A Grál-üzenet utórezgései 2
Abdrushintól
1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
12. A szellemi szintek III
Ősteremtettek! Ez a szó ismeretes számotokra, de semmit sem tudtok ez alatt elképzelni, vagy az, amit elképzeltek, sohasem felelhet meg a valóságnak.
Ezért közelebb akarlak hozni titeket a megértéshez, hogy e téren tudókká válhassatok, már amennyire ez az ember számára lehetséges.
Ha az ősteremtettek birodalmáról akarok beszélni, akkor újra Parszifálnál kell kezdenem, akiből az Ősteremtés keletkezett.
A legfontosabbat Parszifálról már tudjátok. Tudjátok, hogy honnan jött és ki ő.
Inkább még egyszer összefoglalom úgy, hogy megismételek nektek néhány szót, amelyet nem is olyan régen ő maga mondott képekben egy emberi szellemnek, amely kegyesen fel volt ruházva olyan látomások fogadására, melyek egyébként az emberi szem elől el vannak zárva.
Az egyik ilyen képben Parszifál ezt is mondta:
„A mindenható Atya bölcs akarata létezik! Az örökkévalóságtól fogva benne, belőle születtem. Bölcs és ősörök, vele egyenlő, benne és belőle vagyok, az ő erejét árasztom ki, végrehajtva az akarását.
Parszifál vagyok, az az edény, amelyben az Atya Isten tüze lehorgonyzott a tiszta szellemiségben, és amelyből kreatívan működik mint az Ő Szent Szelleme. Én vagyok és élek, és minden örök, egyszerre ható, kreatív beteljesülés. Így formálódik meg a teremtés törvénye az Akaratból és az Igéből!”
Ezek a szavak annyira világosak, annyira egyértelműek, hogy aligha lehet félreértelmezni őket. Ennek ellenére szeretnék kiemelni néhány pontot, amelyek további magyarázatot adhatnak arra, amit már ismertek.
A szavak így kezdődnek: „A mindenható Atya bölcs akarata létezik! Az örökkévalóságtól fogva benne, belőle születtem.”
A Grál üzenetből már évekkel ezelőtt megtudtátok: Az Atya Isten Akarata Imanuel!
Ha Parszifál ebben a látomásban így folytatja: „Az örökkévalóságtól fogva benne, belőle születtem!” ezzel tisztázza, hogy az örökkévalóságtól fogva az Akaratban, vagyis Imanuelben volt, és hogy Imanuelből született, mint ennek része.
Ez hosszú ideje érthető módon meg van fogalmazva az Üzenetben is: „Parszifál Imanuel része, aki így Parszifálban működik a teremtésben. Imanuel és Parszifál elválaszthatatlanok: mert ők egyek!”
Valójában ezzel pontosan ugyanaz lett mondva, csak más szavakkal. Az Üzenetben már kifejtettem, hogy Imanuel, az Isten Fia az Atya Isten megszemélyesült, kreatív Akaratává lett, mely az Isten Szelleme, vagyis a Szent Szellem néven is ismert. Ugyanakkor Isten végrehajtó Igazságszolgáltatása, Isten Kardja is!
Jézus, az Isten Fia az Atya Isten megszemélyesült Szeretetévé lett, aki örökké egy és az is marad Isten Igazságosságával, ugyanúgy egy az Atya Istennel is.
Örökké elválaszthatatlanok, egymásban állók, és mégis időnként külön-külön is működők, ilyen az Isten Szentháromsága, amelyről tudtok, de amelyről soha nem tudtatok helyes képet alkotni képzeletetekben. Ez a hármas Istenség az elérhetetlen lénytelenségben! Minden erő és minden létezés központja az örökkévalóságtól az örökkévalóságig.
A hármasságot alkotó Istenség eme lénytelen fénymagjához csatlakozik az a minden teremtett számára felfoghatatlan szint, az Isteni erő közvetlen kisugárzásának szintje, a szféra, mely az örökkévalóságtól az örökkévalóságig Isten erejének visszatarthatatlan kisugárzásában él. Ez mindig így volt.
És amikor aztán az Isten Atya akaratából létre kellett jönnie a teremtésnek, minden csak az ehhez szükséges cselekvés illetve történés folyamatában fejlődhetett ki, melyet ma az Üzenet által következetesen el tudtok képzelni.
A teremtésnek az Isten Atya teremtő akarata által kellet létrejönnie! Az Isten Atya teremtő akarata, mint olyan, az örökkévalóságtól fogva Imanuel, az Isten Fia, aki személyes teremtő, és mégis teljesen az Atyában áll illetve marad, és amikor ő teremt az Atya őbenne van.
Azt hiszem, így számotokra sok minden egyre érthetőbbé válik.
Éppúgy, ahogy a teremtői Akarat, Imanuel, személyiség, úgy személyesült meg működésében a Szeretet is Jézusban, az Isten Fiában.
Mindketten, mint az Atya részei, egyek vele, és az Atya bennük van. Örök időktől fogva, mindörökre.
Jézus Isten Szeretete, Imanuel pedig Isten Akarata! Ezért az egész teremtés az ő nevében rezeg, hiszen ő a teremtés. Minden, ami a teremtésben történt és ami benne beteljesült, bele van írva az ő nevébe, melyet a teremtés visel, a legkisebb történéstől egészen a legnagyobbig! Semmi sincs, ami nem ebből névből jönne, és aminek nem e névben kellene beteljesülnie.
Nektek, embereknek, sejtelmetek sincs a nagyságról, ami ebben rejlik; mert őseredetében és a beteljesülésben ez a név az élő törvény, és hordozza az egész világmindenséget mindazzal, ami benne van.
E névben rejlik minden egyénnek a sorsa, mivel rajta kell ítéltetnetek, mivel mindnyájan szilárdan benne rögzültök.
És ez a név létezik! Eleven és személyes; mivel ez a név és viselője elválaszthatatlan egység, a viselője az élő név, maga az Isten Akarata.
A teremtés művének a teremtő Akaratra kellett hárulnia, vagyis Imanuelre, az Isten Fiára, aki a teremtő Akarat Istenben!
És mivel a teremtés csak Isten teremtő részének sugárzásából, Imanuelből jöhetett létre, aminek a közvetlen sugárzáson kívül kellett lejátszódnia, mely sugárzás, mint a hármasságot alkotó Isten örök időktől fogva létező és visszatarthatatlan sugárzása, ezért szükségessé vált, hogy magának Isten teremtő Akaratának egy kis része ki legyen helyezve a háromság közvetlen sugárzásának határán túlra. Az a rész, mely örökké kapcsolatban marad a teremtő Akarattal a lénytelenségben, és mégis önmagából hat az Isteni szférán kívül maradva, hogy kisugárzása által a teremtés kialakulhasson és fennmaradhasson.
És ez a kis rész, mely ki lett küldve Isten teremtő Akaratából, Imanuelből az Isten Fiából, hogy az ő sugárzásából megformálódhasson és fenn is maradhasson a teremtés, ez Parszifál!
Az ő Imanuelből való lénytelen magva Elisabeth Őskirálynő által nyert formát, vagyis egy burkot, mely számára horgonnyá vált ahhoz, hogy megmaradhasson az isteni szférán kívül! És ez a burok, ez a forma az a szent edény, melyben az Atya Isten tüze, a Szent Szellem, Imanuel van rögzítve. Amelyből ezzel a formával hat, és ezzel a burokkal egyúttal Imanuel egy kis része is megszemélyesült az isteni szférán kívül, de elválaszthatatlan kapcsolatban marad Imanuellel, és ezáltal éppen oly szoros kapcsolatban van az Atya Istennel is, akit mint Imanuel része szintén Atyának hívhat, és önmagát Isten Fiának nevezheti; mert Parszifál és Imanuel egyek, mint ahogy Imanuel is egy az Atya Istennel!
