A Grál-üzenet utórezgései 2

33. Saját kívánságok szakadéka

Bárhol adassanak a földi embernek szavak a Fényből, ott megértésük érdekében saját földi emberi szokásai alapján akarja értelmezni őket, és így ezeket a szavakat saját elvárásainak és vágyainak szűk körébe vonja. Anélkül, hogy valamit változtatna a szószerinti hangzásukon ezt mégis redukálja, mert megfeledkezik arról, hogy az ilyen szavak nem az emberektől származnak, hanem abból a magasságból, ami az ő felfogása számára elérhetetlen.

Ő azonban nem is igyekszik legalább egyszer ilyen esetekben megváltoztatni gondolkodásmódját, megpróbálni valami módon ezt az utat követni, amelyen az Ige leereszkedett hozzá, vagy legalábbis a megértésére tett erőfeszítései alapjául venni, hanem beképzeltségében egyszerűen azt feltételezi, hogy Istennek emberi szemszögből kell őhozzá szólnia, ha valamit el akar mondani neki, ami az üdvösségét szolgálja.

Nincs értelme szembeszállni ezzel a ténnyel; mert ez így van, ahogy minden nap újra és újra ismétlődik!

De éppen ez lesz az ember végzete; mert soha nem fogadta el a felemelkedéshez feléje nyújtott kezet, és most az utolsó kölcsönhatás eredményeként önmagán kell megélnie azt, hogy a kéz, amelyet eddig figyelemre sem méltatott, visszahúzódott, mert ő büszkén járt körülötte, abban a tévhitben, hogy ő mindent jobban tud.

Épp akkor nem találja meg többé, amikor szükségének órájában szívesen megragadná!

Ez olyan lényegbevágó és fontos minden ember számára, hogy feladja ezt a kényelmet és ezt az önteltséget, hogy erről újra és újra beszélnem kell, hogy megpróbáljam oly módon átadni az embereknek, hogy megértsenek; mert eme alapvető változás nélkül nem képesek szellemileg újra felfelé emelkedni, annak ellenére, hogy ezt annyi formában igyekeznek színlelni.

Hiszen azok a formák, amelyeket ők maguk találtak ki, mind hamisak, és most szét kell hullaniuk. Az emberek kétségbe esnek, majd testben és lélekben betegen elpusztulnak, hacsak előtte nem vetik alá magukat az Igazság Igéjének, engedelmesen mint a gyerekek, és minden megmaradt erejükkel nem fognak fáradságosan fokról fokra felmászni oda, ahonnan konok mindent jobban tudni vágyó akarásukkal észrevétlenül lecsúsztak!

A földi ész elferdülése okozta helytelen gondolkodás!

Rendkívül szomorú, hogy az embereknek éppen ez a hibája kerül gondolkodásuknál mindenhol ilyen szembetűnő módon előtérbe, és egyúttal elhomályosítja látásuk világosságát.

Bármit is gondol, bárhol is akar vizsgálódni, beképzeltsége nem engedi, hogy eljusson az Igazsághoz, mert közben ő maga áll hamis talajon, ahol soha nem képes helyesen gondolkodni, még akkor sem, ha erre őszintén törekszik.

És így most az emberek többsége a szakadékba süllyed, anélkül, hogy ezt sejtenék, anélkül, hogy bukásuk kezdetét észlelnék.

Ez a pillanat azonban már itt van, nem hogy majd eljön. A legtöbb embernél ez a bukás már tart egy ideje, és ezt a bukást többé már nem állíthatják meg, mert túl későn jutnak el a felismerésig; mert nem törődtek azzal, ami még megmenthette őket, mert beképzeltségüknek megfelelően tekintetüket reménnyel és elvárásokkal telve hamis irányba fordították.

De ha végre vissza is akarnának fordulni, többé már nem juthatnak el a megváltásig; mert időközben olyan szakadék nyílt meg, amelyet nem lehet áthidalni, miközben őket magukat már túl messzire vonszolta a pusztítás örvénye, amely nem adja ki őket lehúzó kavargásából.

