A Grál-üzenet utórezgései 2

26. A szétrombolt híd

Az utolsó előadásban annak a hídnak az elvesztéséről beszéltem a fehér fajú mai földi nőiesség nagy részében, amely a nőket elsősorban nőkké teszi.

Siralmas látni, ahogy a földi ember buzgón dolgozik saját hanyatlásán és ezzel pusztulásán is, abban a tévhitben, hogy így felfelé halad.

Földi ember! Keserű íz tapad e teremtmény nevéhez mindenért, ami Isten akaratában sző a teremtésben, és az ember számára alighanem jobb volna, ha a neve többé ki sem lenne ejtve, mert e név minden elhangzásakor ugyanakkor felháborodás és kellemetlen érzés vonul át a teremtés egészén, ami nyomasztóan telepszik a földi emberiségre; hiszen ez a felháborodás, ez a kellemetlen érzés élő vád, mely önműködően formálódik meg, és ellenséges módon kell az egész földi emberiséggel szembeszállnia.

A földi ember helytelen működésével, mellyel akadályozó, zavaró, magának folytonosan kárt okozó módon hívta fel magára a figyelmet ebben a teremtésben, ma nevetséges, mindent jobban tudni akarásával kiközösítette önmagát. Kitaszítottságát makacsul maga kényszerítette ki, mert képtelenné tette magát arra, hogy alázattal, egyszerűen fogadja Isten kegyelmét. Teremtőt akart magából csinálni, végrehajtót, ki akarta kényszeríteni, hogy a Mindenható működése teljesen az ő földi akarata alá legyen vetve.

Nincs az szó, mely az ilyen önhitt arroganciát annak határtalan ostobaságában megfelelően tudná jellemezni. Ha csak egyszer is belegondoltok e szinte hihetetlen viselkedésbe, képzeljétek el a földi embert, ahogy fontoskodóan magát az isteni teremtés csodálatos művének a számára eddig még ismeretlen gépezete fölé akarja állítani, hogy ő irányítsa azt, ahelyett hogy ebbe készségesen beleilleszkedne, mint annak egy apró része... akkor majd nem tudjátok, hogy nevessetek-e vagy sírjatok!

Még a magas szikla előtt álló varangyos béka, mely rá akar parancsolni, hogy álljon félre az útjából, sem hat olyan nevetségesen, mint a mai ember beteges becsvágyában Teremtőjével szemben.

Az elképzelésnek utálatot kell keltenie még abban az emberi szellemben is, aki most, az ítéletkor jut el a felébredésig. A borzalom, a rémület és az elakadás ragadja meg, amikor hirtelen, a fényes Igazság ismeretében mindent olyannak pillant meg maga előtt, amilyen már régóta ténylegesen volt, bár eddig ezt ily módon még nem figyelhette meg. Aztán majd szégyennel telve szeretne minden világ végére menekülni.

És a burkoló lepel most le lesz tépve, szürke cafatai mindenfelé szét lesznek szórva, míg a Fény sugara teljesen be nem áradhat a bánattól mélyen megkínzott lelkekbe, melyek újonnan felébredt alázatban meg akarnak hajolni Uruk és Istenük előtt, akit többé már nem voltak képesek felismerni a zavarban, amit a földhöz kötött ész minden korban keltett, amikor korlátlanul uralkodhatott.

De az utálatot a földi emberek magatartása és gondolkodása iránt előbb magatokon és magatokban kell alaposan átélnetek, mielőtt még megszabadulhattok tőle. Az utálatot úgy kell kiélveznetek, ahogy azt a Fénnyel ellenséges földi emberiség utálatos elvetemültségében a Fény valamennyi küldöttével szemben mindig hagyta átélni. Másképpen nem juthattok el a megváltásig!

Ez az egyedüli feloldó kölcsönhatás bűnötökre a Fény küldötteivel szemben, melyet most ti magatoknak kell átélnetek, mert máskülönben nem lehet nektek megbocsátani.

Már rövid időn belül beléptek ebbe az átélésbe, minél korábban megérint titeket, annál könnyebb lesz számotokra. Bárcsak ugyanakkor utat törne nektek a fényes magasságok felé.

