Az Igazság Fényében

Grál-üzenet Abdrushintól


1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
Deutsch
English
Francais
Español
Português
Русский
Український
Česky
Slovensky
Obsah


60. Az Ember Fia

A názáreti Jézus, az Igazság hírnöke ellen elkövetett bűntett óta átokként nehezedik az emberiségre, hogy az emberek éppen a számukra legjelentősebb jövendölést nem ismerték fel, és még ma is, mintha szoros kötés lenne szemükön, mit sem sejtve állnak előtte. Ennek az lesz a félelmetes következménye, hogy az emberek nagy része eltámolyog a kárhozatból való megváltásuk egyetlen lehetősége mellett, miközben egyenesen a pusztulás irányába haladnak.

Ez az Ember Fia eljöveteléről szóló jövendölés, melyet az Isten Fia reménycsillag gyanánt, ám emellett komoly figyelmeztetésként is adott a tömegek állandó támadásai közepette, akiknek a sötétben állva természetesen gyűlölniük kellett az Igazság hordozóját. A téves érzelmek és gondolatok ugyanazon hullámai, melyek az Isten Fiát, mint olyat nem engedték egykor felismerni, e jövendölés fontosságának megértését már létrejötte során megzavarták. Az emberi szellem ahhoz túlságosan sötétté vált, túlzottan el volt foglalva önmagával, hogy Isten magasztos üzeneteit még tisztán be tudta volna fogadni. Az emberi szellem saját keletkezési szférájánál magasabbról érkező üzenetek nem hatoltak el a füléig. A megértéshez hozzátartozott volna a tudatos meggyőződés hite, amire akkor még követői sem voltak képesek. Az a talaj, melyre a Megváltó szavai hullottak, még igencsak vadul benőtt maradt. Ezen felül a Megváltó környezetének óriási átélései és lelki megrázkódtatásai csupán néhány évre zsúfolódtak össze, és ezért érzelmileg mindennek annyira az ő személyére kellett összpontosulnia, hogy amikor másvalakiről beszélt a távoli jövőben, azt nem olyannak tekintették, hanem ez ismét vele személyesen fonódott össze.

Így az emberek nézetében mind a mai napig megmaradt a tévedés, mert a hitetlenek nem törődtek a Megváltó szavaival, a hívők viszont éppen hitük miatt nyomták el erőszakkal a hagyományok minden komoly, kritikai vizsgálatát attól a szent áhítattól vezérelve, hogy az Megváltó szavait nem szabad megsérteni. De közben nem vették észre, hogy nem az Ő valóban eredeti, saját szavairól van szó, hanem pusztán hagyományokról, melyeket jóval földi zarándoklata után foglaltak írásba. Ezzel azonban természetszerűleg ki voltak téve az emberi ész és az emberi, személyes nézetek öntudatlan változtatásainak. Ennek a pusztán emberi hagyománynak a tiszteletteljes megőrzésében mindenképpen van valami értékes, és ezért nem kell semmilyen szemrehányást tenni emiatt.

De ez nem akadályozza meg, hogy a helytelen hagyományból keletkezett téves elgondolásnak gátló következményei legyenek, mert a kölcsönhatás törvényeit ebben az esetben sem lehet áthágni. Még ha ezek a tévedések kihatásuk során az emberi szellem számára csupán a további felemelkedést gátló rácsként nyilvánulnak is meg, az akkor is végzetes megrekedést, az előrehaladás hiányát jelenti, amíg a felvilágosodás felszabadító Igéje nem elevenedhet meg benne.

Az, aki hisz Isten Fiában és az Ő szavaiban, és azokat életre keltette magában, vagyis helyes értelmezésben hordozza magában és velük összhangban cselekszik, annak természetesen nincs szüksége a megígért Ember Fiára várni, mert az semmi mást nem hoz el, mint amit az Isten Fia már elhozott. De ennek az a feltétele, hogy az Isten Fiának szavait valóban megértette, és nem ragaszkodik csökönyösen a téves hagyományokhoz. Ha valamikor mégis tévedésekhez kötötte magát, akkor addig nem lesz képes befejezni felemelkedését, amíg felvilágosításhoz nem jut, ami az Ember Fiának volt fenntartva, mert a korlátolt emberi szellem egyedül nem képes magát megszabadítani az indáktól, melyek jelenleg sűrűn benövik az Igazságot.

Jézus úgy beszélt az Ember Fia eljöveteléről, mint a megváltás utolsó lehetőségéről, és arra is rámutatott, hogy ezzel kezdetét veszi az ítélet, hogy azok, akik még mindig nem hajlandóak, vagy más szóval, akik saját csökönyösségük vagy restségük miatt nem lesznek készek elfogadni a felvilágosítást, végérvényesen elvettetnek. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy nem lesz további lehetőség a megfontolásra és a döntésre. Ebben félreérthetetlenül benne rejlik egy kemény beavatkozásnak a meghirdetése is, mely véget vet a türelmes várakozás időszakának. Ez megint a Fény közelgő harcáról tesz bizonyságot minden sötét ellen, aminek a Sötétség erőszakos megsemmisítésével kell végződnie.

Az nem feltételezhető, hogy ilyesvalami az emberi elvárások, kívánságok és fogalmak szerint fog lejátszódni; hiszen ez ellen szól minden eddigi történés. A történelem folyamán még sohasem egyezett meg az emberi gondolkodásmód az isteni akarat megnyilvánulásaival. A valóság mindig más volt, mint az emberek elképzelései, és csak jóval később jött néha a lassú felismerés, mi is történt. Ezúttal sem lehet abban reménykedni, hogy ez másképpen lesz, mert az emberi gondolatok és nézetek semmit sem nyertek a korábbiakhoz képest, hanem ellenkezőleg, még sokkal „reálisabbak” lettek.

Az Ember Fia! Még fátyol borítja őt és az ő idejét. Még ha sok szellemben bizonytalan sejtelem is ébred, vágyakozás eljövetelének napja után, sokan az utána vágyakozók közül valószínűleg gyanútlanul mennek majd el mellette, nem akarják majd őt felismerni, mert elvárásaik másfajta beteljesedés hamis látszatát keltették bennük. Az ember csak nagyon nehezen tud beletörődni a gondolatba, hogy az Isteni a Földön, engedelmeskedve az Isteni törvényeknek, egyáltalán nem lehet külsőleg másmilyen, mint amilyenek maguk az emberek. Az Istenit kizárólag földöntúlinak akarja látni, és ez sajnos már annyira lebéklyózta, hogy a földöntúlit nem lenne képes helyesen felismerni, még kevésbé elviselni. Ez azonban nem is szükséges!

Az az ember, aki a Teremtés egészének természetes törvényeiben keresi Istene akaratát, azt hamar fel is fogja bennük ismerni, és végül rá fog jönni, hogy az Isteni csakis e kérlelhetetlen törvények útján jöhet el hozzá, más módon nem. Ennek következményeként éberré válik, és mindent, amivel találkozik, gondosan megvizsgál, de csak az isteni törvények fényében, nem az emberi nézetek szerint. Így majd a kellő időpontban azt is felismeri, aki Igéjével elhozza neki a szabadulást. Csakhogy saját vizsgálódása eredményeként, és nem a tömegek kiáltozása révén.

Minden gondolkodó ember bizonyára már magától is rájött arra, hogy Isten Fia nem lehet egyenlő az Ember Fiával! A különbséget maguk a szavak is egész világosan kifejezik.

Isten Fiának tiszta Istensége természetszerűleg hordozta magában küldetése és megtestesülése folyamán – éppen a tiszta isteni jellegből adódóan – az Istenséggel való újraegyesülés szükségességét is. Ez a dolgok természetéből adódóan egyáltalán nem is lehet másként. Ezt alátámasztják magának az Isten Fiának az utalásai, hogy „újraegyesül az Atyával”, és az a kijelentése, hogy „én az Atyához megyek”. Következésképp az Isten Fia küldetésének, mint az Istenség és a Teremtés közötti közvetítőnek, korlátozott időtartamúnak kellett lennie. Az Isten Fiának, lévén tisztán isteni eredetű, az erősebb azonos jelleg vonzereje által feltétlenül újra vissza kellett térnie isteni eredetébe, és miután félretett minden rátapadt, nem isteni jelleget, ott is kell maradnia, s ezért ő nem maradhatott örök közvetítőnek az Istenség és a Teremtés között. Így az Isten Fia és az Atya újraegyesülésével újabb szakadék keletkezett volna, és ismét hiányzott volna a közvetítő a tiszta Isteniség és a Teremtés között. Maga az Isten Fia hirdette meg az emberiségnek az Ember Fia eljövetelét, aki majd örök közvetítő marad az Isteniség és a Teremtés között. Ebben a Teremtő mérhetetlen szeretete rejlik az Ő Teremtése iránt.

Az Ember Fia és az Isten Fia közti különbség abban rejlik, hogy bár az Ember Fia a tiszta Isteniségből született, ugyanakkor a tudatos-szellemiséghez is kapcsolódott, és ezért olyan, mintha egyik lábával az Isteniségben, a másikkal pedig a legmagasabb tudatos-szellemiségben állna egyszerre. Része mindkettőnek, és így örök hidat képez az Isteniség és a Teremtés csúcsa között. Ez a kapcsolat azonban hozza magával a tiszta Isteniségtől való maradandó elkülönülés követelményét, ami mégis lehetővé teszi, sőt megköveteli a bebocsátást az Isteniségbe.

Az Istenihez kapcsolódó szellemi rész csupán az újraegyesülést akadályozza meg, ami különben elkerülhetetlen lenne. Az emberiség aligha fogja megérteni, hogy ez a Teremtő szeretetének egy újabb áldozata, és egy olyan horderejű ígéret teljesítése, amilyet csak maga az Isten képes megadni és teljesíteni. Ez a különbség az Isten Fia és az Ember Fia között. Ez ad jogosultságot az Ember Fia megnevezésnek is, mivel benne valósult meg a kettős születés; egyrészt mint Fiú az Isteniből és másrészt mint Fiú a tudatos-szellemiből, melynek tudattalan nyúlványaiból származik az emberi szellem csírája.

Az Ember Fia küldetése az Isten Fia küldetésének a folytatása és befejezése, hiszen az Isten Fia küldetése csak átmeneti lehetett. Tehát folytatja és betetőzi, s ugyanakkor meg is szilárdítja ezt a küldetést.

Míg az Isten Fia közvetlenül beleszületett földi küldetésébe, addig az Ember Fiának egy sokkal nagyobb körzetet kellett bejárnia, mielőtt voltaképpeni küldetését megkezdhette volna. Feladata teljesítésének feltételeként, mely az Isten Fia küldetéséhez viszonyítva még földibb, az Ember Fiának a legmagasabb magaslatokból érkezve át kellett haladnia a legmélységesebb mélységeken is. Nem csupán a túlvilágon, hanem a földön is, hogy az emberek minden fájdalmát, minden szenvedését saját magán „tapasztalhassa meg”. Csak ezután nyílik lehetősége arra, hogy amikor eljön az ő ideje, hatékonyan beavatkozzon a hiányosságokba, és segítséget nyújtson a változtatáshoz. Emiatt nem állhatott az emberiség közvetlen tapasztalatain kívül, hanem a dolgok keserű oldalának átélésével maradéktalanul részesük lett, és szenvedett is tőlük. Ismét csak az emberek miatt kellett tanulóidejének így telnie. De éppen ezt próbálják majd szemére vetni az emberek, hogy neki is, mint egykor Krisztusnak, megnehezítsék a feladatát, mivel a korlátolt emberi szellem számára az ilyen felső vezetés érthetetlen marad, és csak a külsőségek alapján képes valamit megítélni. Éppen azt, amit azért kellett az emberek miatt elszenvednie, hogy felismerje tévedéseik legfájdalmasabb pontjait, amit tehát az emberek későbbi javáért elszenvedett, vagy a megtapasztalás révén megtanult, azt akarja majd az ember kőként felhasználni, hogy – a megsemmisítéstől való félelmében reszkető Sötétségtől sarkallva – növekvő gyűlöletében rávesse.

Nem is annyira megmagyarázhatatlan, hogy az Isten Fia földi vándorlásakor szerzett tapasztalatok ellenére egy ilyen hihetetlen dolog újra megtörténhet, hiszen a Földön jelenleg tartózkodó embereknek több mint a fele valójában egyáltalán nem ide tartozik, hanem nekik sokkal mélyebb és sötétebb régiókban kellene érlelődniük! Ennek az állandó lelki hanyatlás az oka, amit az váltott ki, hogy azok kerültek többségbe, akik saját eszközük – a korlátolt ész – rabszolgáivá váltak. A korlátolt ész mint egyeduralkodó, mint ami pusztán földi, mindig csupán az anyagi dolgokat fogja támogatni, és így növeli a járulékos rossz mellékhatásokat is. A magasabb felfogóképesség ennek következtében kialakuló hanyatlása egy rést hozott létre, és ezzel kezet nyújtott a mélybe, s ezáltal olyan lelkek tudtak felkapaszkodni megtestesülés céljából, akik a sűrűbb sötétség okozta szellemi súlyosságuk következtében egyébként sohasem tudtak volna feljutni a Föld felszínére. Leginkább a nemzéskor fellépő tisztán állati érzések, továbbá a földi élvezetek hajhászása az, ami ebben az erkölcstelen korban már évszázadok óta lehetővé teszi, hogy alacsonyabb rendű lelkek tudják magukat ide feltornászni. Az ilyen lelkek aztán állandóan körülveszik a várandós anyát, és megragadva az alkalmat inkarnálódnak, mivel eddig minden, ami fényes, önszántából meghátrált a sötét elől, nehogy bepiszkolódjék.

Így fokozatosan lehetővé vált, hogy a Föld finomanyagú környezete egyre sűrűbbé és sötétebbé, és így nehezebbé is vált, olyan nehézzé, hogy még magát a durvaanyagú Földet is távol tartja egy olyan pályától, ahol hozzáférhetőbb lenne a magasabb szellemi hatásoknak. És mivel valójában az összes inkarnálódott többnyire azokba a régiókba tartozik, melyek sokkal mélyebben fekszenek, mint maga a Föld, ezért abban is csupán Isten igazságossága rejlik, ha az ilyen lelkek kisöpörtetnek, hogy oda süllyedjenek vissza, ahová valóban tartoznak, ahol abszolút azonneműségükből adódóan nem lesz több lehetőségük arra, hogy még újabb bűnnel terheljék magukat, és így saját szférájukban szenvedve jobban megérnek a felemelkedést hozó változásra.

Nem az emberi akarat lesz az, ami egyszer elismerhetné az Isten által küldött Ember Fiát, hanem Isten ereje fogja felemelni abban az órában, amikor az emberiség tehetetlenül nyöszörögve megváltásért fog könyörögni. Aztán minden istenkáromlás elnémul, mert az iszonyat tesz lakatot az ilyen szájakra, és az ember majd készséggel fogadja az összes adományt, melyet a Teremtő az Ember Fia által kínál teremtményeinek. Aki azonban nem akarja tőle elfogadni, az mindörökre elvettetik.

Grál-üzenet Abdrushintól


Obsah

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései] 

kapcsolat