Így maradnak alul a nagy tömegek saját hibáikkal szemben, melyeket maguk akartak, mert a valóságban csak hűen követték saját vágyaikat, és minden másra alig figyeltek.

És ezek az évezredek óta uralkodó saját vágyak, melyeket az ember nagy gonddal gyámolított és ápolt, ezzel az ápolással már annyira gyökeret eresztettek, hogy mindenbe benyomulnak, hogy még a legjobb akarat is már kezdetben átszövődik a gonoszsággal anélkül, hogy ebből maga az ember valamit észrevenne.

Nem hiszi el, még ha meg is mutatják neki, nem tartja lehetségesnek, pedig mégis úgy van, állandóan lesben áll és hirtelen felszínre tör, kikényszeríti az érvényesülést, gyakran éppen akkor, amikor önzetlennek kell lenni, ahogy ezt Isten szolgálata megkívánja.

És mivel az ezeréves birodalomban már csak Isten szolgálata állja meg a helyét, mint minden működés alapja, mint alapfeltétele annak, hogy az ember egyáltalán létezhet, így elképzelhetitek, mi jöhet ebből létre, és mi vár az ilyen emberiségre! Olyasvalami, amit a keresők közül vagy azok közül, akik azt hiszik, hogy már rátaláltak, a legtekintélyesebb sem képes elképzelni. És ez mégis tetté lesz, nagy horderejűvé, különválasztóvá, ítélővé!

Ebbe ti mindannyian beletartoztok; mert még ti sem ismertétek fel a közelgő események és követelmények komolyságát, amelyeket Isten támaszt veletek szemben.

Éppen ezért ma ezzel még egyszer foglalkozom; mert most itt az idő, amikor mindenben bizonyítanotok kell, ebben is.

Számomra a figyelmeztetésnek ez az egyre visszatérő szükségessége már vigasztalan; mert ebben csak ritkán találok megértésre, és ti, emberek ezt megszokjátok. Mivel ez gyakran előfordul, számotokra ismerősnek tűnik, és ezért azt hiszitek, hogy ezt már megértettétek. A szavak azonban használatlanul hevernek lelketek teljesen eldugott zugában, és továbbra is várnak a feltámadásra.

Nem törődtök velük, mert újra és újra megszerezhetitek őket, legalább is azt hiszitek, és mindenekelőtt azért, mert a valóságban nem tetszenek nektek. Kényelmetlenek számotokra, ezért úgy tűnik, mintha fárasztanának titeket, és nem adhatnának semmi újat, és emiatt üresen maradtan elmentek mellettük, hogy gyorsan más gondolatokra ébredjetek. Ezt jól tudom. Mindazonáltal szeretnék még egyszer rámutatni a változás számotokra oly fontos és szükséges feltételére, még akkor is, ha úgy gondoljátok, hogy már jól tudjátok miről van szó.

Nem tudtok semmit! Mert egyre újabb és újabb félreérthetetlen bizonyítékot adtok a tudatlanságról.

Vegyük először az Igét, az Üzenetet! Itt nem válogatok közületek egyes eseteket, de kisebb-nagyobb változásokkal ez lényegében minden embernél újra és újra teljesen azonos, annak ellenére, hogy a külső formák néha jelentős eltéréseket mutatnak. Akkor csak megfelelő módon igazodnak az egyének éppen érvényes földi körülményeihez, képzettségi szintjéhez és tapasztalataihoz.

A beképzelt csúfolódókat és a szellemileg lustákat közben teljesen kizárjuk; mert azok ezzel már így is úgy is elítélik magukat, és a jövő számára már nem jönnek számításba. Tehát róluk egyáltalán nem kell beszélnünk.

Ezért vegyük azokat, akik komolyan keresik a Fényt és szellemileg még aktívak.

Képzeljétek el, hogy egy ilyen személy kapcsolatba kerül az Üzenet Igéjével. Annak valamilyen módon meg kell őt érintenie, és valamilyen módon meg is érinti, mert a szellem számára ez másként egyáltalán nem lehetséges, mihelyt a Fényből érkező Ige elhatol egészen őhozzá. Ezt minden szellem meghallja, hacsak nincs túlságosan befalazva vagy még nem alszik.

Az ember közben örömet vagy ijedtséget érez, elmerül az Igében és közben talán eljut a felismerésig. Vegyük most azokat, akik üdvösségükre eljutottak a felismerésig.

Az Igében való elmélyülés mélyen megindítja őket, felszabadultnak, emelkedettnek érzik magukat. Készek elismerni hibáikat, megjavulni, tanácsot, erőt kérnek, és szívesen beszélnek nehézségeiről akár szóban, akár írásban. A nehézségek többnyire földi jellegűek és csak nagyon ritkán szellemiek. A nehézségeket maguk okozták, az indítékot ők szolgáltatták.

És ne feledjétek, ezek azok a jók, akik el akarják fogadni az Igét és meg akarnak változni! Figyeljétek meg ti magatok: elnyerve a felismerést, azonnal olyan kérésekkel állnak elő, amelyekben a beteljesülés elvárása vibrál! Erre mondják, hogy Istennek akarnak szolgálni!

Saját véleményük szerint nagy a „jó akaratuk”, és a továbbiakat már a Fény erejének kell megtennie. Vagy... muszáj? Igen, véleményük szerint a „muszáj” szó biztosan helyes, legalábbis legbelső álláspontjuk szerint! És a Fénynek elvárásaik szerint ráadásul oly módon kell segítenie, ahogyan ők kívánják és elképzelik! Gondolataik ugyanis kívánságok, és az ő halk kívánságaik meg kimondatlan, alig tisztázott gondolatok.

A legjobb és a legnagyobb dolog, amit az ember saját nézete szerint a Teremtőnek adhat az az, hogy letérdel előtte és odaadással kiált:

„Itt van a lelkem, Uram. Tégy vele akaratod szerint!”

Ez az a legmagasabb, amit az ember megtehet, és ugyanakkor a legalázatosabb és a legjobb, egyben a leghelyesebb is, ... az ő földi nézete szerint!

Ez azonban nem így van! Az ilyen viselkedésében csak szellemének kényelmessége és lustasága rejlik, ami így jut kifejezésre!

Isten nem akarja, hogy az ember nevében kelljen cselekednie, hanem mindig csak az embernek magának kell magáért cselekednie! Minden erejével azon kell fáradoznia, hogy végre teljesítse Isten törvényeit! Meg kell járnia azt az utat, amelyet az Igazság Igéje még egyszer megmutat neki.

Ámde milyen ostobák az emberek, és mégis mennyire ügyesek saját maguk megtévesztésénél abban, aminek a legértékesebbnek kell maradnia, ha továbbra is élvezni szeretnék Istenük kegyeit.

E földi emberek minden cselekedetében és gondolatában meglévő hamisság és elferdültség annyira szörnyű, hogy szorult helyzetükön kétségbe kellene esnünk, ha nem lenne ismeretünk arról a tisztító viharról, amely most a Fény erejében érkezik, hogy megmentse azokat, akik még mindig hagynak egy kis szikrát rejtve parázslani szellemükben az összes emberi hiba felbukkanó romjai alatt.

Egy ilyen szikrát a vihar vagy fellobbant, vagy elolt, mindig e szikra vágya és akarása szerint.

És e kor mély komolysága ellenére az ember állandóan próbálja beilleszteni saját apró vágyait és saját tudását a teremtés nagy működésének gépezetébe, hogy saját gondolkodásmódja szerint maga formálja meg azokat a beteljesüléseket, melyek az Isten mindenhatóságából érkeznek!

Mindezt azonban soha nem akarják beismerni, semmi áron! Ellenkezőleg, ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy helytelen cselekvésük már az első lépést jelenti az átalakuláshoz. És ezt a lépést alázatnak nevezik, büszkék arra, hogy bíznak a Fény segítségében, amelyet kérnek és amelyre várnak.

