A Grál-üzenet utórezgései 1

21. Finomanyagú tüskés bozót

A Fényhez és az Igazsághoz vezető út már régóta úgy ismert, mint tüskés és köves, fárasztó és nehéz.

Az ember ezt egyszerűen tényként elfogadja. Senki sem gondolkozik el, hogy miért van ez így, mi lehet a tényleges oka. És ha valaki egyszer mégis csak foglalkozik ezzel, minden bizonnyal hamis képet alkot.

Csak a kevéssé járt, elhanyagolt út van tele tövissel és kövekkel, az fáradságos és nehéz!

Ez az oka, hogy annak a néhánynak, akik sok tévedés után járásra ezt választják, nehéznek tűnik. Itt is mindig figyelembe kell venni a természetes történést, és nem a hamis képzeteket és kitalációkat, melyekbe az emberi agy ilyen gondolkodás közben szívesen belemerül.

A Fényhez vezető út is kezdettől fogva csak fényes és szépséges volt. És még ma sem más az olyan emberi szellem számára, aki szabad szellemmel megy végig rajta, nincs téves nézetekkel feltartva, melyekkel sokan túl szívesen ültették be és hagyták benőni szellemi útjukat!

Ez teljesen az embertől függ! Az ember, aki még hagyja szellemét szabadon felnézni a Fényre, aki soha nem mulasztja el megérzése által mérlegelni azt, amire tanítja, vagy amit magyaráz neki az embertársa, az így a Fényhez vezető utat ápolja, és a maga számára tisztán tartja! Amikor rajta lépked nem fog sem töviseket, sem köveket találni, csak fénytől ragyogó, puha virágszőnyegeket, melyek elbűvölik látását, és lábainak szárnyakat adnak!

Az útjáról minden embernek magának kell gondoskodnia, ápolnia kell, foglalkoznia kell vele. Aki ezt nem teszi, annak hanyagsága miatt megtelik tövissel és kövekkel, alig lesz járható és nagyon gyakran teljesen be is temetődik, úgyhogy végül soha többé nem lesz képes rátalálni, még akkor sem, ha keresni fogja!

Az embernek saját megérzése által kell mérlegelnie azt, amit hall és olvas! Ez elengedhetetlen, ha az útját meg akarja tartani szabadnak és gyönyörűnek. Valaminek az olvasása vagy hallgatása közben azonnal megérzi, hogy ez nyomasztja, esetleg zavarja, vagy melegséggel árasztja el, mint egy otthonos hang.

Csak azt kell mindig szem előtt tartania, hogy az igazi nagyság és a természetesség mindig az egyszerűségben gyökerezik! Ahol ez hiányzik, ahol mindenféle magyarázatokhoz kell nyúlni, ott valami nincs rendben. Az ilyen utak soha nem lesznek világosak, és nem lehetnek naposak sem.

Így például minden belsőleg tiszta személy, amikor elolvas vagy meghallgat valami misztikust vagy okkultat, azonnal erősen ráérez arra, ami homályos; mint ahogy az egyházi dogmáknál is. A homályosságnak vagy a hangzatos szavaknak az a céljuk, hogy eltitkolják a mindenütt túlságosan is nyilvánvaló tudatlanságot. Emellett nagyon szívesen hízelegnek az emberi lelkeknek, édes dalt zengve fő gyengeségeiknek, mindenekelőtt az önhittségüknek, hogy így könnyebben és szívesebben túllépjenek minden rothadó helyen, és hanyagságukban ne ismerjék fel a nagy hézagokat és képtelenségeket, melyek figyelmeztetően újra meg újra megmutatkoznak.

De aki közben hallja borulatlan szellemének csendes figyelmeztetését, az szabadon tartja a Fényhez és az Igazsághoz vezető utat.

Aki azonban hagyja magát elcsábítani ezzel a homállyal és fülledtséggel, mert ez a saját fantasztikus gondolatainak korlátlan teret nyújt, az hagyja magában benőni az igaz utat olyan kúszónövényekkel, melyek szabad haladását fékezik és nehezítik, gyakran teljesen lehetetlenné is teszik!