És itt ismét a nőiségnek kell először átéreznie a szégyent, mert hanyatlása most rákényszeríti, hogy ki legyen e dolgoknak téve. Önmagát helyezte könnyelműen egy olyan fokra, mely immár az eldurvult férfiság lábai elé kényszeríti. Haragra lobbanva és megvetéssel fog most a földi férfiság lenézni mindazokra a nőkre, akik már nem képesek azt nyújtani, amire a Teremtő kiválasztotta őket, amire működésében a férfinak oly sürgető szüksége van.

Az önbecsülés az, ami aztán minden igaz férfit férfivá tesz! Önbecsülés, nem önteltség. De a férfinak csak akkor lehet önbecsülése, ha fölnéz a női méltóságra, melyet ha védelmez, az megadja neki, és fenn is tartja önmaga megbecsülését!

Ez az a nagy, eddig még ki nem mondott titok a nő és a férfi között, mely a férfit itt a Földön nagy, tiszta tettekre képes sarkallni, ami az egész gondolkodást tisztító módon áthevíti, és így az egész földi lét fölé a Fény utáni fennkölt vágy szent ragyogását borítja.

De mindez el lett véve a férfitől a nő által, aki a földi ész nevetséges hiúságán keresztül gyorsan engedett Lucifer kísértéseinek. E nagy bűn felismerésére ráébredve a férfi most már csak annak fogja tekinteni a nőiséget, amivé saját akarása által valóban válnia kellett.

De ez a fájdalmas megszégyenülés megint csak erős segítség azon női lelkek számára, akik az igazságos ítélet csapásai alatt még felébrednek és felismerve látják, hogy téves hiúságukkal milyen szörnyű rablást követtek el a férfin; mert minden erejüket latba vetik, hogy újra megszerezzék azt a méltóságot, melyet így elvesztettek, melyet ők maguk dobtak el mint értéktelen javat, mely akadályozta őket az általuk választott lefelé vezető úton.

És ez az akarás most a legerősebb támaszra talál az Isteni tisztaság erejének áramlataiban, melyeket a Tiszta Liliom ünnepén küldettek segítségként mindazoknak a földi nőiség közül, akik valóban küzdenek, hogy felemelkedjenek, teljes erővel, ami még maradt nekik, hogy végre örömmel teljesítsék Isten mindenható akaratát a teremtésben.

Utolsó előadásom ellenére még nem teljesen világos számotokra a káros következmények súlya, melynek rá kellett zúdulni az egész földi emberiségre, amikor a földi nőiség nagy része téves viselkedésével lázasan igyekezett lerombolni a hidakat, melyek a Fényből jövő áramlatokkal kötötték össze őket.

A legkülönbözőbb formák káros következményei százszorosak, és mindenfelé kihatnak. Elég, ha csak igyekeztek magatokat besorolni az elkerülhetetlen, a teremtés törvényeinek megfelelő kihatások folyamatába. Aztán egyáltalán nem lesz nehéz a felismerés.

Gondoljátok át még egyszer magatok az egyszerű történést, mely szigorú törvényszerűséggel megy végbe:

Mihelyt a nő gondolkodásában és magatartásában megpróbál elférfiasodni, akkor ez az akarása ezzel összhangban megnyilvánul. Elsőként abban, ami benne szoros összeköttetésben áll a lényszerűséggel, aztán a finomanyagúsággal is, ahogy egy teljesen konkrét idő után a finom durvaanyagúságban is.

Ennek az a következménye, hogy a feladatával ellentétben álló pozitív működésre tett kísérletekkor, női jellege valamennyi finomabb alkotórésze, mint passzív, el lesz nyomva, és végül leoldódik róla, mert azzal, hogy nincsenek használva, fokozatosan erejüket vesztik, és az azonos alapjelleg elvonzza azokat a nőtől.

Ezzel aztán le lett szakítva a híd, mely képessé teszi a földi nőt, hogy passzív jellegével magasabb szintről érkező sugárzásokat fogadjon be, és azokat közvetítse a durvább anyagiság felé, melyben teste által egy egészen pontosan megszabott erővel rögzül. De ez ugyanaz a híd is, melyre a léleknek szüksége van, hogy durvaanyagú testben inkarnálódhassék a Földön. Ha hiányzik ez a híd, akkor minden lélek számára lehetetlen a belépés a növekvő testbe; mert maga nem képes átlépni a szakadékot, melynek így létre kellett jönnie.

