A Grál-üzenet utórezgései 1
Abdrushintól
1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
7. Az állatok ösztöne
Az emberek gyakran elcsodálkoznak az állatok ösztönös viselkedésén. Valamiféle különös érzéket tulajdonítanak az állatoknak, mely belőlük vagy teljesen hiányzik, vagy hagyták elcsökevényesedni.
Az emberek számára megmagyarázhatatlan például, ha azt látják, hogy egy ló, kutya vagy bármilyen más állat a megszokott, talán naponta megtett úton egy bizonyos ponton hirtelen megmakacsolja magát, és nem hajlandó tovább menni, és ha később megtudják, hogy röviddel ezután éppen e helyen történt valamilyen szerencsétlenség.
Gyakran mentette ez már meg egyes személyeknek, sőt csoportoknak is az életét. Olyan sok ilyen, általánosan ismert eset van, hogy szükségtelen itt külön kitérni rájuk.
Az emberiség ösztönnek, ösztönös megérzésnek nevezte el az állat e sajátosságát. Mihelyt van valamire az emberiségnek egy elnevezése, általában már elégedett is, elképzel valamit a dologról, és megelégszik vele, mindegy, hogy elképzelése helyes-e vagy sem. Így van ez itt is.
Az állat ilyen jellegű viselkedésének oka azonban egészen más. Az állat nem rendelkezik sem azzal a sajátossággal, sem azzal a képességgel, amit az ember az ösztönön ért! E folyamatoknál pusztán olyan figyelmeztetésnek engedelmeskedik, mely környezetéből érkezik. E figyelmeztetéseket az állat egészen jól látja, az emberek közül azonban csak kevesen képesek erre.
Ahogyan azt már egy korábbi előadásban elmagyaráztam, az állati lélek nem a szellemiségből származik, mint az ember, hanem a lényszerűségből. A Teremtés lényszerű részéből származnak az elemi lények is: a gnómok, tündérek, sellők stb., akik tevékenységüket abban a részben fejtik ki, amelyet az emberek általában természetnek neveznek, tehát a vízben, levegőben, földben és a tűzben. Éppúgy az olyanok is, akik a kövek, növények, és még több más dolog fejlődésével és növekedésével foglalatoskodnak. Ezek azonban az állati lelkektől eltérően a lényszerűség egy másik részéből származnak. Mivel azonban rokonságban vannak, lévén eredetük azonos jellegű, ez maga után vonja, hogy nagyobb esélyük van egymás érzékelésére, s ezért az állatnak e lényszerű teremtményeket feltétlenül jobban kell érzékelnie, mint amennyire az ember képes erre, akinek eredete a szellemiségben van.
Az elemi lények tehát pontosan tudják, hogy hol és mikor történik valamilyen változás a természetben, mint amilyen a földcsuszamlás, hegyomlás, egy fa kidőlése, talajsüllyedés, mert alámosta a víz, gátszakadás, vízkitörés, tűzhányó kitörése, árvizek, földrengések és sok minden más, ami ide tartozik, hiszen ők éppen ezzel foglalkoznak, előkészítik és végrehajtják a változásokat, melyeket az emberek szerencsétlenségeknek és katasztrófáknak neveznek.
Ennél fogva ha várható, hogy egy ilyen folyamat hamarosan bekövetkezik, akkor megtörténhet, hogy ezek az elemi lények figyelmeztetik az arra jövő állatot vagy embert. Útját állják, kiáltozással és heves mozdulatokkal próbálják meg rábírni a visszafordulásra; az állat többé-kevésbé tisztán látja ezeket a lényeket, megrémül, fölborzolja szőrét és – korábbi viselkedésével ellentétben – határozottan megtagadja, hogy tovább menjen, aminek következtében gyakori az olyan eset, hogy kivételesen még a legjobban idomított állat sem engedelmeskedik gazdájának. Ilyen esetekben ez az oka az állat feltűnő viselkedésének. Az ember azonban nem látja ezeket az elemi lényeket, és ezért gyakran belerohan a veszélybe, melyben életét veszti vagy súlyosan megsebesül.
Ezért az embereknek több figyelmet kellene szentelniük az állatoknak, hogy megtanulják őket megérteni. Ekkor az állat valóban az ember barátjává válik; hiszen hézagokat képes kitölteni, és az ember számára így még sokkal hasznosabbá tudja magát tenni, mint eddig.