A csábítás, hogy saját fantasztikus elképzeléseinek határtalan teret adhasson, nagyon nagy. Végtelennek tűnik azok száma, akik ebben örömmel kiélik magukat, mivel mindenki hangot adhat véleményének, és fontosnak érezheti magát a zavaros gondolatok világának bizonytalanságokkal teli homályában!

Az egyházak híveinek távolról sem lesz olyan nehéz átküzdeni magukat az Igazsághoz, mint az okkult szekták és egyesületek követőinek. Erre csak kissé komolyabban kell törekedniük, ez egyszer belsőjükben nyugodtan mérlegelni a dolgokat, hogy azonnal felismerjék a hézagokat, amiket az észbeli tudálékosság szőtt belé, és amik az igaz utat elsötétítik és összekuszálják!

A komoly emberi szellem számára nem kerül nagy erőfeszítésbe gyorsan megkülönböztetni az Igazságot a tévedésektől az összes egyházban. Ezért a valóban vizsgálódó ember egyházi kötődése sohasem olyan nagy, mint amilyennek látszik! Már az egyszerű őszinte akarás elegendő ahhoz, hogy ezeket a kötelékeket azonnal megszakítsa a gyorsan ébredő saját meggyőződés.

Az egyház csak a szellemileg lusta emberi szellemeket tartja szilárdan. De ezekért nem is kár, mert így Uruk lusta szolgáinak bizonyulnak.

Higgadt megfigyelés közben mindenki nagyon hamar rájön, hogy az egyház ma nem jelent semmi mást, mint egy világi hatalomra és önfenntartásra törekvő szervezetet, ahogy ezt alkalmazottainak hozzáállása és cselekedetei óránként újra és újra bizonyítják, az üldöztetésen és ellenségeskedésen keresztül azokkal szemben, akik nem hajlandók szolgálni őket! Mindezt nem nehéz felismerni. Mint ahogy minden ürességet és képtelenséget, melyek beleszövődtek a tettekbe, állításokba és tanításokba. Ehhez nincs szükség különösebben fürge észjárású szellemre.

Ezért az egyház nem okozhat a gondolkodó embereknek olyan nagy kárt, mint ahogy azt gyakran feltételezik. Azokat, akik szellemükben elevenek, nem képes megkötözni!

Másrészt azonban felmérhetetlen, szinte helyrehozhatatlan károkat okoznak az emberi szellemnek az okkult szekták és a mindenféle egyesületek! Mindazonáltal megpróbálnak saját tudást színlelni, ami minden más, csak nem valódi tudás! Az észembereknek éppúgy hízeleg, mint az összes keresőnek. És ők ebben sikeresek; mert még a keresők között is nagy azoknak a száma, akik bár keresik a Fényt, még magukkal hurcolják lelkük minden hiúságát, aminek természetesen hamar áldozatul esnek.

Mivel ezeknek a hiúságoknak éppen az okkultizmus és a miszticizmus kínál korlátlan fejlődési lehetőségeket, oda is húzza őket az azonos fajtájúak vonzásának törvénye szerint! Ennek a törvénynek a felszínes, a legapróbb hatását az okkultisták gyakran megfigyelték, és igyekeznek kihasználni is. A maguk gyönge működését ebben a természetes történésben most hivalkodva „mágiának” nevezik! Ez jól hangzik, és egyúttal rejtélyes is!

De ezt a törvényt mint olyat, a maga egyszerűségében, ám a valóságban az egész világot átizzító és kényszerítő horderejében, teljes nagyságában, ők még egyáltalán nem ismerik! Nem fogják fel, hogy e teremtéstörvény keze szánalmas és tehetetlen bábokként tologatja őket ide-oda minden tudni akarásukkal együtt!

Az ilyen emberek működése a vándortársakat és a követőket a lapályokhoz köti, melyeket még csak figyelembe se kéne venniük, ha nyugodtan mennének a maguk útján az emberi szellemet megillető teljes egyszerűségben és méltóságban. Így azonban visszatartatnak, és emiatt nagyrészt el is veszítetnek; mert az emberi szellemtől óriási erőfeszítést igényel, hogy kiszabaduljon minden okkultista, szellem-kötő játszadozásból. Az ilyen tevékenység eltereli a szellemi erőket az egyenes, felfelé vezető úttól! Csak kevesen bírnak elég erőt összeszedni, hogy újra kiszabadítsák magukat, hiszen az erős szellemek úgy sem maradnak az okkultisták között, hacsak azért nem, hogy ott kiéljék hiúságukat.

Ha azonban a számtalan okkult ágazatban egyszer valóban rátalál némi tudásra, az csak a finom durvaanyagúság vagy a durva finomanyagúság legalacsonyabb környezetére vonatkozik, és soha semmi másra, vagyis a legközelebbi átmeneti síkokra, melyeknek hangzatos neveket adnak a nagyobb hatás kedvéért, ahogy ez minden ilyen tapogatózó beképzeltségének megfelel.

A valóságban ez a semmivel egyenlő. Vagy mégis! Csakhogy ez nem a felemelkedést szolgálja, hanem minden emberi szellem megbéklyózását, akinek eredeti állapotában ezen csak büszkén és szabadon át kell mennie anélkül, hogy ezzel még feltartóztatná magát. Így azonban értéket tulajdonítanak a hiábavalóságoknak, melyek így kúszónövényekké válnak, amiket Lucifer csatlósai az okkultisták működésén keresztül most százezrek csapdájaként használnak! És ők benne is maradnak, megfogva, mint a legyek a pókhálóban.

Nézzétek csak meg a könyveiket! Mennyi önámítás, kisebb és nagyobb tudálékosság van bennük felhalmozva!

Nevetségesen felnagyítják az egyszerű és nyilvánvaló eseteket nagy dolgokká, olyan kitartással és állhatatossággal, amit jobb dolgokra is fel lehetne használni. Olyan eseteket, melyeket dédnagyanyáink sokkal világosabban ítéltek meg, mint leszármazottaik, akik sok kiabálással igyekeznek magukra és fennkölt ismereteikre terelni a figyelmet. Minél képtelenebb események, minél érthetetlenebb kifejezésmód nyakatekert formákban, annál szebbnek találtatnak. Szenzáció minden áron, gyakran ez a fő céljuk, mint oly sok újságírónak, akik most tömegesen bukkannak fel, akiknek többé már semmi sem szent, legkevésbé az Igazság.

Hihetetlen, mi minden lett e téren rászabadítva az emberiségre! És ezt sokan nagyon szívesen meg is ragadják. Hiszen ez „érdekes”, és néha akár a hideg futkoshat tőle a háton. Az olvasó vagy a hallgató közben tovább szőheti gondolatait, ezalatt enyhe borzongás futhat át rajta, sőt közben valami szerepet is játszhat; mert a legrejtélyesebb dolgokkal érzi magát körülvéve, melyek azelőtt soha nem nyugtalanították. Most hirtelen olyan valakivé lett, aki körül sok dolog történik mégpedig miatta!

Éppen mindaz, amit az ember nem egészen ért, de amit gazdag képzelettel feldíszíthet, csábítja őt „lehetőségeivel”! Az emberek aztán számos korábbi tapasztalatot saját belátásuk szerint értelmeznek, és ami eddig figyelemre sem volt méltó, hirtelen jelentős szerepet játszik.

Az eddig oly üres élet tartalmat kap! És így az ember saját véleménye szerint sokat nyert, felébredt és szellemileg tudónak nevezi magát!

Furcsa emberek! Már eszükbe sem jut fontolóra venni, hogy a valóságban ez másként is lehet. Csak saját gondolatvilágukban úszkálnak, ami számukra azért olyan kényelmes, mert saját elképzeléseikből jött létre.

De ez a világ nem tartós! Az ítélet órájában szét kell esnie! De aztán az összes ilyen lélek támasz nélkül fog állni, reszketve a kimondhatatlan kétségbeesésben, és magával fogja ragadni a forgatag, aminek a Fény nyomására hirtelen tájfunszerűvé kell gerjednie.

Így mindenki csak azt kapja, amit maga létrehozott! Mérhetetlen a kár, amit hiúságuk által okoztak. Ők ferdítették el és zavarták össze a szent fogalmakat, melyek valóban segítik az emberiséget a felemelkedésben. Ebből már csak a legmocskosabb pótszerek maradtak, melyek magukon viselik a legdurvább emberi beképzeltség bélyegét. Már önmagában ez is szörnyű ítélettel fenyeget!

Ez borzasztó zavart okozott. A Teremtésben lejátszódó valós történések legtávolabbi nyúlványainak felületes megfigyelése olyan tudásnak lett beállítva, mely az okok és folyamatok tisztázását kívánja szolgálni anélkül, hogy azok, akik így beszélnek rendelkeznének az igazi tudással a Teremtés törvényeiről. Halvány fogalmuk sincs róluk, és csak a saját felkorbácsolt fantáziájukból merítenek!

És így ferdítik el Isten bölcsességét, amely a Teremtésben rejlik, beszennyezik a szent törvényeket, melyeket nem értenek, sőt nem is ismernek, és így emberek ezreit tartották vissza, hogy az egyszerű és világos úton menjenek, ami minden emberi szellemnek pontosan elő van írva és hasznos is, és ami megvédi őt a veszélyektől! Ők maguk azonban számtalan, korábban soha nem létező veszélyt idéznek elő, melyek csak e meggondolatlan cselekedetek következtében alakultak ki!

De közeleg a nap, amikor meddő tudni akarásuknak a Fény elé kell állnia, ahol meg kell nyilvánulnia, és össze kell omlania! Ők minden Fény felé igyekvő földi ember legrosszabb ellenségei; egyetlen olyan tulajdonságuk sincs, ami mentségként szolgálhatna a megmérettetés idején! Tudtukon kívül ők a legbuzgóbbak azok között, akik a sötétség számára emberi lelkekre vadásznak! Tudtukon kívül, mert a hiúság elhomályosítja saját világos látásmódjukat. Ők maguk már sohasem lesznek képesek erőt nyerni önmaguk megmentésére; mert túlságosan belegabalyodtak a földi tudálékosság hálóiba és a tévedésekbe, melyekbe beletemették magukat!

Határtalan arcátlanságukban nem csak hogy kisebbítik Isten nagy szeretetét, hanem némelyikük még önmagát akarja részben isten-emberré fejleszteni!

Nemsokára az egész emberiségnek fel kell ismernie, hogy milyen határtalan ostobaságot rejt éppen ez a gondolat. Ez már önmagában mutatja, hogy ezeknek az embereknek fogalmuk sem lehet a valódi isteni törvényekről a Teremtésben, sem magáról a Teremtésről!

Ők az emberi szellemnek, melynek a Teremtésben csak a Fényt kell szolgálnia, építenek trónt! Azt igyekeznek középponttá, sőt kiindulási ponttá felmagasztalni.

Ha ma valaki, aki testileg vagy lelkileg szenved, buzgó imával Istenéhez fordul és meghallgatásra talál oly módon, hogy meggyógyulhat, akkor ezek a mindent jobban tudni vélők egyoldalú magyarázatokkal jönnek, melyekkel az Istent próbálják kisebbíteni. Önszuggeszcióról beszélnek, hogy az hozta meg a gyógyulást, egy erőről, mely az emberi testben, az emberi szellemben rejlik, amely lehetővé teszi számára, hogy mindent létrehozzon, amit csak helyes módon kíván!

Ezzel gyorsan dicshimnuszt akarnak énekelni az emberi képességekről, de a hit szentségét és az Isten hatalmába vetett meggyőződést bemocskolják! Bemocskolják! Ez rá a legjobb szó. Hiszen sokan még azt szeretnék állítani, hogy egykor maga az Isten Fia szuggesztióval dolgozott és önszuggesztióra épített.

Ilyen messzire merészkedett néhány okkultista emberi beképzeltsége! Isten tagadókká lettek, és az emberi szellemet dicsőítik!

Ezt nem mindenki ismeri be, mert nem látják, hogy tanításaik végül csak erre a pontra juthatnak! Isten sérthetetlen hatalmának tagadása kétségtelenül az utolsó gyümölcs, amit ezek a tanítások magukban hordoznak, ha valaki ennek a végére lát!

Luciferi ügyességgel olyan képpé hajlítják a valóságot, ami az ész számára nagyon hitelesen hat, de a tudónak éles határvonalat mutat, ahová az ilyen okkultisták megértése már nem érhet el. Ez csak észbeli akarásra mutat, ám nyoma sincs a tiszta szellemi tudásnak! Ez a legdurvább önbecsapás, ami az okkultistáknak lehetővé teszi, hogy a tiszta szellemi tudományok tanítványainak tartsák magukat! Ebben szinte finom irónia rejlik!

Mindennel, amit csinálnak és mondanak, újra és újra csak azt bizonyítják, hogy a legnyilvánvalóbb észbeli akarattal bírnak, egész különleges hangsúlyt fektetve annak minden gyengeségére, és hogy nagyon távol maradtak a szellemi tudástól, amivel szemben teljesen tehetetlenül állnak. Fogalmuk sincs az összes törvényszerű működés valódi természetéről a Teremtésben, még kevésbé értenek magához a csodás Teremtéshez.

Még Krisztus csodálatos gyógyításai és a csodák sem érvénytelenítették soha ezt a törvényszerűséget a Teremtésben. Az nem történhet meg, mert Isten törvényei a Teremtésben már a kezdetektől fogva tökéletesek, és így nem lehet sem megváltoztatni, sem hatályon kívül helyezni őket.

Az Isteni erő felgyorsítja a törvények összes hatását, és ily módon csodákat művelhet. Maga a folyamat mindig megfelel a Teremtés törvényeinek; hiszen másképp semmi történés nem lehetséges a Teremtésben, még a legegyszerűbb mozgás sem. De a magas, Isteni eredetű erő képes felgyorsítani a hatást, és bizonyos esetekben ezt azonnal ki is váltja! Az emberi szellem számára ebben rejlik és így jön létre a csoda!

Maga az Isten soha nem cselekszik önkényesen, mert hiszen Ő a legtisztább formában magában hordozza a törvényeket, Ő maga egyben a törvény is. Ezért Isten minden cselekedete minden esetben megfelel a törvénynek. Isten akaratának minden aktusa ezért mindig csak e törvények egységes működésében nyilvánul meg!

Vegyük például egy beteg esetét, aki buzgón imádkozva kéri a gyógyulást. Imádság közben szellemileg teljesen nyitott kérése teljesítésére; a legtisztább fajta alázatban. A kérés ezért felemelkedik, és ennek az alázatos kérésnek a sugárzásán aztán leszállhat hozzá a megadatás. Ez a megadatás a Fényből való akarás! Az akarás magában a Fényben rejlik, mindvégig változatlanul, mindig kész segíteni ott, ahol ehhez megfelelő talajra talál. Az alázatos kérés a megfelelő talaj, ahol a Fény tiszta ereje működhet. Ez akkor bizonyára az emberi szellem érdeme is, mert megnyílt a segítségnek erre a lehetőségére, mint ahogy ez az emberi szellem bizonyos tevékenységének vagy akarásának a következménye is, de ez önmagában soha nem oka a felépülésének. Ez nem is az az erő, ami segíthetett és segített is neki!

Az ember csak arra képes, hogy ennek megnyíljon, de arra soha nem, hogy önszuggesztióval meggyógyítsa magát! Itt az okkultista a maga rövidlátásában felcseréli a megnyílni a segítségnek fogalmat magával a segítséggel! Így óriási bűnnel terhelte meg magát, amit nehéz lesz levezekelni, mert ez által az emberiségnek mérhetetlen bajt okozott!

Mivel a Fényben a segítség mindig készen áll azok számára, akik valóban megnyílnak, és kis dolgokban még állandóan körül is veszi őket, mert ennek egy része, a megfelelő módon legyengítve, a Teremtés sugárzásában rejlik, így az ilyen okos emberek észrevételeikben végül beképzelten arra a következtetésre jutottak, hogy az emberi szellem az, mely maga képes létrehozni ezt a segítséget.

Ő ezt beszerezheti, igen, de csak az által, ha szellemileg helyesen megnyílik a befogadásra! Másként nem. Magát a segítséget, az erőt és a sugárzást nem ő hozza létre! Az egyedül a Fényben rejlik, az Istenben, aki ezt elküldi nektek!

Az ember azonban csak a hatást észleli, és ebből vonja le következtetéseit, amelyek eddig sok esetben tévesnek bizonyultak; az őbenne rejlő beképzeltségből fakadnak! Ez megfelelő hozzáállással, vagyis szellemének helyes, széles kitárásával egészen más lehetett volna! Ezt azonban számos okkultista tanításai révén, akik szeretnék magukat isten-emberré felmagasztalni, lehetetlenné vált! Mivel számukra a Teremtés őstörvényei teljesen idegen dolgok.

Ezerszeresen elágazó és szétágazó, de mindig az alaptörvény késztetését követő módon vannak beleszőve az erősítő és ezáltal gyógyító Fény sugárzásai az Utóteremtésbe, arra várva, hogy a teremtmény felhasználja őket! De ezek nem az emberi szellemben találhatók, annál kevésbé magában az emberi testben, hanem azon kívül. Az emberi szellemnek kell keresnie a kapcsolatot velük, és befogadásukra helyesen meg kell nyílnia, ami legjobban mély és buzgó imával érhető el.

Mivel a Fényből jövő segítség az emberi szellem számára mindig készen áll, ha ennek meg akar nyílni, így megesik, hogy sokan kis segítségre lelnek a megnyílás által, amit megtanultak. Ahol ez a segítsék megadatott, ott volt egy pillanat, amit áthatott az emberi szellem megérzése, ami valóban megfelelt a Teremtésben lévő törvényeknek, s ez által rákapcsolódott a segítségre. Ezt az intuitív megérzést az embernek nem kellett földileg is tudatosítania, mert ez csupán egy szellemi történés, ami nagyon gyakran észrevétlen marad a földi ész számára. Ehhez elegendő egy pillanatnyi mozzanat. Akkor aztán megjön a segítség a Fényből, mert az erre vonatkozó törvények soha nem lesznek megdöntve! Beteljesülnek akkor is, ha az emberrel ez öntudatlanul történik.

Ebből az okkultista azonban nem lát semmit, és így szilárdan hiszi, hogy ezt valóban csak szuggesztív erejével vagy önszuggesztióval érte el! Ezzel önmagát csapja be; mert segítségre soha nem kerül sor ott, ahol még nagyobb erőre van szükség, mint az, amelyik mindig készen áll a Teremtésen belül.

Mert ilyen esetben először a Fény egy különleges akarati aktusának kell fentről leszállnia, hogy az erőáramlat megerősödjék! És ez csak egy valóban buzgó imádság, kérés következménye lehet, ami Isten mindenhatóságába és szeretetébe vetett meggyőződésből fakad!

Néha az igazi közbenjárás is meghozhatja a segítő hatást! Amikor valaki súlyosan megbetegszik, olyankor el van gyengülve, apatikus. Így nincs benne semmi ellenállás, bár ő egyébként nem volt annyira bizalommal teli. Szellemének ez az állapota lehetővé teszi a Fény erejének behatolását, amit őszinte közbenjárás vezethetett! És így aztán megesik, hogy valaki olykor közbenjárás által is segítséghez jut.

De ha a felépülés után újra feltámad benne az ellenállás az igaz hittel szemben, akkor ezzel megnövekszik az ő bűne is. Hiszen akkor természetesen jobb lett volna neki, ha mégis csak meghalt volna, mert a később bekövetkező halála után mélyebbre kell esnie, mint korábban kellett volna! Ennél fogva nem minden közbenjárás megalapozott vagy jó. Az ember szerencséje, hogy gyakran a beteg javára történő igaz közbenjárás sem hallgattatik meg!

Ezen egyszerű teremtéstörvények hatását nem ismerve a becsvágyó okkultisták hiányos képet alkottak, és ezáltal emberek ezreit vezették olyan útvesztőkbe, ahonnan nehéz lesz kimenekülni.

Így megmérgezték a „tiszta hit” és „tiszta meggyőződés” szavak magasztosságát, és az embereknek hitvány utánzatként csak az ész alsóbbrendű alkotásait, a szuggesztiót és az önszuggesztiót kínálták.

Az emberi szellem tökéletesedéséhez vezető út az okkultisták számára, önmaguk által, le van zárva!

De közeleg az óra, amikor ez az alantas ténykedés meg lesz állítva, amikor számos emberi szellem felemelése és megmentése végett végre ismét elérhetővé válik a Fény erejéről szóló magasabb tudás!

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései]