Az Igazság Fényében

Grál-üzenet Abdrushintól


1.KÖNYV ◄ ► 2.KÖNYV
Deutsch
English
Francais
Español
Português
Русский
Український
Česky
Slovensky
Obsah


29. Isten imádása

Nyugodtan elmondható, hogy az ember Isten imádását, melynek teljesen természetesnek kellene számára lennie, még egyáltalán nem értette meg, s még kevésbé gyakorolta. Csak figyeljétek meg egyszer, hogy az ember hogyan végezte egészen mostanáig Isten imádását! Hiszen az ember csak kérést ismer, vagy jobban mondva, koldulást! Csupán imitt-amott fordul elő, hogy olyan hálaimák emelkednek a magasba, melyek valóban szívből jönnek. Ez azonban ritka kivételként mindig csak akkor és ott történik meg, ahol egy ember váratlanul valamilyen egészen különleges ajándékot kap, vagy amikor valamilyen nagy veszélyből hirtelen megmenekül. Váratlan és hirtelen történt események szükségesek neki ahhoz, hogy egyáltalán valaha is hálaimára szánja el magát. Akár a leghatalmasabb dolgok is az ölébe hullhatnak anélkül, hogy megérdemelné őket, mégsem fog soha eszébe jutni vagy csak nagyon ritkán, hogy köszönetre gondoljon mindaddig, amíg a dolgok nyugodt, megszokott módon történnek. Ha ő és mindenki, akiket szeret, feltűnő módon állandóan egészséggel vannak megajándékozva, és nincsenek földi gondjai, akkor minden bizonnyal aligha fogja rászánni magát egy komoly hálaimára. Ahhoz, hogy az ember egy erősebb érzést hívjon elő magából, sajnos mindig valamilyen egészen különleges ösztönzésre van szüksége. Ha jól megy a sora, szabad akaratából sohasem szánja rá magát. Imitt-amott talán beszél róla, esetleg a templomba is elmegy, hogy alkalomadtán elmormoljon egy hálaimát, azonban az, hogy közben teljes lelkével is ott legyen, akár egyetlen pillanatra is, az egyáltalán nem jut eszébe. Csak akkor, ha valóban bajba kerül, ébred nagyon gyorsan rá, hogy létezik valaki, aki tud neki segíteni. A félelem viszi rá, hogy végre eldadogjon egy imát! Ez azonban még mindig csak kérés, nem imádás.

Ilyen az ember, aki még jónak véli, s hívőnek nevezi magát! Ilyenek azonban kevesen vannak a Földön! Dicséretre méltó kivételek!

Képzeljétek csak el egyszer e siralmas képet! Milyennek tűnik nektek, embereknek, ha helyesen megfigyelitek! Mennyivel szánalmasabban áll így azonban az ember Istene előtt! De sajnos ilyen a valóság! Csűrhetitek, csavarhatjátok, ahogyan akarjátok, e tények nem fognak változni, mihelyt majd egyszer veszitek a fáradságot, hogy minden szépítgetés nélkül a dolog mélyére hatoljatok. Közben azonban enyhe szorongást kell éreznetek; hiszen sem a kérés, sem a köszönet nem tartozik az imádáshoz.

Az imádás tiszteletadás! Ezt azonban már valóban nem találjátok meg az egész Földön! Csak figyeljétek meg egyszer azokat az ünnepeket vagy ünnepségeket, melyeknek Isten tiszteletére kell szolgálniuk, ahol a kéréseket és a könyörgéseket kivételesen egyszer elhagyják. Ott vannak az oratóriumok! *(spirituális zeneszámok) Keressétek meg az énekeseket, akik Istent imádva énekelnek! Figyeljétek meg őket, amikor ehhez készülődnek a teremben vagy a templomban. Mindannyian nyújtani szeretnének valamit, hogy ezáltal az embereknek tetszenek. Isten közben meglehetősen közömbös számukra. Éppen Ő, akinek tulajdonképpen mindennek szólnia kell! Nézzétek a karmestert! Arra vár, hogy tapsoljanak, meg akarja mutatni az embereknek, hogy mit tud.

Ezután menjetek tovább. Nézzétek a büszke építményeket, templomokat, dómokat, amelyeknek Isten tiszteletére... kellene állniuk. A művész, a tervező építész, az építőmester csak a földi elismerésért küzd, minden város ezekkel az épületekkel büszkélkedik... önmaga tiszteletére. Sőt, még arra is szolgálniuk kell, hogy az idegeneket odavonzzák. Azonban nem Isten imádására, hanem azért, hogy a helynek pénzt hozzon az így megnövekedett forgalom révén! Bárhová tekintetek, mindenütt csak a földi külsőségek utáni hajszát látjátok! S mindezt Isten imádásának ürügyén!

Jóllehet imitt-amott akad még olyan ember, akinek az erdőben vagy a magaslatokon többnyire kitárul a lelke, aki közben még minden körülötte lévő szépség teremtőjének a nagyságáról is futólagosan megemlékezik, azonban csak úgy, mint olyan valakiről, aki egészen messze a háttérben áll. Közben ugyan kitárul a lelke, de nem azért, hogy ujjongó szárnyalásba kezdjen a magasba, hanem... szét, szó szerint szétfolyik a gyönyörűség kellemességében. Az ilyesmit nem szabad összetéveszteni a magasba törő szárnyalással. Ugyanúgy kell értékelni, mint egy dőzsölő ember élvezetét a gazdagon terített asztalnál. A lélek ilyen kitárulását tévesen imádásnak tartják; tartalmatlan lelkendezés marad, saját jó érzés, amit az ember a Teremtő iránt érzett hálának tart. Ez pusztán egy földi történés. Sok természetrajongó is éppen ezt a mámort tartja Isten helyes imádásának, úgy vélik, hogy ebben is messze felülmúltak másokat, akiknek nincs arra lehetőségük, hogy élvezzék a Föld e képződményeinek szépségét. Otromba farizeusság, mely csak az ember saját jó közérzetéből fakad. Aranyfüst, mely minden értéket nélkülöz. Ha ezeknek az embereknek egyszer majd lelkük kincseit kell keresniük, hogy felemelkedésükhöz felhasználják őket, akkor majd lelkük kincsesládáját teljesen üresen fogják találni; a vélt kincs ugyanis a szépség okozta mámor volt csupán, semmi egyéb. Hiányzott belőle a Teremtő iránti valódi mély tisztelet. —

Isten valódi imádása nem a lelkendezésben, nem az elmormolt imákban, nem a könyörgésben, térdepelésben, kéztördelésben, nem a boldog borzongásban mutatkozik meg, hanem az örömteli tettben! E földi lét ujjongó igenlésében! Minden egyes pillanat élvezésében! Élvezni azt jelenti kihasználni. Kihasználni pedig... átélni! De nem a játékban és a táncban, nem az időnek a testre és a lélekre ártalmas elfecsérlésében, amiket az ész kiegyenlítésképpen, és működésének serkentéséhez keres, és amikre szüksége van, hanem abban, hogy feltekintetek a Fényre és annak akaratára, mely a Teremtésben minden létezőt csak támogat, emel, megnemesít!

Ehhez azonban alapfeltételként hozzátartozik Isten Teremtésben működő törvényeinek pontos ismerete. Ezek megmutatják az embernek, hogyan kell élnie, ha testileg és lelkileg egészséges akar lenni, pontosan megmutatják az utat, amelyik fel, a szellemi birodalomba vezet, azonban világosan felismertetik vele azokat a borzalmakat is, melyeknek ki kell alakulniuk, ha e törvényeknek ellenszegül!

Mivel a törvények a Teremtésben önállóan és élőn működnek, rendíthetetlenül, megingathatatlanul, olyan erővel, amellyel szemben az emberi szellemek teljesen tehetetlenek, így tulajdonképpen magától értetődő, hogy minden egyes ember legégetőbb szükségének annak kell lennie, hogy e törvényeket maradéktalanul felismerje, melyek kihatásainak minden esetben valóban védtelenül ki lesz szolgáltatva!

Ez az emberiség azonban mégis annyira korlátolt, hogy megpróbál efelett az oly világos és egyszerű szükségszerűség felett felelőtlenül átsiklani, jóllehet ennél kézenfekvőbb dolog egyáltalán nem is létezik! Az emberiség tudvalevően sohasem jut a legegyszerűbb gondolatokra. E tekintetben minden egyes állat furcsa módon okosabb, mint az ember. Beilleszkedik a Teremtésbe, és mindaddig támogatásra lel benne, amíg az ember nem próbálja ebben megakadályozni. Az ember azonban valami olyan felett akar uralkodni, mely önálló működésének mindig alá van és alá is lesz rendelve. Önteltségében azt képzeli, hogy már uralkodik a természet erői felett, amikor a sugárzások mindössze kicsiny nyúlványait megtanulja saját céljaira felhasználni, vagy a levegő, a víz és a tűz kihatását egészen kicsiben használja! Közben nem gondol arra, hogy ezen arányaiban véve még mindig nagyon kicsiny hasznosítások esetén előbb tanulnia, figyelnie kell, hogy a már meglévő minőségeket és erőket azok sajátosságaival teljesen összhangban használja fel. Közben meg kell próbálnia alkalmazkodni hozzájuk, ha eredményt akar elérni! Egyes-egyedül őneki! Ez nem uralkodás, nem diadalmaskodás, hanem meghajlás, beilleszkedés a fennálló törvényekbe.

Az embernek végre látnia kellene, hogy csak az hozhat számára hasznot, ha tanulva beilleszkedik! Ennek tudatában kellene hálásan továbblépnie. De nem! Kérkedik, és erre fel csak még beképzeltebben viselkedik, mint azelőtt. Éppen ott, ahol egyszer szolgálva meghajlik a Teremtésben lévő isteni akarat előtt, és ezáltal azonnal látható haszonra tesz szert, éppen ott próbálja meg gyerekesen mindezt oly módon beállítani, hogy ő a győztes! Győztes a természet felett! Ez a balga hozzáállás abban éri el minden ostobaság csúcsát, hogy ezáltal vakon elmegy a valóban nagy dolgok mellett; helyes beállítottság esetén ugyanis valóban győztes lenne... győztes önmaga és hiúsága felett, mert ha következetesen megvizsgálná minden jelentős vívmányát, akkor belátná, hogy előbb tanult a már létezőből és meghajolt előtte. Ez az egyedüli módja, hogy sikeres legyen. Minden feltaláló és minden valóban nagy ember gondolkodását és akaratát a fennálló természettörvényekhez igazította hozzá. Ami ellene akar szegülni e törvényeknek, vagy működését ellene akarja kifejteni, az elpusztul, felőröltetik, szétzúzatik. Lehetetlen, hogy valaha is igazán életre tudjon kelni.

Ahogyan a kis dolgokban szerzett tapasztalatoknál, úgy az ember teljes létével sincs ez másként, ahogy önmagával sem!

Neki, akinek nem csupán a rövid földi lét idejét, hanem az egész Teremtést át kell vándorolnia, feltétlenül szüksége van a törvények ismeretére, melyeknek az egész Teremtés alá van vetve, nem csupán a minden földi emberhez legközelebb lévő, látható környezet! Amennyiben nem ismeri e törvényeket, úgy azok feltartóztatják és akadályozzák, megsebesítik, visszavetik, sőt akár fel is őrlik, mert azáltal, hogy nem ismerte őket, nem tudott azok erőáramlataival együtt haladni, hanem oly helytelenül viszonyult hozzájuk, hogy le kellett őt nyomniuk, ahelyett hogy felemelték volna.

Az emberi szellem nem mutatkozik nagynak, csodálatra méltónak, hanem csupán nevetségesnek, amikor makacsul és elvakultan azon igyekszik, hogy azokat a tényeket, amiket kihatásaikban nap mint nap mindenütt fel kell ismernie, elutasítsa, mihelyt azokat nem csupán tevékenységében és a technika különböző területein, hanem saját maga és lelke számára is alapként kell felhasználnia! Földi léte és tevékenykedése során folyvást adódik alkalma arra, hogy észrevegye minden alapkihatás feltétlen állandóságát és azonosságát, mihelyt nem zárkózik el könnyelműen, vagy akár rosszindulatúan, és nem alszik.

Ezek alól nincs kivétel az egész Teremtésben, még egy emberi lélek számára sem! Alkalmazkodnia kell a Teremtésben lévő törvényekhez, ha azt akarja, hogy hatásaik támogassák! És ezt az egyszerű, magától értetődő dolgot az ember a legkönnyelműbb módon eddig teljesen figyelmen kívül hagyta.

Mindez oly egyszerűnek tűnt neki, hogy felismerésüknek éppen ezáltal kellett számára a legnehezebbé válnia. És e nehézség legyőzése idővel teljesen lehetetlenné vált. Így ma az ember a bukás, a lelki összeomlás előtt áll, melynek mindent szét kell zúznia, amit felépített!

Csak egy valami mentheti meg: Isten Teremtésben lévő törvényeinek maradéktalan ismerete. Kizárólag ez képes őt újra előre, felfelé vinni, s vele együtt mindazt, amit a jövőben igyekszik felépíteni.

Ne mondjátok, hogy ti, emberi szellemekként nem tudjátok a Teremtésben lévő törvényeket oly könnyen felismerni, hogy az Igazságot nehéz megkülönböztetni a téves következtetésektől. Ez nem igaz! Aki így beszél, az újra csak restségét akarja takargatni, amit magában rejteget, csupán nem akarja, hogy lelke közönyössége felismerhetővé váljon, vagy saját magát akarja mentegetni önmaga előtt, hogy megnyugodjon.

Ez azonban mit sem használ neki; ugyanis minden közönyös, minden rest ember immár elvettetik! Csak az reménykedhet még a szabadulásban, aki összeszedi minden erejét, hogy azt a lelke számára legszükségesebb dolog eléréséhez maradéktalanul felhasználja. Minden félmunka annyi, mint a semmi. Minden tétovázás, minden halogatás teljes időveszteség. Az emberiségnek nem adatik több idő, mert egészen addig az időpontig várt, ami az utolsó határvonalat képezi.

Ezúttal természetesen nem könnyítik meg annyira a dolgát, és nem is lesz olyan könnyű, mert a legfelelőtlenebb hanyagságával, amellyel eddig ezekhez a dolgokhoz viszonyult, megfosztotta magát mindazon képességétől, hogy egyáltalán még hinni tudjon egy szükséges utolsó döntés mélységes komolyságában! És éppen ez a pont jelenti a legnagyobb gyengeséget, megannyi ember biztos bukását!

Évezredeken át sokat tettek azért, hogy legalább annyira érthetővé tegyék számotokra Isten akaratát vagy a Teremtésben lévő törvényszerűségeket, amennyire ahhoz van rá szükségetek, hogy fel tudjatok emelkedni a fényes magasságba, ahonnét elindultatok, hogy oda visszataláljatok! Nem az úgynevezett földi tudományok és nem is az egyházak által történt mindez, hanem Isten szolgáin keresztül, a régmúlt korok prófétái által, mint ahogyan azután magának az Isten Fiának az üzenete által. Olyan egyszerű formában adatott meg nektek ez az üzenet, ti azonban eddig csak beszéltetek róla, és sohasem igyekeztetek komolyan, hogy helyesen megértsétek, s még kevésbé törekedtetek arra, hogy aszerint éljetek! Lusta véleményetek szerint túlságosan sokat követeltek tőletek, jóllehet ez az egyetlen módja annak, hogy megmeneküljetek! Szabadulást akartok anélkül, hogy közben nektek is tennetek kelljen valamit érte! Ha elgondolkodtok ezen, akkor bizony erre a szomorú felismerésre kell jutnotok.

Isten minden üzenetéből vallást csináltatok! A saját kényelmetekre! És ez helytelen volt! Hiszen a vallás számára egy egészen különleges emelvényt építettetek, távol a mindennapi élet tevékenységeitől! És ebben rejlett a legnagyobb hiba, amit elkövethettetek; hiszen így az isteni akaratot is eltávolítottátok a mindennapi életből, vagy ami ugyanaz, magatokat távolítottátok el az isteni akarattól, ahelyett hogy egyesültetek volna vele, hogy azt a mindennapi életetekbe és mindennapjaitok sodrába állítottátok volna! Ahelyett hogy eggyé váltatok volna vele! Isten minden üzenetét teljesen természetesen és gyakorlatiasan kell befogadnotok, bele kell szőnötök munkátokba, gondolkodásotokba, az egész életetekbe! Nem szabad valami különálló dolgot csinálnotok belőle úgy, ahogyan az mostanáig történt, amihez csupán látogatóba jártok a pihenés óráiban! Ahol egy rövid időre megpróbáljátok átadni magatokat a bűnbánatnak, a köszönetnek vagy a pihenésnek. Így nem vált számotokra valami olyan magától értetődő dologgá, amely a sajátotok, mint az éhség vagy az alvás.

Értsétek hát meg végre helyesen: ebben az isteni akaratban kell élnetek, hogy eligazodjatok minden úton, amelyek jót hoznak nektek! Isten üzenetei értékes útmutatások, melyekre szükségetek van, melyek ismerete és követése nélkül elvesztetek! Ezért nem szabad azokat a vitrinbe tennetek, hogy boldog borzongással csak vasárnaponként szemlélgessétek őket, mint valami szent dolgot, vagy ínségben, félelemben erre a helyre meneküljetek, hogy erőt merítsetek belőle! Ti szerencsétlenek, az üzenetet nem tisztelnetek kell, hanem használnotok! Vegyétek a kezetekbe bátran, ne csak ünnepi ruhában, hanem a dolgos élettől megkeményedett tenyérrel is, amely sohasem szégyenít meg, nem alacsonyít le, hanem mindenkinek a becsületére válik! Egy ékszer sokkal tisztábban, fényesebben ragyog egy izzadt és földtől piszkos, kérges tenyérben, mint egy lusta semmittevő jól ápolt ujján, aki földi idejét csak szemlélődéssel tölti!

Minden isteni üzenet azért adatott nektek, hogy részesüljetek belőle, tehát hogy részetekké váljon! Az értelmüket kell megpróbálnotok helyesen felfogni!

Nem szabadna úgy tekintenetek rá, mint valami különálló dologra, ami megmarad rajtatok kívül, amihez félénk visszafogottsággal szoktatok közeledni. Fogadjátok magatokba Isten Igéjét, hogy mindegyikőtök tudja, hogyan kell élnie és az úton járnia, hogy Isten birodalmába jusson!

Ezért ébredjetek fel végre! Ismerjétek meg a Teremtésben lévő törvényeket. Ehhez azonban semmilyen földi okosság sem segít hozzá benneteket, a technikai megfigyelés kicsiny tudása sem, ily szegényes dolgok nem elegendőek arra az útra, melyre lelketeknek rá kell térnie! Tekinteteteket messze a Földön túlra kell emelnetek, és fel kell ismernetek, hová vezet utatok e földi lét után, hogy e felismerés által egyúttal annak is tudatában legyetek, hogy miért és milyen céllal vagytok ezen a Földön. És ismét éppen abból, miként álltok ebben a földi életben, akár szegényen, akár gazdagon, egészségesen vagy betegen, békében vagy harc közepette, örömben vagy bánatban, tanuljátok meg az okokat és az értelmet is felismerni, és e felismerésben boldogok és könnyűek lesztek, hálásak a tapasztalatokért, amiket addig szereztetek. Megtanuljátok az egyes másodperceket értékelni, és mindenekelőtt kihasználni azokat! Kihasználni az örömteli lét, a hatalmas, tiszta boldogság felé való felemelkedéshez!

És mivel túlságosan begabalyítottátok magatokat, és összezavarodtatok, eljött hozzátok Isten üzenete az Isten Fia által, hogy megmenekülhessetek, miután a próféták általi figyelmeztetések nem találtak meghallgatásra. Isten üzenete megmutatta nektek az utat, az egyedülit, amely megmenthet a mocsárból, amely már azzal fenyegetett, hogy megfullaszt benneteket! Példabeszédek által igyekezett az Isten Fia erre az útra rávezetni benneteket! Azok, akik hinni akartak, és a kereső emberek a fülükkel befogadták, de ennél több nem történt. Sohasem igyekeztek aszerint élni.

A vallás és a mindennapi élet számotokra is mindig két különálló dolog maradt. Mindig csak mellette álltatok, sohasem benne! A Teremtésben működő törvények példabeszédekben megvilágított kihatását egyáltalán nem értettétek meg, mert e példázatokban nem kerestétek azokat!

Most a Grál-üzenetben érkezik a törvények magyarázata a jelenkorban számotokra érthetőbb formában! Ezek a valóságban ugyanazok a törvények, melyeket Krisztus egykor már elhozott az akkori kornak megfelelő formában. Megmutatta, hogy az embereknek hogyan kell gondolkodniuk, beszélniük, cselekedniük, hogy szellemileg egyre érettebbé válva felfelé jussanak a Teremtésben! Az emberiségnek többre nem is volt szüksége. Ezért az akkori üzenetből nem hiányzik semmi. A Grál-üzenet most pontosan ugyanazt hozza el, csak mai formában.

Aki végre gondolkodásában, beszédében és tetteiben eszerint irányul, az ezáltal Isten legtisztább imádását gyakorolja; hiszen az csupán a tettben rejlik!

Aki készségesen aláveti magát a törvényeknek, az mindig azt cselekszi, ami helyes! Ezáltal bizonyítja mély tiszteletét Isten bölcsessége iránt, örömmel meghajlik akarata előtt, ami a törvényekben rejlik. Azok kihatása ezért támogatni és védelmezni fogja őt, megszabadítja minden bajtól, és felemeli a fényes szellemek birodalmába, ahol Isten végtelen bölcsessége ujjongó átélésben válik mindenki számára homályosítatlanul láthatóvá, és ahol Isten imádása maga az élet! Ahol minden lélegzetvételt, minden érzést, minden tettet örömteli hála hat át, és így az élet állandó boldogsággá válik. Boldogságból született, boldogságot vet, és ezért boldogságot arat! Isten imádása az életben és az átélésben egyedül az isteni törvények betartásában rejlik. Csak ez biztosítja a boldogságot. Így kell ennek lennie az eljövendő birodalomban, az ezerévesben, amit így hívnak majd: Isten országa a Földön! A Grál-üzenet minden követője váljon lámpássá és útmutatóvá az emberek között.

Aki ezt nem teheti vagy nem akarja, az megint nem értette meg az üzenetet. A Grál szolgálata legyen igazi, élő istenimádat. Az istenimádat az első istentisztelet, amely nem a külső dolgokban rejlik, nemcsak kifelé nyilvánul meg, hanem él minden emberben a legrejtettebb órákban is, és mint magától értetődő megnyilvánul a gondolkodásban és a cselekvésben.

Aki ezt nem akarja önként elismerni, az nem éli meg Isten országának közeli idejét, el lesz pusztítva, vagy még isteni erővel és földi hatalommal rá lesz kényszerítve a feltétlen behódolásra! Az egész emberiség javára, mely kegyelemben részesül, hogy ebben a birodalomban végre megtalálja a békét és boldogságot!

Grál-üzenet Abdrushintól


Obsah

[Grál-üzenet Abdrushintól]  [A Grál-üzenet utórezgései] 

kapcsolat