Első és második alkalommal Abdrushinban járt Parszifál annakidején a Földön, aki ma e magyarázatokkal bizonyára még közelebb kerül a ti megértésetekhez, míg a beteljesülés órájában majd Imanuel, mint olyan, veszi birtokába tulajdonát, Parszifál földi burkát, e burok fáradságos megtisztítása után.
Majd csak ezután szállhatott alá fokozatosan Isten Szentháromságának egész ereje a burokba, hogy beteljesedjen az embereken a legnagyobb az összes kegyelemből fakadó Isteni ígéret közül! Így bontakozik ki még egyszer szellemetek előtt e mérhetetlen történés, alapként Parszifál megértéséhez!
Végtelenül fáradságos világos képet adni a földi felfogás számára, és ha ezt el akarom érni, akkor nem szabad megriadnom az előadások nagyobb számától.
Ezért már az első előadásnál világosan előrebocsátottam, hogy ezek a magyarázatok, az összes többi kivételével, csak azokhoz az emberekhez szólnak, akik az Üzenetet már teljes átéléssé tudták magukban gerjeszteni! Engem csak az ilyenek követhetnek, ha minden erejükkel ezen fáradoznak, újra meg újra, amíg ezt képesek lesznek megérteni; mivel megkurtítva adom, oly módon, hogy szellemük számára ez lehetséges legyen.
Mindenekelőtt a „Fiú” kifejezést sem szabad emberi módon elképzelnetek, nem úgy, mint egy fiút az emberi családban.
A „Fiú” az Isteniségben „részt” jelent, az Atya egy önmagától külön működő részét. A Fiú és az Atya teljesen egyek, és sohasem válnak szét.
Tehát ezt ne emberi módon képzeljétek el; mert ennek egészen téves képet kellene eredményeznie! Ez téves fogalmakhoz vezetne titeket, melyek teljesen kizárnák a valóságot, és már ezáltal sem engednének benneteket soha közelebb jutni az Igazsághoz!
Talán jobb lenne így mondani: Minden csupán az Atya Isten, ő hat háromságként, mint Egyetlen!
Képileg ez valószínűleg közelebb áll felfogásotokhoz. És az őseredetből kiindulva is helyesebben van így kifejezve; mert csak egy Isten van! Amit az Isten Fia tesz, azt az Atyából, az Atyában, az Atyáért teszi! Az Atya nélkül senki sem lenne; mert ő az Atya része, és maga az Atya van őbenne és őbenne hat.
Közben talán valamivel ismét közelebb kerülhetünk a földi megértéshez, ha elképzelitek: Az Atya nem, úgymond, a Fiúból hat, tehát nem általa, hanem benne! Ebben rejlik az, ami a földi fogalmak számára titok és bizony fáradozásom ellenére is mindig titok marad; mert ezt nem lehet földi szavakkal ábrázolni. A szavak végül is csak szavak maradnak, élesen behatároltak, és nem tudják visszaadni azt, ami mozgékony, ami élő az Igazságban, ami benne rejlik mindenben, ami Istenre és az Isteniségre vonatkozik.
Ami Istennél van, az sohasem lehet az embereknél. A fiú az emberi családban magáért való, és az atya is magáért való, ketten vannak, és ketten is maradnak, legfeljebb működésükben válhatnak néha egységessé, de sohasem eggyé. Az Isten Fia kifejezésnél ez másképp van! Éppen fordítva! Az Isten Atya és az Isten Fiú egyek, és csak működésükben látszódhatnak kettőnek, ahogy Isten Fiai, Imanuel és Jézus, mindketten egyek az Atyában és csak működésükben, működésük jellegében vannak ketten.
Ezzel megpróbáltam még egyszer elmagyarázni nektek Parszifál őseredetét, aki Imanuel által Istenben van, és ezzel Isten őbenne.
Most még azzal is megpróbálkozom, hogy őt magát megmutassam nektek, mint képet, mint személyt, olyannak, amilyen. És azután működésében.
Nehéz lesz majd elképzelnetek, hogy a fényes várnak is, mely őt a tiszta szellemiségben, az ősteremtésben védelmezően körülveszi, az ő kisugárzásából kellett keletkeznie. Annak a várnak tehát, melyet melléképületként lehet elképzelni, mely ahhoz a Várhoz kapcsolódik, mely örök időktől fogva az Isteni szféra határán leledzik, melyben a Vének, az Örökkévalók otthona és működési területe található az Isteniségben. Az Isteniségben, vagyis Isten közvetlen kisugárzásában, nem magában az Istenben!
Magyarázataimba nem foglalom bele az Isteniségben lévő várat, mivel az emberiségnek ezzel nincs semmi közös dolga, hanem mindig csak a tiszta szellemiségben található várról beszélek, mely az egész teremtés csúcsa és kiindulási pontja.
A tiszta szellemiségben, az Ősteremtésben lévő várat, az Isteniségben található vár melléképületének lehet tekinteni. Ennek a legfelső végén található az aranyrács és az ősteremtettek számára átléphetetlen függöny, mely határt alkot.
E határon képzeljétek el Parszifált, mint aki az első és a legfelső az egész teremtésben, mely belőle indult ki. Az oszlopcsarnokban, mely az összes ősteremtett leghívebb, legtisztább akarásában és Fény iránti szeretetében köréje zárult!
Az első ősteremtettek, az ősteremtés legfelsőbbjei, csakis Parszifál teremtői kisugárzásából kioldódva és őbenne válhattak tudatossá, az Isteni szféra határán túl, tehát Isten Háromságának közvetlen kisugárzásán kívül!
Azért ismétlem oly gyakran ezeket a kifejezéseket és megnevezéseket, hogy szilárd fogalmakként belétek vésődjenek!
Vagyis Parszifál mint első áll ott. Kilépett az Isteni szférából! Az ő kisugárzásából váltak ki először, tudatossá válva, a legmagasabb ősteremtettek, és ezek szeretete és hűsége a Fény iránt, Parszifál iránt, formálódott az akarásban gyönyörűséges teremmé, szentéllyé, várrá.
Ám ezt az eleven formaöltést és szövődést ma csak futólagosan akarom érinteni. Talán később még aprólékos magyarázatot adok róla. Most ezt csak annak a képnek a teljességéhez kell megemlíteni, melyet adni akarok.
Parszifál maga csak hullámzó Fény számotokra, melynek Imanuelből való lénytelen magva minden mást messze beárnyékol, már amennyiben a fényes várban lehet egyáltalán árnyékról beszélni. Ezért ezt csak képileg van mondva, mert az árnyéknak ott tényleg nyoma sincs.
Csakhogy a tiszta szellemiek, az ősteremtettek szeme számára kialakul a forma, a Fény Fiának tiszta szellemi formája, melyet vakítóan átragyog ez a lénytelen mag.
Mit mondjak most nektek arról, amit földi szavakkal egyáltalán nem lehet meghatározni?
Tündöklő, a legtökéletesebb formájú fő, melyet beborít az élő Fény örök mozgása, mely minden teremtettet, aki megpillantja őt, megfoszt a tudatától és földre teríti. A testet ragyogó burok veszi körül, mely rugalmas pikkelypáncél benyomását kelti, és a fej fölött a galamb tárja szét védőn szárnyait... ilyennek képzelhetitek el őt, hatalmas, uralkodó, legyőzhetetlen, megközelíthetetlen, a megtestesült Isteni Erő, a formává lett Isteni sugárzás: Ez Parszifál, a Fény Fia, a tiszta szellemiségben, ahogy a teremtés csúcsán áll! A tiszta kapu, mely az Isteniségből megnyílt a teremtés felé, és Istentől az emberhez vezet!
A Parszifál névnek többek között ilyen jelentése is van: Istentől az emberhez! Vagyis ő a kapu illetve a híd Istentől az emberhez. Ő nem a tiszta balga, hanem az élet tiszta kapuja a teremtéshez!