A valóságban azonban már ebbe az első lépésbe ismét belekeveredett saját pusztító vágya, és nagymértékben elhomályosította elszántságát a felemelkedés iránt!

Az emberek ebből nem vesznek észre semmit. Csalódottak, ha a segítség számukra nem érkezik meg azonnal láthatóan, pedig csak az „akarásukat” dobták a mérleg serpenyőjébe, és  semmi mást! Ez az „akarás” már tett volt számukra, de ez csak a „kéréshez” volt elég, amit ők már valami különösen nagynak tartanak.

Kétségtelen, hogy ez a „jó akarat” ebben a jelenlegi ferdültségben már valami nagy és ritka dolgot jelent, de ez nem elég annak a követelménynek a teljesítésére, amelyet Isten most az emberiség elé állít az üdvössége érdekében! Csak a legszigorúbb, legkérlelhetetlenebb követelés hozhat még egyáltalán megmentést az emberiség számára, mert különben nem ébredne fel, és hamarosan visszaesne a régibe, a hamisba és a szellemi lustaságba.

És Isten követel! Most tőletek követel, mielőtt ismét ad valamit, mert ti nem akartatok önként úgy dönteni, hogy az Ő útjait használjátok, amelyeket Ő hagyott számotokra megszőni a teremtésben! És egyedül ezek az Ő akarata szerint valók.

Az emberiség jó akarása csak akkor hasznos, ha ez az akarás tetté van változtatva. Maguknak az embereknek kell tetté változtatni, még mielőtt új kérelmekkel állnak Isten elé!

Ez mint alapfeltétel teljesen világosan áll az Üzenetben. Az embereknek most maguknak kell teremtő fáradozással bizonyítaniuk, mennyire veszik komolyan saját megmentésüket!

Az Úr csak aztán fogadja még egyszer kegyelmébe őket. Ez azonban határozottan valami más, teljesen más, mint ahogy ezt a jót akaró emberek próbálják elképzelni! És erre az Üzenetben nem egyszer kifejezetten rámutattam.

Aki nem akar teljesíteni, hogy maga fáradozzon, hogy maga küzdjön önmagáért, az többé nem méltó a segítségre!

Csak becsületes harcban és erőfeszítés közben jön el az erőben a segítség, különben távol marad.

Csak a harcban, a tettben nyílik meg minden ember a helyes módon, úgyhogy áradhat belé az erő, és ezáltal a segítség is.

Az erő segítség, ha értékesíti, vagyis használja! De soha másként, mint tettekben! Az embereknek meg kell változniuk, aztán kell jönniük, de nem azért kell jönniük, hogy hagyják magukat megváltoztatni!

Az, hogy az embernek hogyan kell megváltoznia, mit kell közben tennie, pontosan meg van magyarázva az Üzenetemben!

Ha ezt meg akarja benne találni, akkor meg is találja, minden esetben. Az én Igém semmilyen élethelyzetben nem hagyja magyarázat nélkül a keresőt, legyen az bármi is.

Aki ugyanis kérdezni jön ide, az nem értette meg az Üzenetet, nem vizsgálta meg elég mélyen és komolyan. Az a keresését sem gondolja elég komolyan! Nem fejt ki olyan erőfeszítést, mint ami a feltétele annak, hogy segítve legyen neki. Ezért neki is hiába kell várnia a segítségre.

Ezt jegyezzétek meg, ti, akik keresőnek nevezitek magatokat! Mércét találtok benne  a szellemetek élénkségére, ezzel nem tévedhettek.

A kérdések csak annak a kényelmére utalnak, akinek az Üzenet a kezében van. Nem mozog eléggé, különben egyetlen kérdése sem maradna.

Keressetek, aztán meg kell találnotok, amire magatoknak szüksége van! Csakhogy keresni, vagyis fáradozni, már nektek kell.