Ha azonban a híd csak részben van lerombolva, ami a nő tevékenységében megnyilvánuló szándékos elférfiasodás jellegétől és erejétől függ, akkor ennek ellenére inkarnálódhatnak általa lelkek, de ezek azonos módon szintúgy se nem egészen férfiasak, se nem egészen nőiesek, tehát szépnek nem nevezhető, diszharmonikus keverékeket alkotnak, melyek később mindenféle kielégíthetetlen vágyat hordoznak, földi létükben folytonosan úgy érzik, hogy senki sem érti meg őket, és így maguk és környezetük számára az állandó nyugtalanságot és elégedetlenséget jelentik.

Az ilyen lelkek számára, ahogy későbbi földi környezetük számára is jobb volna, ha egyáltalán nem találnának alkalmat az inkarnálódásra; mert így csak vétekkel terhelik magukat, és sosem vezekelnek le semmit, mivel a valóságban nem idevalók a Földre.

Az alkalmat és a lehetőséget az ilyen jellegű, a teremtés által, tehát Isten Akarata által nem kívánt inkarnálódásra csak azok a nők szolgáltatják, akik szeszélyességükkel és nevetséges hiúságukkal, valamint megalázó felfűtöttségükkel, hogy látszólag valakinek számítsanak, bizonyos mértékig az elférfiasodás felé hajlanak. Mindegy, hogy ez milyen jellegű.

Gyengéd, valódi női lelkek sosem inkarnálódnak ilyen nőietlen nőkön keresztül, és így a női nem a földön fokozatosan teljesen meg lett mérgezve, mivel ez az elférfiasodás egyre jobban elterjedt, és egyre újabb ilyen jellegű lelkeket vonzott magához, akik nem lehetnek sem teljesen nők, sem teljesen férfiak, és ezzel elterjesztették a Földön azt, ami hamis, diszharmonikus.

Szerencsére maguk a bölcs teremtéstörvények ilyen dolgokban is éles határt szabtak ki; mert az ilyen jellegű, téves akarás által kierőszakolt eltolódások előbb nehéz illetve koraszüléseket okoznak, betegségre hajlamos, ideges, zilált érzelmű gyermekek születnek, és végül egy konkrét idő eltelte után jön a meddőség is, úgy hogy az olyan nemzet, mely hagyja, hogy nőisége a számára nem megfelelő elférfiasodás felé törekedjen, az lassú kihalásra van ítélve.

Ez természetesen nem történik máról holnapra, úgyhogy a most élő embereknek nem lesz élesen feltűnő, mert az ilyen történésnek is a fejlődés útján kell haladnia.

Ha lassan is, de biztosan! És szükséges, hogy néhány generáció letűnjön, mielőtt a nőiség ilyen bűnének következményeit fel lehet tartóztatni, vagy jóvá lehet tenni, hogy a nemzetet a hanyatlásból ismét az egészséges fejlődés felé lehessen vinni, és meg lehessen menteni a teljes kihalástól.

Rendíthetetlen törvény, hogy ott, ahol a teremtéskereszt mindkét szárának nagysága és ereje nem tud tökéletes harmóniában és tisztaságban rezegni, vagyis a pozitív férfiság nem ugyanolyan erős mint a negatív nőiség és el van ferdítve, és ezáltal el van ferdítve az egyenlő szárú kereszt is, ott a hanyatlásnak és végül a pusztulásnak is következnie kell, hogy a teremtés ismét meg legyen szabadítva az ilyen jellegű fonákságoktól.

Ezért egyetlen olyan nép sem tud felemelkedni, vagy boldog lenni, amely nem rendelkezik igazi, hamisítatlan nőiséggel, mert kizárólag az ilyen nőiség követése révén fejlődhet ki, és kell is kifejlődnie az igazi férfiságnak.

Ezerféle dolog létezik, amely ily módon teszi tönkre az igaz nőiséget. Ezért a következmények is nagyon eltérőknek mutatkoznak, többé kevésbé élesek káros hatásaikban. De mindig, minden esetben megmutatkoznak!

Most még nem akarok beszélni a rossz férfiszokások könnyelmű utánzásáról a nők részéről, ahová elsősorban a dohányzás tartozik; mert ez egy önálló járvány, mely olyan gonosztettet jelent az emberiség ellen, amire az ember most még gondolni sem mer.

Ha majd közelebbről megismeritek a törvényeket a teremtésben, akkor nagyon gyorsan el fog tűnni a dohányosok megbocsáthatatlan és meggondolatlan szemtelensége, akik még a szabadban is hódolnak szenvedélyüknek, amivel megmérgezik a friss levegőt, aminek Isten ajándékaként hozzáférhetőnek kell maradni minden teremtmény számára, főleg ha meg kell tudniuk, hogy ez a rossz szokás megannyi olyan betegség fészkét alkotja, amelyek ostora alatt nyög a mai emberiség.

Eltekintve maguktól a dohányosoktól, a csecsemőknél és a gyermekeknél a dohányfüst belélegzésének a kényszere akadályozza több szerv normális kifejlődését, mindenekelőtt a máj szükséges megerősödését, mely minden ember számára különösen fontos, mert a máj, ha helyesen és egészségesen működik, könnyen meg tudja akadályozni a rákos betegségek létrejöttét, mint e vész leküzdésének a legbiztosabb és legjobb eszköze.

A mai nő a legtöbb esetben téves utat választott. Igyekezete a nőietlenség felé irányul, legyen ez a sportban, a kicsapongásban, vagy a szórakozásban, főleg azzal, hogy olyan pozitív működési körökben vesz részt, melyek a férfiakat kell hogy illessék, és ennek így is kell maradnia, ha ennek a valódi felemelkedést és a békét kell elhoznia.

Ezzel a Földön alapjaiban már minden eltolódott és kizökkent az egyensúlyból. Az egyre fokozódó viszályok, ahogy a kudarcok is levezethetők a teremtés által csak folyamatosan tisztának megkívánt pozitív és negatív működésnek az önkényes összekeveréséből az összes földi ember között, s az így kierőszakolt zűrzavarban szükségszerű, hogy ennek hanyatlás és pusztulás legyen a következménye.

Mégis milyen ostobák vagytok ti emberek, hogy nem akarjátok megismerni az Isteni törvények egyszerűségét, melyeket feltétlen következetességükben könnyen be lehet tartani.

Vannak ugyan bölcs közmondásaitok, melyeket szívesen hangoztattok. Már pusztán ez az egyetlen mondat is sokat mondó: Kis okok, nagy következmények! De ti ezeket nem szívlelitek meg. Egyáltalán nem gondoltok arra, hogy mindennél, ami köröttetek történik, ami fenyeget, szorongat, nyomaszt, előbb a kis okokat keressétek meg, hogy ezeket elkerülhessétek, hogy így a nagy következmények létre se tudjanak jönni. Ez számotokra túlságosan egyszerű! Ezért akartok először inkább csak a súlyos kihatásokkal megbirkózni, ha kicsit is lehetséges, nagy lármával, hogy a ti tettetek elismerést nyerjen, és földi dicsőséget hozzon nektek!

De így sosem arattok győzelmet, még ha azt hiszitek is, hogy ehhez kellőképpen fel vagytok vértezve, ha közben nem vagytok hajlandóak egészen egyszerűen az okokat keresni, hogy az összes ok elhárításával mindenkorra megszüntessétek a súlyos következményeket!

Ezzel szemben nem tudjátok megtalálni az okokat, ha nem tanuljátok meg alázattal megismerni Isten kegyelmét, amely mindent megadott nektek a teremtésben, amely minden szenvedéstől megvédhet benneteket.

Amíg nincs bennetek alázat, hogy köszönettel fogadjátok Isten kegyelmeit, addig téves magatartásotokba és gondolkodásotokba gabalyodva maradtok, egészen az utolsó bukásig, melynek az örök kárhozatba kell vezetnie. És ez az utolsó pillanat előttetek fekszik: Fél lábbal már a kapuban álltok. A következő lépéssel a feneketlen mélységbe zuhantok.

Jól gondoljátok meg, rántsátok magatokat vissza és hagyjatok fel az egyhangú, alaktalan és rideg földi léttel, melyet eddig mint meghatározót előnyben részesítettetek. Legyetek végre olyan emberekké, akiket Isten akarata a jövőben továbbra is meg akar tűrni a teremtésben. Harcoljatok közben saját magatokért; mert Isteneteknek, aki kegyelemből biztosította a tudatos lét utáni vágyatok teljesítését ebben a teremtésben, nincs rátok szüksége! Ezt örökre jegyezzétek meg, és minden lélegzetetekkel, melyet az ő kimondhatatlan szeretetében vennetek szabad, mondjatok Neki köszönetet!

ÁMEN.

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései]