A Grál-üzenet utórezgései 1
Abdrushintól
1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
34. Bevégeztetett!
Bevégeztetett! Az emberiség az Isten Fia jelentőségteljes szavát a megváltói mű lezárásának tüntette fel, az engesztelő áldozat megkoronázásának, melyet Isten a földi emberek valamennyi vétkéért ajánlott fel.
Ezért a hívő keresztények hálától remegve hagyják hatni magukra a szavak csengését, és közben egy mély sóhajjal felébred bennük a védettség jóleső érzelme.
Ám az érzelemnek itt nincs valódi alapja, csupán üres képzelődésből származik. Közben többé vagy kevésbé elrejtve minden emberi lélekben mindig ott lappang egy kérdés, mely szorongást kelt: Hogyan volt lehetséges, hogy Isten ilyen nagy áldozatot hozott! Ennyire értékes számára az emberiség!
És ez a szorongást keltő kérdés jogos; hiszen az érzésből fakad, és figyelmeztetni akar!
A szellem lázad és az érzés által akar beszélni. Ezért sohasem lehet a figyelmeztető hangot üres szavakkal elcsitítani, melyek arra hivatkoznak, hogy Isten igenis a Szeretet és az isteni szeretet az ember számára felfoghatatlan marad.
Ilyen szavakkal igyekszünk kitölteni a hézagokat, ahol hiányzik a tudás, és ahol a tudást, sőt a gondolkodást is szükséges elnyomni, hogy ezáltal a fáradságosan felépített és mégis hamis alkotmány, Isten Igéjének eddigi értelmezései, ne vezessen gyorsan ingadozáshoz és összeomláshoz.
De elmúlt az üres szólamok ideje. A szellemnek fel kell immár ébrednie! Kell; hiszen nem marad más választása, ha nem akar megsemmisülni. A Fény ezt parancsolja, Isten ezt akarja!
Aki megelégszik üres kifogásokkal olyan dolgokban, melyek az emberek üdvösségét hordozzák, az a Teremtés legfontosabb kérdéseiben szellemileg restnek bizonyul, és ezért közömbösnek és lustának Isten törvényeivel szemben, melyek e Teremtésben rejlenek. Ezért az ítéletben elvettetik, mint a rothadt gyümölcs!
Bevégeztetett! Ez volt Jézus utolsó sóhaja, amikor véget ért földi létezése és a szenvedés, amit az emberek okoztak neki!
Nem az emberekért vállalt szenvedése, amellyel felelőtlen beképzeltségükben az emberek áltatni próbálják magukat, hanem az emberek által okozott szenvedése! Ez a megkönnyebbülés fölkiáltása volt, hogy a szenvedésnek immár vége és így annak megerősítése, hogy milyen nehéz volt az, amit már elszenvedett.
Nem vádaskodni akart, hiszen a Szeretet megtestesüléseként sosem vádaskodott volna, ám Isten törvényei ennek ellenére rendíthetetlenül és megváltoztathatatlanul működnek mindenhol, tehát itt is. És éppen itt kétszer olyan súlyosan; hiszen e hatalmas gyűlöletnélküli szenvedés a törvény szerint tízszeresen hullik rá a szenvedés okozóira!
Az embernek nem szabad elfelejtenie, hogy Isten maga az Igazságosság is érinthetetlen tökéletességében! Aki ebben kételkedik, az vétkezik Isten ellen, az gúnyolja az Ő tökéletességét!
Isten örök időktől fogva örökkön örökre az eleven és hajlíthatatlan törvény!
Hogyan merészelhet ebben kételkedni egy ember kívánságával, hogy egy vezeklést Isten képes olyan valakitől elfogadni, aki nem maga idézte elő a bűnt a Teremtésben, aki nem az elkövető volt!
Ilyesvalami még földileg sem lehetséges, hát akkor mennyivel kevésbé lehetséges az isteniségben! Ki tartaná közületek, emberek, valószerűnek, hogy egy földi bíró képes teljesen tudatosan megengedni, hogy a gyilkos helyett az elkövetett bűntettben teljesen ártatlan embert ítéljenek el, majd cserébe a tényleges gyilkost büntetés nélkül futni engedje! Egyikőtök sem tartaná helyesnek az ilyen esztelenséget! Mégis hagyjátok, hogy az emberek Istenről ilyeneket mondjanak, anélkül hogy legalább bensőleg tiltakoznátok ellene!
Sőt hálával fogadjátok, és a hangot, mely megszólal bennetek, hogy elmélyült gondolkodásra indítson, mint valami helytelent, mindig megpróbáljátok elnémítani!
Bizony mondom nektek, hogy Isten eleven törvényének hatása nincs tekintettel a téves nézetekre, melyeknek meggyőződésetek ellenére próbáljátok magatokat átadni, s most keményen lesújt rátok, és egyúttal meghozza kihatásait még az ilyen téves gondolkodás bűnének is! Ébredjetek föl, nehogy túl késő legyen! Szabadítsátok meg magatokat az álmosító nézetektől, melyeket sosem lehet összhangba hozni az isteni Igazságossággal, különben megtörténhet veletek, hogy e rest szendergés halálos álomba csap át, melynek a szellemi halált kell maga után vonnia!
Eddig azt gondoltátok, hogy az isteniségnek hagynia kell, hogy büntetlenül gúnyolják és üldözzék, míg ti, földi emberek, ha rólatok van szó, a tényleges igazságosságra akartok igényt tartani! Isten nagyságának szerintetek abban kell megnyilvánulnia, hogy szabad értetek szenvednie, és a rossz helyébe, amit elkövettetek ellene, még jót is kínál! Ilyesvalamit neveztek isteninek, mivel ezt fogalmaitok szerint csak egy Isten viheti véghez.
Az embert tehát így sokkal igazságosabbnak állítjátok be, mint Istent! Istenben csak olyat akartok felismerni, ami valószerűtlen, de azt is csak akkor, amikor az a legjobban szolgál benneteket! Soha másképpen! Hiszen különben rögtön az igazságos Istenért kiáltotok, ha az fenyeget, hogy ellenetek fordul!
Nektek magatoknak is fel kell a gyerekességet ismernetek az ilyen egyoldalú nézetekben! El kell, hogy öntsön benneteket a szégyen pírja, ha csak egyszer is megpróbáltok rajta helyesen elgondolkodni!
Hiszen gondolkodásotok értelmében Isten engedékenységével az aljasságot és alantasságot növelné és erősítené! Ti balgák, értsétek meg az Igazságot:
Isten a Teremtésben a teremtményekre, tehát rátok is, csupán örök érvényű törvényei által hat, melyek szilárdan gyökereznek a Teremtésben a kezdet kezdetétől fogva! A törvények hajlíthatatlanok, érinthetetlenek és működésük mindig csalhatatlan biztonsággal folyik. Működésük úgyszintén feltartóztathatatlan és szétmorzsol mindent, ami útjába próbál állni, ahelyett hogy a tudás birtokában beilleszkedne lüktetésükbe.
De a tudás alázat! Hiszen akinek igaz tudása van, az nem lehet más, mint alázatos. Egynek lehet mondani a kettőt. Az igaz tudással, mint ami magától értetődő, együtt jár ugyanakkor az alázat is. Ahol nincs alázat, ott sosincs igaz tudás! Az alázat viszont szabadság! Minden emberi szellem valódi szabadsága csak az alázatban rejlik!
Ezt még fogadjátok el útravalónak a nehéz időben! Közben pedig ne feledjétek el többé, hogy Isten szeretetét nem lehet elválasztani az igazságosságtól!
Ahogy Isten a Szeretet, úgy ő az eleven Igazságosság is! Hiszen ő a törvény! E tényt fogadjátok végre el, és tegyétek gondolkodásotok alapjává mindörökre. Akkor sosem fogjátok eltéveszteni az igaz utat a meggyőződéshez Isten nagyságáról, és e nagyságot fel fogjátok ismerni környezeteteken éppúgy, ahogy a mindennapi élet megfigyelése közben is! Legyetek ezért szellemileg éberek!