És ebben az erőfeszítésben meg fogjátok találni azt a szellemi átélést, amelyre szükségetek van, ha hasznot akartok húzni magatoknak az én Igémből! Mert ha folyton el is akarnám magyarázni az összes kérdéseteket, ha minden embert száz évig is tanítanék, akkor sem lehetne semmi haszna belőle; mert ennek ellenére nem élt át semmit!

Ha az ember állandó tudás iránti vágyakozásában folyamatosan csak siet előre, akkor egyáltalán nem juthat el annak átéléséhez, amit tanul. Minden megtanult szónak előbb tetté kell válnia! Csak tevékenység révén, legyen az akár csak szellemi, válhat a megtanult az egyén tulajdonává!

Ezért nincs értelme, ha állandóan valami újat akartok hallani tőlem. Már eleget mondtam nektek, annyit, hogy egész földi létezésetek sem elegendő ahhoz, hogy az elmondottak megvalósuljanak bennetek, még kevésbé külsőleg!

De cselekedjetek először annak alapján, amit eddig mondtam nektek! De ti ezt halogatjátok abban a tudatban, hogy előbb még sokkal többet kell megtudnotok, ha lehetséges akkor tudni mindent, mielőtt saját magatoknál ti magatok megteszitek a valódi kezdést.

Végül is csak az a dolgotok, hogy azt ami új megértsétek. Közben nem marad időtök annak az átélésére, ami már el lett mondva. És így mindent elszalasztotok!

Hagyjatok már fel az új hajhászásával; mert hiszen csak kevéssel kezdhettek, ha mindent maradéktalanul teljesíteni akartok, ahogy annak lennie kell.

Ebben az egész teremtésben nincs teljesítés olyan kezdet nélkül, mely után állandó növekedés következik, mely virágba és gyümölcsbe borít, amelyek ismét új kezdetet hordoznak magukban.

Aszerint, ahogy most megnyilvánultok, csak földi testként boldogulhattok, amelynek el kell lustulnia, mihelyt besokall! Semmi más nem lehetséges. Csak frissen elkezdeni, szerényen és alázatosan, és csak aztán lassan, de biztosan előre haladni a tudásban!

Ellenkező esetben nem érhettek el semmit, mert az Üzenetben a földi emberiség számára minden új, még ha annyi minden ismerősnek is tűnik benne. Ez nektek azonban csak úgy tűnik, mert túl felszínesen bántok vele.

Ha ezt helyesen nézitek, az élénk szellem szorgalmas törekvésében, akkor ez új!

Csak ti magatok mozduljatok, és ne jöjjetek azonnal olyan kérdésekkel, hogy titeket mi akadályoz és mi terhel, hogy jelenleg mitől szenvedtek. Először fogadjátok el helyesen az Igémet, és próbáljátok meg magatokban átélni, akkor bizonyára minden megváltozik!  

Ezért szigorúan figyeljétek magatokat, és törődjetek azzal, hogy képesek legyetek megszabadulni attól a hajlamotoktól, hogy saját vágyaitokat érvényesítsétek a szolgálat során, amit természetesen csak akkor fogtok elérni, ha képesek lesztek felismerni ezt a számotokra végzetes hibát.

Ez nem nehéz, mihelyt megfigyelitek önmagatokat az Üzenet Igéjének szemszögéből, azzal a kérlelhetetlenséggel, amelyet minden komoly keresőnek és a fényes magaslatok után vágyódónak használnia kell önmagával szemben, ha a keresést és az erőfeszítést őszintén gondolja.

Ez az az első, nehéz lépés, amelynek teljesítése aztán az összes többit megkönnyíti. Vegyetek csak erőt és bátorságot ennek megtevésére, aztán számotokra mindenhol kivirágzik a segítség, anélkül, hogy ezt még külön kérnetek kellene.

Aztán eljuttok arra a pontra, hogy Isteneteknek már csak hálát fogtok adni, és mindig újra és újra csak hálát, miközben minden kérés önmagától szükségtelenné lesz.

Menjetek hát és eszerint cselekedjetek, hogy a béke és az öröm hamarosan veletek lakhasson!

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései]