A Grál-üzenet utórezgései 1

Abdrushintól


1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
Deutsch
English
Francais
Español
Português
Русский
Česky
Tartalom


49. Az Őskirálynő

Mindig is élt az emberekben a tudás az Őskirálynőről, akit sokan Ősanyának vagy az Ég Királynőjének is hívnak. Még más elnevezéseket is használnak rá, és az emberek, mint mindig, az elnevezéssel valami egészen konkrétat képzelnek el, ami megközelítőleg megfelel az adott megnevezésnek, mely csupán arra szolgál, hogy róla egy képet ébresszen fel az emberek szellemében.

E kép azután természetesen mindig az elnevezés mindenkori jellege és nem utolsósorban erősen annak az embernek lénybeli és műveltségbeli jellege szerint irányul, akiben az elnevezés hallatára felébred a kép. De más elnevezések mindig más képet is fognak felébreszteni. Az emberi szellemnél ez másképpen egyáltalán nem lehetséges. A szavakból álló elnevezés egy képet ébreszt fel, és a kép azt követően kialakítja a fogalmat. Ebben a sorrendben rejlik a földi ember vagy jobban mondva a Földre inkarnálódott emberi szellem mozgásköre.

Amikor eltávozott a Földről, megszűnik számára a szóbeli megnevezés, ahogy azt a földi tartózkodás megkívánja és ismeri, és már csak a kép marad meg neki, melynek majd a fogalmat kell nála kialakítania.

Tehát a földi szó és kép, mely a szellemben keletkezik, az emberi szellem számára segédeszköz, hogy kialakítsa vele a fogalmat. E segédeszközökhöz csatlakozik végül még a szín és a hang, hogy teljessé tegyék a fogalmat. Minél magasabb szintre jut az emberi szellem a Teremtésben, annál hangsúlyosabbá válik a szín és a hang hatása, melyek a valóságban nem két egymástól elválasztott dolgok, hanem csak egy. Csak az embernek tűnik úgy, mintha kettő lenne, mert földi alkatával nem képes őket egynek felfogni. —

De a szín és a hang hozzájárulását a fogalom kialakításához megtaláljuk itt a Földön, már e durvaanyagúságban is, jóllehet viszonylag csak gyengén jelezve; hiszen valamely emberről alkotott fogalom esetén gyakran nem lebecsülendő, bár a legtöbb esetben öntudatlan szerepet játszik az, hogy az adott ember milyen színeket választ környezete és öltözéke számára.

És az ember a beszéd közben használt változó hanghordozással öntudatlanul vagy szándékosan is valósággal aláhúz, kiemel, és ahogyan nagyon helyesen mondják: „hangsúlyoz” a mondottakban egyes dolgokat, hogy egészen különleges „benyomást” keltsen, ami nem jelent mást, mint hogy a helyes fogalmat akarja így az ember a hallgatóban kiváltani.

Ezt legtöbbször el is éri, mivel a hallgató számára a megfelelő hangsúlyozás tényleg megkönnyíti, hogy helyes „elképzelést” alkosson magának a mondottakról.

Nincs ez másképp természetesen az Őskirálynőről alkotott különböző elnevezések következményeivel sem. Az Őskirálynő elnevezéssel egy egészen másféle kép jön létre, mint az Ősanya elnevezéssel. Az Őskirálynő azonnal egy bizonyos távolságot is eredményez, ami helyénvaló, míg az Ősanya bensőségesebb kapcsolatot sugall.

Ezen felül éppen erről mindennek mindig csak valamiféle árnyszerű fogalomnak kell majd az ember számára maradnia, mivel a fogalom megértésére tett minden próbálkozás csak a ténylegesen létezőnek az iszonyatos leszűkítését és megkicsinyítését tudja előidézni, mely nem azt adja neki, ami!

Mégis akarok róla valamit mondani, mert máskülönben az emberek egészségtelen, önhittségük által ösztönözött és irányított fantáziája olyan elképzeléseket alkot róla, melyek mint mindig, ismét a földi emberi szellem valamiféle fontosságát és értékességét igyekeznek feltűnő módon előtérbe helyezni.

Hogy ez ne történhessék meg, és el lehessen kerülni a félrevezetéseket, beszélni akarok róla, mert már a ma létező elképzelésekben is sok minden téves.

Az embereknek túl sok saját gondolkodása és kívánsága játszik benne közre. És ez mindig zavarosságot eredményez, ha olyan dolgokról van szó, melyeket az ember egyáltalán nem tud kigondolni, hanem egyszerűen csak fentről nyújtva tud megkapni, feltéve, hogy ennek átvételére előkészítette magában a talajt, amihez alázat tartozik, mely a jelenkor emberének nincs birtokában.

Hogy a zűrzavar még nagyobb legyen, sok ember Jézus földi anyját is az Égi Királynőnek nevezi, ami, ha némi fogalmuk van a szigorú teremtéstörvényekről, egyáltalán nem lett volna lehetséges, mert egy olyan földi emberi szellem, amilyen a Názáreti Mária volt, sosem válhat az Égi Királynővé!

Így az olyan sugallatok és jelenések, melyeket több művész és mások kaptak az Égi Királynőről koronával a fején, sosem a názáreti Máriáról szóltak, ha egyáltalán fentről kapott képekről volt szó. Sok esetben bizony csak az ilyen emberek saját fantáziája volt.

Az igaz látomások azonban mindig Elisabethről mutattak képeket a gyermek Parsifallal vagy akár nélküle. Ezek csupán élő képek voltak, melyeket vezetők mutattak, sosem maga Elisabeth, akit az emberek nem pillanthatnak meg, hacsak nincs különleges képességük és adottságuk, ami nem olyan egyszerű.

Az emberek azonban sosem értették meg ezeket a képeket. Abban igazuk volt, hogy az Égi Királynő volt; hiszen vágyakozásukat és kéréseiket is főként feléje irányították, de ez az Égi Királynő nem volt azonos a Názáreti Máriával. Itt ismét az emberek maguk raktak valamit össze anélkül, hogy a voltaképpeni és igaz összefüggést megtalálták volna. Sajnos mindig úgy csinálják, ahogyan azt ők maguk gondolják, és úgy vélik, hogy ennek igaznak is kell lennie, holott gondolkodásukban egyáltalán nem képesek eljutni egészen az isteniségig.

A földi emberek saját látszat tudásukra való beképzeltségükkel itt is sok bajt okoztak, és kimondhatatlanul megnehezítették a Názáreti Mária útját. Kész gyötrelem volt számára, hogy a földi emberek e téves útjaival kellett maguk a földi emberek miatt kényszer útján összekötve lennie.

Az ilyen tévedések teljesen érthető eredete ismét az emberi szellemek legnagyobb, a Fénnyel ellenséges ragálya, a szellemi restség, mely az ész uralma alatt vagy önhitt, földhöz kötött emberekké teszi őket, vagy vallásos akarás esetén ennek ellentétébe, a mindent lehetségesnek tartó gyermeteg képzelgésekbe csap át. Hangsúlyozottan gyermetegnek nevezem, mivel ez nem gyermeki; hiszen a gyermekinek sokkal egészségesebb formái vannak, míg az önhitt földhözkötöttség, miként a gyermeteg képzelődések is csak egészségtelen, szakadozott fércművet eredményeznek.

Ezért mondom újra ma is: emberek, tanuljatok meg fogadni, s majd csak akkor válhattok valóban hatalmassá a Teremtésben!

Ebben rejlik számotokra minden, ha boldogokká, tudókká akartok válni. De erre nektek kell hajlandónak mutatkoznotok, különben semmit sem kaphattok. És eddig ezért lett tőletek megtagadva, hogy élvezzétek a Teremtés valódi értékeit.

Ma oly sok mindent elmagyarázhatok nektek, tinektek, akik kapni akartok, ha helyesen értettétek meg a „Lényszerűek” című előadásomat; hiszen éppen ez az előadás tesz benneteket képessé arra, hogy megértsetek. Meg kellett előznie azokat a magyarázatokat, melyek most fognak fokozatosan egymás után következni.

Az Üzenetben már én is beszéltem a nőiség Őskirálynőjéről, akit „Elisabeth-nek” hívnak. Az Ősanya elnevezést is nagyon helyesen használják rá, de közben annak is helyesnek kell lennie, amit az ember elképzel róla, ha közel akar kerülni a fogalomban lévő igazsághoz.

Az „elképzelés” az a kép, melyről beszéltem, mely a segédeszközt alkotja a fogalom kialakításához az emberi szellem tevékenységében.

Előbb hagyjátok, hogy felébredjenek bennetek előadásaim a lényszerűségről, melyekben elmondtam, hogy a nőiség, tehát a nő is, alkotja mindig az átmenetet, a hidat a Teremtés egyik fokáról a másikra, felfelé és lefelé!

Ez egy törvény, mely azon a szinten lép életbe, ahol fel tud lépni az egyes lényi jellegek éntudata. És e szint legelőször az isteniségben van, az isteni régióban!

Hiszen már tudjátok, hogy egyedül Isten lénytelen! És vele együtt eredendően a Fiai is, akik bár el vannak választva Tőle, mégis egyek Vele.

Minden más lényszerű. Ide tartozik elsősorban a négy arkangyal, mint a trón oszlopai. Az arkangyalok még tökéletesen és kizárólag Isten akaratában rezegnek, anélkül, hogy maguk valami mást akarnának. És mivel nincs semmi, ami a Teremtésben Isten törvényei szerint önműködően formát ne öltene, ezért ezek az angyalok, akik nem cselekednek saját akaratukból kiindulva, hanem csak Isten akaratában rezegnek, szárnyakat viselnek!

A szárnyak jellegük formát öltött kifejezése, és annak a bizonyítéka, hogy tisztán Isten akaratában rezegnek, és semmi mást nem akarnak. Ha ebben megváltoznának, mint egykor Lucifer esetében, akkor szárnyaiknak önműködően el kellene csökevényesedniük, és végül teljesen megmerevedve lehullaniuk, amikor már nem áll fönn az Isten akaratában lévő rezgés.

És minél tisztábban vibrálnak Isten akaratában, annál fénylőbbek és tisztábbak szárnyaik is!

Ahol azonban feléledhet az éntudat, ott elmaradnak e szárnyak, és a szellemeknél már eleve egyáltalán ki sem fejlődtek, mivel a szellemiségnek saját akaratát kell kifejlesztenie, és nem rezeg feltétlenül Isten akaratában.

Elég, ha közben hozzászoktok a gondolathoz, hogy a Teremtésben minden további nélkül minden valóságos, és a lényszerűségben még határozottabban, mivel ott saját akarás egyáltalán nem jöhet számításba, hanem fenntartás nélkül minden beilleszkedik Isten akaratába.

De éppen ebben a körülményben rejlik egy olyan erő, melyet el sem tudtok gondolni. Az önfeladásban vagy az odaadásban gyökerezik az a hatalom, mely képes átalakítani azt is, amit természetnek neveztek. Csak egy dologra szeretnék közben rámutatni, mert ez talán segíthet nektek könnyebben megérteni a magyarázatokat, ha elvezetlek titeket az állatok világába itt a földön. Még itt is, ebben a durvaanyagúságban az állatoknak olyan képességeik vannak, amit ti nem tudtok utánozni, és amelyek csak az odaadásból, a teremtés törvényeibe való beilleszkedésből származnak.

Figyeljétek meg az állatok védő színezetét, melyek még szabadon élnek a természetben, és így még szorosabban kapcsolódnak hozzá! Az ilyen állatokat gyakran figyelmesen kell keresni, annyira nehéz megkülönböztetni őket attól a környezettől, amelyben élnek, mert ehhez a környezethez olyan jól alkalmazkodnak, hogy ellenségeik ellen védelmet szerezzenek.

Ez csak az állatok természetes vágyából keletkezett, amit magukban hordoznak; hogy veszély esetén ne legyenek könnyen láthatóak. Ez a kívánalom, ez a vágy automatikusan létrehozta a tolluk, a szőrük vagy a bőrük színét úgy, hogy a jelenlegi környezethez teljesen adaptálódjanak, és ezért nehezen megkülönböztethetők tőle. Ez csak abból következik, hogy az állatok kötetlenül mozognak a teremtés törvényében, anélkül, hogy mindent jobban tudni akarásukkal akadályokat hoznának létre, röviden, még képesek elfogadni, bár öntudatlanul, de mégiscsak a törvényeknek megfelelően.

Tekintsetek csak az oroszlánra vagy a tigrisre, a leopárdra, vegyétek szemügyre a kis menyétet, mely még télen is változtatja a színét a hótól függően, figyeljétek meg az egyes pillangókat, mindenütt rátaláltok erre a szembetűnő alkalmazkodóképességre.

A háziállatoknál azonban mindez már elkorcsosult, mert védettnek érzik magukat, és ezekben a dolgokban eltunyultak.

Ugyanakkor ti mint akik tudatosak, ebben képesek lennétek egészen másra is, amennyiben ... hozzáigazodnátok e teremtés Isteni törvényeihez! Csodát csodára élnétek meg. De ne feledjétek, soha nem a ti akaratotok szerint! Mert ebben rejlik a határ.

Sokan talán rejtve azt mondják, akkor hát ezt te mutasd meg nekünk, aki mindent tudsz és ismered a törvényeket! Törj utat magadnak itt a földön azzal a hatalommal, ami számodra annyira sajátos. Hiszen mindenki számára csupán öröm lenne téged követni. Öröm, boldogság és béke, nehéz harcok és gondok nélkül.

Tudom, hogy egyiknek másiknak van ilyen röpke gondolata, még ha aztán rögtön a nyelvébe is harap, hogy egy szó se csússzon ki a száján, utána meg önmagát hibáztatja azért, mert nem méltó az Igazságból való Üzenet igéjének elfogadására.

És igaza van, amikor az ilyen gondolatokért önmagát szapulja; mert ez ismétlése lenne azoknak a gúnyolódóknak Jézus keresztje alatt, akik között voltak olyanok is, akik vágyakoztak az isteni hatalom jelére, hogy ezzel önmagukat erősítsék. Ezek között valóban volt sok jó szándékú, akik ott így kiáltoztak: „Ha Isten Fia vagy, segíts magadon! Szállj le a keresztről!”

Ez nemcsak gúnyolódás volt, hanem sok szorongató vágy is, ami itt és ott kifejeződött. És ez emberi volt.

Ezért nem annyira meglepő, amikor hallgatóim közül ma sokan hasonlóan gondolkodnak. Elfelejtik azonban, hogy én végtére Isten akaratában állok, és nem akarok az emberi akaratban élni, hanem egyedül és teljesen Isten akaratában. Csak azt akarom teljesíteni, és semmi mást, ahogyan azt Jézus is tette. És ez az Isteni akarat e teremtés törvényeiben feltételes. Nem nyújt olyan látványt, amely kívül esne ezeken a törvényeken.

Én tudom, hogy mi az Isten akarata, és az emberiségen be is teljesül abban a pillanatban, amikor a teljesítés megtörténik. Közben egy másodperc sem lesz elszalasztva. Csak egészen addig még minden út mozgásra képes, vagyis ebben annyi változás lehetséges. A szilárdan megszabott rögzítési pontok azonban rendíthetetlenek, és nem lehet őket egy hajszálnyival sem elmozdítani.

Éppen ennek tudatában türelmesen kivárok, és igyekszem mindig elfogadni a jelent, ahogy jön hozzám; mert ezt követően mindig megmutatkozik, hogy mennyire szükséges, sürgetően szükséges volt átélni, hogy az elhívatottak érettségében olyan világosság és olyan lelki szilárdság legyen elérhető, ami szükséges és elkerülhetetlen. Ezért néha nagyon szükséges, hogy keményre kovácsolttá és áthevítetté, harci gondokkal edzetté váljanak, mielőtt helyt állhatnának és elérhetnék a célt, ami csak azután teszi lehetővé számukra a feladatuk elvégzéséhez szükséges nagy alkotást! —

De én az Őskirálynőről akarok még nektek beszélni! A gondolataitok miatt tettem ettől kitérőt, hogy most már nyugodtan tovább követhessetek engem.

Az isteniségben, az arkangyalok és az öntudatossá vált Örök-teremtmények között, akiket az isteniségben véneknek hívnak, s akik Isten trónja előtt léteznek, ott, ahol a Grál-vár az isteni szférában található, egy olyan átalakulásra van szükség, mely világokat ölel föl.

Nem szabad túl kicsinek elképzelnetek e képet. Világokat befogadó távolságok találhatók az arkangyalok és az isteni szféra kiindulási pontja között, ahol ősidőktől fogva rögzítve van a Grál-vár az isteniségben, ahol tehát Isten kisugárzása közvetlen hatásának a határa van.

Ennek semmi köze sincs a Grál-vár azon részéhez, melyet eddig képileg úgy hoztak tudomásotokra, mint ami a Teremtés legmagasabb pontján található; hiszen ez az ábrázolások által ismertté vált rész csak az ős-szellemiségben található, Isten közvetlen kisugárzásán kívül.

De odáig már egyedül Isten trónjának a lépcsői is világokat befogadó távokat ölelnek föl, és a valóságban világok is.

Ahogyan azt a „Nő és férfi” című előadásból most már némi gondolkodással magatok is kitalálhattátok, szükséges, hogy a Teremtésben minden átalakulásnál feltétlenül jelen legyen a nőiség, mint híd! E törvényt az isteni szférában sem lehet kikerülni.

Az örök Vének az isteniségben, akik az isteni szféra határán ébredhettek öntudatra, mert a nagy eltávolodás Isten közvetlen közeléből ezt lehetővé tette, nem jöhettek volna létre, éppoly kevéssé ölthettek volna formát az arkangyalok, ha előbb, mint közvetítő, mint szükséges híd e változáshoz és kialakuláshoz, nem létezett volna, mint ős-nőiség, az Őskirálynő.

Természetesen ennek semmi köze sincs a földi durvaanyagú jelleghez és gondolkodáshoz. Itt egyáltalán nincs semmi személyes, hanem sokkalta hatalmasabb történés van benne, melyet bizonyára sosem fogtok tudni elképzelni. Meg kell próbálnotok ezt annyira követni, amennyire lehetséges.

Elisabeth a kisugárzás legelső isteni-lényszerű megtestesülése, a Tiszta Isteni Szeretet formája, mely, mint az egyedüli, a legeszményibb női megjelenési formát öltötte fel. Ő tehát az isteni szeretet kisugárzásának az ősalakja, mely elsőként benne öltött formát!

Jézus, mint Istenből egy rész, maga Isten eleven, lénytelen szeretetének a formát öltése.

Csak azért beszélek ezekről a dolgokról, nehogy téves kép keletkezzen bennetek, és hogy onnan, ahol felfogásotokban felfelé haladva meg kell állnotok, legalább megsejthessétek az átfogóbb összefüggéseket, ha közben alapul veszitek, hogy a törvények ott is, tovább felfelé haladva egységesek maradnak, mert hiszen onnan érkeznek. Ott ráadásul még sokkal egyszerűbbek, mivel lefelé haladva csak később kell a sok hasadásban felaprózódniuk, és ezért sokkal szerteágazóbbaknak mutatkozniuk, mint amilyenek a valóságban.

Ha azt mondom, hogy ott fenn minden érzés és minden mozdulat egy történéssé válik, melynek hatása kisugárzik az összes világokba, és alászáll a kisebb személyiségek milliárdjaira, ezek a szavak, melyeket adhatok a folyamatról, melyekből kiindulva meg kell próbálnotok mindezt elképzelni, csak nyelvetek szavai, és a legnagyobb tárgyilagosság mellett is fogyatékosak.

A dolog valódi nagyságát teljesen lehetetlen szavakkal visszaadni, még utalni is alig lehet rá.

Ott van hát a nőiség Őskirálynője, és az ő trónja a Grál-vár isteni részében leledzik! Csak Parszifal, aki Imanuel része, létrejöttekor lakott ideiglenesen, beburkolva a kastély tiszta szellemi részének legmagasabb kertjeiben, közvetlenül az Isteniség határánál.

Eredete az isteniségben van, bírja az arkangyalok hatalmas isteni-lényszerűségét, és ennek ellenére magában hordozza saját éntudatát. Mellette állnak az arkangyalok, és tovább haladva lefelé az örök Vének, akiket csak azért hívnak Öregeknek vagy Véneknek, mert örök életűek, és így az örökkévalóságtól fogva mindig voltak és lesznek is, ahogyan a Grál-vár az isteniségben, mint Isten kisugárzásának a rögzülése, mely, mint ő maga, örökké volt és lesz, és amilyen Elisabeth is, a nőiség Őskirálynője.

Ám mégis szűz! Annak ellenére, hogy Ősanyának hívják, és Parsifal anyjának nevezi. Ez egy isteni misztérium, amit az emberi szellem sosem lesz képes megérteni, ahhoz ő túlságosan messzire távolodott, és messze is kell maradnia. Elisabeth a nőiség egészének az ősképe az isteniségben, és az ő képmásaként alakult ki az ősteremtettek nőisége.

Ti látók, akik kegyelemként néha megpillanthatjátok őt, miután látásotok ehhez megnyílt a tanítványságon keresztül, mely nektek ajándékozta a tiszta szellemi szikráját, ti most megértitek, hogy miért látjátok Elisabeth arcát mindig többé-kevésbé sűrű fátyollal elfedve! A fátyol nem az Őskirálynő arca előtt van, hanem a ti szellemi látásotok előtt, amely nem képes világosan látni az Istenit, és ezért csak úgy látja, mint valami fátyolon keresztül, ha olyan kegyelemben részesül, hogy egyszer láthasson.

Majdcsak a tanítványság tesz titeket képessé erre a kegyelemre, különben egyáltalán nem tehetnétek meg; mert tanítványnak lenni azt jelenti: Legfiatalabbnak lenni a tiszta szellemi birodalomban! Legfiatalabbnak a paradicsom felett fekvő szinten, a legszélső határon állva és hídként szolgálva.

Közvetítőt alkotva az ősteremtettek és az utóteremtettek paradicsoma között, ahol közülük a legtökéletesebbek tartózkodhatnak. A tanítványok erre a tiszta szellemi szikrája által képesek, amely a tanítványságon keresztül adatott nekik. Ezek tanítványok, vagyis az utóteremtés emberi szellemei, akik a tiszta szellemibe emeltettek.

Nincsenek sokan a nagy műhöz viszonyítva, amely szorosan összekapcsolja a teremtés minden részét, hogy a Fény sugarai szabadabban és sokkal könnyebben áramolhassanak, hogy most minden teremtménynek a legerősebb segítséget nyújthassák, miáltal szilárdabban állhatnak a Fény és annak ősörök alaptörvényei iránti vágyban, melyek hordozzák a teremtés teljes szerkezetét, támogatják és fenntartják, hogy a gonosz ne tudjon újra felemelkedni, miután az eddigi teljesen meg lett semmisítve.

A valódi Isteni birodalmat még törvényszerűen feltámadásnak kell megelőznie, mely minden régi megsemmisítéséből ered!

De aztán mindnyájatoknak segítenie kell, Isten akaratát teljesíteni a földön és vele összhangban élni, példásan az egész emberiség számára, mely átvészelheti az ítéletet.

A Grál-üzenet utórezgése Abdrushintól


Tartalom

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései] 

kapcsolat