak csak a súlyos durvaanyagúságban megnyilvánuló kihatásait figyelheti meg. Ide tartozik például az átizzásban kialakult dolgok megerősödése, ezek kibontakozása a növekedés révén és az érés.

A „természet” harmadik része a szaporodás, mely az átizzás és fejlődés egészen pontosan meghatározott érettségénél önműködően fellép. A szaporodásnak tehát az átizzított durvaanyagúságban nincs semmi köze a szellemhez, hanem a természethez tartozik!

Ezért a szaporodásra való kényszert is helyesen nevezik természetes ösztönnek. A lényszerűség által átizzított anyagiság egészen pontosan meghatározott érettsége olyan sugárzásokat hoz létre, melyek a pozitív és negatív jellegek találkozásakor egyesülnek, s visszahatva nyomást gyakorolnak a durvaanyagúságra, és működésre ösztönzik azt.

A szellemnek ehhez semmi köze sincs; e tevékenység a természetnek járó adó! A szellemiségtől teljesen külön áll, ahogy azt már korábban elmagyaráztam.

Nevezzük hát a sugárzás e cseréjét és egyesülését a természet adójának, ez a helyes; hiszen ez a jellege a lényszerűség által egészen pontosan meghatározott fokig átizzított minden anyagiságnak, mely ezzel mindig a teremtéstörvényeknek megfelelően próbál megújulást teremteni, mely egyrészt fenntartást hordoz magában, másrészt a szaporodást eredményezi.

Ez a megnyilvánuló természettörvény bizonyos sugárzásoknak a kihatása. A sejtek fenntartást és felújítását hozza magával ezzel járó serkentés által.

Elsősorban ez a fő célja ennek az adónak, melyet a természet a mozgó teremtményektől megkövetel. A természet nem tesz ebben különbséget, és minden kihatás hasznos és jó.

Csakhogy itt is újra csak az ember fokozott föl a saját maga számára kórosan mindent, és ferdített el és tett tönkre, annak ellenére, hogy éppen ő találhatott volna normális kiegyenlítést a pontosan meghatározott földi foglalkozások jellegében.

De ő nem figyel arra, hogy csöndes intelmével vagy figyelmeztetésével mit kíván tőle a természet, hanem mindent kórosan eltúlozva tudatlan önkényességével akarja vezetni vagy uralni a természetet, gyakran olyan jellegbe kényszeríteni, melynek a durvaanyagúságot meg kell károsítania és meg kell gyengítenie, vagy ráadásul szét kell rombolnia, és így ebben is pusztításokat okozott, úgy ahogyan azt az egész teremtésben tette.

A kezdetben csak zavaró emberből mára pusztító ember lett mindenben, amit kigondol és tesz, bárhol is van.

Ezzel magát valamennyi teremtmény alá helyezte.

Tanuljátok meg előbb alaposan ismerni a természetet, melytől már régen elfordultatok, s akkor majd lehetséges, hogy ismét emberek legyetek, akik Isten teremtő akaratában élnek, és így a természet révén egészséget aratnak az örömteli, építő tevékenységhez a Földön, ami támogatva magát a szellemet segíthet neki szükséges érésében!

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései]