Az Igazság Fényében

Grál-üzenet Abdrushintól


1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
Deutsch
English
Francais
Español
Português
Русский
Український
Česky
Slovensky
Obsah


63. „Én vagyok a feltámadás és az Élet, senki sem juthat el az Atyához, csak énáltalam!”

Jézus, aki az isteniségből jött, joggal használta e szavakat, mivel mindent át tudott tekinteni, és ő volt az egyedüli, aki mindezt valóban meg is tudta magyarázni. Üzenete, mely tőle magától elválaszthatatlan, a téves nézetek zűrzavarában megmutatja a világos utat föl, a Fény felé. Ez minden emberi szellem számára a felemelkedés lehetőségét jelenti, vagy a feltámadást az anyagiságból, melybe fejlődésük érdekében merültek le. Az ilyen feltámadás életet jelent mindenki számára!

Hallgassatok csak meg egyszer figyelmesen: minden alantas és minden rossz, tehát minden, amit az ember Sötétnek nevez, kizárólag az anyagiságban létezik, tehát a durvaanyagúságban és a finomanyagúságban! Aki ezt megérti, máris sokat nyert.

Mihelyt az ember rosszat vagy alantast gondol, saját magát károsítja meg iszonyatos módon. Akarása fő ereje aztán úgy áramlik az alacsony dolgok felé, mint egy kibocsátott mágneses sugár, s magához vonzza a nehézségük következtében sűrűbb, és sűrűségük által sötétebb finomanyagú dolgokat, s ennek következtében az ember szellemét, ahonnan az akarás kiindul, beburkolja az anyagiság e sűrű jellege. Akkor is, ha az emberi értelem főleg csak földi dolgokra irányul, mint amikor az ember valamilyen szenvedély rabja, ami nem kell, hogy csupán erkölcstelenség, játék vagy ivás legyen, hanem lehet valami földinek a kifejezett szeretete is, akkor a folyamatban, melyet már említettem, egy többé vagy kevésbé sűrű finomanyagú burok zárul szelleme köré.

Ez a sűrű, és következésképpen sötét burok visszatartja a szellemet a felemelkedés minden lehetőségétől, és addig rajta is marad, ameddig e szellem nem változtatja meg akarása jellegét.

Csak a komoly akarás és a komoly igyekezet a magasztos szellemiség felé tud fellazítani és végül teljesen leoldani egy ilyen jellegű burkot, mivel már nem kap utánpótlást az azonos jellegű erőből, lassan támaszát veszti, végül feloldódva visszahullik, és szabadon engedi a szellemet, hogy az felemelkedhessék.

A finomanyagúságon nem a látható durvaanyagúság egyfajta kifinomultságát kell érteni, mert a finomanyagúság a durvaanyagúságtól teljesen idegen jelleg, más természetű, mint a durvaanyagúság, de ennek ellenére anyagiságnak lehet nevezni. Átmenet a lényszerűséghez, ahonnan az állatok lelke származik.

Ha tehát az emberek az anyagiságban maradnak, akkor egyszer természetszerűleg magával kell, hogy ragadja őket a felbomlás, melynek minden anyag alá van vetve, mivel burkuk következtében nem tudnak többé idejében elválni az anyagiságtól.

Azok, akik fejlődésük érdekében saját kívánságukra merültek le az anyagiságba, kötve maradnak hozzá, ha nem tartják meg a helyes utat! Nem képesek újra fölmerülni belőle, ami a feltámadást jelentené a Fény felé. — —

Szolgáljon közelebbi magyarázatul, hogy a személyes éntudatra vágyódó szellemi csíra mindennemű fejlődése megkívánja az elmerülést az anyagiságban. A személyes éntudat szintjére csak az átélés révén az anyagiságban tud fejlődni. Ehhez egyetlen más út sem áll előtte nyitva. Nem kényszerítik erre, hanem ez csak akkor történik meg, amikor felébred erre saját személyes vágya. Kívánsága hajtja aztán a szükséges fejlődési folyamat felé. Kifelé az úgynevezett öntudat nélküliség Paradicsomából, és ezért a felelősség nélküliségből is.

Ha az emberek téves kívánságok miatt elvesztik a helyes utat, mely pedig felfelé, visszavezeti őket a Fényhez, akkor maradnak az anyagiságban, s össze-vissza bolyonganak.

Próbáljátok csak egyszer megfigyelni a durvaanyagúságban zajló eseményeket. A fejlődést és a pusztulást a legközelebbi és számotokra látható környezetetekben.

Figyeljétek a csírázást, a növekvést, az érést és a rothadást, hogyan alakulnak, tehát kapcsolódnak össze az alapanyagok, érnek be és a pusztulás által, tehát a kialakult dolgok elemeikre való széthullása által, a bomlásban újra visszatérnek az eredeti alapanyagokba. Ezt világosan látjátok a vízben, a kőzetekben is, az úgynevezett porladás folyamán, a növényeknél és az állati és emberi testek esetén. De, ahogy itt kicsiben, pontosan úgy történik ez nagyban is, ahogyan végül a teljes Világegyetem történésében. Nem csupán a durvaanyagúságban, mely a földi ember számára látható, hanem a finomanyagúságban is, az úgynevezett túlvilágon, amelynek pedig még semmi köze sincs a Paradicsomhoz. — —

Az anyagiság egésze úgy függ, mint egy hatalmas koszorú a Teremtés legalsó részeként, és egy óriási körpályán mozog, melynek bejárása évmilliókig tart. Tehát a nagy Teremtés történésében nem csupán saját maga tengelye körül forog minden, hanem az egész még külön egy iszonyatosan nagy, feltartóztathatatlan körforgásban van. Ahogyan tehát e nagy pálya kialakult, kezdve az első összekapcsolódásokkal egészen a jelenlegi tökéletességig, úgy tovább is vonul azonos módon, rendületlenül, egészen addig, míg be nem következik és le nem zajlik a felbomlás vissza az ősanyagra. Ám a körforgás ennek ellenére nyugodtan folytatódik ezen ősanyaggal is tovább, hogy az ezután következő újbóli összekapcsolódásban ismét új világrészeket alkosson, melyek szűzi, friss erőket rejtenek.

Így néz ki a fejlődés nagy folyamata, örökké ismétlődik, úgy a kicsiben, mint a legnagyobban is. És e körforgás fölött áll szilárdan az első, tiszta, szellemi Teremtés, az úgynevezett Paradicsom. Ez, ellentétben a kialakult Teremtéssel, nincs alávetve a felbomlásnak.

Ebben az örök, fénylő, a körforgás felett álló tiszta szellemiségben nyugszik az ember öntudat nélküli szellemi csírájának a kiindulópontja. Az is a szellemiség, mely az anyagiságban öntudatra ébredt, és következésképpen személyessé is vált emberi szellemnek újra végcéljává válik. Öntudat és felelősség nélküli csíraként indul el. Saját, tudatos, és ezért felelősségteljes személyiségként tér újra vissza, ha... az anyagiságon keresztül vezető szükségszerű útján el nem téved, és nem gabalyodik bele, hanem teljesen tudatossá vált emberi szellemként ünnepli meg feltámadását. Az örömteli újra felmerülést az anyagiságból, a Teremtés e fényes, örök része felé.

Ameddig az emberi szellem az anyagiságban tartózkodik, azzal együtt, annak egy részeként végzi az örök, nagy körforgást, természetesen anélkül, hogy ezt maga észrevenné. És így, egy nap, végül meg is érkezik a határra, ahol az adott világrész, melyben tartózkodik, lassan a felbomlás felé kezd sodródni. Ekkor aztán legfőbb ideje, hogy minden, még az anyagiságban található emberi szellem, igyekezzék olyanná válni, hogy fel tudjon emelkedni az örök birodalom biztosabb, fényes kikötőjébe, tehát meg tudja találni a helyes, és mindenekelőtt legrövidebb utat, és el tudjon távolodni az anyagiságban beálló veszedelmek közeléből, mielőtt még magukkal tudnák ragadni.

Ha nem teszi meg, akkor ez egyre nehezebbé válik, míg végül késő lesz!

Minden mással együtt bevonzza a lassú felbomlás, és az addig általa megszerzett személyes „énje” szét lesz szaggatva. Ezernyi kín közepette fog újra öntudat nélküli szellemi maggá változni. Ez a legszörnyűségesebb, ami a személyes tudattal rendelkező szellemmel megtörténhet.

Azokról van szó, akik személyiségüket téves irányba fejlesztették. Ezért azt, mint hasznavehetetlent és kártékonyt, újra el kell veszíteniük. Fontos megjegyezni, hogy a felbomlás nem ugyanazt jelenti, mint a megsemmisülés. Semmit sem lehet megsemmisíteni. Csak az eredeti állapot visszaállítása történik. Ilyen elveszett emberekben az eddig megszerzett személyes „én” fog megsemmisülni, ami a legnagyobb kínok közepette zajlik.

Az ilyen elveszett vagy elkárhozott emberek megszűnnek mint teljes emberi szellemek létezni, míg a többieknek megadatott, hogy öntudatra ébredt szellemekként belépjenek az Öröm és Fény birodalmába, s tudatosan élvezzék gyönyörűségét. —

Úgy, ahogy a gabonaföld az évek folyamán egyre rosszabb termést hoz, és csak a vetés megváltoztatásával kap új erőre, nincs ez másképpen az egész anyagisággal sem. Egyszer ez is elhasználódik, és a felbomlás és új kapcsolódások által kell új erőt nyernie. De az ilyen történés évmilliókat igényel. Ám a több évmilliót igénylő történésben is bekövetkezik egyszer egy bizonyos év, mely a határpontot jelenti, s amikor szükségszerűen elválasztódik minden hasznos a hasznavehetetlentől.

És a Föld számára ez az időpont a nagy körforgásban immár elérkezett. Az anyagiságban található emberi szellemnek végre el kell magát határoznia, hogy felemelkedik, különben a köré fonódó anyagiság visszatartja a később bekövetkező felbomlásig..., mely az örök kárhozat, ahonnan a szellemi, személyes, öntudatra ébredt feltámadás és felemelkedés a Teremtés fényes, örök része felé, mely az ilyen felbomlás felett található, már soha többé nem lesz lehetséges. —

Az egész természetes fejlődése folytán már régen megszűnt minden lehetőség arra, hogy a tudatossá válásra ösztönzött szellemi csírák e túlérett földi szinten inkarnálódni tudjanak, mert túl sokáig tartana, hogy öntudatra ébredt szellemekként még a megfelelő időben kijussanak az anyagiságból. A természetes folyamatból adódóan a szellemi csíra pályája csak olyan világrészekbe vezet, melyek abban azonos jellegűek vele, hogy fejlődésük pontosan olyan hosszú időt igényel, mint amennyire a leghosszabb esetben egy szellemi csírának is szüksége van tökéletessége eléréséhez. Csak a fejlettség azonos szintje enged szabad utat a szellemi csírának, míg valamely érettebb világrész az éretlen szellemi csírának egészen megközelíthetetlen határokat szab. Itt is képtelenség bármit is igazságtalanságként vagy hiányosságként felróni. Ezért minden emberi szellem képes ugyanazt az érettséget elérni, mint annak az anyagi környezetnek a legnagyobb érettsége, amelyben mozog, képes azzal egy időben elérni a csúcspontot, melyet most az általunk benépesített világrész elért.

Nincs senki, aki ne lehetne érett! Az emberek közötti egyenlőtlenség csupán saját, szabad akarásuk szükségszerű következménye. Az anyagiság túlérettsége után most a felbomlás következik, s azzal egy időben újjászületése felé sodródik.

De az emberi szellemek búzamezőjén bekövetkezik a kaszálás, az aratás, és vele együtt az elválasztás. Az érett felemeltetik a Fény felé, a természetes törvények működése révén, melyek fokozatosan lehántják a finomanyagú burkot, hogy a szellem immár megszabadulva tőle, tudatosan fellebegjen az azonos jelleg, minden örök szellemi birodalmába. De a használhatatlanokat visszatartja az anyagiságban finomanyagú testük saját maguk által előidézett sűrűsége. Az ilyen embereknek aztán az a sorsuk, hogy finomanyagú testük ki van szolgáltatva az anyagiságban bekövetkező változásoknak, és közben a legfájdalmasabb, évezredekig tartó felbomlástól kell szenvedniük. Az ilyen kínok ereje végül úgy kimeríti az emberi szellemet, hogy elveszti öntudatát. Ezzel pedig széthullik a tudatosság által megszerzett isteni képmás, emberi formája. Az anyagiság teljes, egészen az ősanyagra történő felbomlása után felszabadul, és jellegének megfelelően felfelé lebeg az immár öntudatlan szellemmé vált rész. De nem úgy tér vissza, mint tudatos emberi szellem, hanem öntudatlan magként, mely egyszer az újból felébredő kívánsága folytán teljes pályáját egy új világrészben, újra az elejétől kezdi el.

Erről a magaslati pontról letekintve, tehát fentről lefelé, választotta meg Krisztus szavait, mint mindig, és egy egészen természetes folyamatot ábrázolt, a feltámadást az anyagiságból, melybe a szellemi mag elmerült.

Képzeljétek csak el egyszer magatokat, amint az anyagiság felett álltok.

Akár a szántóföld, úgy terül el alattatok az általános anyagiság sok-sok jellegével. A szellemi csírák, fentről érkezve belemerülnek az anyagiságba. És fokozatosan, hosszú idő után, más-más időszakban tökéletes emberi szellemek merülnek fel belőle, akik az anyagi átélésben öntudatra ébredtek, és az egyre magasabb felé törekvésüktől hajtva képesek levetni és hátrahagyni az egész anyagi világot. Az ilyen emberi szellemek azután megünnepelik feltámadásukat az anyagiságból!

De nem mindegyik csíra jön fel újra a felszínre. Közülük oly sok marad vissza, és kell hasznavehetetlenül elpusztulnia. —

Pontosan olyan az egész, mint a gabonaföld.

Ahogy a búzamagnál az egész titokzatos, valódi fejlődés az ehhez szükséges földben zajlik le, úgy a szellemi csíránál is a legfontosabb fejlődés az általános anyagiságban történik. —

Krisztus minden mondatával mindig képileg magyarázott el valamilyen természetes történést a Teremtésben. — —

Ha azt mondta: Senki sem jut az Atyához, csak üzenetem által vagy Igém által, esetleg énáltalam, az ugyanaz. Ez annyit tesz: „Senki sem találja meg az utat, csak annak segítségével, amit én mondok.” Az egyik ugyanazt jelenti, mint a másik. Éppen így az is, ha azt mondja: „Üzenetem­ben a lehetőséget hozom el nektek a feltámadásra az anyagiságból, és vele együtt az életet is”, vagy: „Igémmel én vagyok számotokra a feltámadás és az élet”.

Az embereknek az értelmét kell megragadniuk, és nem kellene egy-egy szóhoz mereven ragaszkodva magukat egyre újra összezavarniuk. — — —

Grál-üzenet Abdrushintól


Obsah

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései] 

kapcsolat